Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-03-27 / 13. szám

V. évfolyam. Pápa, 1910 március 27. 13. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulajdonos: Szerkesztó'ség : Esterházy-út 10. házszám. Egész évre 10, fél évre 5, negyed évre 2.50 K. A Pápai Katholikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 24 fillér. Felelős, szerkesztő: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Zsilavy Sándor. ahova az előfizetesi- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetésekét felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Húsvéti gondolatok. Irta: Strommer Viktorin dr. A nagypéntek sötét gyásza örömre változott. Kigyúlt orcával, csillogó szemekkel s ujjongó ünnepi érzéssel énekeljük a gyó'zedelmes alleluját. Szorongó lélekkel követtük a Mestert, míg a kalvária- keresztfiitját járta, s most, hogy üres sírja mellett állunk, s lelki szemünkkel megdicsőült alakját szemléljük, mintha mázsányi kő szakadt volna le szívünkről; mintha egy nyomasztó, lidércnyomásos éjszaka után megbékítő valóra ébrednénk: teli tüdővel szívjuk magunkba a tavaszi levegőt s miközben kizöldül lelkünkben a remény, boldog elragadtatással konstatáljuk, hogy hitünk újjáéledt, meggyőződésünk megerősödött, megedződött. A húsvét ünnepe ennek a föléledt, diadalmas hitnek ünnepe, az az alleluja pedig az ő győzedelmi éneke. A szent kereszténység, a megfeszített, de föltámadt Krisztus emez ültetvénye, osztozik alapítójának sorsában. Születése után, miként a Megváltót, nyomban halálra keresik, majd ignorálják, félreértik, meggyanúsítják, gyalázzák, piszkolják, üldözik, hamis tanukkal, áruló tanítványokkal szövetkezve életére törnek, amennyire tőlük telik, meg is feszítik, de minden hiába: a sziklasírból diadalmasan kikél, s a halhatatlan élet elpusztíthatatlan energiáival időn és téren, kicsiny és nag}» akadályokon fölülemelkedve tovább él és tovább munkálkodik. Ma, egy csodálatos reggelnek szívet melengető emlékünnepén, ennek a szent kereszténységnek bennünk élő vetületét, a keresztény hitet szárnyaira kapja a lelkesedés, s mi úgy érezzük, hogy az élet szürke hétköznapiasságából kivetkőzve, fojtó ködéből kibontakozva, most élünk, most lélekzünk csak igazán és szabadon. A szepegő félelemből boldog bizakodás lett, s akik annyiszor megremegtünk, mikor egünkön ott láttuk a haragos felhőket, s annyi félszeg bátortalansággal gondoltunk a veszedelmekre, melyek hitünket ádáz gyűlölettel, vagy mondvacsinált szenvedelemmel ostromolják, ma a a lelkűnkön érezzük az élet" csókját s önfeledten, boldogan kacagjuk a zivatarokat, az átélt és a még reánk váró küzdelmeket. Vicit leo de tribu Juda. Mint rettenthetetlen oroszlán győzött az Úr, s ennek a győzelemnek szent Ígérete tartja fogva a lelkünket, mikor az О föltámadását ünnepeljük. Kitárom a lelkem összes redőit s engedem, akarom, hogy az ünnep gondolata átjárja minden porcikámat, túlvilági öröme megremegtesse minden tagomat. Szivom magamba az erőt, az életet, s tudom, hogy nem a csüggedés, nem a tehetetlen kéztördelés, nem a gyáva meghunyászkodás és erőtlen nyávogás, hanem a Krisztus győzedelme fölötti lelkes öröm, a nyomában fakadt bátorságos bizodalom és tenniakarás a keresztény élet atmoszférája és természetszerű megnyilatkozása. De így élünk-e mi ? Nem a lelkek titkait fürkészem, csak a hitélet külső jeleit vizsgálom, a kath. öntudat megnyilatkozását keresem. Valamikor — mondják — megtermett soraikban ez is; ma, régi írások fakó betűit vizsgálva, csak úgy böngészünk valamit belőle — mesének. Mint valami vert had menekülünk az emberek elől s hétrét görnyedve azért is pardon-t kérünk, hogy vagyunk. Ez is egyik nagy oka annak, hogy a keresztény szellem nem tud a közéletben igazán gyökeret verni s nem tudja nemesítő, átalakító erejét egész terjedelmében kifejteni. Hej, pedig nekünk semmi okunk a fejlógatásra, ár pityergős kedvű, férfiatlan elernyedésre! Sőt olyan hadvezérnek vagyunk a katonái, aki legyőzte a halált is s diadalra viszi mindazokat, akik elszánt lélekkel követik. A kereszténységen Jézus föltámadása által ott ragyog az igazság letörhetetlen pecsétje. Az igazság pedig győzhetetlen erő, s akik birtokában vannak, ne szégyenkezzenek, ne rimánkodjanak, hanem akarjanak és parancsoljanak. Nem elég a lélek mélyén szerényen meglapuló meggyőződés, szükség van — napjainkban, mikor világnézetek vívják élethalálharcukat, jobban mint bármikor — szükség van a meggyőződésből folyó önérzetre, a tiszteletet parancsoló öntudatra is. Cskk ez a kath. öntudat teszi a kereszténységet a társadalmi életben olyan tényezővé, amilyennek lennie kellene. Élhetetlenségünk, érthetetlen gyámoltalanságunk vezéri polcról ledegradálta a katholicizmust az utolsó sorokba, a harcvonal mögött óvatosan mozgó furvézerek közé, de van is látszatja a munkánknak: recseg-ropog minden, a társadalom összetartó kapcsai innen-onnan lepattannak, a legnagyobb értékek lejárják magukat, bűzös mocsarak, hullaszag mindenütt. Lapunk mai száma 10 oldal.