Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-01-29 / 5. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911. január 8". egylet tagja lenne az egyes szakszervezeteknek, mert csak igy menne teljesedésbe a novemberi értekezlet határozata: »hogy a legényegyletek a ker. szakszervezetek szóvivői lesznek«. A munkásegyesületben pedig az öregebb munkások, mesterek stb. foglalnának helyet, s igy fiatal, idősebb megtalálja a maga körét, barátait s hozzátartozóit. Igy lenne egy erős legényegylet s egy virágzó munkásegyesület. Igy kontemplálva a dolgot, mellette vagyok, hogy a két egyesület •—a jó ügy érdekében — egyesitessék. Káuzli Gyula. A Kath. Kör nagy hangversenye. A Katholikus Kör febr. o-iki művészestélye iránt oly nagy érdeklődés mutatkozik, hogy a belépő-jegyek már majdnem teljesen elfogytak. „ Az érdeklődést fokozza az a körülmény, hogy a rendezőségnek sikerült több kiváló fővárosi szereplőt is megnyernie, kik a jótékonycélra való tekintettel teljesen ingyen, önzetlenül működnek közre a hangversenyen. Ezek a nemeslelkü műkedvelők: Keömley Bianka, dr. Keömley Nándor p. ü. főtanácsos leánya, aki a fővárosban már több hangversenyen ragadta el gyönyörű énekművészetével hallgatóit. E bájos megjelenésű úrleány felkérésünkre rendelkezésünkre bocsájtotta arcképét, mely Hajnóczky Árpád üzletének kirakatában látható. Dr. Várkonyi Béla zeneakadémiai tanár, kit mint kiváló zeneszerzőt is ismerünk, sőt már Pápán is nem egy bájos, fülbemászó szerzeményét élveztük. Különben beszéljenek róla tanítványai, kik közül nemcsak Pápán, hanem az ország minden részében vannak már kiváló zongoraművészek. Pöschl Gyula, kir. műszaki tanácsos, kinél a hegedüjátékban bravúrosabb műkedvelő alig van Magyarországon. Úgyszólván imádja hegedűjét, melyből annyi szebbnél-szebb nótát csalt már ki hallgatóinak felejthetetlen gyönyörűségére. Mindhármójukat bizonyára nagyon hamar megszeretjük és nagyon sokáig nem felejtjük. Veszprémből haza édesgettük a jó nagymamához Groftsik Izuska úrleányt, Vilmos barátunknak szép szemefényét. Nehezen engedték el, de mozgósítottuk a Piatsek Gyula bácsit és itt terem, hogy minket is mulattasson egy bájos magánjelenettel. A helybeli műkedvelőket, kik estélyünkön szerepelnek, nem kell bemutatnunk, mert több szépet és jót úgy sem mondhatunk róluk, mint amennyit már más szereplésük alkalmával elmondottunk. Itt legfölebb csak örömünknek adunk kifejezést azon lekötelező szívességükért, hogy ismét alkalmunk nyílik művészetükben gyönyörködnünk. Bocsánatot kérek, mégis van egy helybeli szereplőnk, kit még nem ismerünk mindnyájan: Schneider, irói néven Szelényi József dohánygyári aligazgató, ki a Prologot irta. Ez az egyetlen költemény elég lesz arra, hogy döngessék a dohánygyár kapuit a költészet kedvelői, az előfizetők, de máinem hiszem, hogy sok eladó példány legyen azon legutóbbi verses kötetéből, melyet két évvel ezelőtt »Őszi hangulat« cimen kiadott. Ennyit a szereplőkről, itt a műsor: 1. Prolog. Szelényi Józseftől, szavalja Kolbe Nándorné. 2. Dalok. Énekli a Katholikus Kör férfikara. 3. a) Albumlap. b) Humoreszk, c) Szemrehányás, d) Emlékezés, dr. Várkonyi Bélától, zongorán előadja a szerző, e) Liszt: »Magyar rhapszodia« előadja dr. Várkonyi: Béla. 4. »Zug a tenger Gál Józseftől, »Ro- sina Cavatinája«, Rossini »Sevillai borbély« operájából. »Perge Julis« Beleznay AntaltóR »Dal« dr. Várkonyi Bélától, énekli Keömley Bianka. 5. Rabasszony. Melodráma, szavalja Nagy Gábriella, zongorán kiséri dr. Várkonyi Béla, mint szerző. 6. »Rodli«. Magánjelenet, előadja Groftsik Izuska. 7. a) Hubay Jenő; Csárda jelenet, bj Wieniawszky H: »Scherzo-Tarantelle , hegedüli előadja Pöschl Gyula, zongorán kisérf dr. Várkonyi Béla. Hangverseny után tánc regeiig, melyhez a talp alá valót Füredi Kálmán bandája muzsikálja. Varga Rezső. „Egy beszéd körül." (*) Ez a cime annak a mérsékelten magas szinvonalon álló, ebédutáni elmefuttatásnak, mely a >Pápai Hírlap« mult heti számának élén látott j napvilágot. Ugyanott, ahol annak idején Ferrert dicsőitette. Az »IGET«, az j IESZMÉT.« Hogy tisztelt laptársunk mindenbe beleüti az orrát, akár ért hozzá, akár nem, azt már régen tudjuk. Hogy minden lehetséges és lej hetetlen alkalmat felhasznál, hogy nyelvét öltögethesse ránk, az sem szokatj lan előttünk. Hogy lapunk szellemi nívójáról és a kérdéses cikk Írójáról (ez esetben: csekélységemről) mi a véleménye, az meg épen annyira érdekel, mint hogy pl. ebben a pillanatban a legénynek, hogy az ő házánál bizony annyi keresni valója sincs, mint a buzogánynak a pápista templom tornyán, mikor az a leány közbeszólt. Azt mondta: — De édesapám ... Az öreget ez a közbeszólás egészen kihozta a sodrából. Arca kipirult, hangja remegni kezdett a felindulástól. A harag annyira megszállotta, hogy egy garas ára szelídség kevés, de annyi sem maradt vissza a szivében. — Micsoda ? — támadott a szegényleányra. Hát azért neveltelek fel, hogy nekem ellent mondj ? Félesztendeig járjon még ide és szent igaz, hogy elcsavarja a fejedet. Még majd azt is szemembe mernéd mondani, hogy szereted és hozzá mégy. Péri Jóska meginditó tekintetet vetett a szép leányra. Mintha kért, mintha könyörgött, rimánkodott volna. S ez a tekintet legyőzte a szegény leány szivének minden félénkségét. A zavar pírjával arcán ugyan, hanem azért határozott hangon mondta oda édesapjának: Szeretem és hozzá megyek. Péri Jóska nem tartóztatta magát, hogy meg ne ragadja annak a bátor leánynak a kezét s kissé magához ne vonja. Nem keresett szavakat, csak azokat mondta, melyek épen nyelvére jöttek: — Adja ránk áldását édesapánk, — mondta a kérés meginditó hangján. Hanem Bodajki Lőrinc nem indult meg. Kővé meredt az első pillanatban, hogy leánya szavát hallotta. Már azt hitte, hogy a guta kerülgeti. Nem volt sem gondolata, sem haragja még. Hanem egész valójában ugy forrott mégis valami, hogy jaj lesz, ha az kitör. S a szerencsétlen legény siettette annak kitörését, amiért az öreg áldását kérte. Kitört tehát. S mint a haragos Tisza árja ha egyszer keresztül csap a töltésen, föltartózhatatlanul száguld végig a reményteli mezőkön, ront-bont, ezrek reményét teszi semmivé: azonképen Bodajki is rontottbontott haragjában. Megmondta Ágnesnek, takarodjék a szeme elől, nem ismeri többet. Kitagadja a famíliából, ki a jussából. A házába, a tulajdon édesapja házába a lábát be ne tegye többet, különben még rettentő világra lehet elkészülve. Ágnes hiába rimánkodott, hiába könyörgött. Annyit sem használt a könyörgése, mint a szikla hegynek egy csákányütés: nem tudja az egész hegyet megindítani. Bodajki sem indult meg többet. Szegény Ágnes ki volt tagadva, elhagyatva. De nem, elhagyatva még sem volt. Hiszen hogy kitámolygott az apja házából, valaki támogatta. Péri Jóska volt. Az el nem hagyta azt a szerető szivet. Hittel fogadtak egymásnak örök hűséget az oltár előtt. S hogy Bodajki Lőrincnek útjába ne legyenek, elköltöztek a szomszéd faluba. Ott az öreg Bérinél, Jóska bátyjánál találtak menedéket. És Bodajki Lőrinc nem hiába fenyegetőzött. Beváltotta szavát. Nem tellett bele {élesztendő s minden birtokát két fia között osztotta meg. Átírtak mindent a telekkönyvben s a szegény Ágnesnek annyit sem juttattak, mennyiben a rozmaringja megfoganna. Kérhetett volna, de nem tette. Atyját nem akarta újból megharagítani. Csak a házát tartotta vissza az öreg Bodajki. S ebben a házban vitte a remete életét. Mert hát, mint mondtam, leányát ő tagadta ki, a fiai meg róla feledkeztek meg. Szegény öreg elkeseredett, rettenetesen nekikeseredett. Nehéz természet ütött beléje, senki sem vallotta volna ki a közelében, csak az öreg Böske, a gyerekek dajkája nem hagyta el.