Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-04-11 / 15. szám

15. szám Pápa és Vidéke Köszönetnyilvánítás. A bizottság nevé­ben, mely a gyermeknapokon rendezendő gyűjtésre a mozgalmat megindította, leghálá- ; sabb köszönetünket nyilvánítjuk azoknak a hölgyeknek, kik a rossz idő ellenére is a gyűjtést nagy lelkesedéssel végezték; köszö­netet mondunk továbbá Kis Tivadar és Hirsch Náthán utóda uraknak, kik a szükséges nyom­tatványokat, illetőleg jelzőtáblákat ingyen bo­csátották a bizottság rendelkezésére. Végül köszönetet mondunk a nagy közönségnek, mely jószivü adakozásával a gyűjtés nagy sikerét lehetővé tette. A bizottság nevében: Kiss Vilma, Rosenthal Franciska, Mészáros Károly, dr. Weltner Tándor. HÍREK. Gr. Esterházy Ferenc temetése. Ked­den d. e. 11 órakor helyezték örök nyuga­lomra gr. Esterházy Ferencet, Tata és Deve­cser örökös urát. Holttestét vasárnap Bécs­ben, hétfőn Devecserben szentelték be. Deve­cserből kedden d. e. 10 órakor érkezett meg a holttestet szállító négylovas halottas-kocsi Gannára. Elől a grófi személyzet haladt óriási fekete zászlóval, utána még bárom kocsi tele szebbnél-szebb koszorúkkal. Tizenegy óra felé érkezett meg ugyancsak Devecserből az el­hunyt özvegye Lobkovitz Berta hercegnő, az édesanyjával. A szomorú szertartást Scher­mann József gannai plébános végezte nagy­számú segédlettel. A temetésen megjelentek: gr. Esterházy Pdl külügyminiszteri osztály­főnök nejével, gr. Esterházy Sándor és neje, gr. Esterházy Pál és neje, Esterházy Miklós herceg, gr. Széchényi Péter és neje, gr. Ester­házy Móric és gr. Esterházy Alajos, Koller Sándor alispán, a pápai gróf patronatusa alá tartozó összes plébánosok, az uradalmi tisz­tek, stb. Pápáról több, mint 30 hintón vonult ki a gyászoló közönség. A kriptában egyik szent-misét Szauter Ignác noszlopi plébános végezte, a másikat a tatai grófi család neve­lője. A temetés alatt Szentgyörgyi Sándor karnagy vezetése alatt a pápai temetési dalárda énekelt néhány szép egyházi éneket. Uj kanonok. Ő felsége a vallás- és közoktatásügyi magyar minisztere előterjesz­tésére a veszprémi székeskáptalanban Jánosi Ágoston választott dulmi püspöknek s olvasó­kanonoknak a káptalan nagyprépostságra, dr, Fejérvári József éneklőkanonoknak az olvasó, dr. Rédey Gyula őrkanonoknak az éneklő, Néger Ágoston székesegyházi főesperesnek az őrkanonokságra, Kranitz Kálmán zalai fő­esperesnek a szent Mihályról nevezett hantai prépostságra és székesegyházi főesperességre, dr. Rada István somogyi főesperesnek a zalai, Káuzli Dezső pápai főesperesnek a somogyi, Peller Pál segesdi főesperesnek a pápai, dr. Molnár Dénes székesegyházi idősb mester­kanonoknak a segesdi főesperességre való fo­kozatos előléptetését jóváhagyván, az ekként megüresedő utolsó mesterkanonokságot Reiner Gyula címzetes apát és szuloki esperesplebá­nosnak adományozta. A veszprémi polgármester érdemei­nek elismerése. Szép módod rótta lé hálá­ját Veszprém város polgársága, érdemes pol­gármestere, Szeglethy György iránt. A márc. 29-en tartott közgyűlésen Kránitz Kálmán félsz, püspök meleghangú felszólalása után egyhangúlag kimondották, hogy a polgár­mester fizetését 10 éves buzgó szolgálatának jutalmául' kbrpótlék cimen 400 kórotíával fel­emelik és kiváló érdemeinek elismeréseül 3000 korona jutalomban részesitik. Nagylelkű adomány. Jankovich Bésán Endre, Gicz nagynevű és nemeslelkü ura a bakonytamási tűzvész károsultjainak busz le­égett ház felépítésére szükséges épületfát adott teljesen ingyen. A községben nagy örömet keltett a nemesszivü főúr jótékonysága. A devecseri népszövetség életrevalóan működik. A budapesti központ az ottani 350 és a környékbeli 1200 tag szolgálatára dr. Tóth Béla devecseri ügyvédet a kath. nép­szövetség ottani ügyészének kinevezte. Ugy a népszövetségi tagoknak, mint a devecseri nép­szövetségi ügyésznek gratulálunk. Hisszük, hogy rátermettsége és kath. érzülete a hozzá­fűzött reményeket valóra váltja. Népszövet­ségi tagok a tagsagi igazolvány felmutatasa mellett mindenféle ügyeikben díjtalanul kap­nak tanácsot s amennyiben ügyvédi közre­működésére lesz szükség, azt a központ által megállapított mérsékelt tarifa mellett nyer­heti minden népszövetségi tag. Ajánljuk őt mindazoknak, kiknek Devecserben akad ügyes­bajos dolguk. Művész hangverseny. A »Perutzgyári alkalmazottak önképzőköre« az idén május 1-én tartja záró előadását és ezúttal is, mint más években, nagyobbszabásu művészhang­versenyt rendez. A hangverseny műsorából noha véglegesen még nincs megállapítva már most is elárulhatunk annyit, hogy helybeli kiválóbb műkedvelőinken kivül fővárosi mű­vészek is fognak szerepelni. A fényesnek Ígér­kező hangversenyre a jegyek 2 K. 150 K és 1 K árakon már a jövő hét végén kap­katók lesznek: Wajdits Károly papirkereske­désében. A műsor részleteiről legkőzelenb bővebben adhatunk értesítést. Lóverseny. A veszprémmegyei lovar­és agarász-egyesület f. hó 25-én lóversenyt rendez a katonai nagy gyakorló-téren, Pál­háza puszta mellett. A nevezések f. hó 18-án záródnak. A kisgazdák versenye, mint halljuk, ez alkalommal elmarad. Egy számot a pápai 7. sz. huszárezrednek tartottak fenn. Színházi heti műsor. Ma már népes lesz a színház környéke. Bevonultak színé­szeink és megkezdik már délután a szerep­lésüket a Tatárjárás c. operettel. Este Csók király c. újdonság kerül szinre. Heti programm pedig a következő: Hétfőn délután: Gül Baba, este: Csók király. Kedd: Forradvlmi nász. Szerda:Forradalmi nász. Csütörtök: Pillangó kisasszony és Szenes legény, operettek. Pén­tek: Csók király. Szombat: Jókedvű paraszt, operette. Nagy idők tanuja. Messzerer Vilmos 48-as honvéd, 79 éves korában elhunyt. Va­lamikor elég jó fodrász-üzlete volt, de élete utolsó éveiben nagy nyomorral küzdött a szabadságharc bős katonája. A város sze­gényei közé tartozott. Vasárnap temették. A Felsővárosi Kath. Körben márc. 28-án d. u. felolvasás volt, melyet Zsilavy Sándor, lapunk fel szerkesztője tartott hazánk egyik legnagyobb királyáról, Nagy Lajosról. Az élvezetesen megirt, ismeretterjesztő elő­adást a kör helyiségét teljesen megtöltő hall­gatóság nagy figyelemmel hallgatta végig és zajosan megéljenezte a felolvasót. Az utolsó felolvasó-estély ápr. 18-án lesz. Szobatüz. Könnyen veszedelmessé vál­ható szobatüz keletkezett ápr. 4-én Galamb József ügyvéd Széchenyi-téri lakásán. A mennyezet egyik gerendája, mely be volt épitve a kéménybe, a fűtés következtében tüzet fogott s csakhamar égni kezdett a többi gerenda is. Ezer szerencse, hogy a fojtó füst azonnal felriasztotta az alvó családot. Azonnal tűzoltókért küldtek, akik a padláson tüstént kibontották a mennyezetet. Erre ki­lobbant a láng, de addigra már elegendő viz állott rendelkezésre s igy sikerült a nagyobb bajnak elejét venni. Szezonzáró-est a Jókai-körben. Meg­lehetős szépszámú közönség jelenlétében folyt le márc. 28-án a Jókai-kör utolsó estélye. A műsor első száma egy szellemes vígjáték volt, melyet Geiger Edit, Kis Ilonka és Benedek József pompás alakításban adtak elő. Külön kiemeljük még Fekete Magda kath. tanítónő gyönyörű szóló-énekét, melyet viharos tapssal hálált meg a közönség. Zongorán Szabó Sán­dor kisérte igen ügyesen. Jó szavalónak bi­zonyult Sebestyén Erzsike, aki Ábrányi Emil­nek »A kis Savoyard« c. költeményét adta elő. A műsor egyéb pontjai (zeneszámok) is élénk tetszést arattak. Uj óragyár Magyarországon. Nagy­fontosságú ipari vállalkozásról kapunk hirt a fővárosból. Lőw Sándor órás és ékszerész Thorotzkai gróf és Társa villámos óra és mekhanikai gyár és Kulicska Antal villámos óragyárosok 500,000 korona alaptőkével, mely­nek nagyrésze már jegyezve van, Magyar óra­gyárak egyesült részvénytársasága cég alatt részvénytársaság alakul inga óráknak, villámos óráknak és rokon ipari és mekhanikai cik­keknek nagyban való gyártása céljából. Inga óráknak nagyipari termelésére hazánkban ez lesz az első vállalat, mely hivatva lesz az országból a tömérdek külföldi gyártmányú ingaórát kiszorítani. A Kath. Legényegylet rendkívüli ked­ves, kitűnően sikerőlt Szent József-ünnepélyt rendezett márc. 28-án este. Az est gerincét Kauzli Gyula tartalmas, magasszárnyalásu, mégis mindenkitől érthető ünnepi beszéde alkotta, melyet viharosan megélj enzett a rendkívüli nagy számban megjelent hallgató­ság. Gzirfusz István, Tóth Juliska, Sós Ma­riska, Horváth Teréz, Maradics Gyula, Vér Mariska, Bagó Károly igen szépen szavaltak. Egyáltalán jóleső örömmel és őszinte elisme­réssel konstatáljuk, hogy a Kath. Legényegy­let szavaló-gárdája egyre szaporodik és min­dig szebb dolgokat produkál, ami első sor­ban a fáradhatatlan titkár érdeme, akit az elnök is buzgón támogat nemes törekvésében. Triesti Általános Biztosító Társnlat (Assicurazioni Generali) Budapest, V., Dorottya­utca 10. Lapunk mai számának »Közgazda­ság« cimü rovatában közöljük a Triesti ál­talános biztosító társulat, a legnagyobb, leg­gazdagabb és a legrégibb biztosító intézetünk mérlegének főbb számadatait. Teljes mérleg­gel a társaság mindenkinek, aki e célból hozzáfordul, a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tüz-, szállítmány- és betöréses lopás elleni biztosításokat. Közvetit továbbá: jégbiztosításokat a Magyar jég- és \ viszontbiztosító r. t., valamint baleset elleni biztositásokat az Első o. általános baleset ellen biztosító társaság számára. A társulat helybeli főügynöksége: Langraf Zsigmondnál. Lopás. Erdélyi Károly porszalóki lakos nyitott istállójából mult hó 29 én virradóra Vida Ferenc kispodár-pusztai lakos egy pár csizmát ellopott. Vida Ferenc lábáról- a csendőrség a csizmát levettette, mezitelen lábbal bocsátotta a bíróság elé, ahol bűnéért lakolni fog. Salamonban a népszövetség gr. Erdődy Sándor kajetánházi uradalmát — körülbelül 600 hold — szándékozik bérbe venni. Olyan mezőőr is kevés vaD, mmt Dáka község határában. Oldalán egy nagy tábori látcső lóg és ha valahol a tilosban lát valakit, rögtön meg is mondja az ördöngös masinával, hogy ki az a boldogtalan. Ha igy művelődünk, ugy pár év múlva a mezőink felett állandóan egy-egy léghajó fog lebegni s a mezőőrök madártávlatból őrködnek va­gyonunk felett. De hát akkor honnan szerzik a gulyásgyerekek a — sült kukoricát?

Next

/
Oldalképek
Tartalom