Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-04-09 / 15. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1911. február 26. 9 . szám. PAPA ES YIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. Egyes szám ára 24 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Deák Ferenc-u. 1. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Felesleges költekezés. Ha város akarunk lenni, intézményeink is legyenek városiak. Fura, mikor- beleilleszkedünk a városi rangsorba, de intézményeink falusias jellegűek! Hogy a városi jelleg kötelezettségeket ró reánk, azzal tisztában vagyunk; hogy e városi kötelezettségek nagyon is terhesek kezdenek lenni, abban is megegyezünk mindannyian. A városi és községi adók már oly súlyosan nehezednek az adófizetők vállára, hogy a terhet emelni teljes képtelenség. Sőt arra kell törekednünk, hogy minden alkalmat felhasználjon a város arra, hogy polgárainak városi adóval való megterhelését tőle telhetőleg csökkentse. Ne kényszerítse őket olyan munkálatok megfizetésére, amelyek teljesen feleslegesek. Ott van pl. az ipar- és kereskedelmi iskola Anna-tér felöli járdájának a készítése. A járdát vagy 40—50 cm.-rel mélyebben csinálták, mint az Anna-tér átlagos felszine. Valósággal belevésették a földbe a járdát. Most azután, hogv mindenütt egyforma legyen a szintáj, az egész Anna-teret a mélyített járdához képest fogják platt irozni. Ez maga után vonja a Zimmermann-utca Anna-tér felőli részének szintén 40—50 cm.-rel való leszállítását. Ez persze meglehetős költséget ; okoz a városnak, mert körülbelül az ovoda kapujától ki az Anna-térig a járda aszfaltját is fel kell szaggatni és újra beaszfaltiroztatni. Magát az uttestet is fel kell koporni, újólag kövezni, stb. Ugyan miről jó ez ? Hiszen az Anna-tér ez ideig sem volt a város csúfjára, sőt alig néhány éve fásitották be és hordták tele kaviccsal, talán ugyancsak a mostani igen tisztelt mérnök előterjesztésére. Hogy lehet az, hogy most meg az ellen nem tett kifogást, hogy a már egyszer elrendezett teret alig néhány év múlva úgy planirozzák, hogy az által a tér sem szebbé, sem értékesebbé nem lesz ? Csodáljuk a képviselőtestülettől, hogy ilyen felesleges költekezésekhez hozzájárult. —- Ha nyert volna a tér szépségben és értékben, akkor még belenyugodhatnánk, bár — ismételjük — az xAnna-tér régi magasságában is évtizedeken keresztül díszére vált városunknak. Ezzel a költséges befektetéssel pedig sem csinosabbá, sem a közlekedésre alkalmasabbá nem teszszük. Igaz ugyan, hogv az Anna-tér nyugati oldalának egy kis esése van, amely talán esős idő alkalmával veszélyezteti az ipar- és keresk. iskola falait, mivel a viz arra folyik. Ezen azonban igen könnyen lehet segíteni egy jól elkészített levezető csatornával, amely a vizet az Anna-tér nyugati oldalán levő árokba vezette volna. Ez bizonyára nem került volna a városnak olyan túlságos sok pénzébe. Egy kis gazdálkodás nagyon is ránk férne. De hát mi már csak így vagyunk. Feltartóztathatlanul rohanunk a lejtőn lefelé. Szavazunk nyakra-főre, mert a »város érdeke« úgy kívánja. Az adózó polgárok nem is jönnek számításba. TÁRCA. A szultán esküje. Irta: Béri Zsigmond. (Folytatás.) III. A szultán haragszik. Remegve jár mindenki a fényes palotában; olyan az egész szerail, mint egy óriási temető, melybe csak meghalni járnak az emberek. Mindenki tudja, hogy porba hull a feje, ha meg mer moccanni. Mint a szegény Achmed beglerbég is, aki reggel a legpontosabb számadatokkal mutatta ki Szulejmánnak, hogy mennyi pénzt és vért fecsérelt el azért, hogy a birodalom dicsőséges hadseregén jól végig verhessen a perzsák ura. Be sem fejezhette szegény a mondókáját, még csak a maga fejét sem vehette bele a lisztába! Statisztikát hadarva röpült át Mohamed paradicsomába. Hja! A szultán haragszik . . . S haragját még fokozza felesége, Roxelana. Csudálatos híreket beszél neki a nagyvezérről. Azért tüzelte fel Szolimánt a hadjáratra, hogy ő ragadhassa kezéhez a főhatalmat. Hadd lássák a janicsárok, ki a birodalom legnagyobb embere; hadd tapasztalják, hogy Szulejmán mellett csak meghalni lehet, győzni nem. Ő pedig ezalatt, ő, a rettenthetetlen hős, teljesen feleségének, annak az utálatos görög asszonynak befolyása alá került. A kedvéért nem jár el Allah templomába, bolondságnak mondja Mohamed hitét s már-már azt rebesgetik, hogy titokban ő is a bálványimádó gyaurok közé tartozik . . . A szultán arca kigyúlt. Homlokán vastagon kidudorodtak az erek. ... A próféta utódja haragszik . . . »A minap meg felajánlottam neki egyik leányunkat« . . . »És?!« hörögte a szultán. »És — visszautasította!« Szulejmán halálsápadtan dőlt vissza trónjába. Aztán fölordított, mint egy őrült. A szerail remegett. »Halál reá, százszoros, ezerszeres halál!« bömbölt vérben forgó szemmel. »Küldjétek hozzám azonnal! A feleségét meg, azt a gyaur kutyát, hurcoljátok háremembe. Majd elfelejtetem vele örökre Krisztust!« Roxelana elérte célját. Néhány perc múlva már ott volt Musztafa effendi a nagyvezérnél. Alázatos, sunyi képéről levigyorgott a káröröm, mikor a nagyvezér palotájába belépett. Ibrahim a dolgozószobájában volt. A kereszt előtt térdelt. Szép, férfias arcán csillogó barázdákat szántott a lelkében zokogó fájdalom, de a szeme csodálatosan tiszta, nyugodt volt. Görcsösen karolta át a feszületen függő názáreti Jézus lábát s csak az Isten tudja, hányadszor ismételte: Legyen,. . . legyen meg Uram a Te akaratod! Az effendi először hátrahőkölt, majd gúnyosan mosolygott. Jobbját kérdőleg, fenyegetőleg emelte a kereszt felé.