Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-12-11 / 50. szám

J. • • - • • - - -y 1910. december И. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. jllatozóbb, legszebben fejlődött virág elől elvonják a napsugárt és áldásos esőt, elhervad, tönkre megy. így járunk mi katholikusok is, ha csak szobánk ablakából nézzük a világ eseményeit, ha csak onnét nézzük közönyös sziv.vel és összetett kezekkel, hogy a haza és vallás legmagasabb eszményei ellen vészfelhők tornyosulnak. Ébrednünk kell, el kell járnunk ama forrásokhoz, ahonnét üdítő, biztató, bátorító és tettre késztető lelkesedést meríthetünk. Ki kell nyitnunk -szemünket és fülünket, hogy lássuk és halljuk, honnét ered a vész, honnét jön a támadás még a felebaráti szeretet jegyében fogamzott legszentebb, leghumánusabb és legnemesebb intézményeink ellen is. Hiszen megfújták már a harci riadót a »Maria Congregatio,« a női patronázs, a katholikus körök és karitativ .egyesületeink ellen is. Fejünk felett a vész, nincs vesztegetni való időnk, védjük magunkat. Okuljunk a külföld példáján. Portugáliában nem régen apácákat gyilkoltak meg, kik szent ihlettségüktől és lelkesedésüktől ösztönözve, örök szegénységet fogadva vonultak a zárdák falai közé, otthon hagyva szülőt, testvért, rokont és lemondva minden földi gyönyörről azért, hogy a krisztusi szeretet élő példái, a népnevelés és istenimádás bajnokai legyenek. Ezek ellen emeltek szuronyt, talán éppen mikor a fertőző és lázas betegeket ápolták, a vallástalan és hazátlan bitangok által félrevezetett és felizgatott embertömegek. Nem védte meg őket nőiességük, alázatosságuk, szent ájtatosságuk és a derékövükről lecsüngő rózsafüzér. Elűzték a szerzeteseket, feldúlták a kolostorokat és lerombolták a templomokat. Az ily lázítók ellen kell tömörülnünk, erre hivom fel városunk vallásos és katholikus közönségét. Ütött a tizenkettedik óra, nem maradhatunk tovább tétlenül, bele kell magát e városnak is vetnie a társadalmi harcok forgatagába, erre praedestinálja az a tény, hogy itt 12000 katholikus lélek lakik. Kezet kell fognunk, egynek valamennyiért és valamennyinek egyért kell küzdenie. Fel a védelmi harcra, kedves lesz ez hazánk és egyházunk előtt, mert nem bántva senkit és békét hagyva mindenkinek, csak hitbuzgalmi, humánus és karitativ intézményeinket és önmagunkat nem engedjük kipellengérezni. De nem akarok ily messze menni, nem akarok társadalmi problémák fejtegetésébe bocsátkozni, mert nem volt ma más célom, mint előadásaink sorozatát megnyitni és a megjelent műkedvelőket és hallgató közönséget üdvözölni. Midőn ezen szivem mélyéből eredő üdvözletemet a kör vezetősége nevében is átnyújtom, felkérem Önöket, hogy járjanak el ide ezen forráshoz, ahonnét üdítő, biztató, bátorító és tettre késztető lelkesedést meríthetnek. Isten éltesse mindnyájukat«. Az erős kath. érzéstől áthatott, mindvégig tapintatos, higgadt hangú, nagy szónoki készséggel előadott beszédet többször félbeszakította a közönség tetszése; az utolsó szavak elhangzása után pedig meleg szeretettel, szűnni nem akaró tapsviharral ünnepelték az új társelnököt. A : daloskör remekül sikerült Riadója után Gárdos Juliska mesélt szépen, kedvesen a fülig szerelmes, bohó-kis Bob hercegről, akinek a szive még király korában is visszavágyik a nem tudom én milyen Streetre, ahol a kis Annie lakik a hetes szám alatt. A meleg érzéssel előadott hangulatos költeményt Deli Berta kisérte igen szépen zongorán. Aagy Vilmosné most szerepelt először a Kath. Körben. De a bemutatkozás oly szépen sikerült, hogy igaz szívből mondjuk; a viszontlátásra minél előbbi Bravúros zongora kísérete gyönyörűen simult Egresits János pompás hegedüjátékához. Schubert dallamos 137. Sonatája után szebbnél-szebb magyar nótákat játszottak. Különösen szépen sikerült a »Sirassatok engem, orgona virágok...« Nagyon kedves volt a záró-akkord, az Okolicsányi-csdiMiá szereplése. A Józsi volt a karnagy, aki fekete pálcájával ugyancsak erélyesen verte a taktust. Testvérei: Ilonka, Bözsi, Lujza, Aranka igen szép, tiszta, kedves hanganyaggal rendelkeznek. Először a »Kertem alatt a Berettyó folydogál« kezdetű népdalt énekelték el, majd Dengi János »Hej a lány!« c. versét. Mindkettőt a kis karnagy zenésítette meg igen hangulatosan. Befejezésül a »Nyisd ki babám«-hoz címzett népdalt énekelték a közönség riadó tapsai közt. Az ajtó pedig szép csendesen kinyillott... Venezia. Irta: Szelényi József. Venezia ! . . . szerelmem ! . . . messzi földről Hozzád hű szivem vitt újból ide ! . . . Tenger hullámin nyugvó tündérváros. Hogy mint szeretlek téged, — sejted-e ! Itt a világ legszebbik utcáján, Canale grandén siklik gondolám — О hogy irigylem a habot, mely átfog S csobogva lejt palazzoid falán. Gyermekkor édes, bűbájos emléke! . . . Mit akkor érzék szép mesék nyomán, — Ez kap szivén most, járva yizutcáid, О mintha mindez álom vón' csupán. Elült a kalmár-zaj a lagunákon; Mereng a hold a vizek tükörén . . . A serenád zeng lágyan, epedön, de A vizmélyből más hangot hallok én. Mesél a hullám, az ő dala, hangja, Mint vizi sellőé, bűvölve szól . . . Megértem én e sejtelmes beszédet Dicsőség, szégyen hullámzásiról. Mesél a hullám félezred előttről, Csak hallgatom: Dogék győztes hada Köt ki a piazetta kőlépcsőjén, Hajóin — kelet kincse, aranya. Tolong a sokaság, zúg üdvrivalgás, A fényes Márk-tér nyüzsgő hangyaboly . . . A lagúnák virágos gondoláin Nép ezrinek ujjongó dala szól. Mesél a hullám . . . büszkén lejt a pompás Bucentoro, a dogé gőgben ég . . . Eljegyzés-ünnep ! . . . pazar fénye mellett Homályba vész a nagy csillagos ég. Mesél a hullám ... a sóhajok hidján Végsőt sóhajtoz a sorsverte rab; A Dogepalota ablaksorából Sok ékes asszonyarc mosolyg, kacag. Mesél a hullám csalfa dicsőségről, Ingó trónodról nagy signoria. — Ki hitte vón', hogy sírba hull uralmad Tengerkirálynő, szép Venezia ! Még élsz, de léted csak hatalmad váza, Emlék most csak —- dicsőség, régi fény . . . De tiszteletparancsoló még arcod, Mint nagyúré, ki lett kevély szegény. Mesél'a hullám törpe jelenedről, De néked hódol az egész világ . . . Hatalma romján is csodálva nézik A nagymultu, dicső Veneziát. Mesélne még ... de az óratoronynak Ercemberei az éjfélt ütik . . . Kiszállok . . . üres a holdfényes Márktér, Csak pár elkésett galamb röpköd itt. О üdvök perce ! . . . halkan, lopva járok E bűvös téren, hol a nesz elül ; Köröttem mintha tündérhad suhogna S álomországban lennék egyedül. О hadd maradjak hosszan e bűvkörben, Hadd álmodozzam az álmok helyén ! . . . Zokogva kell majd ébrednem valóra, Ha a hivó hajókürt búg felém. JVlusiea sacra. Az orgonáról. Az egyházi ének kíséretére szolgáló hangszerek között első helyen áll az orgona, »a hangszerek királynéja«. Az orgonát az egyház nemcsak tűri, mint a többi hangszereket (természetesen korlátozással), hanem előírja, lévén az az egyetlen, hivatalos, egyházi hangszer. Nyugodt hangja, mely bármeddig is mindig egyenletesen, fenségesen tovaömlik, egyrészt, másrészt azonban a változatok révén elérhető hangszinpompa kitűnően alkalmazkodik az istentisztelethez, s épp ezért ott találjuk az orgonát már a régi időben is, ha nem is a mai fejlettségében, — de csaknem minden templomban. E cikk keretében és általában irás mesterségével nem lehet senkit megtanítani orgonálni. Nem is ez a célja e soroknak. De nyíltan merem hangoztatni, hogy a mai orgonisták csekély kivétellel két főhibában szenvednek: 1. túlsókat játszanak és 2. tulerősen játszanak. Az első főhibában leledznek azok, kik a praefatio és Pater noster kíséretével akarnak tetszelegni, pffdig a Caer. Epporum ezt határozottan tiltja.* A Pater noster után és Pax Domini előtt sem szabad orgonálni, mégis hányan teszik. A requiemről már valamelyik előbbi cikkelyemben tettem említést.** De még olyanok is akadnak, kik a lamentatio kíséretétől sem tartózkodnak, noha nagypénteken éppenséggel nem szabad orgonálni. (Megjegyzem, hogy e napon har- monium sem pótolhatja az orgonát). Az erős játék szintén nagyon elitélendő. Az orgona elsősorban az ének kíséretére szolgál, tehát az énekhez kell alkalmazkodnia, s épp ezért nem szabad oly erősen játszani, hogy az orgona az éneket elnyomja, vagy pedig az énekeseket a kiabálásra kényszerítse. Az orgonajátékban, így az erőben, a színpompában, annak alkalmazásában kifeje*,,.. . nunquam vero ad cantum, quern solus profért sacerdos . . ." **L. Pápa és Vidéke okt. 30.-i számát.