Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-05-30 / 22. szám

6. oldal. Pápa és Vidéke 11. szám. Pünkösdkor. (V.) »Jöjj el Szentlélek Úristen« ! — hangzik a mai szép tavaszi napon a templomokban a szép, az áhítatos, a a bizó, az ősi ének, amikor kiviritott a piros pünkösdi rózsa és illatárban fürdik a hegy, a róna. Jöjj el Szentlélek Úristen! mondjuk e napon mi is és rágondolunk édes hazánkra, mely válságos napokat lát és esennen várja azt a nagy segítséget, melyet nemzeteknek szintén csak a Gondviselés kegyelme adhat. A négy evangélista egyezően és gyönyörű nyelven irta meg a pünkösd fenséges történetét. Megírta, hogy Isten kegyelme a tizenkét egyszerű halász- | embert hogyan töltötte be a bölcsesség, j a tudás malasztjával, hogyan acélozta j meg erőiket hősi elszántsággal a hit terjesztésére és egyúttal mennyi mérsékletet öntött beléjük és a bölcsesség milyen tapintatával ruházta fel őket, hogy az embereket átalakító uj és fönséges tanok ne dobassanak szirtre már a kezdet kezdetén, hogy a vonagló római impérium a nagy 'eszmék korszakos átalakuló fuvalmát ne érezze s ne gyilkolhassa meg, amikor az még csak első martirjainak szivét töltötte be. Azért nagyszerű a keresztény hitnek pönkösdi krédója, hogy azok a félénk. bátortalan halászemberek megteltek mindazokkal a nagy egyéni tulajdonságokkal, amelyek lehetővé tették, hogy abban a korban, amikor az emberek érintkezése a közlekedési eszközök nagy j hiányai miatt majdnem lehetetlen volt, I amikor a tömegre való hatás, tehát az eszmék terjesztésének eme kollektiv módja, még ismeretlen volt: ebben az időben szokatlan erővel, a nagy eszmék megváltó erejével tudott a keresztény hit terjedni és a szivekben tért foglalni. Tudás, bölcsesség, tapintat, körültekintés, szeretet, a hitnek ereje és a meggyőződés rendülétlensége vitték végbe, hogy olyan fenékig romlott korszellemben, aminő a római császárság fénykorában uralkodott, — a kereszténységben rejlő nagy szociális elvek hihetetlenül hatottak és terjeszkedni tudtak. Ma a kereszténység pünkösdjén elmélkedő cikküknek anyagául szinte kínálkozik ennek a legendás időnek nagy távlata. Szinte kínálkozik, hogy azokat a virtusokat kívánjuk ami apostolainknak, akik ami nemzetünket akarI ' ják belevinni a nemzeti haladás uj területére. Soha nem kívánhattuk mélyebben, bensőbben és igazabban, hogy a valóságos és álapostolok valóban nemzetünk javára cselekedjenek. Hirdessék a nemzet hitét és az igazat is. Egy nemzet kéri a Gondviseléstől, hogy vezéreinek lelkébe öntse azokat a nagy tulajdonságokat, melyekkel hajdan beteltek az igazi apostolok. Kérnünk kell a Gondviselést, hogy azokat, akik egy nemzet igazainak föltárására az ország különböző helyeire elmennek az igét hirdetni: azoknak lelke teljék meg nemzetünknek igaz szeretetével és az igazság rendületlen, megmásíthatatlan szeretetével. De nemcsak a közdolgokban fáradozók lelke izzódjék meg az apostolkodás tisztító tüzében, hanem nemzetünknek minden rendű embere teljék meg hittel, reménnyel és szeretettel. Ez a három fönséges nagy eszme a kereszténység alapja, az emberiség fejlődésének egyedüli tényezője. Egy nemzet, melynek nincsen hite, nincs reménye és amelyben a mindent kiegyenlítő szeretet nem uralkodik, — ez a nemzet túlélte önmagát és temetőjét ásta meg. Nemcsak a nagyoknak, hanem mindenkinek szüksége van arra, hogy ha a mai szép ünnep fönséges hitét vallja, hogy áhitsa lelkében azokat a tulajdonságokat, melyektől hajdan tizenkét egyszerű, a nép köréből szakadtember fö'lékesedve, világhatalmak s egy hatalmas világnézet ellen, dicsőén harcba indult — és győzött. Káin. Irta: D Luis Coloma. Spanyol eredetiből fordította: Jándi Bernardin. (Folytatas.) — Édes fiam, én édes fiam, egyetlen fiam: — kiáltozta kétségbeesett hangon, zápormód hullatva könnyeit. Miguel azonközben, a ki sirt, mint valami gyerek, másik felől ölelgette s észrevétlenül harminc reált csúsztatott zubbonya zsebébe: takarékosságának eredményét; homloka verejtékét, munkája gyümölcsét, élő tanuját annak, mennyi mindent tagadott meg magától. Szentséges édesapai szeretet, mennyire megtéped a lelket őszinte gyöngédségedben: Szól már a csengő, mely jelzi a vonat indulását, Pericó. sajgó szivvel rohan beszállni mielőtt mozgásba jő. Joaquina még egyszer megakarja ölelni, ám a vonat már megindult. Egész hozzá merészkedik, nem gondolva meg, mit tesz, s már-már a fölhágóra lép, ajkával érinti fia homlokát, de ereje el| hagyja s mint zsák, tehetetlenül esik véres fejjel a pályára. De hát mit törődik vele, csakhogy sikerült még egy utolsó csókot adnia kedves fiának ? . . , III. Egy malomkövön üldögélt Roque s különféle ügyességekre tanitott egy borzkutyát, a melynek kártevő kedvében elvagdalta tarkát és fülét. — Amott jön egy királypárti — szólt és fölemelte a pálcát. S a kutya ugatott, ide-oda szaladgált, dühösen forgolódva, mintha megveszett volna. — Amott jön egy köztársasági — szólt a botot leeresztve. S a kutya ugrándozva ment hozzá, hízelegve nyöszörgött s alázatosan simult a lábához. A legény arcáról leritt az embertelen követelődzés, a szerénység ama hiányának eredménye, a mely homlokán, mint valami diadémot, viseli a szemtelenséget, mint a hogy paizsul a bün maga előtt hordja a förtelmes szemérmetlenséget. Látva őt a falra támaszkodni, lecsúszott övvel, a mely alól előtűnt az inge, hátralökött kalappal s szünet nélkül kínozva szegény kutyáját, néhány mór ősre valló azon családi vonást lehetett volna rajta észrevenni, a mely mitsein törődve ama dicsőséges romokkal, melyeken aludni szokott, közvetlen szomszédságukban el tud beszélni a kényelmes élet kellemetességeiről s az emberi pompa semmis voltáról, a mely mint ez a Siduena várkastély is, végre is romba dől. Méltó hive annak a kornak, melyben a valóság eltörli a tanulságos példa emlékét; melyben a magasztalt anyag harcra mer kelni a tagadásba vett lélekkel; melyben a has végre leveri az észt s a mi még rosszabb: magát a lelkiismeretet! Joaquina, a ki a kapaküszöbön üldögélt, kukoricát morzsolt, olykor-olykor elmosolyodott, látva azt az otromba figyelmet, a melylyel Roque kutyája ügyeskedéseit követte. — De igen beleszerettél, te gyerek, — szólt neki végre. — Bizony, ha négy lábra A keresztény magyar családok lapja az ÉLET : szépirodalmi kritikai hetilap. Szerkeszti: Andor Jozseí. Főmunkatársak: Prohászka Ottokár, Szemere György. Előfizetési ára : Egész évre 20, fél évre 10, =: Vi évr

e 5, egy hóra 2 korona. Az ÉLET kiadóhivatala: Budapest, VIII. Szentkirályi-utca 28/b. Ne legyen városunkban és vidékén egyetlen keresztény uri család sem, hova az ÉLET hétről-hétre be nem kopogtat. — Tessék mutatványszámot kérni. —