Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-11-14 / 46. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 49. szám Az állatvédő-egyesület feladatairól. Irta és a pápai állatvédő-egyesület alakuló közgyűlé­sén felolvasta: Chernel István. (Folytatás.) Ez a bizonyság azonban korántsem zárja ki, hogy állatvédő egyesületeket ne alakitsunk, sőt egyenesen javasolja. Hiszen a legtisztább humanizmusból fakadt az állat­védelem eszméje is s azok a feladatok, mi­ket az állatvédő-egyesületek valóra váltani törekesznek oly félék, hogy nem csupán az állat javát érintik, hanem az emberiség ösz­szeségének boldogságát is. Mert mit akarunk mi? Akik azt hiszik, hogy nem egyebet: mint csupán az állatokat bántatlanul hagyni, vagy velük jól bánni; továbbá megakadályozni, hogy azok rossz bánásmódban részesüljenek mások részéről — azok egyáltalában nincse­nek tisztában az állatvédelem céljaival. Igaz ugyan, hogy elsősorban az állatok sorsának javitásán, enyhítésén fáradozunk, nevezetesen: példát kívánunk adni arra, hogy felsőbbségünket az állatokkal szemben igaz­ságosan éreztessük; minden eszközt megra­gadva gátat akarunk vetni mindama meg­botránkoztató kínzásoknak, zsarolásoknak, amiket az állat fölöslegesen szenved gonosz és tudatlan emberek részéről; szóval, tettel, tollal serkenteni igyekszünk arra, hogy mi­képpen alakuljon emberi méltóságunknak megfelelően az a viszony, mely bennünket az állatvilággal összefűz; kötelességünknek is­merjük, az állatvédelem ügyében hozott tör­vényes intézkedéseink végrehajtásában a ha­tóságot támogatni; ahol szükséges, a törvény hiányát kipótolni, az állatvédelemről szóló szabályrendeletek megalkotását sürgetni és előmozdítani; azokat az egyéneket pedig, kik törekvéseinket különösen támogatják, meg­felelő elismeréssel vagy jutalommal kitüntetni. Mindez azonban csak egyik közvetetlen része feladatainknak; a másik a közvetett, amire legtöbben nem is gondolnak, pedig az: hogy amikor igy cselekedve az állatok sor­sán javítunk, egyszersmind nyesegetjük az emberi lélek fattyuhajtásait; az érzéketlensé­get, durvaságot, vadságot, önzést, tehát az emberek kedélyét mmesitjük, benne a szere­tet lángját élesztgetjük a közerkölcsök és közjózanság ügyét munkáljuk hathatósan s igy a valódi humanizmust oltjuk az embe­rekbe, mely kibontakozásában annyi sok ál­dásos intézményben csillogtatja erejét. Nem érzelgőség a mi igyekezetünk len­dítő kereke, hanem az a mélyebb érzés, mely sugalja, hogy undorral forduljunk el a ke­gyetlenségtől, szivtelenségtől és oltalmunkba fogadjuk a gyengébbet, a tehetetlenebb lé­nyeket. Az állat is ép ugy része a nagy termé­szetnek, mint jó magunk, ő is ép ugy érzi a fájdalmat, szenvedést, bántalmat, mint a te­remtés legtökéletesebb lénye, az ember. Mi szellemi felsőnbségünkkel messze ki­emelkedtünk az élők világából, de amikor igy több jogot szereztünk magunknak az ala­csonyabb szervezetekkel szemben, egyúttal megfelelően több kötelességet is vállaltunk irányukban. Ne a féktelen zsarnokság, lelket­len garázdálkodás, hanem a kiméletes igaz­| ságosság, elnézés és jóakarat vezessen a gyámolatlanokkal való bánásmódunkban. Az embert az emberben minél éleseb­ben kifejleszteni: ez az állatvédő-egyesületek feladatainknak erkölcsi, ethikai alapja. Ámde nemcsak az irgalmasság hangja nógatja bensőnket az állatokkal való magunk­tartásunkban, hanem a szép és kellemes iránt való érzékünk is. Az egész természet, egye­temes megnyilatkozásában, a fenségesnek, az örök szépnek kiapadhatatlan ősi forrása; de különösen az állatvilág az, mely életnyilvánu­lásainak ezerféle változatával, sürgő-forgó mozgalmasságával, színezetének és alakjainak tarkaságával, életmódjának hangulatos, meg­kapó s oly gyakran igazi bensőséggel teljes mozzanatokban bővelkedő vonásaival meg­ragadja figyelmünket, már csak az okból is, mert szokások, tulajdonságok dolgában hoz­zánk legközelebb áll. Senki se tagadhatja, hogy jóleső érzés, kelt belsejében az állatok szines, örökké ele­ven életének kibontakozása, szemmel kisérése. Vagy tán nem fakad bennünk öröm, amikor a tél egyhangúsága, komor csendessége után a tavasz első lágy fuvallataival az állatvilág is megmozdul s a madarak elragadó pár­szerző dalától hangos a vidék? Nem érinte­nek-e kedvesen a hűség, önfeláldozás, hála szeretet remek példái, amiket az állatok kö­rében még felszínes érdeklődéssel is tapasz­j talhatunk? Nem találjuk-e szépnek a magas­ban szárnya szabadjában keringő sast? a nádas zöld rengetegje mellett vakitó fehérségű kócsagot? a drágakőre emlékeztető jégmada­rat? a délceg szarvast? a szállingózó himes pillangót? a pompás izomzatú paripát? Bizony cseppet sem kicsinylendő mindez és kétségtelen, hogy az állatvilág révén sze­münknek, fülünknek annyi báj, szépség jut ki, annyi élvezet, miknek hijját nehezen nélkü­löznénk. Kötelességünk tehát — s ebben az állat­védő egyesületek támogathatnak — ezeket a gyönyörűségeket, amennyiben érdekeinkkel megegyeztethetők, biztosítani magunk és utó­daink számára, irántuk fogékonyságot ébresz­teni és ezt az érzéket szélesebb körben fej­leszteni. Az élet felmorzsoló küzdelmei, tor­zsolkodásai közepette reászorulnak a termé­szetnyujtotta szépségek megnyugtató élveze­tére, hogy elfáradt idegeinket felfrissítve haladhassunk ujult erővel előre és mind előbbre! Őszi hangulatok. Őszi szellő suttog már a Sárga lombok között, A ligetek dalnoka is Déltájra költözött. Hol nincsen gyász s hervadás. Hol illatok árja, S ahol mosolygó napsugár Es zöld berek várja. Isten veled, te kis madár, Szállj, szállj messze délre. Es hogyha majd elfáradtan Szebb hazába érve Megpihensz egy zöld bokorban S üdvdalodat zenged, Gondolj reám. akit a sors Követni nem enged. — Oh! de talán jobb is ez igy, Nem szállhatnom véled, Ugy is érzem, hogy számomra Nincsen máshol élet. Az én szivem e vidékkel Összeforrott régen, Hűtlen lenni én nem tudok, Kedves e hely nékem. . . . Jöhet a tél fagyos szele, Nem gondolok vele: Örök tavaszt sugároz rám, Kedvesem kék szeme. Mohácsi. HÍREK. A kath. Kör felolvasó estélye. Mahol­nap beköszöntenek a hosszú téli esték. A korzózó közönség összes sétája nap nap után 4 fal közé szorul. A természet nem nyújt többé szórakozást, de ennek helyébe annál többet fog nyújtani a kath. Kör, aki siet is már kellemessé, szórakoztatóvá tenni a hosz­szu, unalmas estéket és tőle telhetőleg némileg kárpótolni a korzózó közönséget; azzal a ma­gas művészi ni vőn álló felolvasó estél yével, amelyeknek sorozatát ma vasárnap este 6 órakor kezdi meg a bencés gimnázium tor­natermében, amelynek a műsora a következő: 1. Ébresztő. Énekli a dalárda. 2. Megnyitó beszéd, mondja: Jándi Bernardin körelnök. 3. Zongoratrió Mozarttól, előadják : Gyémánt Miklós, Haller Konrád és Szentgyörgyi Sán­dor. 4. Életképek. Zongora mellett felolvassa: Szentgyörgyi Sándor. 5. Népdalok. Énekli a dalárda. Bővebbet a falragaszok. Katonai hirek. Hauer Alajos őrnagy elment 4 heti szabadságra Teplicre. — Teg­napi napon, f. hó 13-án Jankovich Bésán gici birtokán nagyszabású falkavadászatot ren­dezett a helybeli tisztikar, amelyhez a hely­beli huszárezred kutya-falkát szállított Giere, ma vasárnap pedig lóversenynyel egybekötött vadászat lesz ugyanott. Szentgyörgyi veszprémi szereplése. Mint Veszprémből kapjuk a hírt, Szentgyörgyi Sándor, a közszeretetnek örvendő karnagyunk folyó hó 7-én (vasárnap) a veszprémiek fel­J kérésére, zenés felolvasást tartott Veszprém­, ben. Hogy mily eredménnyel, azt min­denki tudja, akinek csak egyszer is alkalma volt Szentgyörgyi Sándornak ebbeli kiváló tehetségét élvezni. Az ő különleges privilégi­uma, a zenés felolvasás, amelybe annyi szin­ti: zta humort, élcet tud belevinni, hogy a közönség mindig szívesen látja őt a felolvasó asztalnál, akarom mondani a zongoránál. A veszprémieknek rajongásig megnyerte a tet­szését. Disznótoros vacsora. A Kath. Kör szerdán este 8 órakor, saját helyiségében disznótoros vacsorát rendez, amelyen hölgye­ket is szívesen látnak. Egy teriték 1 K 50 fill-

Next

/
Oldalképek
Tartalom