Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-06-20 / 25. szám

2. oldal. Pá

pa és Vidéke 25. szám A kataszter. (Cs.) Sok más nyavalyával egyetemben a katasztert is a Bach-korszak hozta a magyar nép nyakára. Ahogy kigondolta a „német", ugy elméletben és papiroson igazságos és méltányos alapja lehetett volna ez a kataszter, népies nyelven lankaszter a földadó kiporciózásának szegényre-gazdagra egyformán; de ahogy a gyakorlatban végrehajtották a Bach-huszárok, utánuk az alkotmányos magyar fináncminiszterek huszárjai is 1850 óta már háromszor, valóságos átokká vált a szegény nép nyakán. A kataszter ugyanis voltakép az a rengeteg nagy léniázott könyv lenne, amibe a fináncminiszterek kiküldött becslőbiztosainak, népies nyelven a földkóstolóknak, igazságos szemle és becslés után be kellett vőn vezetniök minden gazda földbéli szegénységének a területét és évi tiszta „hozamát". Ennek a nagy könyvnek aztán neki estek a fináncdirekciók s adatai után kivetették a földadót kire-kire, a tiszta jövedelem 25 százalékában. Látnivaló, hogy ha becsületesen készültek volna ezek a kataszteri birtokivek, vagyis ha a földkóstoló urak a föld minémüségének, tehát hozamképességének osztályait a valósághoz hiven húzták volna rá minden határ minden darab földjére, — akkor a kataszteri tisztajövedelem után kirótt földadó igazságosan nyomta volna a szegényt, a gazdagot egyaránt. Am, mit csináltak ezek a földkóstolók igen sok helyen? A gazdag emberek földjét (már tudniillik, ahol megkenték a dűlőbe vivő kocsijuk kerekét) a valóságon alul becsülték, a prima klaszszisu nagybirtokot beirták szekundénak s ezzel a kataszteri tisztajövedelmét a valódinál felére csappantották a gazdagok földjeinek. Mivel azonban a földadó minden határra nézve kontingentálva volt, vagyis egy összegben volt megállapítva, melynél kevesebbel a kincstár be nem érte, az ármányos töldkóstolók az ilyen manipulációk miatt megkevesbült földadóösszeg mínuszát ugy húzták ki, hogy a szegény emberek földjét, kiknek kenegetésre nem futotta a bugyellárisuk, a valóságtól eltérőleg egy osztálylyal feljebb becsülték, lankaszterizálták. A paraszt sivár földje igy jutott sok helyütt az első osztályba, inig a nagygazda das televénye a felét se fizető második klasszisba. Égbekiáltó gazságok történtek ily manipulációk révén Kárpátoktól az Adriáig, mind a szegény ember bőrére, nyuzására. Magam is, pénzügyi fogaimázó koromból, számtalan esetet láttam, a hol az ármentesítés után is hasznavehetetlen ártérként szerepelt több ezer holdas latifundium s alig fizetett adót, mely után pedig makai gazdák száz pengő forintot fizetgettek évi haszonbérül hagyma alá a nevető tulajdonosoknak, a ki ily sikerülten kóstoltatta föl a földjét a Wekerle-huszárokkal. Számba se lehet venni a tömérdek jajveszéklő panaszt, a mi országszerte felhangzott évtizedeken át a „lankaszter" ily gyalázatos népnyuzásai s fölháboritó igaztalanságai miatt. Persze mind a megcsalt nép keserűségeiből. Nagybirtokos egyetlen egy se lamentált soha. Ez mind meg volt elégedve avval a lankaszterrel. Hogy a ménkű csapjon bele! — mondotta ellenben mindenütt rája a nép. A gazdasági gépvigeceken kivül nem is volt a paraszt jobban elkeseredve senki Isten teremtése ellen, mint ahogy el volt keseredve a földkóstolók ellen. A sok lamentációt végre meg kellett hallania a kormánynak is. Az adótörvények novellájában gondoskodott az igazságtalanul dühöngő földadó igazságosabb kirovásáról is. Elrendelte az uj kataszteri becslési fölvételeket, vagyis az eddigi csaláson alapult földhozambecslések kiigazítását. Kinevezett erre a célra épp a napokban száznál több uj „földkóstolót" is, a kik már maholnap beszállongják az országot s noteszbe veszik a gazdák sérelmeit, kívánságait, óhajait az uj becslés becsületessége irányában. Hogy ez urak munkáját megkönnyítse, a miniszter községenként is felhívta az országot, hogy a kataszteri kiigazítás iránt a maga javaslatát minden falu küldje be hozzá. Ennek a beküldésnek julius 1-én jár le az utolsó terminusa. Valamiként fel vannak jogosítva a gazdák egyenkint is, hogy a kiigazításoknál ott a helyszínén is minden érdekelt megjelenhessen, megjegyzéseit és panaszait megtehesse, melyet mind köteles lészen a „földkóstoló" ur, valamint a nagytörvény kiküldött birája jegyzőkönyvbe venni. Nohát ott legyen ám minden gazda és nyissa ki a száját, hogy nyoma legyen a kiigazítási eljárásnál minden sérelemnek, minden igaztalan helyzet ellen való felszólalásnak. Aki nyügét-baját most majd elő nem adja^ hát magára vessen: ugy marad a „lankasztere", a hogy eddig volt — igazságtalanul, a valónál és méltányosnál súlyosabban megporciózva földadóval. Az uj törvény a kataszteri tisztajövedelem eddigi 25 százalékos adójáról 20 százalékra, tehát teljes öt percenttel leszállította a földadót. A fináncminiszter biztosan számit arra s igaza is van, hogy ez 5 százaléknyi kevesebblet megtérül azon a réven, hogy az Káin. Irta; D Luis Coloma. Spanyol eredetiből forditotta: Jándi Bernardin. Folytatás és vége. — Roque, Roqne!—kiáltozott Joaquina halk s visszafojtott hangon, mindenfelé tekintgetve révedező szemével. Senki se felelt neki s az éjtszaka csendjében csak egy hulló falevél zörrenése hallatszott, a mely leesett, hogy kimúljon, meg a szellő gyönge suttogása, a mint játékszerül fölkapta. — Lelkem, Szűzanyám! ... hol a fiam? — jajongott vakon szaladva a narancsos felé. Csodatevő szent Szűz, légy vele, ne hadd el. S újra meg újra, meg újra kiálfozza: Roque, Roque! — Roque, Roque, — válaszolt a narancsfák koronái közt a visszhang oly szomorúan, mintha siratná. Joaquina az országút felé szaladt s egész a két kereszthez jutott, fiát szólítgatva. Majg újra a kunyhóhoz ért, aztán meg a lugashoz, aztán ismét az útra, de mindig ugyanaz a kegyetlen néma csend, ugyanaz a bizonytalanság. A hajnal pirkadásáig tartott ez a rettenetes hajsza, a melyben az aggódás növesztette szárnyait, erejét a fájdalom s a rettegés bátorságát. Midőn végre kimerült visszament a toronyba s rávetette magát az ágyra Miguel mellé, a ki még nem ébredt föl. Nyugtalan agyában fölbukkant a gondolat, hogy fölkelti s bánatában tőle kér segítséget; de a szegény öreg ember iránti részvét volt-e, vagy talán az édesanya vonakodott-e vádolni fiát: megcsak összeszedte erejét s egymaga szenvedett s várt, hogy napkeltével Miguel kimenjen a dologra. Akkor aztán hanyatthomlok neki Jéreznek. Sok asszony és gyerek jött vele szemközt az uton, a kik szepegve iparkodnak onnan felől, derekaljat cipelve az egyik, a másik takarót, néhánya pedig a legszükségesebb bútorokat. Ezektől megtudta a boldogtalan édesanya, hogy már az este óta folyik a harc a katonaság és a nép között s az éj folyamán félbeszakadt csatározás újra kitört virradatkor; azt is mondották, hogy a malagai ezred megjött Cadizból s az imént áltt be a küzdelembe. — Ott van az én Pericóm! — kiáltott föl a szerencsétlen anya, fejéhez kapva mind a két kezével. — Az én fiaim, lelkem fiaim, szemtől-szembe! — szólt s mint az őrült rohant Jerez felé, megértvén immár, hogy Roque a torlaszokon van. A nyil gyorsaságával repült Joaquina a szelid dombra, melyet San Telmo-halmának hivnak s pihenés nélkül indult neki a régi »Kereszt«-nek, a harc színhelyének. A mint a Galván-utcán végigment, torlasz állta el útját. Sok földmives volt rajta: egy részük lövőszert hordott, más részük sziklákat hengergetett és a gyalogjáró köveit, melyeket ép fölszaggattak, néhány pedig archoz tartották puskáikat tüzelésre készen. — Mit keres itt. senora? — szólt az egyik, meglökve a szerencsétlen asszonyt, a ki csak ezt hajtogatta szüntelen: — A fiaimat, a fiaimat! A keresztény magyar családok lap|a az ÉLET szépirodalmi kritikai hetilap. Szerkeszti: Andor József. Főmunkatársak: Prohászka Ottokár, Szemere György. Előfizetési ára : Egész évre 20, fé! évre 10, = V* évre 5, egy hóra 2 korona. z=n Az ÉLET kiadóhivatala: Budapest, VIII. Szentkirályi-ntca 28/b. Ne legyen városunkban és vidékén egyetlen keresztény uri család sem, hova az ÉLET hétről-hétre be nem kopogtat. * — Tessék mutatványszámot kérni. —