Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-09-26 / 39. szám

2. oldal. Pápa és Vidéke 39. szám — Ti csak köpjetek, én majd szí­vok tovább. Akármily nevetségesnek látszék is e parabolás történet, az életben mégis valóság. Az a négy ember képviseli az egész magyar népet. A magát elnöknek feltoló és indítványozó negyedik, ki tár­sait oly rutul rászedte, a szociáldemok­rácia, mely miután a jólét vezérének tolta iöl magát (ime az igaz Izraeliták!) és összeszedi a magyar néptől a jakab­filléreket azon a cimen, bogy a bajokat megfogja szüntetni s mikor arra kerülne a sor, bogy a népen segítsenek, a kávé­ház ablakai mögül büszkén odavetik: — Hord magad szemtelen kutya paraszt! Nem elég, hogy fizethetsz, mit akarsz még? élj a reménységből! De ez még mind tűrhető volna, ha az anyagelvüség, a szociáldemokrácia nem tépné ki követői szivéből a hitet s ezzel az erkölcsöt. S ez meg mit jelent? Azt, hogy nemcsak ezen a földön teszi elégedetlenekké követőit, hanem a túl­világi boldogságot is elzárja előlük, amelyet hit nélkül elérni lehetetlen. Ezek meggondolásánál mint kellene a demokratáknak vastag bőrük dacára is pirulni meg szégyenkezni népbutitó és népbolonditó munkájuk miatt Szidják a vallást ! Szidják a sötét csukásokat! Letagadják az Ur Istent is az égből! Nem ártana, ha a jó demokrata urak egy kis időre nemcsak kalaptartó­nak használnák a fejőket, hanem gon­dokodnának is egy kicsit. A társadalom alakításához nemcsak foghagymás száj, (ilyen éppenséggel nem), annál kevésbbé ballábak és dugóhuzók kellenek, hanem akarat, tiszta jellem, önzetlen törekvés, higgadlság, okos fő és szerető sziv szükséges. Mindez hiányzik a demokra­táknál. Ezért ne csodálkozzunk azon, hogy a fokozatos adót, a létminimumot, a munkaszabályozást stb. nem a demok­rata fejek találták ki. Ezek mind az evangéliumon alapulnak. A demokraták törekvése nélkülözi azon alapot, amely az evangeliumé, s igy e törekvések eredménye sem lesz oly üdvös, mint amilyen maga a cél, Hogy van törvény, mely a vasár­napi munkaszünetet ugyahogy biztosítja, azt a németországi centrumpárt sürge­tésére hozták be először Németországban. A népnek oktatása is a keresztény vallással kezdődött meg. Azok a csuhás missionáriusok csepegtettek a barbár népekbe tudományt; azok tanították meg az indulatok fékezésére, a földművelésre, művészetre őseinket is» Nincs-e az égbekiáltó bűnök között a gyámoltalanok elnyomása, a munkások bérének levonása? Tehát, ami jó van, azt nem a de­mokraták létesítették, ők csak átvették. Ami pedig ezenkívül van programmjuk­ban, az merő képtelenség, hóbortos badarság. Azt akarják, hogy az egész világ hibbant agyvelők beteges viziói után perdüljön és igazodjék. Van-e ezek után létjogosultsága a szociáldemokráciának? Teljesen célté­vesztett, rossz utou, nemzetölő munkát végző társaság, amely maga is beismeri magáról, hogy bitang! A demokratizmus azonban még nincs teljesen lefotografálva. A cifer­blattja még torzabb. Lássuk csak! (Folyt, köv) Az Ipartestület ünnepe. Hajnócky Béla arcképének leleplezése. Rendkívüli kedves, családias ünnepe volt vasárnap a pápai Ipartestületnek. Váro­sunk derék iparos-osztálya impozáns módon adott kifejezést fáradhatatlan elnöke, Haj­nóczky Béla iránt érzett tiszteletének, szere­tetének és ragaszkodásának. Oly embert ün­nepeltek. aki méltó az ünneplésre, mert tagadhatatlan, hogy az Ipartestület Hajnóczky Bélának köszönheti fellendülését, uj életre támadását. Ő lehelt bele lelket, szivós, sza­kadatlan munkásságával egymás után hárí­totta el az akadályokat; mindenütt ott volt, ahol buzditani, lelkesíteni kellett s emellett jó példával járt elől saját iparágának lelki­ismeretes művelésével is. Testvért látott inin­véve egy bekötött fejű legény nyugosztalta fölső emeletét két könyökre állított markába; odább tőle emberekkel ismét jól elsáncolva egy másik legény feszengett a széken. Ágas­kodó, borzas haja, meg cikázó két szeme ha­ragos elszántságról beszélt, de jobb keze, me­lyik kendőbe burkolva a domború mellén pihent, nyilván azt hirdette, hogy ilyen álla­potban nemcsak széket forgatni nem, hanem még a békepontokat sem tudná aláirni. Az esküdtből pedig most tört elő a szónoklat: — Ostobák, buták, szamarak vagytok ! Hát jobb most bevert fejjel, meg törött kéz­zel az emberek csúfságára itt lebzselnetek, mint szép egyetértésben künn koccintani, mi? Füstre tettétek az eszeteket igazán. Ostobák, buták vagytok . . . Béküljetek ki. A két legény nem mozdult. Csak az egyik szeme villogott még haragosabban. — Hát nem békültük ? Mégsem békül­tök ? Azt a szomorú emberségét a vastag nyakatoknak! Azt várjátok, hogy én menjek a járásbíróságra, bepanaszoljalak, mint csönd­A legjobban szerkesztett keresztény ifjúsági lap a bontókat? A zsandárok majd ott teremnek i akkor, bekísérnek a dutyiba s még a szopós gyerekek is ujjal mutatnak utánatok. Ez köll nektek, mi? No hát, lesz, nem lesz? Belőlem bolondot ne csináljatok, aszondom. Jancsi, Pista, adsza kezet egymásnak szaporán ! Nem halljátok? Béküljetek ki! Hanem hát Jancsi, Pista tényleg nem hallott. Ugy nem mozdultak, mint ahogy két sirkő nem mozdul, ha egyszer vakolattal a helyükre ragasztották. Az esküdt dühös lett. — Azt a bagariabőrös lelketeket! Hát kinek beszélek én, mi? Megsüketültetek, mi? Ha ki nem békültök egyszerre . . . hát . . . hát, ide nézzetek! Emelgetni kezdett egy széket. Böröcz Gergely hallgatag tanuja volt mindeddig annak a barátságos noszolgatásnak, de a végén már inegsokalta. — Soh'se vesződjék velük, Gerzson bá­tyám, — tette a haragos ember vállára kezét — kelmed ezeket hát ki nem békiti igy Íté­letnapig. Ugy-e Pista? — fordult a haragos 'i ilbilbrorriimni­wi um , iii» mii *in l tekintetű legény felé, ki a hurokban huzigálni próbálta karját. Cudar fájdalma lehetett, mert beleharapott az ajkába. — Csak a karom ne volna koldus — sziszegte a legény dühösen. — No persze, hogy persze, akkor elölről kezdenéd a verekedést, úgyis tudom — hagyta rá Böröcz Gergely — mi se voltunk különbek annak idején. — Hát kelmed is verekedett annak idején? — tudakozódtak néhányan a jelenle­vők közül kiváncsian. — Legénykoromban? — emelte meg büszkén a fejét Böröcz Gergely — hajjahaj! Akkor még különb idők jártak. A bicska is olcsóbb volt, a pandúrnak is rosszabb volt a puskája, mint manapság a csendőrnek. Meg­hiszem én azt! Aztán mi sem békültünk min­den amolyan szire-szóra. Hanem azért mégis megbékültünk. — Hát hogyan békültek meg, Böröcz gazda? — kérdezte valaki hátul. — Ha tetszik, azt is elmondom. — Halljuk!—biztatták az öreget jobb­ról-balról. i nrtanlf tw iiiii i 'i h r 11 n* mi V i í fmnm í' i.i.m fi Vr- — Szerkesztőség és kiadóhiv. Bpest, VIII. Damjanich u. 59. Előfizetési ára egész évre 2 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom