Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-11-05 / 45. szám

1911 október 29. PAPA ÉS VIDÉKE. az elsárgult falevél. így hullunk el mi is lassan, ki előbb, ki később. A szél végigsuhan a sírhantok közt, megrázza a sírkereszteket, melyeknek árnyában békésen pihennek azok, kik életükben irigyek, bosszúállók, ellenségek voltak. Most jó szomszédok, mert a halálban elcsendesül az indulat, az érzék, a nyelv, a szív, s kik nagyravágyásukban a világot akarták birni és felfalni, most szépen beérik néhány lábnyi fekvőhellyel. A zsugori, a fösvény, ki még halála percében is tisztességtelenül összekuporgatott aranyait szorongatta, tehetetlenül nézi, hogyan verik el kincseit a nevető örökösök. A hiú, ki életében tengersok szépítőszert rakott arcára, kezére, ruháiára, észre sem veszi, hogy elhervadt arcáról a festett rózsaszín. Az álnok» a képmutató, ki csalással ámította a világot, most őszinte, igaz, mert a halál igazságot, őszinteséget parancsol. A koldús, kinek beteg. reszkető keze remegve nyúlt 1—2 fillér után, kinek eltörődőtt testét alig takarták rongyok, míg mások bíborban, bársonyban jártak, most megelégedett; nem kell neki többé alamizsna s nem fázik többé. A tavasz ibolyája, a nyár ezernyi virága, az ősz sárgult levelei s a tél fehér hava épen úgy beborítja hantját, mint azét, akitől életében alamizsnát koldult. Hervadó ciprusok közt, egymásra borult őszirózsák alatt fiatal leánysziv alussza csendes álmait. Fiatal volt; szines reménnyel, •ezernyi vággyal nézett a jövőbe, de pályafutása oly rövid volt mint a tiszavirágé s lelke úgy repült el, mint egy könnyű sóhaj, mint a napsugár az égből, mely oda visszatér. Összeszorult szív annyi könnyet, virágbaborult május annyi rózsát nem adhat, amenyit ő megérdemelne. A hitves, a szülő sirja mennyi szerelmet, könyet, sóhajt rejt magában!... ... Hullatja levelét fű, fa, virág. így hullunk el egykor mi is s mire fölöttünk a hant megszárad s a fű nőni kezd, szeretteink arcán is felszáradnak azok az édes, nehéz könyek, melyeket á sziv sírt el s melyekről azt hittük, hogy örökké tartanak. S lesz idő, mikor nem fog hiányozni elvesztett kedvesünk. Lelkem mélyén, a szivemben diadalmas erővel cl az a tudat, hogy találkozunk! Elporlad a márvány, elvérzik a szív, de feltámadunk! Tudom, hogy az a csendes szív egyszer újra dobog, újra érez, és újra fog szeretni! A süvítő szél megreszketteti a száraz lombokat. November van, zizegve hull a sárga falevél. Nagyvárad. Zachariás Jenő Szinház. Mégis csak türelmes a pápai közönség. Elnézi, hogy éveken keresztül tenorista nélkül adja be nekünk Szalkay igazgató a legkényesebb operetteket. Mert reméljük, hogy Káldort csak nem számítja tenoristának ? Ez ideig csak türtük ezt az állapotot, de végre is így nem mehet örökké. Elvárjuk, bogy a jövő szezonban kapunk egy vérbeli tenoristát. Szinházi hetünk elég változatos volt. Szombaton és vasárnap este Rajna Ferenc és Szirmay Albert »Táncos huszárok« cimű operetteje került szinre, mindkét este telt ház előtt. Cselekménye kevés, meséje silány, zeneszámai között azonban van néhány értékesebb, különösen a herceg keringő-dala nyerte meg a közönség tetszését. Egy-kettő kivételével azonban nagyon silányan és szánalmasan festettek a táncos huszárok. Táncolni pedig feltűnő esetlenséggel táncoltak, elkezdve a hercegtől mindannyian. Hogy a darab a hozzáfűzött reményeinknek némileg is megfelelt, azt Pataky Vilma játékának, Juhos Margit csengő hangon előadott dalainak, Rónay Alice sok hűséggel megjátszott suszter-inasának és Miklóssy Margit kacagtató humorának köszönhetjük. A férfi szereplőkközül Zilahy, Szántó és Nyáray arattak szép sikert. Vasárnap délután az Annuska* ment telt ház előtt. Hétfőn »A zsidó honvéd c. 3 felvonásos népszínmű került szinre Nyáray és Szántó együttes jutalomjátékaképen. Lukácsy Sándor, a szerző reklámdarabot irt, amelyben képzelt személyeket állít a színpadra, mint élő, mozgó lényeket. Azonban a reális, a való életnek semmi köze sincs a darabhoz. Szegényes cselekménye egy cseppet sem vonzó. Ami hatást elért, az inkább Szántó ügyesen megjátszott Icigjének köszönhető, mint magának a darabnak. A közönség sűrű tapsokban fejezte ki elismerését Szántónak. Huzella Irén helyett Harmos Ilona játszotta Eszter szerepét teljesen kielégítő alakítással és ritka jó szereptudással, aminek hatását rögtön észrevettük. Kár lenne őt mellőzni. Nagyon jó volt még Benes, Zilahy, Déry és Alapi. Nyáray azonban a nem neki való szerepben kényelmetlenül érezte magát. Kedden megcsappant érdeklődés mellett adták Schönherr Károly »Hit és Haza« c. 3 felvonásos népdrámáját. Történeti mázzal vonta be a szerző a legéktelenebb hazúgságot. O O Gondosan elcsomagolt mérget adott be a könnyen hívő közönségnek. Volt Schönherrnek néhány szál gyufája a tarsolyában, amelyet elpattogtatott a katholikusok ellen, nem is gondolva, hogy néhánynak a feje visszapattan rá is. De az bizonyos, hogy maga az összeállítás, a cselekmények gyors egymásutánja, a bonyodalom elég szakavatott kézzel van feldolgozva. A Rott-család sokat kell esnie minden fiatal embernek, midőn társaságokban kezd megfordulni. Egyike azon kis kudarcoknak, melyek nagyon hatnak az érzékeny jellemekre és amelyek sokszor elegendők arra, hogy a helyes útról letérítsék a fiatal embert, veszélybe döntötte őt is. Sevillába érkezése után mihamar első látogatást tett egy öreg hercegnőnél, atyja egyik rokonánál. Azzal a szeretetreméltósággal s előzékenységgel fogadták, mely szokás a nagyvilágban. Hova tovább csak látta Miguel, mint telik meg a terem elegáns urak s hölgyek társaságával, kik valamennyien gratulálni jöttek a hercegkisasszony nevenapjára, amire ő nem is gondolt. Habozva a távozás vágya és azon félelem között, hogy egyedül, ily fényes társaság szemeláttára kell majd búcsút vennie, az ifjú csak maradt egyik óráról a másikra. Eljött aztán az étkezés ideje s a hercegasszony mosolyogva szólt bátortalan rokonához: — Ugy-e velünk étkezik, Miguel? Miguel vörös lett, akárcsak a főtt rák, szó nélkül meghajolt s a többi vendéggel ő is az étkezőbe ment. Ebéd után új meg új vendégek jöttek özönnel, mintha csak Sevillának egész előkelő világa itt adott volna találkozót. Miguel már-már kétségbeesett, mert nem akadt kedvező alkalma a távozásra, bármily szívesen tette volna is. E határozatlanságában ott maradt tizenegy óráig, amikor két szolga föl kezdte szolgálni a teát. A hercegasszony, nagyvilági dáma lévén, észrevette a fiatalember kínos zavarát, ismét mosolyogva ment feléje s igen szeretetméltóan mondá: — Nagyon örülnék, ha még egy csésze teát is innék velünk. Miguel legszívesebben valami sülyesztőben szeretett volna eltűnni, de mivelhogy ez nem volt lehetséges, köszönettel fogadta a fölajánlott csésze teát, Azonközben tisztességes eső kerekedett. A vendégek egyik a másik után szállott kocsijába s minthogy Miguel a búcsúvétel alkalmát, melyre délutáni három óra óta hasztalan lesett, még mindig nem ragadta meg, végtére egymagában állt a hercegnővel szemben, ki csak alig tarthatta vissza nevetését, látva a szegény fiú ijedt arcát. Egy-két mentegetőző szót dadogott, de az öreg asszony, ki nem bírt tovább ura lenni magának, hangos nevetéssel szakította félbe. — Semmi esetre sem engedem meg, Miguel, hogy most távozzék. Éjfél elmúlt s az eső csak úgy szakad. Ön nem ismeri Sevillában az utat, lakása messze van innen s lehetetlen most kocsit szereznie. Már csak j barátkozzék meg azzal a gondolattal, hogy 1 nálam hál, ha csak komolyan meg nem akar haragítani! Miguel kétségbe volt esve s a föld még sem akart megnyílni, hogy elnyelje s még az ablak is elzárta menekvése útját. De a kedves háziasszony, bizakodva ama tekintélyben, melyet neki ősz haja s édes atyjával való rokonsága az ifjú tizennyolc esztendejével szemben megadott, kézen fogta s maga vezette be egyetlen fia szobájába, ki épp akkor Olaszországban időzött. Miguel lecsapta kalapját az egyik, kabátját a másik székre s ráheveredett az ágyra boldogtalanul, akárcsak valamely gyermek, akit büntetésül csuktak el. Másnap reggel megjelent egy szolga, hírül hozván neki, hogy a hercegasszony elvárja misére a házi kápolnába s később reggelire. A szegény Miguel kevés áhítattal hallgatta végig a misét, még kevesebb étvággyal ette meg a reggelit, végre pedig, mintha ördög szállta volna meg, ugy rohant le a szőnyeggel borított lépcsőn ki a házból,