Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-06-25 / 26. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1911 junius 11. A város összes függő kölcsöneinek convertálását határozta el a képviselőtestület, oly értelemben, hogy átváltoztatja azokat amortizációs kölcsönökké és bekeblezteti a város vagyonára. A Török Bálint-utcai bérház egyik lakosztályát a képviselőtestület névszerinti szavazással egyhangúlag kiadta bérletbe dr. Zsigmond Elek m. kir. honvédezredorvosnak. A város szervezeti szabályrendeletének módosítását és ezzel kapcsolatban a városi tisztviselők, valamint a segédés kezelőszemélyzet fizetésének a belügyminiszteri rendelet értelmében való rendezését, továbbá a szolgaszemélyzet illetményeinek megállapítására vonatkozó tervezetet levették a napirendről, mivel az idő rövidsége miatt nem volt alkalmuk a képviselőtestületi tagoknak behatóbban áttanulmányozni. Az utolsó érdemleges tárgynál, az új vágóhíd megépítésénél nagyobb vihar keletkezett Győri Gyula v. képviselő felszólalása nyomán. A vita e tárgynál mind élesebbé . és élesebbé vált úgy, ! hogv már-már személyeskedésbe fulladt az egész ügy. A polgármesternek ugyancsak kellett a csengőt ráznia, hogy a zavargókat csendre birja. A vitában résztvettek többek között Pados lózsef, Fischer Gyula, Halász Mihály és Lakos Béla. Végül az áldatlan vitának a tárgy napirendről való levételével vetettek véget. Néhány kevésbbé fontos illetőségi ügy letárgyalása után a közgyűlés fél 7-kor- végetért. A gyepesi gyémánt-menyegző. Mult számunkban már megemlékeztünk arról, hogy Martonfalvay Pálnak, a megyeszerte ismert és kedvelt örökifjú »Pali bácsinak«, f. hó 21-én lesz a gyémántlakodalma, (házasságának 60-ik évfordulója). A ritka esemény fényes és meleg ünnepléssel Szalatkay Istvánnak és leányának, báró Pászthorynénak gyepesi uri házában játszódott le. Déli egy órakor harangzúgás közt ment a násznép hosszú sorban a park mellett álló templomba; elől két rokon fiu haladt óriási veres és fehér rózsa csokrokkal. A bevonulás az orgona hangjai mellett történt a gyönyörű új, románstylü templomba, amelyet Péler Pál apátkanonok egy év előtt építtetett. Az oltárnál maga az apát úr fogadta a jubiláló párt s ráadva az egyház — immár negyedízben vett — 'áldását, meleg, keresetlen egyszerűségű szavakban méltatta a nevezetes esemény ritka, felemelő voltát, különösen, ha az ilyen szép, harmonikus együttélést koronáz meg. Az egész násznép megilletődve halmozta el a friss erőben levő gyémántos-párt a szeretet kitörő megnyilatkozásaival, azután visszaindult a zene hangjai mellett a parkba, ahol csoportképeket vettek fel. Csakhamar az uriház mögötti sátorban, remekül terített asztalnál foglalt helyet a 40 főnyi vendégsereg, előkelő, fényes lakomára. A kedv olyan volt, amilyen természetszerűleg lehetett, amikor Martonfalvay Pált és angyali jóságú feleségét ünneplik. Az első felköszöntőt Péler apát mondta, az Isten áldását kivánva a kedves nászpár életére, s azt, hogy mivel úgy tudja, hogy Pali bácsi állítása szerint még nem született meg az a pap, aki őt eltemeti — (Pali bácsi közbe szól: De aligha uton nincs már!) úgy hát az a pap szintén jubiláris legyen akkorra. (Vivát! mondja Pali bácsi, aztán mulassunk egy nagyot.) Általános nagy derültség. Fodor Riza főv. tanítónő két szép tósztban ünne1 pelte a nap hőseit, majd a vendéglátó gazdát és kedves leányát, akik fáradhatatlanok voltak vendégeik gondos és fényes ellátásában; a házigazda üdvözölte sógorát és nővérét, akik igaz szerelemszőtte frigyben egyesültek. Martonfalvay Elek, mint a hajdan izmos családfa egyik kihaló ágának utolsó levele, üdvözölte a másik kihaló ág utolsó hajtását: Pali bátyját és nejét. Majd a család közel ötszázados történetét vázolva, meleg hangon emlékezett meg az ősi család azon tagjainak életéről, akik tudományos, hadi, s közéleti tevékenységet fejtettek ki szerény sorsban, de tisztességgel. Nem a melankólia érzése nélkül, de mégis bizó reménnyel fejezte ki hitét, hogy a nemzetségnek két még viruló ága folytatni fogja az elődök nemzetnapszámos munkáját. Azután jött a vidám nótázás, tánc, — a jubilaföpár is rakta — s a devecseri cigány pompás muzsikája mellett késő éjjelig mulatott a ritka és emlékezetes ünnep vendégserege. A színház és a ref. templom, Lapvélemény. A Veszprémi Hirlap mult vasárnapi számában — ha nem csalódunk, dr. Luttor Ferenc tollából — igen érdekes sorokat olvastunk a pápai színház és ref. templom ügyéről. Mivel az a felfogás, mely e sorokban megnyilvánul, úgyszólván teljesen fedi lapunk álláspontját, a közgyűlési tudósításnak ezen ügyre vonatkozó részét szószerint közöljük: A visszahódított kerület. — Irta: Kincs István. — Bodófalvi Bodó Áron, balpárti honatyának kerülete akkor veszett el, mikor két legderekabb kortese, Poór Marci meg Poór András egy leánygyereken összevesztek. A leány Andrásé volt s a bökkenő ott leiedzett, miért nem termett fiúnak. Marcinak ugyanis fia lévén, just formált hozzá, hogy unokabátyját megkacagja. Mégis adta az árát, mert örök harag lett a vége, de még jobban megadta Bodófalvi Bodó Áron, mert Poór András átment vagy harmadfélszáz emberével a kormánypártra s úgy elbuktatta Bodó uramat, hogy három esztendeig nem hallották szavát az országházban. Hanem hát a három esztendő lassan a vége felé közeledett s a kortesek megint kezdték köszörülni rozsdás fringiáikat. Elől fitogtatták természetesen a hatvágást Poór András meg Marci s mint afféle engesztelhetlen haragosok, magától értetődik, mindegyik más-más táborban. Bodófalvi Bodó Áron nagyon jól tudta, j hogy ha ellenzéki ember létére zöldágra akar vergődni, hát azt a két embert törik, szakad, de össze kell előbb békéltetnie. Csakhogy könnyű azt kimondani és nehéz megcselekedni. Kemény feje van a két atyafinak, olyan kemény, hogy legföllebb az az ágyugolyóbis fogna rajta. A szerencsétlen képviselőjelölt mindent megpróbált, ami csak kitellett tőle, hanem akárcsak meg se próbálta volna. Kérdezte őket, ha vájjon van-e kifogásuk a programmja ellen, mert hát ő a kedvükért nyomban megváltoztatja; hanem dehogy volt kiíogásuk, ők csak egymást nem szenvedhették. Mi több, András nyiltan megvallotta, amelyik pillanatban Marci átszegődik a kormányhoz, abban a percben ő visszaáll a balpárthoz s testtel-lélekkel szolgálja bodófalvi Bodó Áron oldalán a hazát. Csakhogy ezzel a jelölt úr eben-gubát cserélt volna mindössze. Mi haszna, ha egyiket megnyeri s ugyanakkor a másikat maga ellen vadítja ? Próbálta őket meggyőzni a rokoni kötelék szentsége felől, hogy az Isten is arra teremtette őket, hogy szeressék egymást. Szemük elé állította, milyen csúnya az, mikor rokon a rokon ellen indít hajszát, hogy neveti őket a falu, mosolyog nekik a világ, szomorkodik a haza minden igaz fiastól s ami legkeservesebb, markába röhög a haspárt. Hanem hát hasztalan, veszett volt itt minden fáradság. Bodófalvi Bodó Áron megpróbálta a dolgot máskép is. Ezer forintot kínált Poór Andrásnak, ha megtér az ő pártjára, hanem az csak rázta a fejét. Az ezerből lett két» három, öt, hétezer, hanem Poór András hajthatatlan maradt. Azt felelte, hát százezer forintért megtenné-e ? Nincsen az a Dárius kincse, amiért ő Marci öccsével megbékélne s cserbenhagyná a kormánypárt zászlaját. S azt a zászlót nyomban ki is tűzte affázára. Bodófalvi Bodó Áron uramnak nem maradt más hátra, mint elkeseredetten viszszavonulnia. Előre látta, mi sors vár reá. Elverik rajta a port másodszor is, csak úgy ropog. S ebbeli kétségbeesésében villant valami meg az agyában. Besietett a városba s ott egy banknál leszurkolt ötezer forintot. Azok az ötezer forintok pedig kamatostul a Poór gyerekeket illetnék Somorján, hahogy megnövekedve egymásba szeretnének s annak utána egymással házassági frigyre kelnének. Ellenkező esetben kapja meg azt a pénzt a kormány, hogy minél több zsandárt és végrehajtót tudjon fogadni a haza nagyobb dicsőségére s polgárainak nagyobb boldogulására. A bankhivatalnokok rázták fejüket a