Pápa és Vidéke, 5. évfolyam 1-52. sz. (1910)

1910-10-16 / 42. szám

1910. szeptember 25. PÁPA ÉS VIDÉKE. 339. Nálunk is a veszedelem gondolatára sok embert emésztett a gond nemcsak az egyes házakban mutatkozó egészségellenes állapot miatt, hanem a közre tartozó minősíthetetlen rendezetlenség, ázsiai állapot miatt, s ha ehhez hozzávesszük a piacainkra hordott és közélelmezésre szánt, az egészségnek valóban hadat üzenó' hamisított, éretlen, vagy megromlott piaci árucikkeket, — nagy csodálkozással kell egy kis, de gvanus jellegű szójátékkal megjegyeznünk, hogy ilyen ázsiai állapot között az ázsiai kolerának szinte nem is lett volna szabad minket elkerülnie. Ha csak azt érnők el, hogy a piaci közrendészet javulna, ha a piacra elárusítás céljából behozott élvezhetetlen s egészségtelen cikkek kíméletlenül elkoboztatnának, — nem sajnálnék a kicsiny ijedelmet. Ha a magisztrátus annak a tudatára jutna, hogy a legnagyobb érték gondozása mégis az emberélet, az egészség védelme, — már szinte örülnünk kellene, hogy a kolera asiatica egy kissé gondolkozóba ejtette a hatóságot. Legyen ennyi hasznunk a koleraveszedelem hirébó'l. Akkor jajgatni, mikor a házunk leégett, az együgyü kárvallott módszere: a veszedelemnek kikerülése, a férfias és a szükséges. Mivel pedig maguk a köztisztaságra és a közegészségügyre vonatkozó törvényünk és szabályzataink is felette lazák (a meglévőket sem tartják be), gondoskodnunk kell, hogy a legjobban értékelt kincs védelme: az emberi egészség több gonddal és féltékenyebben óvassék. Ha mindezek az évtizedes mizériák orvosoltatnának: az idei nyár után ijesztgető kolerahirek ijedségeért jó kárpótlást kapnánk. De félünk tőle, hogy a mi keleti fatalizmusunkkal mégis csak inkább bevárjuk — a ház leégését. = Tiz millió márka. Ennyit adott a német császár a százéves jubileumát ünnepló' berlini egyetemnek, hogy ezzel az összeggel tudományos kutatásokat végző tudósok anyagi jólétét biztosíthassák. Szóval, hogy ne kelljen nekik tanárkodással bibelődniök, mikor az emberiség jóvoltáért, haladásáért akarnak dolgozni. Egész Európa tapsol most ezért a fejedelmi tényért II. Vilmosnak és — most már megbocsájtják neki azt, hogy »Isten kegyelméből« valónak mondta császárkodását. Pedig éppen azt kellene ebből a tényből kihámozni, hogy az emberi haladásért csak az tud lelkesedni, az igazi tudomány nagyságát és értékét csak az tudja felfogni, aki igazán keresztény magasságból nézi az életet és önmagát s nem hajol meg a fölforgató örökkön forradalmosdít játszó kis néplázítók előtt, akik a tudomány minden vívmányát fölrúgják, ha a hóbortjuk úgy kívánja. Ezt óhajtottuk megjegyezni, hozzátéve, hogy milyen irigylésre méltó az. a nemzet, amelyet koronás feje így megért, ilyen lépésekkel segít a legnagyszerűbb haladásra ahhoz, hogy Európa legelső nemzetévé legyen. = Polgármesterek közgyűlése. A r. tanácsú városok polgármestereinek országos egyesülete vasárnap tartotta évi közgyűlését Szombathelyen a közművelődési ház nagytermében. A közgyűlésen megjelent Széli Ignác v. b. t. tanácsos és Békássy István, Vas vármegye főispánja is. Szentpály Ignác miskolci polgármester nyitotta meg a közgyűlést. A városok — úgymond — arra törekedjenek, hogy az ország haladjon a fejlődés és boldogulás utján.-És midőn a városi tisztviselők any

ragi helyzetének javítására törekszenek, akkor is az a céljuk, hogy a városok haladását mozdítsák elő. Indítványára távirattal üdvözölték Széli Kálmánt, Némethy Károly államtitkárt, Samassa min. osztálytanácsost, a városi osztály főnökét, és Hartig Sándor nyug. min. tanácsost. Mayerszky Béla üdvözölte az elnököt buzgó munkásságáért, majd Várhidy Lajos titkár terjesztette elő a tanács évi jelentését. Sérelmesnek tartják, hogy a városi tisztviselőket csak a VIII—IX. osztályba sorozhatják be, holott a VII—IX. osztályba volnának- sorozandók. Kivánja az egyesület, hogy az állami hozzájárulás összege ne 1916-ban adassék a városoknak, hanem annak legalább is ötven százaléka a folyó évben, 75 százaléka 1911-ben és a teljes 'összeg 1912-ben. Az egyesület ügyészévé Bogdányi Zsifkó dr. orsz. képviselőt választották. Farkas Jenő felsőbányai polgármester helyesnek tartaná, ha az államsegély megoszlása a lakosság számaránya szerint történnék. Kludik Gyula szolnoki polgármester javasolja, hogy az államsegély hatvan százalékban illessen minden várost, a fennmaradó negyven százalék pedig a városok pótadó arányában osztassék fel. Mocsáry Miklós ungvári városi tanácsos a városi mérleget indítványozza a felosztás alapjául. Korbay Károly zalaegerszegi, Wimmer Károly esztergomi, Lengyel György nagyenyedi, Gombos Lajos dr. ceglédi polgármester felszólalása után az előadó javaslatát fogadták el. A tanács előterjesztésére a közgyűlés ezer koronát tűzött ki oly munka elkészítésére, amely a városi törvény főbb alapelveit ismerteti. Közgyűlés után a Sabaria-vendéglőben bankett volt. Városunkat Mészáros Károly polgármester képviselte. vagyunk látva. — Vacsorát együtt eszünk, komám. Meg se várta, Laci mit szól hozzá, csak nyargalt a lépcsőkön fölfelé. S addig nem is találkoztak, míg csak Herczeg Lacit az őrségnél föl nem váltották. Akkor azután összeültek. Dénes sorra bontogatta a sok papirost. Egyik sonkát, a másik kalácsot, kalinkóperecet, pogácsát takart s mind az ő kedves barátja, Laci elé rakta. — Egyél, komám, -— biztatta azzal a boldog öntudattal, mely a vendéglátó házigazdák sajátja egyedül. Egyél, válogass! De Herczeg nem nyúlt semmihez, még a szemével sem válogatott : azzal mintha kimeredt volna az ablakon? — Laci ? próbálta magához téríteni a legényt Dénes s megfogta a fülénél, utazik az eszed? Nesze, itt a sonka! — Ugyan ne izélj! — szabódott a pajtás, — miért nem hagysz békét ? valami jutott eszembe. — Micsoda ? — Hogy aki azt a bugyrot hozta, az igen szép leány. — Mit törődöl vele! -— Pedig elhidd, gyönyörűséges teremtés .. . — Semmi közöd hozzá. Egyél! De Herczeg Laci nem evett. S amellett még furcsán is nézett barátjára. — Nem akarod, hogy beszéljek róla ? kérdezte vontatottan. Szuhi Dénes összehúzta a szemöldökét s azt mondta: — Nem. Nem akarom. — Ah! No nézd! Nekem nem is szóltál felőle! — Mit szóltam volna felőle ? türelmetlenkedett Dénes. —- Dicsérem a gusztusodat, volt a kitérő felelet, ha eleresztenek, tudom mindjárt elveszed ? — A térded kalácsát veszem el, te bolond, hiszen a testvérhugom! -— A testvérhugod ? ugrott föl meglepetve Herczeg Laci, — az a húgod volna ? — Egyél mafla és hagyj békét annak a leánynak. — Jól van no, az a magam dolga. De hogy a testvéred! ... Te . . . Kezdte újból akadozva ... én, én mondanék valamit. — Okosat? — Amint vesszük; én amondó vagyok, Dénes, hogy elveszem a húgodat. — Én meg amondó vagyok, felelt büszkeséggel Szuhi Dénes, hogy neked oda nem adom. — Dénes! — Laci! — Komolyan beszélsz? — Egészen komolyan. •— Hát olyan barátom vagy te énnekem? — Jó barátod vagyok, -— felelte Szuhi Dénes, — kérd az ingemet s odaadom, de azt a szegény, ártatlan leányt neked, teneked? Megverne az Isten! — Akkor nem kérem tőled, - - mondta haragtól szikrázó szemekkel Laci, — viszem amúgy. -— Gyerek, összetörlek, remegett Laci hangja. — Fordítva is megeshetik, válaszolt Dénes egészen melléje lépve. — Félre az utamból, mert ma még emberhalál lészen, dörögte a dühös baka s hatalmas karjait megemelte. — Te . . , te nyomorult, — vetette oda neki Szuhi Dénes kizökkenve a csapásból, — korhely gazember, te akarod az én testvérhugomat elvenni ? Csak gyere. Vas marokkal karolta át a másiknak óriás derekát. A csontok ropogtak, a padló döngött, a ládák fölfordultak s a kaszárnya legénysége összefutott. Ötven embernek munkát adott a két jó barátot szétválasztani: ha meg nem teszik, egyikök ott marad halva. S mindez egy ártatlan, szegény kis leányért!