Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-09-10 / 37. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 szeptember 10. — Vármegyénk közigazgatási bizottsága ma délelőtt 10 órakor tartja szokásos havi ülését. — A városi napidíjasok és rendőrök nyomorúságos fizetését már több izben — csak nem régiben is — szóvá tettük. A belügyminiszter rendelete nem juttatott nekik a városok részére kiutalt államsegélyből és így a v. tanács utasította a számvevőt, hogy tegyen javaslatot, mikép lehetne a napidíjasokat és a rendőrlegénységet a mult évihez hasonló segélyben részesíteni. — Táncmulatság". A Felsővárosi Kath. Kör pompásan sikerült táncmulatságot rendezett mult vasárnap a Kath. Kör kerthelyiségében. Az idő is kedvezett, a fiatalság is nehezen várta már a táncot, nem csoda hát, hogy igen nagy számban jelentek meg a köri tagok, akik között jól esett látnunk többeket a kath. intelligenciából. Vigadalmas jó kedvvel folyt a mulatság a késő reggeli órákig. A bál anyagilag is szépen jövedelmezett; ismét gyarapodott a házalap. — Iskoláink népesség-e. A legtöbb iskolában befejeződtek már a beiratások. Az eddigi eredmény a következő: a ref. főgimnáziumba beiratkozott 646, a kath. főgimnáziumba 228 tanuló. A kath. tanítónőképzőbe 116, a ref. tanítónőképzőbe 118, az áll. tanítóképzőbe 114. Az áll. polgári leányiskolába 179, a katholikusba 128, a reformátusba 149, az izr. polg. fiúiskolába 132 növendék iratkozott be. Az elemi iskolák tanulóinak száma : Kath. el. leányiskola 644, kath. el. fiúiskola 630, ref. elemi 305, a ref. internátussal kapcsolatos gyakorlóiskola 32, állami gyakorlóiskola 58, evang. el. iskola 235, izr. el. leányiskola 144, izr. el.fiuisk. 144. — Új zong-oratanárnő. Városunk művészgárdája kiváló erővel gyarapodott Gyémánt Miklósné, sz. Fazokas Anna úrnő, oki. zenetanárnő személyében. Örömmel értesülünk, hogy jutányos áron szivesen vállalkozik privát-órák adására. Visszamaradt a jég-gyár. Goldschmid Ödön, — mint annak idejében hirüladtuk, — ajánlatot adott be a városhoz, hogy a jéggyárat adja neki bérletbe. A közgyűlés Goldschmid Ödön óhajának eleget is tett. Később azonban úgy látszik az ajánlattevő megbánta a dolgot és a szerződést nem irta alá. A jéggyár ennélfogva továbbra is a város kezelésében marad. — A „Mária Valéria" ösztöndíj 1910. évi kamataiból 1100 koronát a győri iparkamara Wilde Béla és Rezső, közös üzlettel biró asztalosmestereknek itélte oda. Tisztviselői továbbképző tanfolyamot rendez október hónapban a belügyminiszter. Ezen tanfolyamra a vármegyék alispánjai egy-egy tisztviselőt fognak küldeni, aki azután a tanfolyam végeztével itthon a tisztviselőknek beszámol a hallottakról és tanultakról. A tanfolyam alkalmat akar nyújtani a köztisztviselőknek arra, hogy az egyetem elvégzése után tovább képezhessék magukat s fejleszthessék gyakorlati ismereteiket. — Lángó új darabjai. Lángó Náci jóhirű zenészünk és zeneszerzőnk újabban két kiváló szép zenedarabbal gazdagította zenepiacunkat; az egyik címe »Esperantóinduló«, a másik »Juden-tánc«. Legközelebb már mind a kettő elhagyja a sajtót. A legmelegebben ajánljuk zenekedvelőink figyelmébe. Megrendelhető a szerzőnél Pápán. — Az iparos-tanonciskola építési mizériáiból. Tudvalevő, hogy új iparostanonciskolánk sok viszontagság között épült fel. A képviselőtestületi üléseken is többször volt interpelláció tárgya. Ujabban a városi tanács foglalkozott az épités késedelmes volta miatt követelhető kötbérekkel és sürgős nyilatkozattételre szólította fel a városi mérnököt, hogy miért mellőzték az építési napló vezetését; mikor kezdte meg Besenbach Károly a munkát és mily időpontban haladt a munkával annyira, hogy a többi vállalkozó a munkáját megkezdhette volna, illetve meg kellett volna kezdsniök s minő sorrendben, mikor, ki által és mily módon ertesittettek az egyes vállalkozók munkáik megkezdéséről s mikor fejezték azt be. Nagyon kíváncsiak vagyunk a feleletre. — Kabaré a színházban. A közönség részvételével ugyancsak szépen sikerült szolid kabare-estét rendezett szombaton este Pintér Imre, a városi szinházban. Mondhatnánk »táblás«-ház nézte végig az előadást sokat tapsolva Parlaghy Kornélia subrette primadonnának, aki kellemes, iskolázott hangjával elbűvölte a közönséget. Méltó partnere volt Pintér Imre tiszta baritonjával. Sokat ért Fehér Arthur, aki vicceit rendkívüli keresetlen modorban adta elő. Az énekszámokat Kereszthy Jenő zenetanár kisérte diszkréten. Parlaghy Kornéliának sikerült a közönséget is megénekeltetnie a »Hulló falevél« cimű dal refrénjében, ami elég családias jelleget kölcsönzött az estélynek. — Megjöttek a huszárok. A héten érkeztek vissza huszárjaink fárasztó nagy gyakorlatukról. Örömmel tértek otthonukba. Bizonyára nagyon sokszor eszükbe jutott a messze idegenben az a régi közmondás: »Mindenhol jó, de legjobb otthon«. átkozott rosszul végződött. Pont. Nincs tovább. Fel akart kelni. De Rózsika visszatartotta. — Maradjon még! — kérte csillogó szemmel. — De bizony, csak keljen fel! Nem azért jöttünk, hogy itt üldögéljünk. Innen , gyönyörű kilátás nyilik a Balatonra ! — ellenkezett a mama. — Jézus Mária! Nem! Nem szabad odanézni! — sikoltott Rózsika. Négy tágra nyilt szem, mint megannyi kérdőjel meredt feléje. — Nem szabad odanézni? Hová? A Balatonra ? — Igen, oda. — Miért? — Mert akkor megszűnik a varázs. — A varázs? Micsoda varázs? — Istenem! — sóhajtott Rózsika s arca úgy égett, mint a láng. Azt álmodtam az éjjel, hogy . . . hogy nagy szerencsétlenség ér bennünket, ha innen lenézünk a Balatonra. Laci bácsi, a jó Istenkére kérem, ne tekintsen le! Ugy-e, nem néz le? — Ha kívánja, — nem! Egymásra néztek. Hosszasan, szeretettel. Mintha mindegyik a másik lelkéből akart volna olvasni. Sziklay szívén újra végigrezdült az az édes melegség. Eltemetett álmok, szines napsugarak villantak meg a lelkében. De megint csak egy pillanatra. Újra megborzongatta a mult hideg szele. — Fázom! — hördült fel idegesen és összerázkódott. Rózsika most már nem szólt semmit. Halálra vált arccal kelt fel. Ijedt zavarában még a ridiküljét is ott felejtette a kövön. Pedig ebben volt a naplója is. Ezer szerencse, hogy Sziklay észrevette. De szórakozottságból — zsebre vágta ahelyett, hogy Rózsikának adta volna. Feljebb hatoltak, egyre feljebb. Egyszer csak véget ért a hosszú lépcsősor és ráléptek a puhatestű, bársonyos, süppedő gyepre. Sziklay lopva rá-rátekintett a leányra. Fiatal volt és tide, szép és szelid. Hamvas arcán meleg könyek permeteztek. Tudta, érezte, hogy ő lopta ezeket a könyeket a leány szemébe. De még ingadozott. Kétségek marták a lelkét. Szivét összetaposták már egyszer az utca porában, nem csoda, hogy nehezen tudott benne megrezdülni újra az a mélységes, megváltó nagy érzés, amit úgy hivnak, hogy szerelem. Pedig enélkül csak fél ember. S az élete csak olyan értéktelen, agglegény-élet: éjszaka, melynek soha sincs nappala, dal, melyben nines ritmus, csillag, amelynek nincs fénye, virág, amelynek elszállt az jllata, a lelke . . . Rövid negyedóra múlva ott voltak a nagykeresztnél. Milyen ünnepies, milyen határozott, méltóságos és erős itt minden! A zöld mohafödte gránit-sziklák alatt szédítő mélységben kéklik a Balaton. Jobbra Szigliget vára, mint daliás időknek égbe nyúló büszke emléke, balra a hullámos zalai hegyek. S fent, magasan az ormon, a megváltás jele, a kereszt. — Tudja-e, micsoda különös sajátsága van ennek a sziklának ? — kérdezte Sziklay. — Nem tudom — felelt a leányka kedvetlenül. — Vigyázzon ide! Botjával lassan, óvatosan megütötte a kőtömböt. És megzendült a gránit. Finom, hárfaszerű hangon, mintha orgona búgna. Csak az ének hiányzik. A templomi ének Hirtelen tompa búgás sikolt bele a levegőégbe. Turistasapkás diákokkal telt kiránduló hajó fut be a kikötőbe. S a lodros hullámokon bánatos dal csendül. Csodálatos, édes, búsongó, fájdalmas. Fel sir a Balaton, az akkordok felbúgnak az égig, megrezdül az erdő, a gránit ezerszeresen zúgja vissza, az édes anyaföld szinte megrendül, — millió magyar lelke zokog az énekben: — Isten áldd meg a magyart! — Mi ez? Nem szikla az már, ahol állnak. Nem is hegyorom. Eltűnt a Balaton, ködbe vész a Badacsony. Orgona búg a légben. Templomi ének cseng a völgyben. Templom ez, — oltára is van : a hárfahangú gránit, s a sziklán a kereszt, a kereszten a názáreti Jézus. Soha nem érzett, édes melegség ömlik el a férfi szivén. Tüzes villám cikázik át a lelkén.