Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)
1911-06-25 / 26. szám
1911 ju l ius 30. V PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. »A város a templom építéséhez szükséges teret, melyen ma a szinház áll, átengedte az Egyházkerületnek. Minthogy a terület birtoklási joga vitás és a szinház átépítésének költségeiről a város kielégitöleg nem gondoskodott, a határozat ellen Herzog Manó és 40 társa fellebbezést nyújtott be. A fellebbezőknek jogi szempontból teljesen igazuk volt s ezt méltányolta az állandó választmány is, mikor a város határozatát feloldásra ajánlottá azzal a megjegyzéssel, hogy a jogilag vitás pontokat előzetesen hozzák rendbe és azután hozzanak újra határozatot. A tárgyalás nyomán megindult vitából azután egyszer csak kipattant a felekezeti kérdés, a vitázók letértek a jogi térről s az érzelmekhez szóltak (nagyon helyes és megokolt érvekkel), de nem a tárgyhoz. A pápai református Egyházközségnek, hova a Dunántuli kerület értelmi súlypontja esik, feltétlenül van joga impozáns templomot építeni. Ezt vita tárgyává tenni, legalább is udvariatlanság volna. De mikor Pápa város nagylelkűen ajándékoz egy területet erre a célra, akkor Pápa városnak előbb rendbe kell hoznia a terület vitás jogi kérdéseit. Mindenesetre kellemetlen az Egyházkerületre, meg a városra, de meg a vármegyére is ez a kérdés, melyet most felekezeti térre tereltek •s így nagyon alkalmas a békesség megbontására. Mert az előre látható, hogy amint a pápai kálvinisták a fellebbezésben Barkóciaskodást látnak, úgy a belügyminiszter határozatában is, mely bizonyára csakis a jogi részt veszi birálat alá, annak idején majd reakciót vélnek. Ettől pedig a református Egyházkerületnek is a béke érdekében tartózkodnia kell«. Záróünnep a zárdában. Az irgalmas nővérek mintaszerű intézetének mult vasárnapi záróünnepe óriási közönség jelenlétében folyt le. Noha a tejemben szinte tűrhetetlen volt a hőség, mégsem távozott el senki. S ez a legbeszédesebb bizonysága az ünnepély szépségének. Szentgyörgyi Sándor karnagy daljátéka (»A vizsga«) igen kedves, poétikus alkotás. Szövege szellemes, muzsikája fülbemászó. Aligha csalódunk abban a feltevésben, hogy rövidesen országszerte ismeretes lesz. Kár, hogy a szereplők egyrésze oly halkan énekelt, hogy a szöveget csak a legnagyobb vigyázat mellett lehetett megérteni. Tiszta, érthető kiejtésükkel és kedves hangjukkal Sáringer Karolin, Gaál Irénke, Kókai Margit, Szentgyörgyi Elza stb. vonták magukra a figyelmet. Sokkal pezsgőbb elevenséggel játszották a Falusi koncertpróbát. A karmesteri tisztet Iiánszky Ilona töltötte be, aki immár a néhai negyedévesek közé tartozik. Távozása nagy veszteség az intézetre. Gyönyörű, csengő hangjával kitűnően tud bánni; játéka csupa tűz, csupa temperamentum. Jóízű, pajzán humora, kitűnő arcjátéka, pompás kiejtése, fellépésének otthonos biztonsága eleve biztosítják számára a sikert. A kar valósággal remekelt. Englert Rózsi nagy hatást ért el gyönyörű zongorajátékával. Meleg érzéssel, igen hangulatosan és nagy zenei tudással játszottak Vellay Lújza (kétszer is!) és Sárváry Lújza is. Igen tetszett a közönségnek a Török induló, melyet Arany J., Báthory Erzsi, Andriska J. és Fratrics Vilma adtak elő ugyancsak zongorán. Mindnyájan a néhai negyedévesek közé tartoznak. Mielőtt végleg búcsút mondtak volna az intézetnek, utoljára még egyszer napfényre hozták művészi tudásuk legjavát. Gyömörey Rózsika [új negyedéves) méltó utódjuk lesz. Meglepő fejlődést árultak el Mátz Micike és Margit, valamint Másszi Ilona. Baán Ida ismét a régi, javíthatatlanul ... jó monologistának bizonyult. Pompás humorral lejtegette, hogy — nem érdemes tanulni. Nem bizony. Mert nem jó, ha valaki nagyon okos ... Mudra Oka és Horvátth Mici zene; tanárnők, valamint Szentgyörgyi Sándor karnagy fáradságos munkát végeztek az egyes szerepek betanításával. Igaz szívből örülünk, hogy fáradozásukat ilyen szép siker koronázta. Halálos fürdés. Egy céltalanul szaladgáló, tagbaszakadt öreg ember jajveszékelése, feldúlt ábrázata vonta magára a járókelők figyelmét a mult vasárnap délután. Az öreg a »főszolgabíró urat« kereste, hogy mentse meg 18 éves fiát, aki már d. u. 1 óra tájban víz alá merült és azóta nem jött többé felszínre. Kocsi Lajos, 18 éves kéttornyulaki béres fiu volt a szerencsétlen, aki ebéd után egy óra tájban akart megfürödni az ottani téglagyár kibányászott gödreiben összegyülemlett nagy terjedelmű vízben, nem gondolván, hogy imitt-amott 10—12 m. mély gödrök is vannak. Úszni nem tudott. Valahogy belekerült egy ilyen 12 méteres gödörbe és elmerült a víz alá. Egyedüli szemtanú a szerencsétlenül járt fiatalember 6 éves kis öccse volt, aki még hozzá gyenge elméjű is. A viz két izben felszínre vetette, miközben segítségért kiabált, de mire a kis fiu a meglehetős távol levő cselédházból o segítséget hozott, a fuldokló teljesen elmerült a vizbe és élve nem jött többé elő. különös letéteményre, hanem hát mit tegyenek ? Elfogadták s nyomban értesítették a Somorján lakozó két Poór famíliát az ő nevezetes szerencséjük felől. A Poórok pedig ezt az értesítést elolvasták s hogy elolvasták, rázták a fejüket, mint a holdvilág az üstökét, mikor részeg ember nézi. Nem tudták, hányadán vannak. Az az ötezer forint így az égből pottyanva hatalmas szeget ütött a fejükbe. Nem mintha épen az a kerek summa csavarta volna el a fejüket, dehogy is, hiszen fütyülnek ők arra az ötezer forintra; van annyijuk, miből megélhetnek. Hanem hogy azt a pénzt épen az átkos kormány kapja, csakhogy a népet még jobban kiszipolyozhassa. No az már mégse járja. Gazember, ki ilyenbe belenyugszik. De hát mit tegyenek? — Hm, morogta Marci, hitemre mondom, csak nem is konyítottam hozzá, mire lehetne jó a bátyám lánygyereke, ha ez az irás meg nem magyarázza. No nézd! Hát hogy a felesége legyen az én fiamnak. Azt a dáridóját az emberfia bolond eszének! Ki még akkor sem akarja fölfogni a dolgot, mikor pedig az Úristen már szinte kihüvelyezve nyomja a markába. S én még kinevettem, én még kacagtam jövendőbeli menyem születésének! . . . Ejnye, ejnye . . . No mondom, be bolond is néha az ember. Poór András meg szakasztott ilyen gondolatokon jártatta az eszét. Abba már régen belenyugodott, hogy neki lánygyermeke született. Mert hiszen ha lánygyermek is, hát hadd legyen, azért csak épen úgy szereti, mintha fiu volna. Papot persze nem faraghat belőle, csakhogy köll-e minden gyerekből papnak lennie? Dehogy is! Lesz az ő gyerekéből olyan hajadon, hogy veszekedik utána az egész falu legénye, meg mérföldről az egész környék. O pedig a bajuszába nevet majd s pipaszóval válogatja: Úristen, melyik is vállanék be vejének ? S ha a Poór-gyerek vállanék be? Hm. Pedig ha az be nem vállanék, akkor hát fuccs az ötezer forintnak. Pedig fuccs is lesz. Olyan engesztelhetetlen gyűlölet áll közöttük, melyet meg nem emészt husz esztendőnek rozsdája. Többet gondolt; hiszen a harag épen a fához hasonlít, Legjobb azt két-háromesztendős korában ostornyélnek levágni, mert ha jobban megnövekedik s mindinkább belecsontosodik a kérge, akkor hát bicska legyen, melyik véteni tud neki. Fejszén alul alig hajlik. Csakhogy segíteni meg mégse lehet a dolgon. Dehogy békülnek ők meg ez életben többet. Ő hiszen be nem teszi lábát a Marci portájára, annál sokkal rátartósabb; hogy meg Marci se jön át ő hozzá, arról is hegedült már szent Dávid. Bolond is volna, hiszen őt dobták ki az András portájáról, csak nem fog szégyenszemre rálépni megint ? S amint Poór András magában ilyeténképen évődik, hát látja, hogy Poór Marci háza tetején megmozdul a zászló. Megmozdul, a rúdja forogni kezd, a teste egyre rövidül, míg végtére eltűnik a padláslyukon egészen. András föl nem tudta fogni, mi lelhette azt az embert s a másik percben ijedtében majdnem hanyatt vágja magát: azt látja hogy Poór Marci kidugja a kormány zászlaját. Ez kellett csak neki épen. Pillanat alatt megfeledkezett minden jószándékáról s iziben kiadta a parancsot, hogy fusson, kinek ép keze és lába vagyon s tűzzék ki egyszerre bodófalvi Bodó Áron lobogóját tulajdon házára.. Azalatt pedig nyakába akasztotta a falut, hogy hiveit nyomban átkapacitálja a balpártra. Hanem ki irja le meglepetését, mikor a hosszú munkától elfáradva hazafelé baktat, hogy hát megint Bodó uram lobogóját látja
