Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-12-19 / 51. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 49. szám Szení Ferenc Emlékezete. A Kath. Kör felolvasó estélye. Assisi kedves, vonzó szentjének, r sze­gény, alázatos Ferencnek emlékezetét ünne­pelte meg mult vasárnap a kath. kör. A ma­darak és virágok barátjának, a szegénység fenköit lelkű jegyesének mozgalmas, tanulsá­gos életét Jándi Bernardin igazgató, elnök méltatta gyönyörűen megirt, szépen előadott felolvasásában. Plasztikus képei, magasan szárnyaló gondolatai, a lelki küzdelmek szivet megindító, hangulatos zajra s a mindvégig emelkedett, magas színvonalon álló stílus szem nel láthatólag mély nyomokat vésett a hallgatóság lelkébe. Wajdits Ilus Temérdeknek kedves, han­gulatos költeményét szavalta el: A szökevényt. Kitűnően színezett előadásában pompásan ér­vényesültek a költemény öss>e- szépségei. Hangjának behízelgő lágyságával és az érzel­mek mesteri tolmácsolásával rendkívül nagy hatást ért el. Ezt a hatást nemcsak a nagy erővel felzúgó taps mutatta. Voltak némasá­gukban is sokkal ékesebben szóló tanujelei:a hallgatóság szemében fölcsillanó könnyek. Az est három hátralevő pontját zene és énekszámok töltötték ki. Kiss Vilma nagy rutinnal, bravúros sikerrel játszott zongorán két művészi zeneszámot Chopin és Godard müveiből. Tóth Anna Gounod Ave Mariáját énekelte el óriási hatással. Hajlékony, üde, tiszta, csengő hangja kitűnően érvényesült a hatalmas teremben. S mikor az orkánként felzúgó tapsokra még egyszer el kellett éne­kelnie ezt a gyönyörű éneket, hangja talán még szebb volt, mint első izben. Az igazan művészi zehekiséretet Gyéman Miklós (zongora), Szentgyörgyi Sándor (har- monium) Holler Konrád (gordonka) játszották bravúros technikával. Elismeréssel kell megemlékeznünk a da­ioskörrő) is, mely Zsilavy Sándor vezetése alatt kitűnő összhangban, a fortissimók és pianissirnök pontos figyelembevételével általá­nos elismerés mellett adta elő Bognár fensé­ges Imáját. Ráadással ugyan nem szolgálhat­tak a dalnak, mert az idő rövidsége miatt nem tanulhattak be többet, de van okunk azon reményünk kifejezésére, hogy a daloskör még gyönyörű dolgokat fog produkálni. HÍREK. Arcképleieplezós. A veszprémi Katii' Kör mult szombaton este tartotta fényesen sikerült estélyét, melynek keretében védnöké­nek és első jóitevőjének báró Hornig Károly veszprémi megyéspüspöknek arcképét leplez­ték' le. A kitűnően sikerült képet Steiner fes­tőművész festette és a Körnek Rada István prépost-kanonok ajánlotta fel. A felavató be­szédet Kránitz Kálmán felszentelt püspök tar­totta. Utána Szentiványi Károly rátöti prépost tartott előadást a Kath. Körök feladatáról, a keresztény közszellem felújításában. Polgármesterek kongresszusa. A pol­gármesterek által Budapesten tartott országos kongresszuson Mészáros Károly, városunk polgármestere is résztvett. Lóskay Gábor altábornagy, a székes­fehérvári V. honvédkerület parancsnoka, f. hó 15-én este városunkba crkezett. Másnap szem­lét tartott a helybeli huszár-laktanyában és még aznap Zalaegerszegre utazott Tallián An­dor ezredes kíséretében, hogy ott is szemlét tartson. A Felsővárosi Kath. Kör ma este 6 órakor felolvasást rendez. Megyegyülés. A hétfőn kezdődő megye­gyűlésen Hunkár Dénes főispán elnöklete alatt tudomásul vették a vármegyei számon­kérő szék jelentését, mely szerint a megye ügymenetét mindenütt rendben és kifogásta­lannak találták. Koller Sándor alispán jelen­tését elismeréssel vették tudomásul. Mivel a minisztérium nem hagyta jóvá a vármegyei múzeumra megszavazott 1%~ 0 S pótadót, a múzeum megépítéséhez szükséges összeget társadalmi önkéntes adózás utján fogják elő­teremteni. Megtagadta a közgyűlés a vármegye a tervezett vasutvonalakra kért segítséget. A megüresedett bizottsági tagságokra az eddigi tagokat választották meg. Keinenes nagypróposí-íóle hagyaték. Ugy halljuk, hogy Keinenes Ferenc néhai veszprémi nagyprépostnak 700.000 koronára rugó s formai okokból vitás hagyatékának ügyében véglegesen döntött a harmadfokú bíróság s eszerint egy óriási hagyaték tőké­sítve lesz s az évi mintegy 25 -30000 koro­nányi kamat a veszprémi székeskáptalannak esetrői-esetre történendő döntése szerint kat­holikus nevelési és tanügyi célokra lesz for­dítva. Kíváncsiak vagyunk, hogy ezt a hirt a szekularizáció hivei észreveszik-e ? ! Szociális estély. Kitűnőén sikerült es­télyt renoezett mult vasárnap, dec. 12-én a ker. munkásegyesület Szent-Ilona-utc.ai helyi­ségében. Az érdeklődés oly szokatlan nagy volt. hogy a helyiség teljesen szűknek bizo­nyult. Az estélyt az egyesület lelkes dalárdája nyitotta meg Horváth Lajos vezetésével; mig az egyes részeket Friss, Molnár és Horváth Mariska szavalatai töltötték ki élénk tetszés­nyilvánítás kíséretében. Majd Horváth és Szűcs Ilonka kacagtató dialógja, Árkv Mariska tré­fás monológja keltett nagy derültséget. Kauzli Gyula elnök a ker. szociális eszméket tár­gyalta hatalmas szónoki tehetséggel. Végül a »Féltékenység« c. bohózat került szinre Fejes Mariska, Molnár Torus, Takács Antal, Veisz János és Vince István ös.->zhangzatos játéká­val, melyben különösen Takács Antalnak volt alkalma rendkívüli komikai képességeit érvé­nyesíteni. Különben a darab oly nagy sikert aratott, hogy dec. 19-én a szereplők közkívá­natra megismétlik. A dalárda fejezte be né­hány vig magyar dallal az estélyt, mely va­lóban kellemes órákat szerzett a nagyszámú közönségnek. Belépődíj az estéiyekre 20 f. Az iskolaszéki tudósításba a mult számban némi hiba csúszott be, melyet kész­séggel helyreigazítunk. Somogyi Anna tanítónő megválasztását nem hallgatólag vette tudo­másul a közigazgatási bizottság, hanem nyíltan beleegyezett, hogy állását elfoglalja. Az uj tanítónő, akiben első sorban a páratlan szor­galmat és rátermettséget becsülte meg az iskolaszék, már meg is kezdte működését. Jegyzőgyakornokok öakéntesi szol­gálata. A közös hadügyminiszter a jegyző­gyakornokok önkéntességi szolgálatának elha­lasztására vonatkozólag a következő rendele­tet bocsájtotta ki: Az egyévi önkéntesi szol­gálat. a községi közigazgatási tanfolyamra való felvételt megelőző egy évi közigazgatási gyakorlat tartama alatt is elhaiasztaudó, mert: a közigazgatási képzettség megszerezhetőségé­nek egy lényeges előfeltétele, hogy a közigaz­gatási gyakorlat megszakítást ne szenvedjen és a gyakorlatot közvetlenül és inegszakiiás nélkül az elméleti tudományok folytatása kövesse. 4 millió a városoknak. Amint halljuk a kormány a jövő évi költségvetésbe 4millió koronát akar felvenni a városok segélyezésére. A terv mindenesetre szép, de kiváncsiak va­gyunk, hogy mennyire felel meg az igazságnak. Ä nélkülözött dynamó. Villanytelepünk egyik nagyobb dynamója, mely a Ganz-cégnél volt javítás végett, már elkészült és a villany­telep használatba is vette. Reméljük, hogy ezzel megszűnt városunk botrányos világítási próbálgatása — legalább egy időre. Szolid üvegáru raktár csak Saád La­josé, akinek hirdetésére eleve is felhívjuk olvasóink figyelmét. A Jókai-kör vasárnap, dec. 19 én este 6 órakor sajat helyiségeben estélyt tart a következő műsorral: 1. Költemények. Irta és felolvassa: Molnár Kálmán. 2. Huber Károly: Hunyady László (nagy ábránd) Két hegedűn előadjak: Gáty Zoltán es Rácz Dezső; zon­gorán kíséri: Kis József. 3. Egy magyar kör­gazda a XVIII. században. Irta és felolvassa Kis József. 4. »Álom«. Jörgné-Draskóczy Il­mától. Szavalja: Weisz Renée. 5. »A szoba­cicus.« Irta Palayné—Farkas Gizi. Személyek: Gsanády főhadnagy: Zsilavy Sándor, Lenke a felesége: Gaál Ilonka; Újvári Irén: Ress Mar­git, Ledovszkv főhadnagy: Wolmuih Lajos, Nina a szobaleány: Ress írén. — Kérelem. A Jókai-kör igazgatósága kéri a m. t. hölgye­ket, hogy a kör estélyein kalap nélkül mél­tóztassanak megjelenni. A kain. Népszövetség ez évi utolsó füzete, melyet ma osztanak ki, a kalholiku­sok ünnepelt fővezérének, gróf Zichy Nándor­nak van szentelve. Ő róla irt sokat, nagyon szép dolgokat, melyekből csak az tűnik ki, hogy milyen egy igazi katholikus ember ! A következő cikkben nagyon ügyesen van ki­fejtve, honnan van a világ. Azután beszél a füzet a népszövetségi ügyvédekről, majd az uj házadóról mond praktikus ismertető dol­gokat. Leírja a füzér, hogy mit csinái a szö­vetkezet a faluból, azután elsorolja az állami mezőgazdasági intézményeket. Befejezi Ma­gyarországról szóló fotográfiát, majd egy kis elbeszélés közlése után beszámol a zentai közgyűlésről. Népszövetségi hírekkel záródik a füzet. Vörheny-járvány. Városunk apróságát megint veszedelmes járvái.y fenyegeti. Ugyanis a vörheny szórványosan fellépett és hogy komoly bajoktól lehet tartani, abból is kö­vetkeztethetjük, hogy az egészségügyi bizottság szombaton délután külön ülésen volt. kényte­len a járvány terjedésével foglalkozni. Óva intjük a szü őket, hogy gyermekük megbete­gedésekor azonnal forduljanak orvoshoz, ne­hogy későn érkezzék a segítség. A Veszprémvármegyei Gazd. Egyesü­let szerdán tartotta évi közgyűlését Hunkár v Dénes főispán elnöklete alatt s elfogadta a jövő évi költségelőirányzatot és munkaprog­rammot. Elhatarozta a közgyűlés, hogy moz­galmat indít abban az irányban, hogy az egyesületi titkárok fizetéséhez a földmivelés­ügyi miniszter járuljon hozzá, valamint ki­mondották, hogy az egyesület fennállásának 50 éves jubileumát a jövő évben megünneplik. Végül elhatározta a közgyűlés, hogy alap­szabályait akként módosítja, hogy saját ke­belében szervezhessen vidéki fiókokat, gazda­köröket, hogy igy a kisgazdaközönséget is magához vonzhassa fiókintézményeiben s azok érdekei előmozdítását is egységesen irányit­hassa. Felhívás. Értesítem Pápa város ház­tulajdonosait, hogy a pápai csendőrőrsnek 1910. évi november 1 tői kezdődőleg 880 K bérösszeg keretén belül lakásra lesz szüksége. Tájékozásul megjegyzem, hogy szükséges egy 4 főnyi, nőtlen legénység elhelyezésére alkal­mas nagyobb, esetleg 2 kisebb szoba, egy őrs iroda, a nőtlen legénység részére egy konyha, egy éléskamra, a nős részére egy nagyobb, vagy két kisebb szoba, egy konyha és kamara, azonkívül ketté választott vagy választható padlás, pince és két árnyékszék. Kívánatos továbbá, hogy a laktanyához sertés és baromfitartáshoz alkalmas udvar és lehető­leg konyhakert is tartozzék. Ajánlatok köz­vetlenül az őrsparancsnoknál jelentendők be. Mészáros Károly polgármester. Gazdaköri előadások. A mezőgazda­sági szakismeretek terjesztése céljából a föld­mivelésügyi minisztérium támogatásával több dunántuli vármegye, köztük vármegyénk is, nagyobb községeiben gazdasági előadások lesznek még a tél folyamán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom