Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)
1909-02-07 / 6. szám
6 oldal. Pápa és Vidéke 6. szám ípoly napját a hagyományos fénnyel ünnepelték meg inalt szombaton a bencés székházban. Fényes díszebéd volt, melyre hivatalosak voltak az összes hivatali főnökök. A Dolovai Nábob leánya. Hetek óta folynak már az előkeszületek a Kath. Körben a szombati nagy szini-előadásra. A szereplők teljes tudatában vannak annak, hogy az eddigi fényes hangversenyeket kell pótólniok s tudásuk, rátermettségük egész erejét beleviszik a darabba, hogy mentől szebbet, mentől jobbat nyújtsanak városunk kénvesizlésü közönségének. Az anyagi siker biztosítva van ; majdnem az összes helyekre megtörténtek már az előjegyzések Hajnócky Árpád könyvkereskedésében. Az erkölcsi siker sem fog elmaradni, mert a szereplők páratlan buzgalommal tanulmányozzák szerepeiket. Az előadást újólag is melegen ajánljuk a közönség jóindulatu figyelműébe Halálozás. Özv. Wittmann Dávidné sz. Blau Róza f. hó 28-án délután 4 órakor, életének 77-ik évében, hosszas szenvedés után elhunyt Győrött. Temetése mult hó 31-én vasárnap délelőtt fél 11 órakor folyt le az V. ker., Főtér 13. sz. a. lévő lakásából, ahonnan az izr. vallás szertartásai szerint a győrszigeti izr. sírkertben helyezték örök nyugalomra. Győr, 1909. jan. hó 28-án. Rábahid felülvizsgálata. A marcaltői vámos hid és az ugyanottani Rábahid átalakítási munkálatai befejeztettek; a felülvizsgálat f. évi március hóban fog megejtetni, j Bélák Lajos főszolgabíró elnöklete alatt. A keresztény munkásegyesület ünne- , pélyei. Mult vasárnap a keresztény munkások l színdarabbal egybekötött táncestélye igen jól ! sikerült. Ifja munkásaink az Eljegyzés akadállyal cimü vígjátékot kifogástalanul játszották el. Sem az alakítás, sem az előadás nem hagyott maga utan semmi kívánni valót. Volt is taps és tetszésnyilvánítás bőven. A darab előadása után táncra perdült a fiatalság s ke- j délyesen mulattak reggelig. Ez^ alkalommal felülfizettek: Jándi Bernardin, Kauzli Gyula 2 K, Blasutigh Sándor P20 K, Béri Zsigmond, Madarász Juliska, Schönbüchler István 1 K, Nóvák Ödön, Wéber Anna, Vágó Ignác 40 fill., Szabó István, Ratkovics István 60 f, Mike A. 30 f, Dukics Lujza, Somogyi Ignác, Lajos M., N. N., N. N., N. N., Csapó Károly, Kovács D.. N. N., Buda György 20 fillér. — Febr. 2-án felolvasó est volt a következő műsorral: Arki Mariska s Csapó Margit szavaltak, Kauzli Gy. a szabadkőművességről olvasott fel, utánna Draskovics János szavalta Corjolán c. verset Tárkányitól s az egész előadást Adorján Sándor éneke zárba be. — Ma vasárnap pedig a keresztény munkásegyesület tanoncosztálya «ste 6 órakor az egyesület helyiségében, saját könyvtára javára kedélyes estély rendez, melynek műsora a következő: 1. Mária művésze. Mindszenti Gedeontól. Szavalja Árki János. 2. Műkedvelő előadás cimü jelenét. Személyek: Böske Zsemlevits Mariska, Margit Árki Mariska, Ilona Csapó Margit/3. Felolvasás. Tartja Kauzli Gyula egyesületi elnök. 4. Az ország angyala. Irta Vázsonyi Lajos. Szavalja Hajdú Géza. 5. Fuzsitus Muzsikus. Monolog. Előadja Getző Gyula. 6. Tavasz. Vígjáték egy felvonásban. Személyek: Andor Eperjesi József, Helén Molnár Teruska, Zsófia Csapó Margit, káplár Zsilavi Jenő, katona Simon István. — Helyárak I. hely 60 fii., II. hely 40 fii., állóhely 20 fii. Felülfizetéseket köszönetfel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. A Pápavárosi vöröskereszt választmánya f. hó. 4-én Gyurátz Ferenc püspök és Galamb Józsefné társelnöklete alatt választmányi ülést tartott, melynek főtárgya Steinberger Lajosné pénztáros mult évi számadásának megvizsgálása volt. A választmány a számadást teljesen rendben találta és elfogadásra ajánlja a közgyűlésnek azzal, hogy a pénztárnoknak ennyi fáradozásaiért mély köszönet szavaztassék. Elnöknőnek jelentését, hogy a tüzifasegély karácsonykor kiosztatott és pedig 2230 drb. tűzifa, 152 a helybeli szegény közt, Örvendetes tudomásul vették. — Steidl Antalnak a gyűlés 10 K pénzsegélyt szavazott meg. Beszélgetés tárgyát képezte még az egylet pénztára javára a f. évi tavaszon rendezendő ünnepély is. Felülfizetés. Az ajkai szerencsetlenek számára a Kath. Kör által rendezett hangversenyen felülfizettek a következők: N. N., Tóth Aladár 2 K, Pető József F80 K, Jung i Benedek L70 K, Martonfalvay Elek, Mikovinyi Ödönné 1*40 K, Gál János sörödés, Kiss József Kluge Károlyné, N. N., N. N., Bock István, Vándlich Antalné, Varga József 1 K, Kobera Károlyné 80 f, Kiss Lajos 70 f, Mayer István 70 f, Béri Zsigmond 60 f., Bálint Lajos, N. N. 50 f, Mészáros Károlyné, Steinberger Lipótné, N. N. 40 fillért. Összes bevétel 145 korona 10 fillér. Verekedés. Özv. Matkovícs Pálné f. hó 1-én este Nagy Karolint azért, mert nevetni bátorkodott, ugy megverte, hogy orvoshoz kellett fordulni sérüléseivel. Amint tudjuk, a csinos komédiának a bíróságnál lesz folytatása. A bakonybéli rém. kath. kaszinó jan 31-én tartott műkedvelői előadással egybekötött táncmulatsága igen szép sikerrel folőt le. Az előadás szereplői igen ügyesen megállták helyüket, rendkívüli kedves estét szereztek a közönségnek, az utána következő tánc virradtig tartotta együtt a nagyszámú vendégeket. Felül fizettek: Nagys. Francsics Norbert, Ocsovszky Kázmér 5—5 K; Bálint Venánt 4 IC 20 f; Tóth Ince 4 K; Móroc Emilián (Pannonhalma), Háik József (Bpest), K^nc Sándor (Pápa), Somogyi József (Pápa), Neuman Ferenc (Pápa), Brenner István (Somhegy), Matkovics Jenő, Fodor József 2—2 K; Bauer József (B.-Koppány), Szabó János, Szokoly János, Szekrényes Lajos, Hutter Miklós, Schwarc József, Maródi Vince, Baics Antal, Kántor József, Baics István, Sárfi Lajos, Gasparics Károly, Huher István, Sekk Lajos, ifj. Baics József, Panzevan Károly, Hinrich János, Hasprai Vendel 1—1 K; Pap Lajosné 40 f; Kócán Gyula, Horváth István 20—20 f. Összesen 53 K. Ezen' adományért hálás köszönetet mond- a rendezőség. Mi • pedig igaz szívből gratulálunk-kedves földinkneX Bocló Lászlónak, ki a nép iránti szeretetének ismét fányes tanújelét adta a színdarab fáradságos hetanitásával. A vaszari fogy. szövetkezet mérlege. A vaszari fogy. szövetkezet is elkészítette a mérlegét, amelyből azt látjuk, hogy a kis bolt elég szép virágzásnak örvend, amennyiben ea évben körül 50 ezer korona forgalmat csinált. Részvényesei mindegyikét egy-egy értékes imakönyvvel fogja osztalék címén megajándékozni. — Szép ! Csak tovább a megkezdett uton. Uj pénzek. Az osztrák kormány uj törvényjavaslatot terjesztett a Reichstrath elé, melyhez hasonlókat a magyar kormány is rövidesen be fog nyújtani a magyar parlamentnek. A törvényjavaslatok uj ezüst pénzek kiveréséről és a tízkoronás bankjegyek forgalmának emeléséről szólnak nevezetesen 100 millió K. értékű ezüst egykoronás és 50 millió IC értékű ezüst kétkoronás fog kiveretni utóbbiak az ezüst egyforintosok helyének betöltése végett. Ebbül a 150 millió K. ezüstpénzből Ausztriára 105, Magyarországra 45 millió esik. A tízkoronás bankjegyek kiadása jelenleg 160 millió koronában van kontingentálva ; jövőre a kontingentálás megszűnik és az Osztrák Magyar Bank, ép ugy, mint a huszkoronást, tetszés szerinti mennyiségben hozhatja forgalomba. Anyakönyvi kivonat. Születtek : Mészáros István földm velő és neje Herceg Mária leánya: Juliánná r. k Kovács János faragó és neje Beleznai Rozália leánya: Rozália ág. h. ev. Balogh Ferenc földmivelő és neje Neubauer Juliánná fia: Ferenc ág h. ev. Ihász József cserepes é's neje Bognár Erzsébet leánya: Erzsébet r. k. Gyenese József mészáros és neje Leiner Erzsébet leánya: Anna r. k. Koszt; bár Henrik szabó és neje Berger Janka fia: Béla izr. Móroc Káról}'' földmives és neje Ábrahám Mária fia: Mihály r. k Schneider Jenő lisztkereskedő és neje Döbrösy Terézia leánya: Gábriella r. k Scháffer Frigyes vasúti hivatalnok és neje Stein Margit leányar Magdolna izr. SOQS Ferenc fóldmiveiő és neje Teke Lidia leánya: Máiia ág. h. ev. Meghaltak : Rosenberger Ilona izr 2 év«s. görvélykór. Götz Szolán szt. Fercncrendi aldozópap r. k. 77 éves, elaggulás Törzsök Terézia r. k 2 hónapos, görcsök, özv. Bebestyen Jánosné sz Varga Franciska szakácsnőág. h. ev. 45 éves, megégés Kis Erzsécet ref. 5 napos, görcsök. Hant Konrádné sz. Kis Karolina ref. 54 éves, ßzivbaj Laufer Gáspárné sz Laufer Johanna keresk.. neje izr 75 éves, tüdőtágulat. Willner Lipót házaló izr. 38 ées, tüdővész. Üst Mihályné sz. Császár Anna r. k. 35 éves, májrák. Takó Margit r. k. 2 hónapos r görcsök. Házasságot kötöttek: Mailinger József csizmadia r k. és Danasi Erzsébet r. k Németh Sámuel keresk jdő ref. és Benserer Irma r. k. Boldizsár Gyula r. k. napszámos és Kuti Piroska r. k. Beke Gyula betűszedő ág h. ev. és Prei- singer Ilona r. k Somogyi János napszámos ág h. ev. és Mócsa Terézia r. k. Lóvy Fülöp kereskedő izr. Kohn Katalin izr. Gabona-árak. Kivonat Pápa városának gabona-árjegyzőkönyvéből 1909. február 5. 100 kilogramm korona értékben Jó Közép Alsó Buza 24-80 2440 24 — Rozs 1880 1840 18*20 Árpa 16-60 1620 16'00 Zab 17-40 17-20 17 00 Kukorica 16S0 1640 160O Burgonya 8"00 7*00 0"— Széna 1P00 10 00 000 Zsupp 5-00 4-80 0-00 Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal