Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-02-07 / 6. szám

2 oldal. Pápa és Vidéke 6 szám. retet egyházához. Hogy ez rá nézve halál. Ha a lelkek ébrednek, akkor itt a tavasz. A tavasz pedig maga az élet. A napokban múlt egy éve, hogy megalakult a Kath Népszövetség. S ma már több, mint 150,000 harcosból áll a népszövetségi tábor ! Mikor szerte az országban virágok nyilanak, mikor tavaszi szellő melengeti a sziveket — mondjátok meg, miért legyen nálunk tél ? Nálunk nem lehet tavasz ? Nagyra vagyunk azzal, hogy erős ] kath. egyesületeink vannak. Igaz ! De mi fűzi őket össze? Csak külön-külön erősek. Együtt — gyengék, mert nincs köztük összekötő kapocs. Kapcsoljuk őket össze! Tömörüljünk erős, lebirhatatlan népszövetségi falanksszá ! Vagy lehetetlen a pápai katholikusokat egyesiteni ? Csak akarni keli ! S ami ma még lehetetlennek látszik, holnap már valósággá válik. Viszontlátásra február 14-én a bencés gimn. tornatermében ! Olvassa és terjessze a „Pápa és Vidékét". Pro Ajka! A Kath. Kör hangversenye. Eredetileg a délolaszországi földrengés áldozatainak a javára tervezték. De közben itthon rémséges pusztítást végzett a halál. Tehát legjobb iesz megfelezni a részvétet s a részvét nyomán összegyűlt könyöradományokat! Ám a kath. kör választmánya máskép döntött. Csak az ajkai kárvallottak részére rendezte a hangversenyt. S nagyon helyesen tette. A messinai romok fölépítésében résztvesz az egész világ; a mi gyászunkkal, a mi rémséges pusztulásunkkal senki sem törődik. Ez a gyász egyedül a mienk. Az ajkai bánya| szerencsétlenség aldozatai test a mi testünkből, vér a mi vérünkből; illő, hogy az ő özvegyeiket, az ő árváikat támagossuk első sorban! Ugy iátszilk, ugyanez volt a felfogása a mi minden jóért és nemesért áldozatra kész közönségünknek is, mert oly nagy arányoknan lepte el a bencés gimnázium tornatermét, hogy 6 órakor már ülőhelyre szóló jeggyel is alig lehetett — állni. A tanítóképző fiatal, de kipróbált erőkből álló zenekara nyitotta meg a hangversenyt. Maga Gyémánt Miklós, a tanítóképző rokonszenves, kiválóan képzett zenetanára vezette a művészi színvonalon álló, szép, összhangzó előadást, mely minden tekintetben méltó volt e tanítóképző zenekarának régi jó hírnevéhez. A tárogató szólót Balogh Dezső fújta meglepő ügyességgel. Rendkívüli nagy hatást ért el Kis József zenetanár gyönyörű zongorajátéka. Magától értetődik, hogy a zúgó tapsokra ráadást is kellett adnia: szebbnél-szebb magyar nótákat. Oly ihletett művészettel játszott, anynyira belehelte lelkét az ő keze alatt érző, zokogó, nevető hangszerbe, hogy a közönség alig tudott vele betelni, szinte visszafojtott lélekzettel leste minden akkordját s mikor az utolsó is elhangzott, percekig ünnepelte. Neuhanszer Erzsike temperamentumos előadása derűs hangulatba ringatta a hallgatóságot. Monológot kevesen tudnak oly kedvesen, oly elevenen előadni, mint ő. Keresetlen mozdulatain, a hangja színezésén, kitűnő arcjátékán azonnal észre lehet venni, hogy nemcsak megtanulja, hanem át is érzi, amit előad: szinté egybeforr a tárggyal. Ebban rejlik művészetének titka s annak a nagy hatásnak a magyarázata, mely minden föllépését kiséri. Szentgyörgyi Sándor a zenés felolvasásokkal tette népszerűvé nevét. Ez az ő szociális terrenuma, melyen versenyen kivül áll. A történet csak külső keret; a lényeg a zongora, az ének. Most is két bojtár, meg egy »művész« ötletes,- sok helyütt viharos derültséget keltő beszélgetésébe szőt bele igen sok siró-nevető magyar nótát. Most azonban nem elégedett meg a zongorakísérettel, hanem el is énekelte a dalokat. Zajosan megtapsolták. Magasra felcsigázott érdeklődéssel várta mindenki a Szerenádot, mellyel a dalárda a grófi kastélyban oly szép sikert aratott. Először Molnár Kálmán szavalta el zúgó tapsok közt a gyönyörű szöveget, utánna Fekete Magda énekelte el szép, érzelmes, csengő hangon a mf kedves karnagyunk remek alkotását, végre a dalárda váltott ki hatalmas, pompás előadásával zajos tapsokat a közönségből. Fél nyolc volt már, mire a páratlan sikerű hangverseny véget ért. A fényes erkölGonda Iván ott állt az ablaknál és kinézett a holdfényes erdőbe. A kályhában — olyan régi módi kandalló forma alkotás volt — vigan ropogott a tüz és a lobogó lángok szeszélyes árnyékot vetettek a szemközt levő faira. A sötét szobába élesen vágódott be -egy fényes sugárkéve a hold kékes fényéből és exotikus szinvegyüléket adott a rőtvörös tüzvilággal. Amint ott állt az ablaknál az erdész, egyszer csak sötét árnyék suhant el előtte. Kevéssel rá kopogtak és mielőtt szólhatott volna, gyorsan fölnyit az ajtó. A belépő épen a holdsugár kévéjébe került, mely édesen megvilágította alakját. Egy nő volt fekete köpenybe burkolva, a fején fekete shawl-lal. Fáradságtól remegő hangon szólalt meg. —-Uram, bárki legyen ön, az Istenre kérem, könyörüljön rajtam. A férjem üldöz, meg akar ölni. Higyjen nekem, uram, higyjen nekem és mentsen meg! Az erdész remegni kezdettarra a hangra. — Jöjjön közelebb, asszonyom. Nyugodt lehet, mindent megteszek. Az asszony ott állt mellette. Akkor már nem remegett Iván. Megfogta a nő kezét és szemébe nézett. — Vidonyi Figa, nem ismer? — Gonda Iván! És lerogyott volna, ha az erdész erős karjai föl nem fogják. — Nincs idő a beszédre. Gyorsan be ide a másik szobába. Férje már jön. Csakhamar ott volt Bartakovics Géza. — Uram, nem látott erre egy magános nőt? A feleségnm. Valami érthetetlen okból szalad előlem. —Isten hozta, uram. Tényleg az előbb láttam erre valakit. Lehet, hogy az volt, Mihelyt megjönnel> az erdőőreim, tüs

Lént utána nézhetünk. Addig egy kis türelmet kérek. Foglaljon, kérem, helyet. Nagyon el lehet fáradva. Tessék, gyújtson rá. Megengedi ngy-e, hogy közben megtisztíthassam egyik puskámat. — Kérem, csak tessék. Az erdész leakasztott egy puskát a falról. Olajos kócot erősített a hosszú tisztogató vessző végére és áttolta előbb az egyik csövön, azután a másikon. Száraz szarvasbőrrel is törülgette. Előszedte hozzá a golyókat. Es közben nem fogyott ki a szóból. — Nézze csak, uram milyen remekegy fegyver ez. Valósággal ritkítja' párját. Dupla. Vont cső mind a kettő. Kitűnően hord. Nagyszerűek a golyói is. Látja, milyen szép kúpos golyók. Vékony acéllemezzel vannak beboritva. Hát ha még a történetét hallaná ennek a puskának! Elmondom, ha nem aulaija. Folyton járt a keze. Tett-vett, forgatta, türülgette a puskát. És ügyesen belecsusztatott két olyan szép, kúpos, acélboritékos golyót — Mert én határozott célzattal rendeltem meg ezt a jó kis fegyvert. Tudja, uram, ugy történt a dolog, hogy volt nekem valaha egy szép jegyesem. Volt. De volt egy jóbarátom is. És a jóbarátom elszerette a jegyesemet. Akkor megfogadtam, hogy ha nem becsüli meg ezt a lányt, hát ée őt ahol találom, keresztüllövöm, mint egy veszett kutyát! Leg-elismertett cÁg

. (t D i*j ^ Érmekkel kitűntetve! első pápai férfi-divatterme Ál*A, Fő-tér. 53. szám Nagymunkás szabó segédek felvétetnek. Kifogástalan szabása férfiruhák, papiruhák uradalmi erdésztisztek, nek, postásoknak, vasutasoknak, erdőőröknek, úgyszintén minden egyenruhát viselő testületnek. egyenruhák legelegánsabban merték utá n