Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-10-30 / 44. szám

4. PAPA ES VIDEKE. 191Ö. október 30. előadásra. írója: Kazalitzky Antal, szerencsés kézzel nyúlt tárgyához és szerencsésen is oldotta meg. Nem szavaltat, nem pózoltat, hanem a valóságos életet tárja elénk, amelyben a cselekmények egymásbaszövődése idézi elő a bonyodalmat. A valóságos életet vitte a színpadra, amelyben nem képzelt egyéniségek, hanem húsból és vérből való egyének mozognak. A magas színvonalon álló darab megérdemelte a telt házat. Sok tapsot aratott Sándor Juliska, aki Vilma szerepében semmi kívánni valót nem hagyott maga után. Emelték az est sikerét Hidvéghyné és Miklóssy Margit'. Kitűnő alakítása volt Kovács Lajosnak, Földváry Sándornak és Bátorinak, valamint Vértes Mihálynak, aki a tábori lelkész szerepét diskréten, finoman látszotta meg, tartózkodva minden túlzástól. Szerdán délután »A kuruzsló« c. 3 felvonásos szinmű került szinre; a diáksereg sokat tapsolt Földvárynak, Bátorinak és Sándor Juliskának. Csütörtökön este Bátori jutalomjátékául a »Náni- c. népszínművet adták. Valóságos családias estélyt rögtönzött ez előadáson a közönség, amely színültig megtöltötte a színházat. írhattam volna azt is, — látva a megjelent előkelőségek nagy számát — hogy ünnepe volt ez a nap színházunknak, de ez a szó nem lett volna annyira alkalmas annak a kedves, hangulatos érzésnek a kifejezésére, amelyben ezen az estén a színészek és a közönség összeforrtak. Elemében volt minden egyes szereplő, jól mulatott, sokat, nagyon sokat kacagott és tapsolt a közönség. Azt hiszem, ez a legfényesebb kritikája a sikernek. Természetesen elsősorban Bátori, a kedvenc komikus kapta meg a több izben fel-felújuló frappáns tapsot és az ajándékot. Azután sorra jöttek Lányai Piroska, Ivánfi Jenő, Lrczkövi Károly, Földváry Sándor, sőt még Békeffy Róbertnek is jutott az ünneplésből, de meg is érdemelte. Kisebb szerepükben Kovács és Vértes igyekeztek emelni az est sikerét. Hidvéghyné Blanka szintén kivált szépen átgondolt játékával. Pénteken ismét a »Muzsikus leány« c. operette került szinre, nem kevesebb sikerrel, mint a mult héten. = Blaha Lujza. Egyik elterjedt fővárosi napilap munkatársa felkereste a m. héten Blaha Lújzát, a »nemzet csalogányát«, aki páratlan művészetével, énekének utolérhetetlen bájával oly sok forró, diadalmas este ünnepelt hőse volt a néhai Népszínházban. Kétségtelen, hogy azok a diadalok, melyeket aratott, nemcsak a nagy művésznőre sugároztak fényt, hanem a nemzetre is, mely őt magáénak vallhatja. Annál bántóbb, annál elszomorítóbb, hogy a »nemzet csalogánya« — anyagi zavarokkal küzd. Szeretne visszavonulni a színpadtól, mielőtt »roskadozó rom« lenne belőle, amikor már csak a »mult kedvéért, csak tiszteletből« nézi meg a közönség és »csak kegyeletből« nem bántja a sajtó. De nem lehet. »Nem sokáig birom már, de addig, ameddig birom, — kell játszanom« . . . Az újságíró megkérdezte, mi lett abból a nag}-, nemzeti ajándékból«, melyet néhány évvel ezelőtt épen azért akartak felajánlani, hogy anyagi ügyeit rendezhesse. -- Semmi. Az én kedves, jó magyarjaim könnyen lelkesednek, de még könnyebben felednek. Az egyik előkelő, talán leggazdagabb kaszinóban felmerült az a terv, hogy balatonfüredi házamat tehermentesítik. A kaszinó egy ünnepi estét is rendezett akkor. Szivdobogva mentem el. Azt hittem, vágyaim, álmaim teljesedni fognak és lesz egy kis hajlékom, amelyik egészen az enyém, ahová visszavonulhatok. Az estélyen lelkes volt a hangulat; mindenki nagyon kedves volt hozzám. Másnap egy nagy borítékot kaptam. Reszketett a kezem, mikor felbontottam. És kihullt belőle — háromszáz korona, a tiszteletdíjam! Nagyon szégyellem magam akkor és sokat sírtam« . . . Mindössze egy kis szoba az, amit ma még a magáénak mondhat. A régi, diadalmas esték feledhetetlen emlékei. A falakon arcképek, vagy húsz ezüstkoszoru, néhány aranykoszoru, könyvek, festmények, szalagok. »Kedves emlékeim — magyarázta Blaha Lujza — de ki tudja, meddig. Ha megveszi a főváros, a múzeum, vagy a minisztérium, jó ; ha nem, lassan-lassan eladogatom annak, aki jön. Mert élnem kell!« »A vádnak, a szemrehányó panasznak micsoda vad áradata zúgott felém e csendes, szelíd szavakból!« — jegyzi meg az újságíró. Igaza van! Mennyivel nemesebb, hazafiasabb, emberibb és méltóbb lett volna a nemzethez, lia pl. a legutóbbi választások »alkotmányos költségeinek« csak egy elenyésző hányadát fordítják is a nagy művésznő anyagi ügyeinek rendezésére! Milliókat dobálunk ki haszontalanságokra, mikor nagyjaink éheznek! HiREKa beszédnek. Izsák Elemér leszáll az emelvényről. Kíséretével a kocsik felé törekszik, hogy odább hajtasson a szomszéd faluba. Magda maga se tudta, mi lelte egyszerre. Elkezdett furakodni a tömegben s utat tört magának a kocsik felé. És épen jokor. Elemér erre tart. Föl is veti szemét a leányra, de úgy látszik, tovább megy. Magda nem birt már a szivével. Önkén y tel en lépett néhányat előre s rebegte: — Nem ismer? Én vagyok Magda, a Horváth Magda! — Félre az-útból! hangzott egy zsandár durva szava s elkezdte a népet lökődni. Már Magdához ér, Elemér ép rajta nyugasztalja tekintetét.Megismerte, bizonyosan megismerte, hanem mindannak dacára egy szava sincs, amikor a zsandár vállon ragadja s a tömegközé löki vissza. A képviselő úr nyugodtan megy tovább. Már a kocsin ül, egy riadó éljen még, a kocsis a lovak közé üt s a menet robogva távozik. A nép elszéled, utolsónak marad Magda. Egy fához támaszkodik, úgy sir. Nem zokog, csak csöndesen peregnek könyei s mindegyik tenger bánatról, fájó csalatkozásról beszél. Valaki vállára teszi kezét. Magda ijedten kapja föl fejét: Fonyó Pali volt. És te sirsz, Magda ? kérdi a legénygyöngéd részvéttel. Mondd, mi a bajod? — Ne kérdd azt, Pali — íeleit Magda szívrepesztő hangon. — Hát azt se kérdjem, megtanultál-e már szeretni ? — Légy vigasztalóm s taníts meg rá, Pali! volt a válasz. Magda kezét nyujtá az ifjúnak, de támaszát vesztve odaborult a legény keblére. Még ott is sirt, még ott is zokogott. Személyi hirek. Dr. Zoltvány Irén, a pannonhalmi bencés főiskola igazgatója f. hó 23-án városunkba érkezett Mihály Géza temetésére. — Mészáros Károly, polgármester, a magyar városok kongreszusának folyó hó 29-én Budapesten tartott bizottsági ülésén a város képviseletében résztvett. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete november hó 3-án közgyűlést tart, melynek tárgysorára a következő ügyek vannak kitűzve: 1. A Batthyány- cs Jókai-utcák közötti új utca szabályozásához szükséges telek megvétele. 2. A városháza melletti épület egy részének megvétele. 3. A hirdetési szabályrendelet. 4. A ref. templom és a városi szinház kapcsolatos ügye. 5. A gyimóti-uti vámházhoz szükséges terület megvétele. 6. A Bezerédy-utca lakosainak kérelme vízvezeték és villamos világítás bevezetése iránt. 7. Kereskedelmi miniszteri leirat a I Pápa-Somlói vasútra megszavazott segélyi összeg tárgyában. 8. A városmalom bérbeadása. 9. Altenstein Frigyes kérelme Pápán létesítendő gépgyára segélyezése tárgyában. 10. Tanácsi javaslat a Pálháza és Dörzemény pusztában levő 81 iskolaköteles iskoláztatása tárgyában. — Áthelyezés. Dr. Luttor Ferenc segédlelkészt megyéspüspök urunk ő Excellenciája veszprémi karkáplánnak nevezte ki. A szeretetreméltó modorú, nagyképzettségü fiatal pap távozása nagyszámú jó barátai és ismerősei közt általános sajnálkozást kelt. Mikor fájó szívvel mondunk neki Isten-hozzádot, lelkünk mélyéből kívánjuk, hogy érezze magát igen jól új állomáshelyén. — Helyébe Berkovits Miklós hitoktató jön Pápára segédlelkésznek. Körmendy Béla búcsúztatása. Mult szerdán délelőtt Bélák Lajos, pápai főszolgabíró a járás jegyzőivel tiszti értekezletet tartott a népszámlálás ügyében. Ezt az alkalmat felhasználták a jegyzők arra, hogy Körmendy Béla tb. főszolgabírótól, kit felettes hatósága a zirci fpszolgabiró helyettesítésére rendelt ki és a napokban távozik a járásból, elbúcsúzzanak. Különösen a Hindlerféle vendéglőben tartott közös ebéden pompás felköszön tőkben méltatták a népszerű föbiró érdemeit. Elsőnek Ömböli Aladár lovászpatonai jegyző szólalt fel, majd dr. Kövi József járásorvos beszélt. Egyik a jegyzők, a másik a tisztviselők nevében mondott búcsút a távozónak, ki meghatottan válaszolt. Dr. Kövi egyebekben Bélák főbíróra is mondott igen kedves tósztot, melyre Bélák felelt. Vig poharazás és cigányzene mellett a késő délutáni órákig együtt volt a társaság. Körmendi Béla távozása nemcsak a járásban, hanem városunkban is, melynek társadalmának igen rokonszenves tagja volt, nagy sajnálatot kelt, de hisszük, hogy előbb-utóbb újra körünkben fogjuk tisztelhetni.