Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-09-05 / 36. szám

39. szám. Pápa és Vidéke 3. oldal El kell ítélni őket és legfeljebb az elitélés után sajnálhatjuk meg őket: És nincs a világnak az a Shakespeare-je aki olyan drámaírói pontossággal tudná a hőseit odapörgetni a katasztrófa elé, mint ahogy ezek a szerencsétlenek ássák meg napnap után a maguk sirját, igy van és nem lehet rajta segíteni. — Minek is segíteni — szólt közbe a katona. Igy is sokan vagyunk. Mi lenne, ha legalább fele az emberiségnek nem pusztulna el gyorsan és biztosan. — De persze, te nem szeretnél az emberiségnek ehhez a pusztuló feléhez tartozni. — Nem, hanem akit Isten oda soroz be, az nyugodjék bele a változhatatlanba. Bele is nyugszik a legtöbb! És az áldozatok nagy része hidd el, valóságos hősiességgel küzd, amig birja a küzdelmet. Mi, akiket az élet kissé mégis elkényeztetett azt hiszem nagyon kevés ideig birnók ki ezt a napról-napra megujuló küzdést a létezésért; azt a küzdelmet az éhenhalás vagy a megbolonduiás ellen. No, ha nem akarok holmi általános doktrínákat fejtegetni előttetek. Csak egy szegény szerencsétlenről akarok elmondani egyet-mást, egy olyanról, akinek jó eleve meg volt irva, hogy az életben csuful el kell buknia. Az élet nyomorult proletárja volt, akit a végzet tragédiájának utol kellett érni, el kellett buknia és nekünk kellett őt elbuktatnunk, — nekünk, akik sajnáltuk, de hiába nem lehetett rajta segíteni. Ti talán el sem hiszitek, hogy vannak becsületes gazemberek is, akiket szívből sajnálunk és kiket mégis el kell Ítélnünk. Valamint azt is aligha hiszitek el, hogy néha az az elitélt nyomorult rab nemesebben gondolkozik, mint egy csomó méltóságos, vagy kegyelmes ur. úz az elitélt rab is olyan volt, akiről beszélni akarok. Balázs Jánosnak hivták, valami fürészgyárban volt alkalmazva; a gyár üzeme rossz volt, elbocsájtottak egy csomó munkást, köztük ezt is. Napról-napra járt az igazgató nyakára, de hiába volt. Nem volt már betevő falatjak sem és ekkor elment utoljára s ekkor megint kikergették. Mikor kijött az igazgató szobájából, a mellette való szoba asztalán ott találta az igazgatóné aranyláncát. Ellopta; megtalálták nála, nem is tagadott el semmit, elitélték 6 hónapra. Azért loptam, hogy Ítéljenek el, — mondta a végtárgyalás befejeztével és azután mosolyogva jelentette ki, megnyugszik az Ítéletben. Mosolygott a szegény emberek alattomos, ravasz s mégis kihivó mosolyával, melyből sokszor annyi gúnyt és megvetést lehet kiolvasni minden társadalmi rend és minden jókabátu uri ember iránt. En legalább ilyesmit olvastam ki a mosolygásból, pedig hát ezt a mosolyt nem a megvetés kergette már akkor arra a fakult arcra, hanem a közel jövő biztos tudata Mosolygott rajta, hogy őt mi elitéltük, holott tudta, hogy másnapra oly szabad lesz? mint a legszabadabb madár, amely a felhők közt szárnyalhat. Másnapra felakasztotta magát börtönében, a pricscsen egy ceruzával irt levél hevert. Elég érdekes, mert őszinte. A halál előtt közvetlen nem igen szoktak hazudni. Itt a levél is, majd felolvasom. — Nem tudom miért, de hiszem, hogy a biró urnák jó szive van. Egypár jó szavából hiszem, hát azért kérem, tegyen valamit az én ittmaradottjaimért: Az asszonyért meg a gyerekekért. Szegény nyomorult porontyok! Földhöz kellett volna őket vagdosni, mikor megszülettek, de most már késő. Az ember buta és szereti a kölykeit, mint az állat. Pedig az állatnak könnyebb a fiait megtartani, meg aztán azok hamarébb is szereznek maguknak is. Igaza volt annak a fekete kabátos urnák, hogy sok az ember, kevés a munka. És az is igaz, hogy a szegény koldusnak nem szabad növelni a koldusok számát, de hát mikor szereti az ember a feleségét is, meg a porontyokat is. De azért mégis igaza volt annak a fekete kabátos urnák ebben a dologban is,meg abban is, hogy csúnyaság ellopni a másét. Hát bizony csúnyaság, ha nincs az embernek szüksége a máséra. Ha nekem is tellett volna akkora láncra aminő neki fityegett a mellén, hát bizony én sem loptam volna. Tehát adott volna az igazgató kenyeret, nem kellett volna a lánc, de igy kellett! Hej, tekintetes uram, nagy gyomoruság volt ez az én nyomorúságom. Munka nélkül, kenyér nélkül voltam és a doktor azt mondta, hogy a feleségem belehal a gyerekágyba, ha nem táplálkozik jól és én kenyeret sem tudtam neki szerezni. S megéreztem, hogy félre kell állni az útból. Már akkor megakartam magam ölni, de még egy próbát tettem. Nem sikerült, nem születtem tolvajnak, most hát meghalok értük. A halálom után bizonyára jók lesznek hozzájuk az emberek. Ne hagyja el őket tekintetes uram, tegyen értük valamit ha tehet. Én nem tehetek értük mást, mint amit teszek . . . Szónélkül ültünk a levél felolvasása után. Mintha azok közül a rossz ortografiával megirt sorok közül a nyomorúság és az igazság szomorú hangulata szállt volna ki és üllepedett volna le a lelkeinken. Végre is a katona szólalt meg először: — Gyáva volt! Nem tudott tovább harczolni. — Harcolni könnyű, de megszégyenítve tovább nyomorogni nehéz. — Az ember a családja iránt való kötelességeit nem hanyagolhatja el. Élni kellett volna neki azoknak a kedvéért. — Frázis! Annak a szegény ördögnek igaza volt. Ha kiszabadult volna, újra csak lopni kellett volna. Addig pedig a feleségét s a gyermekeit elvitte volna a nyomorúság. Igy meg azoknak legalább jó dolgok van. Az aszszonyt a kórházban ápolják és a gyerekek számára könyörületes emberek egész csomó pénzt raktak össze. Az esetet szépen megírták az újságok és mindenkit meghatott a tragédia. Balázs János megtalálta az ő nyomorúságos életének a legjobb megoldását, magán is segített, meg az övéin is. És a szegény embereknek nem áll más eszköz rendelkezésére, mint a halál. Megszületik akarata ellenére, de legalább meghalhat, amikor akar. Ez az egy szabadsága van, egyéb ugy sincs. Szabadság a halálra. S az a gyáva, aki nem él ezzel a szabadsággal. Anyakönyvi kivonat. Születtek: Szakács István földmives és neje Sági Katalin fia: Károly r. k. Bagarus Mária fia: Ferenc r. k. Danis Károly kőmives és neje Roskovics Mária leánya: Erzsébet r. k. Pete Lázár Gulyás és neje Vörös Mária fia: József r. k Tausz László szabó és neje Lőwinger Karolina leánya: Terézia izr. Fejes Ferenc földmivelö és neje Molnár Katalin leánya: Mária r. k. Németh János máv. és neje Strobli Katalin fia: János ág. h. ev. Enc József gépész és neje Bolla Anna fia: Imre r k. Rádli József szabó és neje Tóth Juliánná fia: József r. k. Grün Lajos szövőgyári munkás és neje Porkoláb Gizella leánya: Ilona r. k. Heszler János földmivelö és neje Mohos Anna fial István r. k. Kutasy József földmivelö és neje Kutasy Mária leánya: Terézia r k. Meghaltak : Wüest de Velberg Dezső Károly r. k. 10 hónapos. célhurut. Szalay Gábor r. k. 4 hónapos, bélhurut. Kovács Jozsefné sz. Nemes Erzsébet ág. h. ev. 56 éves, tüdőlob. Házasságot kötöttek: Polgár Béla r. k. cipész és Horváth Juliánná r. k. Vági János özv. ref. földmives és Takácsi Zsófia ref. Berta József r. k. fazekas és Hotos Erzsébet r. k. Jakab Chajin kőfaragó izr. és Günsberger Paula izr. Gabona-árak Kivonat Pápa városának gabona-ár jegyzökönyvéből 1909. szeptember 3. lOOk ilogramm korona értékben Jó Közép Alsó Buza 2500 24-60 24-20 Bozs 17 00 1660 16-20 Árpa 1380 13-40 13 — Zab 14-00 13-60 13-20 Kukorica 17-40 17-20 17 — Burgonya 3-60 3-40 0-00 Széna 9 — 8-00 000 Zsupp 4- 3-80 0-00 Pápai utmutatd. Esztergályos Vince József, Eötvös-u. 24. Építőmester és vállalkozó: Ifj. Faa Mihály, Hunyadi-u. 5. (Újtelep). Tel 4. Fűszer- és csemege kereskedő: Pápavidéki szövetkezetek központja. Ker. fogyaszt, és értékesítő szövetkezet. (Fűszercsemege, bor- és lisztkereskedés.) Nagyban és kicsinyben. Főtér 21. Viz Ferenc fűszer, liszt, csemege és lőporkereskedése. Kossuth-utca, saját ház. Gyógyszertár: Irgalmasrendi gyógyszertár, Jokai-u. 7. (Kórház-telefon 83.) Karlovitz Adolf »Városi gyógyszertára«, Főutca 8. szám. Németh Dezső »Anna gyógyszertára« Tizesmalom mellett. Piatsek Gynla, Kis-tér. Hentes és mészáros: Gaál Gynla hentes és mészáros, Deák Ferenc-u. 10. Telefon 60. Snattner Géza, hentes és vendéglős. Florián-u. 2 Kefeköt: : Pakrócz Kálmán, Fő-utca 13. Kertész: Resch Lajos, uradalmi főkertész. Fő-tér 1. Zongorakereskedő, hangoló és kölcsönző : Kurtz Gyula, Fő-tér.