Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-03-07 / 10. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 11. szám. tengeri kígyóvá válni. Beszélnek felőle itt, ott; irnak felőle mindenütt, de senki se tudja, hogy milyen, csak sejti mindenki, csak a sok jó tanácsot halljuk, hogy miként is kellene megfogni, — de ki lesz az, aki csakugyan meg is fogja — vagyis ki lesz az, aki a kérdést dűlőre is viszi és mikor viszi ? Egy ujabb javaslat készült a városi orsz. képviselők u. n. háztartási albizottságában, ezt ismertetjük röviden. Szükségesnek tartják a területek rendezésűt. Ez minket pápaiakat nem illet, főként a sok-sok ezer holdas városokra vonatkozik. A községi pótlék-illetékekre vonatkozólag az albizottság szerint a kormány nem zárkózik el attól, hogy az ingatlanok átruházásánál az egy százalékos pótlék a városok javára törvényben megállapitassék és az az állam által szolgáltassák ki a városoknak. Ott. ahol az illeték változó százalék mellett rovatik ki, a kirótt illetéknek 20 százaléka lenne a városok részére pótlékul beszedhető. Az albizottság a kormány ezen kijelentését megnyugvással vette tudomásul. Az állami hozzájárulási legcélszerűbb lenne a bizottság véleménye szerint a városok és községek által beszedett összes állami adók bizonyos százalékában megállapítani. A kormány az állami hozzájárulás kérdésében kész a városoknak nagymérvű segítségére lenni. A kormány a városok háztartási céljaira mintegy 6 millió korona évi hozzájárulásra nézve kijelenti, hogy a folyó évben a költségvetésben felvett 2 milliót állandó tehertételnek tekinti, azonkívül átengedi az egyenes adók 1 százalékának megfelelő 2 milliót már most — ujabb 1 százalékának megfelelő két milliót pedig az uj adótörvények életbeléptetésekor. A kormány általában helyesli, hogy a 6 millió korona hozzájárulás az egyes városok javára az állami adóknak bizonyos százalékában szabassék meg. A belügyi kormány tanulmányokat folytat a városok háztartási kérdéseire nézve és annak idején előterjesztést fog tenni, hogy a 6 milliónyi évi hozzájárulás a támogatásra szoruló városok között hogyan osztassák meg. Az üzemek házi kezelése tekintetében a kormány felfogása a következő: A kormány teljesen magáévá teszi azt az elvi felfogást, hogy a városokat illető üzemek lehetőleg városi kezelésbe vétessenek át. Ezt azonban esetről esetre a városok fejlődése és viszonyai szerint kell elbírálni. Ezt a kérdést talán nem volna célszerű törvénnyel egyenlően szabályozni az összes városokban, hanem a kormánynak kellene e tekintetben kormányzati uton a szükséges impulzust megadni és a kitűzött cél elérésére törekedni. — Mindezeken kívül a bizottság a városok anyagi helyzetének javítása céljából szükségesnek talál még több intézkedés megtételét is, amelyek közül a következűket emeli ki: A városi ingatlanok intenzivebb kihasználására nagyobb gond fordítandó. Az államnak magántulajdonát képező javak kell, hogy városi és községi pótadő alá essenek. Lakásokul szolgáló épületek, melyek valami állami üzemhez tartoznak, nem vonhatók ki a községi pótadó alól. Célszerű volna a városi beltelkek értékemelkedésének helyes megadóztatását engedélyezni. A gyógyszertárak engedélyezése törvényhatóságilag akként lenne szabályozandó, hogy az engedélyezéssel járó nagy anyagi előny ne egyesek javára essék, hanem a közegészségügyi vagy más humanitárius célokra szolgáljon. Szükségesnek mutatkoznék a városi rendezési alapok létesítésére. (Gyógyszertári § helyett sokkal célszerűbb lenne a városi biztosítási intézet létesítése, itt u. i. százezrekről van szó, mig a gyógyszertáraknál legföljebb ezrekről. Ha a városok anyagi helyzete javításra és rendezésre szorul, még inkább arra szorul a városi tisztviselők fizetési ügye. A bizottság véleménye szerint az önkormányzati jog minden sérelme nélkül, de törvényileg kell a városi tisztviselők fizetési fokozatait és nyugdíjigényeit megállapítani. Meg kell állapítani a tisztviselők részére a lakbért és korpótlékot is, hogy az egész országban a tisztviselők lehetőleg egyenlő elbánásban részesüljenek. A városokat lakosaik száma és más viszonyaik figyelembevételével bizonyos osztályokba kell sorozni és a fizetési fokozatokat és lakbéreket aszerint kell megállapítani. Erre nézve maguk a városi tisztviselők már tettek bizonyos számításokat és propoziciókat, ameiyek anyaga, mint előtanulmányt, figyelembe volna vehető. Addig is, mig a városi tisztviselők fizetésrendezésére és nyugdíjügye kapcsolatban a városok háztartási ügyeinek előbb érintett rendezésével, törvényileg véglegesen szabályoztatnék, szükséges lenne ideiglenesen mielőbb a költségvetésben felvett két millió korona felhasználásával a városok tisztviselőinek fizetéskiegészitését haladéktalanul keresztülvinni. Sok jóakarat ez igy papiroson s a bajok közül nem az a legfőbb baj, hogy e reformok megvalósítása még tervben sem alakult ki egészen, hanem az, hogy csakugyan nagyon betegek lehetnek az ország városai, ha oly sok hivatott és bevésbbé hivatott orvosnak s bábának kell álmaik felett virrasztania. Az orvosokról s a bábákról jut eszembe Hányszor szemlélte Nevenkában Milivoj az ő jövendőbeli párját! De a sors máskép intézkedett. Nevenka is fővárosi tanuló lett, de csak rövid ideig. Igy találkoztak véletlenül a mellékutcában. A puszta utca gyér világítása, a sürü köd, durva kövezet, minden oly fojtón hatott Milivojra. Elgondolkozva haladott előre. Ekkor egy finom, halk női hang ütötte meg fülét. — Milivoj! — Nevenka ! — mondá az ifju. — Véletlen találkozás, nemde ? — Nem gondoltam volna erre. — Pedig ugy van, itt vagyok. — Nem sokat gondolt reám! — Vártam az alkalmat, hogy hazamehessek és személyesen tehessem tiszteletemet. — Csak nem készül haza? — El kellene mennem, rossz hirek érkeznek. Nagyon beteg szegény anyám. — És mikor megy ? Lehetőieg mentől előbb. — Mennyire megváltozott! Több hónapja már, hogy nem láttam; még csak életjelt sem adott magáról. Látszik, hogy régen nem találkoztunk. De ezt a szép hölgy már inkább magában suttogta. — Menjünk! — mondá halkan Milivoj. Es lassan haladtak. A lámpafénynél felfeltekintett Nevenkára, mintha nem hitt volna szemeinek. Kissé kellemetlenül érintette, hogy ép most találkozott vele, mikor sir a lelke; de mégis örült, hogy megláthatta. — Tehát haza? — kérdé ismét Nevenka. — Remélem, ön is rövidesen követ. — Lássa, lássa, Milivoj, ha a nagy »tanulmányok« annyira nem mélyesztik a poros könyvekbe, tudhatta volna, hogy én már nem vagyok szülővárosunkban. Atyámat ide helyezték át. — Tehát itt laknak? — Sajnálom, hogy ezen pár napomat is, mi még rendelkezésemre áll, nem szentelhetem az elmúlt szép emlékeknek. — Talán távozásom miatt? vagy talán már nem szabad? Talán — talán je-gyes? Nevenka mintha kikerülni akarta volna a feleletet, inkább visszaszólt a régi, elmúlott szép emlékekbe. — Emlékszik-e, Milivoj, mikor először volt nálunk édes jó atyjával? Istenem, de régen volt! Mégis mintha ma történt volna! Mennyit játszottunk . . . Emlékszik-e, mikor atyámat névnapjára felköszöntötte? — — És ő ugy szőlitort: jövandő vejemuram ! (Nevenka kissé pirult). — Tudja, mikor az első tavaszi hóvirággal meglepett?... Mikor a sétán anyámmal voltam és szemünk találkozott? . .. — A virág elhervadt, de emléke él. — Aztán mikor a fővárosba jött, egyszer még irt, de azóta nyoma veszett. Milivoj mélyen sóhajtott. — Változott az idő. Ön férfi lett. Mi itt vagyunk. Ép haza sietek. Itt lakunk. Legelisagftdf

t ^^ "D E Zi S C) femekkel kitüntetve! első pápai férfi-divatterme ^ iiPA, Fő-tér. S3. szám * _ Nagymwikás szabó segédek íelvétetnek. Kifogástalan szabás» fórfiruhák, papirnhák uradalmi erdésztisztek, nek, postásoknak, vasutasoknak, erdőőröknek, úgyszintén minden egyenruhát viselő testületnek égyenrukák leguJcgánaebbaa mértét utá n