Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-02-13 / 7. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1910. február 6. sëgvetésben kitüntetett 37, 387 korona épTtési költség, a Pápai Takarékpénztártól 5\/i százalékos kamatláb mellett felvehető. Az ipar- és kereskedelmi iskola építési tervét és költségvetését szintén bemutatja a v. tanács, e szerint az ipar- és a kereskedelmi iskola a Matkoviis-féle telek nyugoti oldalán épülne fel és az építkezésre szükséges 54, 570 kor. 72 fillért szintén a Pápai Takarékpénztártól kellene felvenni ugyancsak 5 A százalékos kölcsönre. A közgyűlés ezt is egyhangúlag elfogadta és a kölcsön felvevésére a felhatalmazást megadta. Vajgyár. A képviselő-testület hosszabb vita után 54 szavazattal 2 ellenében bérbeadja a Moltkerei Agricola bécsi cégnek, a Perutz gyárral szemben fekvő és a város tulajdonát képező, a pápai 51. sz. j к vb en I. 52. sor, 2905. hrsz. a felvett ingatlan területet 5 évre, évi 180 korona bérösszegért, egyben kilátásba helyezi, hogy a fenti területet a Y aj gyár felépítésére örökárban A nevezett cégnek 3600 korona vételárért eladja. Egyéb ügyek. A J/atkovits-íéle házban egy három szobás lakást évi 700 korona béröszszegért bérbe ad a képviselőtestület 3 egvmásutáni évre Kirchmayer Győző, praeparandiai tanárnak 1910. nov 1-től kezdődőleg. (Megszavaztak a város belО о és külterületének felmérési munkálataira az 1910—11. évre 35000 koronát. Tudomásul vette a közgyűlés a pénzügyminiszter leiratát, mely szerint a város belső területének 1 —1000 mérték arányban való térképezése, felmérése és az eredeti térkép átengedése ; 9100 korona különleges költségbe kerül. Erről kötelező nyilatkozatot kér a várostól, mit a képviselő testület meg is ad és az e célra a pápai kir. adóhivatalba befizetett 3100 koronához a szükséges 6000 koronát a Pápai Takarékpénztárból 5

Vi százalékos kölcsönnel fedezi. Végül a polgármester ajánlatára megalakították a gyár bizottságot, amelynek tagjai lettek a polgármester elnöklete mellett: Beck Zsigmond, Korebi Ernő, Recknitz Héla, Kohn M. Mihály, Karlovitz Adolf, Langraf Zsigmond, Steinberger Lipót, Győri Gyula, Hajnóczky Béla, Hanauer Zoltán, Schlesinger Rudolf, Lázár Ádám, Oszwald jános, Koréin Vilmos, Nagy Vilmos, Fischer Gvula, Billitz Ferenc, Wittmann Ignác, Dr. Lőzvy László, Csillag Károly, Dr. Kapossy Lucián, Keresztes Gyula, Giczi Gábor. Végre néhány illetékügy tárgyalása után a közgyűlés véget ért. Heti krónika. (Egyesületi élet). (*) Újságot mondok, k. Szerkesztő úr. Megdöbbentő újságot. Vége a farsangnak. Hála Istennek! Legalább nem kell több levelet elkövetnem. Igaz, hogy mindössze csak egyet követtem el (bocsássák meg az irodalom berkeiben bóbiskoló versfiak!), de azért az egyért is annyi szidást kaptam, hogy más, érzékenyebb lelkű embernek tiz esztendeig fájna utána a feje. A Kalmár Bandi ünnepélyesen óvást emelt, hogy ő bizony nem irigyelte a megboxolt Cox-ot. Hát jó. Nem irigyelte. De azért mégis jobb szeretett volna legalább arra a rövid félórára coxxá változni; nem olyanná, amit a kályhába tesznek, hanem — tudja - olyan boxoló Coxxá, aki a színpadon pöröl, dönt, ont, ront, ordit, bömböl, stb. Süttő Kálmán, a második basszus kitűnő kontrabasszistája, (egyébként mesés rabbi-imitátor!) meg a fülem irányában érdeklődött s kijelentette, hogy érdeklődése még «érezhetőbb» lesz, ha még egyszer kiírom a nevét az újságban. Hát, persze, hogy kiírom. Samu legyen a nevem, lia ki nem irom. De ezek magán-ügyek. Ön pedig a közérdek harcosa, t. Szerkesztő úr, tehát értem, nagyon is értem, hogy idegesen ráncolja a homlokát, semmit sem szólván, mégis azt mondván (mert Önnek a gesztusai is beszélnek!): térjünk a dologra: Helyes. Térjünk a dologra. Ott volt a kath. kör vasárnapi felolvasó-estélyén? Hát, persze, hogy ott volt. Hiszen Ön vezette a dalárdát. Igaz, hogy nem tud dirigálni, — szégyelje magát — mert fel-felé üt, amikor le-felé kellene (pardon, ezt nem én mondom, hanem P. L-ban olvastam), de azért büszke lehet az elért sikerre. Őszintén megvallom, nem sokat értek a dirigáláshoz, de azt meg tudom itélni — közvetlen tapasztalásból — tudják-e a dalárdisták a maguk dolgát, vagy nem. Mióta Ön vezeti, tudják. Tehát nagyobb bizalommal és nagyobb kedvvel is énekelnek. S a nyilvános fellépésük is sokkal nagyobb sikerrel jár, mint azelőtt. IIa nem tudjuk a magunk szólamát, a mennybéli angyalok is hiába dirigálnak. Nem megy. Amiből az én szerény véleményem szerint az következik, hogy minden azon fordul meg, van-e annak a karnagynak elég türelme és kitartása, hogy minden egyes szereplő tudja a maga dolgát. Hát nem? Persze, hogy igen. Folytathatnám még az elmélkedéseimet, de minek izetlenkedjem. Fölösleges. Csak azt aka! rom mondani, hogy a «Török bársony már-már pityergő kis trónörökösnek; odakünn, a hosszú szertartásosságot rendületlenül kiváró tömeg szemeláttára lesújt a kancsuka, az emberiesség kegyetlen megcsúfolásaként. Egő fájdalommal testén, szégyentől piruló arccal távozik Yaszilj, igazságtalan megaláztatásának tudata, a földi hiúság a pompa és a fény látása szokatlan gondolatok rabjává tették. Szerencsétlenségét e pillanatban egy nagy veszteség tetézi, lázadozó és meghasonlott lett, gondolataiba elmerülve tépelődik, érzi, hogy elvesztette a — hitét. M int a menekülő ember, kit egy gondolat űz, hajszol, siet Yaszilj az ember-áradattól hullámzó utcákon keresztül, beteg élettársához. Alacsony, bolthajtásos, nedves, dohos levegőjű pincehelyiség nyomorúságos hajléka, melyben meghúzódik családjával az idő viszontagságai elől. A falakról javarészt lehullott a vakolat, itt-ott egy pár szegényes, nélkülözhetetlen bútordarab. A barlangszerű helyiségnek csak egy disze van: a beteg ágya fejénél, a falon függ, a Megváltó keresztje. Xasztja, a vallásos, szenvedő asszony le-le veszi a falról a keresztet s mintha fájdalmait enyhítené, oly szivesen elmereng a szenvedő Megváltón. Az egyik szalmával fedett sarokban cifra vászondarabokkal, gondtalanul játszadozik a gyermek, mindkettőjük szemefénye. Kezecskéiből eldobja a játékszerét és a viszontlátás örömétől ösztökélve, atyja elé szalad. Yaszilj az ágyhoz megy, felbontja az orvosságos üveget, tartalmának egy részét odanyújtja, majd gondos szeretettel betakarja a lázban égő beteget. A nő bágyadt, szelíd tekintetében megcsillan a néma köszönet. Azután a deszkából összerótt, szalmával bélelt fekvőhelyén leheveredik a fáradt ember. Dult arcvonásai sejtetik csak, hogy övéi elől egy keserves, bántó titkot rejteget. A mélyen fekvő hajlék kicsiny nyílásán belopódzó éj sötétje álmatlan izgalomban találja vackában Yasziljt. A mécses pilácsoló fénye mellett gyengéden őrködik a hűséges ápoló, sötét sejtelmektől gyötörve hánykolódik s úgy érzi, hogy a csüggedés ; mindjobban elhatalmasodik akaraterején. A meghasonlott lélek víziói rémítgetik a hitevesztett embert. A halál fehérségét véli látni a beteg asszony arcán; az anya nélkül ma- | radt gyermekének odaképzeli a testőrparancsnok szivtelenségéhez hasonló mostohát. S mialatt a remény éltető szikrája elszunnyad szivében, egy rettenetes gondolat érlelődik meg benne: a tenger hullámsirjába fog menekülni gyermekével együtt, ott-ott sejti, vágyja a reményét is vesztett ember a földi szenvedésekre enyhet adó pihenést. Felkel, hogy elhatározását végrehajtsa s az asszony fekvőhelyéhez közeledik, hogy az anya mellől elragadja gyermekét. A zajra felriad a nő s az eddig szótalan beteg forró kézszorítással magához vonja a kétségbeesett szándékú embert, ki a meglepetéstől tétovázva, engedelmeskedik a szeretet marasztaló érzésének. A beteg a megkönnyebbülés kétségtelen látszatával, meghatottságtól remegő hangon suttog: Vaszilj, oly szép álmom volt az imént. A Megváltó keresztje jelent meg előttem, mintha lehajolt volna az Istenember. S ugy láttam s ugy éreztem, hogy megsimogatta lázas arcomat, igen-igen, mint a zengő arányos hárfa, oly szépen csendült vigasztaló szava. Oly boldog voltam e pillanatban. És most látod, érted, Vaszilj jobban érzem magamat — S álmán örvendezve, leemeli a fejénél a falon függő keresztet, csókjaival halmozza el, odanyújtja urának — csókold meg te is ós bizzál benne. És a férfi látja a nő átszellemült arcán a nyiladozó frissességet, megcsókolja a keresztet, térdeire rogy, szemeiben könnyek csillannak meg... és a nyomorúság, a megpróbáltatások hajlékában a hit uralkodik a szivekben ... * A felkelő napnak sugarai még küzködnek a hajnali köddel s munkás-negyed korán