Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-02-21 / 8. szám

1. szám. Pápa és Vidéke 3. oldal. Bandi pompás, kotnyeles inas volt. Horváth Lajos Lóránt hadnagy szerepét játszotta meg igaz bensőséggel. A közönség mindkét este nagyon hálás volt, viharosan megtapsolta az összes szereplőket. A szombati előadás után társasvacsora és tánc volt a Griff nagytermében, ^ki tudja, hányan szokak megjelenni a Kath. Kör táncmulatságain, meg fog nekünk bocsátani, ha nem közöljük le a jelenvoltak névsorát Csak annyit emiitünk, hogy igen sokan voltak s igen jól mulattak. Fél 5-kor kezdték meg a második négyest. A Lamperth-ügy. Tekintetes Szerkesztő Lr ! B. lapja utóbbi számaiban anyakönyvi működésemet illetőleg elferdítve oly dolgok jelentek meg, melyek alkalmasak arra, hogy a nagyközönséget félrevezessék ^ és eljárásomat hibásan Ítéljék meg. Én tehát a valósághoz híven ezennel kijelentem, hogy a tanúsítvány tőlem nem kéretett, de egyáltalában nem is szokott kéretni, mivel én azt a feleknek kérés nélkül szoktam átadni. A tanúsítvány kiadásának megtagadásáról tehát szó sem volt, de nem is lehetett, mivel ezt kiadni, akár aláírják a felek az anyakönyvet, akár nem, törvényben gyökeredző kötelességem. Midőn ebbeli nyilatkozatomnak b. lapjában való közzétételét kérem, kiv. tisztelettel maradok alázatos szolgája Lamperth Lajos anyakönyvvezető. SÍ tam én Is a hivatalt, de mégis . . . Most kiesett a talpam alól a föld. Ugy van, urak. — Eh! — kiáltott föl az egyik. — Ugy él itt az ember, mint kukac a földben. Azt hiszi, hogy ott az élet. Nem ismeri a napot! — Visszajövök, — mondotta Gergely s gondolkodva maga elé nézett. Még ma megkérem az igazgatóságot. — Elment az esze! De Gergely ur! — szóltak hozzá több felől, de Gergely hadonászott s hevesen folytatta: — Dehogy ment el az eszem! Megjött! Gondolkoztam, de már elég volt. A legtöbb ember főbe lőhetné magát, ha gondolkoznék. Maguk utálják a hivatalt! El akarnak menni? Tessék! Tegyék meg! Szabadok! Senkit se tartanak vissza! Tudják, merre van az igazgatóság, csak szólni kell! S végig nézett a hivatalnokokon, akik megütődve álltak egy csomóban, vállat vontak, egyik, másik morgott ivalamit. A Gergely arca földerült. Szivartárcát húzott elő a zsebéből, a hivatalnokok felé tartotta s szeliden mondotta: Az audiatur et altera pars elvénél fogva szives készséggel közöljük az i. t. anyakönyvvezető ur nyilatkozatát azzal a megjegyzéssel, hogy nyitott kaput dönget, mikor az ellen a vád ellen védekezik, hogy a tanúsítványt tőle kérte valaki. Ez egy szóval sem állítottuk. Hanem igenis azt mondottuk a tanuk írásbeli nyilatkozata alapján, hogy megtagadta a tanúsítvány kiadását — kérés nélkül is! Az is mellékes, ismeri-e az anyakönyvvezető ur a törvényt, vagy nem; az a kérdés, megtartotta-e?! Ugy tudjuk különben, hogy vármegyénk alispánja elrendelte a fegyelmi vizsgálatot s a hót folyamán már ki is hallgatták a tanukat. Az eredményt nem tudjuk, de mihelyest módunkban lesz, leközöljük az Ítéletet. Annyi bizonyos, hogy itt két, homlokegyenest ellenkező állítás forog szóban. Egyik az anyakönyvvezető uró, a másik a tanuké. Hogy a közönség tisztán lásson s meggyőződjék róla, hogy állításainkat nem az ujunkból szoptuk, szószerint leközöljük a tanuk nyilatkozatát : Nyilatkozat. Alulírott házassági tanuk, ha kell, esküvel is bizonyítjuk, hogy Lamperth Lajos, Pápa város anyakönyvvezetője Mailinger József pápai lakos, róm. kath. csizmadiát ós Danasi Erzsébetet, mint jegyeseket, kik a házassági anyakönyvet vallási meggyőződésükre való hivatkozással aláírni nem akarták, azt megtagadták, a következőkép kónyszeritette annak aláírására: „Én már 12 év óta itt vagyok, de még ilyen nem történt. Ez csak buta faluhelyre való, de nem civilizált városba. Ezt a tanácsot adják vissza an— Bolond beszéd urak. Parancsoljanak! Gyújtsanak ra! Nos hát ki ül a helyemen? Nini, uj térkép a falon ? Az óra is más helyen ? Az ajtó hirtelen kinyilt s egy hamvas arcú fiatalember lépett be. Zavartan állt meg a csoport előtt, kalapját forgatta a kezében, körülnézett, majd fiatalos ügyetlenséggel hajolt meg a hivatalnokok előtt, — Az uj gyakornok vagyok, kérem szépen . . . Bartos Benő ... Az igazgató ur ide utasított, hogy itt foglaljam el a helyemet, ebben az osztályban. Gergely a fiatalember vállára tette a kezét, a szemébe nézett s ugy kérdezte tőle: — Hivatalnok akar lenni fiatal barátom? — Igen kérem, — szólt ez félénken s ide-oda ugrált a szeme. — Nagyon fiatal még, — folytetta Gergely. — Nincs valamire hajlama? Nincsenek vágyai? A gyakornok egészen megzavarodott. Megijedt a kérdésektől s zavartan hebegte. — Az igazgató ur azt mondotta, hogy legszívesebben vesz föl a sok ajánlkozó küzűl . . . mert százan is ajánlkoztak kérem nak, akitől kapták. Aki szelet vet, vihart arat". S ezzel becsapta az anyakönyvet azzal a határozott kijelentéssel, hogy a tanúsítványt nem adja ki, mig azt alá nem irják. A fentieket aláírásunkkal is bizonyítjuk. Pápa, 1909. febr. 2. Rozs József. Mózer János. * Hogy ez a nyilatkozat s e nyilatkozat alapján megirt cikk ferdités-e, ahogy az i- t. anyakönyvvezető ur állítja, azt döntse el az illetékes hatóság ! Népszövetségi értekezlet. Impozáns, 4—500 főre rugó sokaság töltötte meg mult vasárnap d. u. a bencés gimnázium tornatermét. A pápai egyesült Kath. Népszövetségnek ez volt az első nyilvános manifesztációja, reményen felül sikerült zászlóbontása. A közönség zömét a gazda-osztály alkotta, de elég szép számmal volt képviselve az intelligencia is. Az a hatalmas, lelkes sokaság, mely ujongó örömmel, viharos helyesléssel fogadta a szónokok fejtegetéseit, egy szebb, dicsőségesebb jövendő fényét lopta a lelkükbe. Nem rossz a mi népünk, csak nevelni kell! Nevelni lelkes, szakadatlan munkával. Ezt a lelkesedést egyes bántó jelenségek fekete foltok lelohaszthatják ideig-óráig, de szárnyát nem szeghetik. Évtizedes mulasztásokat kell pótolnunk. Máról-holnapra nem lehet átalakítani a lelkeket. Ami ma nem sikerült, csüggedetlen kitartással sikerülhet és b zonyára fog sikerülni két-három év múlva. Egy bizonyos. Hogy a népszövetségi lobogót elejteni nem lehet, nem szabad! Mert csak ez varázsolhatja vissza a pápai katholicizmus régi fényét, egnkori hatalmát. De szükséges, hogy ebből a munkából ne vonja ki magát szépen . . . meg hogy jeles bizonyítványaim is voltak ... azt hiszem, hogy meg fogok felelni . . . igyekezni fogok, kérem szépen. — Jó, jó. De hogy akar-e, szeret-e hivatalnok lenni? Napról-napra bejönni? Ugyanazt a munkát végezni, napról-napra — egész életében. Pillanatnyi csend lett. Mindenki hallgatott. Künn sugárzott a déli nap, de az élet fényét fölfogta az egymásra torlódó háztömegek szorongó árnyéka. Az égnek csak egy parányi foltja, — mint egy tiszta szem sugaras tekintete, — csillogott át a szürke falak között A gyakornok a földre nézett. Halkan,, bátortalanul törte meg a csöndet: — Ha az ember elvégzi az iskoláit,, hivatalba akar jutni. Az anyám is annyira örült, hogy hivatalhoz jutok, hogy egy kis pénzt keresek — sirt örömében kérem szépen. A hivatalnokok egyszerre megmozdultak. Az egyik Gergelyhez fordult s hevesen kiáltotta: — No hát tessék elmenni! Mindenki szabad! Dehát mikor az egész világ megbolondult! Mikor mind be akar jönni! Kimenni egy se!