Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-07-16 / 29. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 julius 234. magának, s a szent helyeket a károm­lás tanyájává teszi ? Kicsoda? Az Érsekné, a szegény bolond, kit valaki a templom ajtajában folytatott szelíd álmából felzavart! jönnek a templomból. Buzgó, ájta­tos hivők. Férfiak, asszonyok. De nem buzgóság, hanem mosoly, némelyiknek pir ül arcán. De templomba ájtatos arc kell, s komolyság? Igen ám, de mikor egy asszonyra, vagy egy leányra, a templomban, a Kukelliné oly kegyet­lenül rápirított — nyilvánosan, s nem csendesen! S az utcán folytatja kiabálva! * Sétálok tovább. Egy férfi jön velem szemközt. A Főtéren. Kezében könyvet tart. A szájában pipa. — Egyszerre oda ugrik hozzá egy inas­gyerek s valamit mond neki. Erre alvilági hangok törnek elő a férfiú szájából, önti a káromlást, a trágárabb­nál trágárabb szavakat, szitkokat. Cso­portosulás. Megbotránkozás. Mindenki megijed a Borsó Józsitól. * Sétámat folytatom. Nap-nap után. S az Érseknét hallom, hol a főtemplom, hol a bencések előtt kiabálva károm­kodni. A másodikat látom ékes kalap­jában másokra megjegyzéseket szórni, a harmadikon csodálkozom, hogy annyi hangos beszéd után még mindig tud ordítozni! Egész sétám alatt azon gondolko­zom, hogy egy olyan város, mint Pápa nem tudna ezeken segíteni?! HÍREK­— Iskolaszéki gyűlés. 20-án, vagyis csütörtökön délután 4 órakor a belvárosi iskolában Kriszt Jenő esperes-plebános, hitk. elnök vezetése alatt iskolaszéki gyűlés lesz, melyen sok fontos iskolai dolog s tanügyi kérdés kerül tárgyalás alá. — A rendőrkapitány szabadságon. Szokoly Ignác rendőrkapitány tegnap, 15-én kezdte meg egy hónapi szabad­ságát, mely idő alatt a rendőrkapitányi teendőket Csoknyay Károly városi fő­jegyző végzi. — A jó édesanya emléke. Dr. Rada István prelatus-kanonok a Kapos­várott épülő Szent Imre ifjúsági templom részére három harangot készíttetett meghalt édesanyjának emlékére. A harangokat juk 5-én áldották meg és helyezték el a templom tornyába. — Egyházzenei tanfolyam. Temesvárott nagyszabású egyházzenei tanfolyamot rendez­nek papok és tanítók részére. Az előadók közt olvassuk ifj. Wajdits Károly földink, budapesti hitoktató, a kiváló művész és zeneszerző nevét. — Dr. Karácson Imrének, az ide­genben tragikus halállal elhunyt kiváló magyar tudósnak emléket akar állíttatni Győr városa. Ecélból gyűjtőíveket bocsát ki és közadakozásra hívja fel az ország minden polgárát. Az adományokat október l-ig kell beküldeni a győri polgármesteri hivatalba. — - Uj pápai káplán. A Somogycsurgóra távozó Berkovits Imre helyére Czigány Gyulát helyezték Kiskomáromból. Az új káplán 1884-ben született Mikefán Zala me­gyében s 1907-ben szentelték fel. Kívánjuk, hogy igen jól érezze magát körünkben! A hajmáskéri tüzérségi-telepet csütörtökön avatták fel Lipót Szalvátor kir. hercegnek, a király képviselőjének jelenlété­ben. Ott voltak József és Károly Albert kir. hercegek, báró Hornig Károly veszprémi püspök, Bjelik Imre, az új tábori püspök, Hunkár főispán, Koller alispán és igen sok katonai és polgári előkelőség. A tábori misét báró Hornig Károly celebrálta fényes segéd­lettel. A mise végén a püspök beszentelte a lövőteret, miközben a zenekarok játszottak és dörögtek az ágyuk. — Fizetés-rendezés. A mai drága világban mindig örömmel hallunk szociális bajok orvoslásáról. Most a villany-telep alkalmazottjainak fizetését rendezte a min­denki sorsával komolyan foglalkozó város. | A rendezésről a következőképen számolha­tunk be: üzemvezető 3600 kor., könyvelő 1200 kor., főszereiő 2000 kor., 2 gépész ' 1800—1800 kor., 1 gépápoló 1200 kor., j 1 gépápoló 1000 kor., 2 fűtő 1000—1000 kor., portás 480 kor. fizetést kapnak. Négy évenként 5 izben 1000 koronán felüli össz­fizetés esetén 8%> 2000 kor. aluli fizetés esetén 12%-os korpótlékban részesülnek, míg a 2000 koronát el nem érik. Az első korpótléknak megfelelő összeget az alkal­mazottaknak kiutalták, amit azonban a törzsfizetésbe nem számítanak bele. — Jönnek a tüzérek. 18-án, kedden a Vl-ik tábori tüzérezred 2 törzstiszt, 25 főtiszt, 309 ember 209 lóval Pápára érkezik s itt egy napi pihenőt tart. — Állati hullát boncoló helyiség;. A vármegye alispánja felhívta a várost, hogy a gyepmesteri-telepen egy betonirozott és fedett állati hullaboncoló helyiséget készíttessen. A tanács felhivta a mérnököt, hogy ilyen helyiségről költségvetést és tervet készítsen. Az ebédlőben még nem volt senki. Hanem a kályhában ropogva, sziporkázva égett a tűz. A gyerekek leültek a szőnyegre, a kályha mellé. — Várjatok, mindjárt hozom a vacso­rátokat. Léni kiment. A szél még mindig dü­höngött odakünn és oly erővel rohant az ablaknak, mintha menten ki akarná tépni az ablakszárnyakat. — Itt vagytok kicsikéim ? Margit néni volt. Halkan jött be az ajtón, hogy a gyerekek észre se vették. Meglepetve és idegenül néztek rá. Nagy fekete kalap volt a fején és szép, finom, meleg prémes ruha simult az alakjá­hoz. Az arca piros volt; szemei ragyogva égtek. Tömött, aranyosan szőke haja úgy csillogott ki a széles karima alól, mint a folyékony arany. Gyorsan szaladt a gyerekek felé. — Meg akarlak csókolni benneteket, kicsikéim. Nem fáztok ? Édes, kicsi bogaraim! Elhajította a muffját és letérdelt mellé­jük a szőnyegre. — Na, ki ér ide előbb? — kérdezte kacagva és kitárta karjait. A gyerekek egymásra néztek. Ijedt megdöbbenés ült a szemükben, de nem mozdultak. A leány meghökkenve nézte őket. — Na, mi az? Hát már nem szerettek? Dódi makacsul, keményen csukta össze a száját. Dundi őt nézte és összehúzódott, mint egy kis remegő macskafiók. — Nem szerettek ? Ijedt, csaknem halálosan aggodalmas kérdés volt ez. Mintha egész emberi sors dőlne el a következő percben. — Nem. Dódi mondta ezt erősen és határozot­tan. Közben ránézett a nagy, megsápadt leányra és mintha összes bátorságát rögtön fel akarná használni, sebesen pergett a szó az ajkáról. — Nem, nem szeretünk, mert te tetted a mamát a sírba és mert te akarsz az új mama lenni, hogy verhess és éheztethess bennünket. Krisztina néni mondta ma. Jól hallottam. A leány felugrott. Hangos, rémült kiáltás szakadt le az ajkáról. Lihegve, erős szorítással kapta el a fiu karját. — Krisztina néni mondta? A fiu összeszorított fogai közül nehezen szűrődött le a hang: — Ő. — Na, hát ne higyjetek neki. Nem igaz, egyetlen szó se igaz. Én nem voltam oka semminek. Hazudott Krisztina néni, hazudik mindenki, aki ezt mondja. Ne higyjetek nekik. Én nem leszek a ti új mamátok, ne féljetek tőle . . . — Ejnye, de hideg van. Jössz-e már Margit ? A leány anyja nyitott be az ajtón. -— Na, mit csináltok, gyerekek ? Lát­játok, hogyan szeret benneteket Margit néni? Még séta közben is beszaladt egy percre, hogy megcsókolhassa az ő kedves kicsikéit... -—- Gyere, mama, azonnal gyere innen. Egy pillanatig se akarok tovább itt maradni. Tudod, mit mondtak ezek a gyerekek? Hogy 1 én akarok az új mamájok lenni, hogy ver­hessem és éheztethessem őket — és én tettem sírba az anyjokat. Krisztinától hallot­ták. Érted? Ezt — én rólam! Rácsapta kezét az arcára és szinte hallhatóan lihegett. — Micsoda ? — Igen. Ezt beszélik. Nem igaz, nem igaz. Én nem tettem semmit, én nem adtam okot az ilyen vádakra. Mert a gyerekek apja el-eljött hozzánk! Mert — mert . . . Nem, egyszer se jövök ide többé . . . nem akarom látni őket . . . nem . . . gyűlölök mindenkit . . . Krisztinát, aki megrágalmazott akkor, ott a nagybeteg előtt . . . mindenkit, aki vádolni mer . . . Megragadta az anyja karját és sietve vonta őt magával. Még hallani lehetett a nehéz, ziháló lélegzését, amikor becsukta maga után az ajtót. A gyerekek ijedten néztek össze. Künn egyre szilajabban dühöngött a téli szél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom