Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-10-24 / 43. szám

48. szánt. Pápa és Vidéke 3. oldal nyomatásánál csak a nyomora nagyobb; nem kutatják azt, hogy Spanyolországra lidércként nehezedik-e a középkori elmaradottság sötét rémalakja; nem kíváncsiak arra, hogy Torquemada egyházi vagy világi parancs folytán müködött-e, de hogy egy jó nagyot — habár szelídebb formában is — rúghassanak a katholicizmuson, misztikus vonásokkal, Népszava és Magyar Szó stílusban kidomborítják: hogy az elnyomott, buta, nyomorult és elmaradott Spanyol népnek egy Ferrerre volt szüksége, aki fel merte gyújtani a felvilágosodottság fáklyáját, aki milliókra menő' vagyonát nem élvhajhászatra, bikaviadalok rendezésére, királytfogadó parádékra, hanem a nép nevelésére (értsd: a szociáldemokrácia céljaira) forditotta. S mikor mindezt szivrehatóan és nagyképüsködőleg megírják, felkiáltanak, hogy Ferrer halála az emberi haladás ellen elkövetett merénylet volt, mert ó't nem bűnéért, hanem szelleméért ölte meg a Torquemada-szerü biróság, őt, aki Ige volt és Eszme! És ezt a két utolsó nagybetűvel irt szót pedig ezennel leszögezzük,hogy a szabadgondolat vak szava hogyan tette meg Ferrert, a népbujtogatót, a a forradalom szitót, az erkölcstelen férfiút eszménnyé, igévé! Mi pedig sajnálkozzunk azokon a lelki szegényeken, kik nem találnak más eszményt, más ünneplésre méltót, mint a hazája romlására törő, gonoszlelkü Ferrert! Gyámoltalanok vagyunk. (gh.) Mi katholikusok igenis azok vagyunk. Gyámoltalanságunkat lehet ugyan palástolni, de tagadni nem. Ez egyenlő volna a Nap letagadásával. Hosszú fájdalommal, kínzó szomorúsággal tellik meg minden hű, lelkes, igaz és öntudatos katkolikusnak szive, mikor azt kell az életben tapasztalnia, hogy a katholikusok táborában, a legnagyobb fokú fejetlenség, érthetetlenség, összevisszaság és egyenetlenség, uralkodik, mely elviselhetetlen ólomsulyként nehezedik a magyar katholicizmusra. És ez mind onnan van, hogy hiányzik nálunk a kölcsönös egyetértés, a testvéri összetartás, amelyek nélkül pedig semmiféle testületnek, társaságnak sincs meg a maga erkölcsi súlya, ' befolyása és hatalma. Ezért vagyunk mi, katholikusok, gyengék, kiket nem félnek, kik nem tudunk ismponálni ama sulylyal, amely bennünket a történelmi mult és számarányunk szerint joggal megilletne. Ugy festünk, mint egy lebilincselt, tehetetlen és egy érhetetlen oroszlán, melyet csipkedni, uosszantani, rugdalni lehet, minden bántódás nélkül. Csodálattal határos türelmünk, amely a bárányét ezerszerte felülmúlja. Szó nélkül hagyjuk magunkat nyirni. Legkisebb pisszegés sem zavarja meg a nyírást, mert biztosan tudjuk, hogy ellenkezés, felszólalás esetén bigott klerikális, ultramontán és hasonló szebbnél-szebb titulusok röpködnének felénk, amelyektől pedig jobban félünk, mint minden mástól. Az igazi, testvéri szeretet, megértés és összetartás hiánya a magyarázója ama szomorú valóságnak, hogy képtelenek vagyunk együttes fellépésre szent hitünk és egyházunk titkos és nyilt ellenségeinek aljas rágalmaival és támadásaival szemben. A sértésért nem tudunk magunknak méltó és megfelelő elégtételt szerezni. Hogy rettenetes félénkek, bátortalanok, szóval gyámolatlanok vagyunk, mi katholikusok, a napnál fényesebben igazolja az élet. Mert mit is tapasztalunk az életben ? Azt, hogy szabad ég alatt, zárt helyiségekben, a sajtóban: könyvekben és újságokban ugy beszélnek és irnak rólunk, kathölikusokról, krisztusi szent hitünkről és drága Egyházunkról, mintha kegyelemből befogadott, türt polgárai lennénk e honnak, kiknek azt is mély köszönettel kell venniük, hogy magyar levegőt szívhatnak. Pedig hat tulajdonképen, kik azok a katholikusok e hazában? Senkinek nincs annyi joga e hazához, mint a katholikusságnak. Mi voltunk azok, akik immár több mint ezer éve megvédtük, föntartottuk e hazat, amelyet katholikus vér szentelt rneg legtöbbször. Az egyház fejének, a pápáknak köszönheti ez ország, hogy megszabadult török-tatár fogságtól. Ők voltak azok, kik pénzt s katonát küldtek az ellenség legyőzésére és annak az országból való kiszorítására. Az Egyház volt az, amely legtöbbet áldozott a tudomány, ipar és művészet előmozdítására ugy, hogy bátran elmondhatjuk azt, hogy a mai magyar műveltségnek az Egyház a megteremtőjé, ápolója és gondos anyja. És még minket merészelnek sértegetni legszentebb érzelmeinkben: szent vallásunk és Egyházunkhoz való szeretetünkben és ragaszkodásunkban? Minket, kiknek oly fényes, dicső multunk van e honban ? És nézzük csak, kik merik ezt velünk megtenni? Egy hozzánk viszonyítva elenyésző, de összetartásra, szervezettségre nálunk hatalmasabb kisebbség. Ez a kisebbség az elmúlt vasárnap is Budapesten gyalázatos kirohanást művelt ellenünk, egy tiltakozó gyűlés alkalmával. Egy anarchista, forradalomszitó spanyol férfi: Ferrer kivégzése eilen volt ugyanis ez a tiltakozó gyűlés, amelyen Pollacsek—Pető orsz. képv. igy őrjöngött dühében: »Vendégszeretettel fogadtak — t. i. Magyarországban — idegen országból kiüldözött kongregációkat (azaz szerzeteseket és apácákat) és nemcsak hajlékot és vagyont adtak nekik, hanem még az iskolák ajtait is megnyitották részükre. Tehát Magyarországban is terjed az a klerikalizmus, amely Spanyolországban meggyilkolta Ferrert, a tudományt (?), a felvilágosodottság (?) fáklyavivőjét.« Ki mer igy beszélni világos nappal ? Egy Pollacsek—Pető, kinek erejében — mint b. neve is mutatja — egy csepp magyar vér sem csörgedez. Ki tehát idegen nekünk érzésben és szívben. Ki már születésénél fogva halálos ellensége mindennek, ami a kereszténységgel összefügg. Kinek őse valamikor talán batyuval a hátán és sippal a szájában, lopodzott e hazába, de amelynek elfoglalásában és megvédésében soha részt nem vett. S mégis ez a férfi sir-jajgat a fölött, hogy idegen országból kiűzött barátok és apácák szeretettel fogadtatnak e hazában. Kiktől félti a magyarok hazáját? Holott ők vagyont és tudományt hoznak magukkal! Pető barátunk ne a barátoktól és apácáktól féltsd e hazát, amelyhez téged csak a kenyér köt, hanem azoktól a pajeszos orosz-lengyel zsidóktól, akiknek beözönléséről oly böicsen hallgattál és akik Magyarország északkeleti részét vagyonilag és erkölcsileg megrontották, tönkretették. Micsoda romlott sziv és féktelen elvakultság kívántatik annak hirdetéséhez, hogy a mi Egyházunk hazánk rontására tör, mely szerinte »internacionális (nemzetközi) veszedelem« és hogy az egész világot átölelő egyház (katholicizmus) »az a nemzetköziség, amely nem ismer hazát, vallást, Isient.« Micsoda őrületes hazugság ez és micsoda őrületes s egyúttal sajnálható butaság ily beszédhez tapsolni!! Hiába! Akit az Isten büntetni akar, annak eszét veszi! Ez a jeles férfiú még mást is mond. Azt ugyanis, hogy a katholikus Egyház (szerinte a klerikális nemzetközi tábor) keresztényi szeretetével halált kiván t. i. azokra, kik nem hódolnak meg neki. Ily morált mi sem nem hirdetünk, sem nem követünk, legföljebb Pető ur talmudjában szerepelhet ily nemű kikötés a »gajdokra (nem zsidókra). Hasonlókép prüszkölt az egyház ellen valami Khónfi, adarom mondani: dr. Kunfi Zsigmond, fő-fő szociáldemokrata, ki »harci kedvet« akar szítani a Ferrert kivégeztető rendszer (értsd: a kath. egyház) ellen. A harci kedv szitása helyett inkább azt ajánlom,hogy vegye kezébe és tanulmányozza egy a gyűlés VÁGÓ DEZS Ératokkel iSstttatetrrsl első pápai férfi-divatterme ÁFA, Fő-tér. 53. szám Nagymnnfcásszabó segédek felvétetnek. Kifogástalan szabása férfiruliáfe:, papimhák uradalmi erdésztisztek, nek, postásoknak, vasutasoknak, erdőőröknek, úgyszintén minden egyenruhát viselő testületnek egyenruhák legelegánsabban mérték utá »