Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)
1910-11-20 / 47. szám
19 TO. november 20. PAPA ÈS VIDÉKE. 3. árvaságra, -azt mint s®©rtayű, mint természetellenes bűnöst kitaszítja köréből az eniberiség. Aki ipedig megtagadja nemzetét és'hazáját, az leikében megölte ezt az anyát, az megérdemli az anyagyilkosság bélyçgét, annak árvasága bűn <üs szégyen. (Hosszantartó, lelkes éljenzés és xtaps). A megtadadásnak pedig van különbező alapja; a nyilt árulás ritkaság, de a ^hazaszeretetnek is vannak modernistái. És "valamint a vallási modernizmus jellemző vonása az, hogy szószólói a hitélet megtisztításának jelszava alatt elpárologtatnak abból minden valédi tartalmat • és homályos Síólamok ködfátyolképévé változtatják át annak 'élő valóságát, ép úgy, a modernista hazaszeretet az úgynevezett »sallang kiküszöbölésének szakadatlan hasonló jelszava alatt ié akart tenni mindenről, ami a magyar nemzeti élet konkrét szükséglete és történelmileg megállapított követelménye, mindarról, ami specifiee magyar, ami különböztet és ! fenntart. Vajha közéletünkbe be lehetne .vezetni.egy tudatos védő, antimodernista esküt. (Élénk tetszés és hosszantartó taps). De nektek, ifjú barátaim, ilyen esküre nincsen szükségetek. Ti már elhatároztátok magatok .és ha erős marad hitetek, erős fog maradni .nemzeti érzéstek is. Ámde ez a lelki szilárdság nem elég, mert a ti hivatástok, akik .a legmagasabb ^értelmi fokozatra készültök, .nem merül ki abban, hogy önmagatokat megóvjátok a ragálytól. Nem, ti ilesztek majdan az a derékhad, amely fölveszi a nyilt csatát az ellenséggel, amely visszaveri annak támadását, amely megtartja •e nemzet számára erkölcsi életének erősségeit: azt a keresztény hitbeli alakot, azt a nemzeti adományt, mely biztosságot, erőt, fejlődést, haladást jelent, annak elhagyása pedig züllést, .hanyatlást, megsemmisülést. (Hosszantartó .éljenzés .és taps). Ez a küzdelem .elkeseredett és nehéz lesz; nem lehet elől« kitérni — készülni kell reá. És valamint a csatatéren .nemcsak a csapatok elszántsága dönti el a győzelmet, hanem a jobb fegyverzet is, ugy ebben a szellemi mérkőzésben ügyünk diadala és — bátran mondhatom, hazánk megmentése — szellemi fegyverzetünk kiválóságától is függ. (Helyeslés). Fegyverkezzetek tehát a tudomány íegyvereivel: legyen tudástok teljesebb, erősebb, mélyebb, mint ellenségeinké; főleg mélyebb, mert a tudás felületein gyakran erősebb a kétely, de mélységeiben biztos az igazság győzelme. (Lelkes éljenzés és taps). És mert nektek mélyre kell hatolnotok, a ti munkátok nehéz — nehezebb, mint másoké. Az a munka, amely az ilyen kiváló fegyverzet megszerzése végett rátok vár, melyben benne vagytok, mely még éveken át nem szünetelhet, sőt teljesen nem íog szünetelni soha, ha még oly soká is éltet az Úristen benneteket, amely ma a legfőbb életfeladatotokat képezi: ez a munka nehéz, ez a munka a maga részleteiben néha józan, néha minden varázsnélküli. És most visszatérek arra, hogy miért tartottam ünnepi beszéd keretébe beilleszthetőknek ezeket a komoly, sőt komor gondolatokat. (Halljuk, halljuk!) Azegyik módja az ünneplésnek az, hogy egy könnyebb eszmekörre áttérnek és ugy gondolják, szórakozzunk, feledjük el a mindennapi munkánkat, mindennapi feladatunkat. De van az ünneplésnek egy magasabb kategóriája. És ennek a kathoiikus nagygyűlésnek, ennek a véghetetlen komoly gyülekezésnek keretébe én csak ezt találom beilleszthetőnek: mi nem akarunk az ünneplés közben a munkánknak tartalmától eltekinteni, nem akarunk feledni, nem akarunk szórakozni, hanem keressük azokat a nagy mozzanatokat, azokat a nagy eszméket, azokat a lelkesítő szempontokat, amelyeket bekapcsolunk azután a napi munkának prózai egyformaságába, ha úgy átitatjuk lelkünket, azokkal a nagy igazságokkal, hogy azok bennünk folytonosan élnek, lelki szemeink előtt folyton lebegnek és hogy minden fáradságos ! órának tikkasztó hatása alatt is felébredünk, 1 feltámadunk arra, hogy annak az órának : fáradalmát belekapcsoljuk ebbe a lelkesítő célba -— és mely cél lehetne lelkesítőbb, mint ennek az országnak jövendő nemzedé; két megtartani erkölcsi életüknek szilárd alapjain, a keresztény világnézletnek alapjain és a nemzeti gondolat hagyományainak fenntartásában. (Lelkes éljenzés és taps). Tisztelt ifjú barátaim, ezeket a gondolatokat iparkodtam elétek állítani, hogy együtt emeljük fel lelkünket arra a magaslatra, ahonnan az igazságnak és szeretetnek világa bevilágít a mi életünknek ridegebb óráiba. Legyen az isteni igazságnak áldása rajtatok! (Óriási taps, éljenzés). A Kath. Népszövetség szervezése megyénkben. A Kathoiikus Népszövetségnek az a célja, hogy a katholikusokat egy táborba hozza, gazdasági, szociális téren iskolázza és szervezze. Ami az egy táborba hozást illeti, igaz, hogy még nem vagyunk mind együtt; sokan a táboron kivül vannak, mert félnek magukat katholikusoknak, tevékeny katholikusoknak mutatni ; de hála Isten, van már 230.000 népszövetségi tag az egész országban. Veszprém megyében is vagyunk 6.300-an. Amint azonban a Kathoiikus Népszövetségnek vannak általános, magasabb, az egész ország katholikusaira kiterjedő' céljai, akként lehetnek bizonyos speciális okok és célok, amelyek az egyes megyékben a szorosabb szervezkedést ajánlják. Azért van szükség a megyei szervezkedésre is. Eddig már 10—12 megyében van meg a megyei szervezet, s egyik-másikban utolja felé végre megeredt az esőzés és tartott egész ősszel. A malmokat valóságos ostrom alá fogták az őrletők. Andris anynyira el volt foglalva, hogy sokszor jóllakni sem ért rá. Jöttek a falubeliek is őrleni. Hozták a nagy hírt, hogy itthon Zsizsek Markó. Mások is jöttek és azt mondták, hogy mult vasárnap a bálon egész éjjel csak az ő mátkájával táncolt. Évődtek vele, hogy vigyázzon, mert elüti kezéről Mankát. Andris ilyenkor csak mosolygott. Hogy lenne Manka hozzá hűtelen mikor számtalan csók közt esküdött ő neki örök hűséget. De a szóbeszéd hova-tovább annál több lett. Jött a hir, hogy az örökösen pörlekedő szomszédasszonyok is kibékültek. Zsizsekné órákig eltereferél Orankóéknál. Aztán jött olyan is, aki határozottan állította, hogy este látta Mankát a Zsizsek fiúval a kis kapuban. De szerette volna Andris mind e sok beszédnek cáfolatát magától Mankától hallani, de nem jött. Vagy a szolgáló, vagy a pásztorgyerek hozta az ebédet. Ha kérdezte, miért nem jön Manka ? Egyszer azt a feleletet kapta: nem ér rá, másodszor, hogy nagy a sár. Végre is megszállta leikét a keserű kétség. Egy este hozzáigazította a malmot, feltöltötte a gabonát a garatra, aztán megkérte egy jó barátját, hogy vigyázzon addig, mig ő megfordul a faluból. Hideg, nehéz köd ereszkedett a határra. Andris a nagy sötétben is rátalált a gyalog ösvényre, melyen leghamarább a faluba juthat. Óvatosan került a kertek alatt Orankóék házáig. Ott hátul a kis kapuban két alak állt. Az egyik Manka, a másik a Zsizsek fiu. »Szeretsz?« kérdi a legény »Szeretlek« suttogta a lány, mint egykor őneki. Aztán átkarolták és csókolták egymást végeszakadatlanul. Andris eleget látott. Vak düh vett rajt erőt; szerette volna megölni a hűtelent és a csábítót. Odabenn a kis szobában gazdája fegyvere. Már megindult, hogy megkerülje a házat. Aztán hirtelen látta magát, vasraverve, négy csendőr között. És a falu aprajanagyja tódult látni a gyilkost. Nem, gyilkos nem leszek, szólt magában. Legyen a szerelmemnek csak egy áldozata s az én legyek. Hirtelen visszafordult. Nem kereste többé az ösvényt, futott a Murának. Senki sem fogja tudni, hogy önként tettem, így gondolkozott, hisz a Mura évenkint megköveteli áldozatait. Hallja a megáradt folyó zúgását s a malmok zakatolását. Már elérte a part szélét. De ekkor hirtelen feltűnt előtte egy magas, sötét tárgy. A feszület, melyet a molnárok emeltek azon a helyen, hol az ő apját holtan húzták ki a vizből. S egyszerre maga előtt látta az egész jelenetet. Még kis fiu volt akkor, mégis jól emlékezett arra a borzasztó sikoltásra, amellyel anyja arra a vizes holttestre borult. Soká volt nagy beteg azután, s ha jó aszszonyok nem hoztak volna ennivalót, Andris éhen halhatott volna. S most ő is ? — Talán a szive szakadna annak a szegény, sokat szenvedett asszonynak, kinek immár ő az egyedüli támasza.
