Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)
1909-02-14 / 7. szám
1. szám. Pápa és Vidéke 3. oldal. polgári kötésről állítson ki Írásos nyilatkozatot, amelynek alapján minden illetékes lelkész szabadon végezheti az egyházi esketést s utánna a hatalmaskodó tisztviselőt nyomban jelentsük fel az alispánnak. Járt utón haladunk. PrigleviczaSzt-Ivánon 1898. jan. 31-én az anyakönyvvezető megtagadta a tanúsítványt. Dr. Valihora Ágoston a fent jelzett módon járt el. Az anyakönyvi tisztviselő feljelentette s a vádlottat a szegedi kir. tábla 3217/B. 1908. Ítélettel felmentette. Ekkor a plébános feljelentette az anyakönyvvezetőt, akit az alispán 40 K büntetésre itélt, a közig, bizottság felmentett, a belügyminiszter pedig 81261/1900 sz. rendelettel fegyelmi uton 50 korona pénzbirságra itélt. Az ottani Lampérth ur valószínűleg beadta a derekát, mert azóta nem szól róla a fáma. Igy majd a mieink is észretérnek ! Falusi. | Tek. Szerkesztő ur! Szives engedelmével én is hozzászólok a „Pápa és Vidéke" mult számában közölt Fura kis jelenet-hez. Miután a t. cikkíró elmondja az anyakönyvvezetőnek finom műveltségről tanúskodó kifakadásait, amelyek kíséretében a polgári kötésről szóló tanúsítvány kiadását megtagadta, ezt irja : „Ezek után mit tehettek a szegény, megijedt jegyesek, minthogy aláirtak az anyakönyvet." En meg azt mondom, hogy nem ezt kellett volna tenniök. Hanem egyszerűen meg kellett volna a két tanúnak kérdeznie az anyakönyvvezetőtől, hogy kiadja-e, vagy nem a tanúsítványt? Ha megtagadja, szépen otthagyják a faképnél és a két tanú kiállít egy Írásbeli bizonyítványt arról, hogy ,.a polgári házasság az egvházilag megáldandó házasfelek között előttük tényleg megköttetett", amely bizonyítvány alapján az egyházi házasságkötés minden baj nélkül megtörténhetik. Példát mondok Cz. L. miklósfalvi plébánost a magyaróvári járásbíróság 60 koronára, esetleg 3 napi börtönre Ítélte, mert tanúsítvány nélkül adta össze a jegyeseket, kiknek az anyakönyvvezető ismételt felszólalásra sem adta ki a tanúsítványt, mivel a jegyesek az anyakönyv aláírását megtagadták. A járásbíróság ezen Ítéletét azonban a győri kir. Ítélőtábla 1898. szept. 29-én megváltoztatta és a vádlott plébánost teljesen felmentette. Az indokolás szerint a törvény nem határozza meg azt, hogy a polgári házasság megkötésének igazolása a lelkész előtt mi módon történjék? Nevezetesen nem állapítja meg azt, hogy annak igazolása csakis az állami anyakönyvvezető' által az 1889. évi 33. t. -c. 62. §-a értelmében kiállított tanúsítvány által történhetik meg; oly esetben tehát, midőn az államj anyakönyvvezető a polgári házasság | megkötéséről tanúsítványt nem ad és j ekkép a polgári házasság megkötésének j ezen módon való igazolása lehetetlenné válik, az illetékes lelkész nem tekinthető elzártnak attól, hogy a polgári házasságmegkötésének más módon való igazolását elfogadhassa. Az indokolás ezután elmondja, hogy a plébános esketés előtt a tanúsítványt kérte, de mivel annak kiállítását az anyakönyvvezető ismételt kérelemre is megtagadta, ekkor állítottak ki a tanuk egy bizonyítványt, amelyben a polgári házasság megkötéséről tanúskodnak. Az indoklás végkövetkeztetése ez? „Minthogy ebből a tényállásból világos, hogy vádlott plébános a maga részéről | mindent megtett arra, hogy a polgári j házasság megkötése a házasságnak egyházi megáldása előtt igazoltassák; minthogy továbbá ebben az esetben nem az ő, hanem az állami közegnek törvénybeütköző és e miatt fegyelmi büntetéssel is sújtott eljárása volt oka annak, hogy a polgári házasság megkötése az állami anyakkönyvvezető által kiállított tanúsítvánnyal igazolva nem volt; minthogy végül a már kifejtettek alapján ily kivételes esetben a polgári házasság megkötésének más módon való igazolása kizártnak nem tekinthető, vádlottat a kir. ítélőtábla a vád tárgyává tett kihágásban bűnösnek nem találta." A kir. Ítélőtáblának ezen Ítélete szerint tehát, ha az anyakönyvvezető megtagadja a tanusitvány kiadását: ezen eljárása törvénybeütköző, amelyért büntetés jcir! Jó lesz ezt tudni a pápai anyakönyvvezető urnák is 1 Középpulya, 1909. febr. 8. Mészáros Kálmán. A Felsővárosi Kath. Kör közgyűlése. A Felsővárosi Kath. Kör mult vasárnap d. u. 2 órakor tartotta meg rendes évi közgyűlését. A tagok nagy számban jelentek meg: mintegy százötvenen. Ez a tömeges megjelenés örvendetes jele a kör ügyei iránt való érdeklődésnek és nagy mértékben kifejlődött összetartásnak. Béri Zsigmond, bencéstanár, a kör elnöke, szives szavakkal köszönti a közgyűlést. A gondos, lelkiismeretes gazda nem engedi leje fölött elröppenni az évet anélkül, hogy számot ne vetne az évközben lefolyt eseményekkel. Mi is azért jöttünk össze, hogy beszámoljunk a lefolyt év eredményeiről, munkásságáról. Örömmel jelenti, hogy a kör tagjainak száma 190-ről 246-ra szökött fel; vadolog, azt mindig egy másik erdőó'r közveti- j tésével üzente meg Bernáthnak. Azt is igy közvetett uton tudták meg, hogy a fűerdész elment két hónapra valahová, de előbb még egy rendeletet hagyott itthon. Majd 18-án mind a 6 erdőőr menjen együtt a szentkuti szakadékba, ott medvék ütöttek tanyát, nyújtóztassák ki a két dögöt Majd az uraság gondoskodik illő jutalomról. A kitűzőt nap hajnalán gyors léptekkel iparkodott Bernáth Sándor a megbeszélt találkozóhely felé. És mig ment, ment, nem tudta kiverni a fejéből azt a megfejthetetlen kérdést, mért, valt el ma oly nehezen a feleségétől. Az asszony is igen szivére vette á dolgot. Pedig volt ő már több ideig is távol hazulról és mmdig minden nagyobb érzékenykedés nélkül ment végbe a válás. De most — eh, beteges képzelődés az egész ! Nincs ok az* aggódásra; a mi a fő, Dolobács Imre nincs itthon. Az asszony egész szépen meg lesz odahaza a kicsivel. Hát szépen meg is volt. Szokásához híven kint ült a fiatal nő a ház előtt és vigan nevetgélt, játszott fiacskájával. Észre sem vette azt az embert, aki nesztelen léptekkel közeledett, csak mikor már majdnem közvetlen mellette állott. Egy pillanatig megmeredve bámult rá, aztán a rémület, a borzalom sikoltásával fölugrott, fülkapta gyermekét és és berohant a házba. Magára zárta az ajtót. Dolobács Imre előbb megpróbálta, nyilik-e az ajtó, de hogy az nem engedett, az ablakra került. Az ablakon vasrács volt. Bernátné nyugodt lehetett a fiacskájával. Ugy el játszott vele, mintha mi sem történt volna. Mesélt, énekelt neki. Közbe-közbe behallatszott a férfi szava. — Bernáthné, nyissa ki az ajtót! Nem azért jöttem, hogy itt álldogáljak az ablak előtt. — Jól csin Jtam a dolgot ugy-e ? Az egész világ azt hiszi, hogy én most Isten tudja, hol nyaralok. Aztán mire megjönn a maga derék férje, ha ugyan meg nem eszik a medvék, más világ lesz már itt! — Hiába zárta be az ajtót. Megbirkózom én ezzel a rácscsal. Nézze, máris mozog. Az erős rács tényleg megrendült. De azért szilárdan ellenállt a dühös rázásnak. A főerdész növekvő bosszúságai kiáltott föl. — Még sem enged a kutya ! Pedig bemegyek, ha addig élek is ! Még egyet rántott rajta irtózatos erővel, de eredménytelenül. Akkor mást gondolt. — Bernáthné, nyissa ki az ajtót, ha jót akar. Várok még öt percet. Ha addig nem enged be, én bekötöm az ajtót és magára gyújtom a házat. Gondolkozzék. Az asszony ajkán elhalt a mese és az arcáról eltűnt az élet szine és a halottak sápadtságával rajzolódott rá a bensejében folyó borzasztó küzdelem. Melyik drágább? Az élet, vagy a becsületet ? A kis fia, amint ott a karján ült végig simította arcát bársonyos ujjacskáival. Addigaddig illesztgette, csucsoritgatta piciny száját,, mig végre kialakult rajta az az első szó: