Pápa és Vidéke, 6. évfolyam 1-52. sz. (1911)

1911-01-01 / 1. szám

PAPA'ÉS VIDÉKE. 1911. január 1. sokszor legyőzhetetlen tábora van. A kath. embernek különben is meg van az a rossz természete, hogy minden­kitől engedi magát terrorizáltatni. Van még egy harmadik ok is, s ez a ferde s tótágast álló gondotkozásmód. A ka­tolikus ember mindig attól fél, hogy megszólják érte, ha katholikus érdeke­ket véd, s nagyon sok katholikus a világért sem tenne semmit a másval­lásuak ellenére. Most csak azt kérdezem, van-e csak egyetlen egy más vallású ember, aki speciális kath. érdekekért sikraszáll ? Nincs és nincs! S itt van a mostani pápai állapotok oka is. Ha mindenki szűkkeblű irántunk, miért legyünk mi bőkezűek másokkal szemben, :— éppen saját ügyeink, saját hitfeleink teljes háttérbe szoritásával vagy legalább is elhanyagolásával. Azért a mi másvallásu testvéreink­nél erény, legyen az nekünk is eré­nyünk. Az összetartás nálunk éppen olyan erő, mint azoknál. Legyen vallá­som nekem magánügyem: azaz lelkem legbensőbb dolga, de legyen az köz­ügyünk is, azaz vallásos meggyőződé­sünket érvényesítsük a közügy terén éppen ugy —• mint mások. S ez legyen az újév riadó-szava! Tessék ezeken elgondolkozni s elmél­kedni, s ha igazam van, tessék a ba­jokon segíteni. Ne csak mindig sóhaj­tozzunk és sopánkodjunk, ha?iem dol­gozzunk és legyünk. Ez legyen az új esztendő legfőbb és legkomolyabb munkája. Káuzli Gyula. Egyesületi élet. A Felsővárosi Kath. Kör dec. 25-én, szent karácsony ünnepén kezdte meg fel­olvasó-estélyeinek sorozatát. A megnyitó beszédet Béri Zsigmond, a kör elnöke mon­dotta, aki meggyőző érveléssel mutatott rá a kereszténység nagy átalakító erejére. Somogyi József társelnök igen kedves ké­pekben méltatta a karácsony jelentőségét. Beszéde alatt kigyúltak a Kör szép kará­csonyfáján a lángok, ami rendkivüli meleg, családias jelleget kölcsönzött az összejöve­telnek. Tóth Juliska egy szép karácsonyi költeményt szavalt el a tőle már megszokott ügyességgel. Zajosan megtapsolták. Igen hangulatos volt Keresztes Róza szavalata is. Szépen fejlődik; sok szép sikerre van kilá­tása. A dalárda most is jónak bizonyult. Nemcsak férfikara van már a Körnek, ha­nem vegyeskara és női énekkara is. Szép­tóth János karnagy büszke lehet az elért sikerre. Másnap, hétfőn ismét zsúfolásig meg­telt a Kör helyisége úgyannyira, hogy so­kan a folyosóra szorultak. A kör férfikara nyitotta meg az estélyt igen sikerült ének­számmal, amelyet Széptóth János dirigált. Utána Józsa Ferenc tüzes szavalata követ­kezett, amelyet percekig tapsolt a hálás közönség. Zsilavy Sándor, lapunk felelős szerkesztője, a kath. nagygyűlésen felvetett szép és magasztos eszmékről tájékoztatta a hallgatóságot, buzdítva őket kitartó munkás­ságra, amely szép gyümölcsöket fog teremni a katholicizmus számára. A felolvasás után Varga Ferenc szépen átgondolt szavalata következett. Majd Spangli Margit szavalt el igen kedvesen egy karácsonyi költeményt, amellyel majdhogy meg nem ríkatta a kö­zönséget, aki hálából hosszan megtapsolta a szavalót. Végül a kör női kara zárta be a programmot egy tréfás dallal, amelynek sikere szintén Széptóth }ános tanítót dicséri. Karácsonyi pásztorjáték. Hirt adtunk a mult számunkban, hogy a belváros elemi fiúiskola növendékei előadják P. Hédly Je­romosnak, lapurik kedves munkatársának, most megjelent darabját »Küzdelem a Kapi­toli.umért». Az előadások dec..30-án jan 1-én és 6-án lesznek megtartva, amelyek közül a 30-án tartott előadáson maga a szerző is megjelent. Műkedvelői előadás. A helybeli kath. legényegyesület ugyancsak kitett magáért. Karácsony másnapján előadták a városi színházban a »Fegyverkovács« c. 4 felvoná­sos karácsonyi színművet. A szinház megtelt érdeklődő közönséggel, akiket vonzott a de­rék műkedvelő gárda jó hírneve és mond­hatom nem csalatkoztak, mert a szereplők úgy egyenkint, mint összesen a tőlük tel­hétő legszebb alakításban játszották el sze­repeiket, hogy becsületére vált volna bárme­lyik kisebbszerti színtársulatnak. Szerepében mindegyik otthonos volt. Szereptudás ellen sem lehetett semmi kifogás. Sőt egyiknél­másiknál majdhogy bajt nem okozott a szerep rendkivüli jó tudása. Az összjáték tehát a legjobb benyomást tette a hálás kö­zönségre, aki sokat és hosszasan tapsolta a szereplőket. A szereplők közül elsősorban dicséret illeti meg Illés Teruskát, aki Erzsike szere­pében messze felülmulta a műkedvelők színvonalát. Ügyes játéka, szép, csengő hangja fellépésétől kezdve megnyerte a közünség szimpátiáját, amely játékát egész végig ki­sérte. A sürüen felhangzott tapsot méltán megérdemelte. Szépen simult játékához Ta­kács Gergelynek, a művezetőnek alakítása, aki átgondolt játékával, tiszta hangján elő­adott énekszámával méltán megérdemli az elismerést, amit a közönség gyakori tapso­lásaival ismert el. Nagyon jó volt Kassa József, Selley fegyvergyáros szerepében, csak az volt a baj, hogy néha-néha, öreg ember­hez illően ugyan, de mégis nagyon gyengén kicsit megfojtogatta volna, az már több, mint bizonyos. Hanem hát hiába volt minden jószán­déka, azokat a komédiásokat mintha a föld nyelte volna el szökevényestül; nem lehetett rájuk akadni. Fényes Imre teljes négy héten keresztül vadászott rájuk, keresgélt, puhato­lózott, még az újságba is kiirta őket, hanem hiába, hasztalan volt minden. Elkeseredetten tért vissza az ekeszarvához. Kilencszer szántott s háromszor vetett, de az ő Muki fiáról még mindig semmi hir. Azt se tudta felőle, hogy él-e, hal-e. Azaz természetes, hogy meghalt. A komédiások mind meghalnak a becsületes apák számára, bárha fiakántor se búcsúztatja őket. Fényes Imre is letett már a reményről, hogy fiát csak valaha is viszontlássa még az életben... Pedig viszontlátta. Az öreg egyszer bekeveredett a városba; gabonát vitt eladni s amint a nyilt piacon össze-vissza ballag, hát komédiástanyára buk­kan. Nyilt cirkusz volt az, középen hatalmas akasztófaformával, melyről gyürüs kötelek csüngtek alá; lenn meg lovak nyargalásztak köröskörül eszeveszetten. Tenger ember nézte és tapsolta a mutatványokat, hanem Fényes Imrének csöpp kedve se volt közelebb szer­ződni: még a faját is gyűlölte a komédiá­soknak. A szemét azonban mégse hunyhatta be s így messziről is látott valamit. Most épen pocakos ember csüng az akasztófán egyik lábánál fogva s a fogával zsinórt tart, mely egy tizenöt-tizenhat esztendős gyerkőcfélét fog át derékon. Isten csudája, hogy a poca­kos zápfoga mind utána nem kívánkozik, Ni, most rakéta gyul a legényke lábán, az em­ber fordulni kezd, a forgásból pörgés lesz s a végén már eszeveszetten forog iszonyú tüz­sziporkákat hányva köröskörül. Valóságos istenkísértés ez, nem embernek való játék. Ha lefordulnak onnan, hát zsomborban vi­heti haza csontjukat az édesanyjuk. De nem fordultak. A pocakos megunta a dolgot, abbahagyja s lemászik, de a másik még fönn marad a kötélen s olyan vakmerő dolgokat mivel, hogy Fényes Imrének meg­borsózik rá a háta. Maga se tudja, mit csi­nál, [egyre közelebb közelebb kerül, míg végre bele nem vegyül már a nézőközönség tömegébe. Hangosan éljeneznek s tapsolnak a vak­merő komédiásnak. Valaki mégis kérdezi az igazgatótól, hogyan hívják azt a gyereket... — Jeannak, volt a felelet, ő a társulat szemefénye. -— És csehember lett légyen az apja? kérdezte egy másik. Nem a, válaszolt az igazgató, magyar biz' a lelkem. -— Hát akkor miért hívják Jeannak? — Mert művésznél szebben hangzik a Jean, mint Muki. Pedig Muki volt ő kelme valamikor. Fényes Imre felszisszent a Muki név hallatára. Fejében bolondját járták a gondo­latok. Két szemével ráfeledkezett a vakmerő komédiásra. Most már lóháton nyargalt köröskörül. Más ember nyeregben se tudta volna magát tartani és ő féllábbal még táncolt is a ro­hanó paripa hátán. Bukfencet hány rajta, egyik lóról a másikra pattant, szóval olyan dolgokat művelt, melyeknek láttára becsüle­tes keresztény ember keresztet szokott vetni magára. Fényes Imre becsületes keresztény volt, hanem a keresztvetésről mégis megfeledke­zett most. Sokkal különb dolgok főttek fe­jében, hogysem olyanra ráért volna. Ő a vak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom