Pápa és Vidéke, 4. évfolyam 1-52. sz. (1909)

1909-04-11 / 15. szám

15. szám Pápa és Vidéke 5 — Fiam, édes fiam ! Megjöttél! . . . A szomszédasszony elsápad, mikor meglátja a hadnagy dult vonásait, szakadozott sáros öltözetét. Hogy jöhetett ez ide? A fin egy pillanat alatt ott terem édes anyja ágya mellett. Gyöngéden magához öleli a haldoklót, kibe fia láttára visszatért a lélek. — Itt vagyok, édes anyám! Hivatott, eljöttem ! A pillanatra visszaszált lélek megint kezdi elhagyni porhüvelyét. Vargáné visszahanyatlik a vánkosra. — Édes fiam, Isten veled! . . . Nekem már mennem , . . kell . . a jó Isten hi . . . Siess te . . is a, utánam . . ne . . hagyj soká . . várni . . siess . . siess . . . Jó is, hogy lehunyta szemét. Legalább nem látta, miként verik bilincsbe és miként viszik halálra szerelmetes jó fiát. kinek az volt az egyedüli bűne, hogy igen-igen szeretett' egy jó öreg asszonyt . . . Tavasz. Csodálatos tavasz! Évente Letépi diszét a halál, A beteg ősz s kaszás levente Osztoznak rajta — sirba száll. Hiába munkál s nyit virágot: Penelope munkája csak. Kihimezi a zord világot S fölfejti egy nagy - éj alatt. Úristen! mennyi magvat hintett E föld keblébe ur-kezed. Hogy milljószor kitépik mindezt, S a tavasz el mégsem veszett! S amint a csoda-tavaszt nézem, Fölismerem a szent jelet, Melylyel be van irva egészen A virághim a föld felett. Igy olvasom e virágnyelvet (Az ég a földdel igv beszél:) »Az Ur halalmát énekeljed, Ki mindig alkot, mindig él. Amint megalkotá a szivet, Akként teremté a tavaszt; Az Isten jobbja sohsem téved: A sziv S föld tanúsítja azt. Annyi mag van a szívben, földben, S virágokat nyit végtelen, Hogy azt télfagyban, őszi ködben Halál letépni képtelen. S ezer csalódás ölje, bantsa: A szent gyökér újból kihajt. Oh légy csodálattal iránta, S nézd nemesen a földi bajt! A föld s a sziv nyarát, tavaszát, Virágát és kalászait Évente, nem: óránkint osztják, Fogyasztják, tépik — ez tanit. A sziv és tavasz szent tanára, Mely igy hangzik el: »Ember ne félj, Nem tél az, nem halálnak átka, A tavasz, mi örökkön él!« Váradi Antal. Iparostanoncainkról. „Milyen is volt az a demokrata tanonc' osztály" ? A ker. szociálista tanonc-osztály. A kereskedelmi miniszternek legutóbbi rendelete az iparostanoncokra tereli figyelmünket. Igazságos-e ez a rendelet, vagy pedig igazságtalan? Ha tekintjük kisiparunkat, s azokat, kik a szociáldemokrácia által elbolonditva egykor eme kisipart űzni fogják, ngy találjuk, hogy nagyon is igazságos. Mert néhány éven keresztül hogyan nevelték csak itt Pápán is tanoncainkat a demokraták., kik őket egyesületbe, az úgynevezett »tanoncosztályba« tömöritették, azt láthatjuk, ha egy kissé a múltba visszapillantunk. Ennek a tömörítésnek az volt az egyedüli célja, hogy e fiatal gyermekeknek lelkét és szivét vad forradalmi érzéssel telitsék meg. Bele akarták önteni egész valójukba, hogy ezen a világon minaen rossz, minden komisz, tehát legyenek ek is mindig komiszak. Lerontottak, befeketítettek és lemocskoltak előttük minden tekiatélyt. A száj piszkos sarával dobáltak teli papot, oltárt, templomot. Lelkiismeretüket bagariává változtatták az Isten megtagadása, a vallás bemocskolása által. Szomori-féle erkölcsöt hirdettek először; a leggonoszabb és utálatosabb erkölcstelen könyveket vettek meg nekik s olvastatták velük. S hogyne kapna egy felcsigázott, képzeletében érzékies fiatal gyermek a »Pápák bűnei« a »Papok tükre«- az »Inkvizíció rejtetmei« stb. cimü címmel ellátott s a rosszat Himalája nagyságban feltüntető, az erkölcstelenséget szivárvány színben lefestő könyveken, melyeket sok-sok példányban olvashattak s élvezhettek. Az ember, ki gondolkodni tud és akar, nem is gondolhat mást, mint hogy e lelketlen csábítók nem törekednek másra, minthogy e fiatal gyermeki lelkeiteket legnemesebb érzelmeitől megfosszák, s érzésnélküli barmokká tegyék, akiket vezethetnek orruknál fogva, akiket beleheccelhetnek mindenbe, ami a társadalmat boszszanthatja, s akiket rákényszerithetnek mindennek megsértésére, ami szép, igaz és szent. A demokrata izgatásnak az volt a gyümölcse, hogy hittanórákat rendőri jelenléttel lehetett csak tartani. A demokrata tanoncosztály virágzása korában jelentek meg a legocsmányabb szén- és gyertya-rajzok az ipariskola oldalán. A demokrata értelemben vett szabadság eredménye volt, hogy a hitoktatót a nyílt utcán megabcugolták, s csuhásnak nevezték; abban az időben történt meg, hogy az egyik hitoktatót az iskolába menet az ablakból leköpték. Ugv-e. milyen illemre tanították a demokrata atyamesterek a tanoncokat? Ezekből lettek volna ám vérbeli demokraták ! Volt-e durvábbb tanonc-csapat valamikor, mint amidőn a demokraták vették át nevelésüket? Tessék megkérdezni az utcai gyümölcsáruló kofákat, ismerték-e ezen cserebók demokraták az enyém és a tied közötti különbséget. Azok beszélik, hogy annakegy nevelés alatt levő tanonc láttára lekötötték gyümölcsös-kosaraikat, hogy a lopás miatt kellemetlenségük ne legyen ! Vagy kérdezzük azt a szerencsés, vagy szerencsétlen mestert, milyenek voltak e jól plántált iparos csemeték ? Rakoncátlanok, durvák, engedetlenek, szóval a demokrata erkölos minden tulajdonságával fel voltak ékesítve. S ha e megrontott gyermekek már fiatal korukban ilyenek, a folytonos tanitás, fanatizálás s gyakorlás által milyenekké nőtték volna ki magukat? Nem a társadalom átka lesz-e az olyan iparos, aki ilyen környezetben nő fel ? Bizony az. Azért csak helyeselni tudhatjuk a miniszteri rendeletet, mely a forradalmi eszmék melegházát széjjelrombolja. Az olyan egyesületeknek, melyek hitetlenségre, erkölcstelenségre, forradalmi eszmékre vannak épitve, létjogosultságuk nincs. S ha a mérges orvosság üvegecskéjére halálfejet ragasztanak, mert abból halált lehet inni: a demokrata tanoncoknak kapujára, vagy ajtajára is halálfejet kellene rajzolni, mert aki anuak szellemi levegőjét magába szívja, az erkölcsi és társadalmi pestis bacillusait veszi lelkébe, melyek őt mihamar megölik. Szerencse, hogy a miniszter rendeletének karbolercje e bacillus {észkeket ki fogja pusztitani. De nekünk nagy szükségünk van művelt» értelmes s a kor nívóján álló iparosokra. Ilyenek pedig csak akkor lehetnek, ha jól neveljük őket. A mai tanoncnevelés helytelen utakon jár. Ipar-iskoláink nem felelnek meg céljuknak. Nagyon kevés szó esik ott olyan» ról, amire az életben az iparosnak szüksége van. A szakoktatás teljesen hiányzik. Egy kis j szivnemesitésről tán csak hittanórán esik szó. j S vájjon ugy este kifáradt testtel és lélekkel 1 tud-e figyelni, tud-e tanulni az a tanonc ? | Mikor más nappali fáradságát piheni, mikor i más szép lassú léptekkel az utcák kövezeteit • rója szép villanyfény mellett, akkor az inas \ bágyadt, elfáradt testtel s kimerült lélekkel és agyvelővel tanulja (?) leendő szép hivatását! Meg azután annak a tanoncnak nem mostoha fiúnak keli lennie a mestere házában sem. Sajnos, hogy tanoncaink, kik demokrata segéd mellett vannak s azoktól tanulnak, nem tudnak kedvesek, szeretetreméltók lenni a gazdáikkal szemben. Innen van, hogy sok mester örül a felszabadítás pillanatának. Az a mester azonban a saját szakmáját becsüli meg, vagyis szerez neki becsületet, ki tanonca nevelését és Kiképzését szivén hordja. Nem szabad tehát megengedni, hogy az a tanonc ugy nőjjön föl, hogy szakmáját ériő ipari munkás ne legyen, mert akkor az iparosoknak nem becsületére, hanem gyalázatára válik. Azért vagyunk pártján egy jól vezetett szigorú erkölcsi alapokon álló és szigorú felügyelet alatt levő tanoncotthonnak. Vagyis legyen a tanoncnak a mester házán és az iskolán kivül egy helye, ahol sok olyant tanulhat, amit az életben kamatoztathat. Ilyen hely Pápán is van egy u ker. Munkázegyesület helyiségében, tanoncosztály cimen. Gondos vezetés, lelkiismeretes felügyelet jellemzi, hol a tanonc csak jót lát és hall. A nevelésben itt a sziv mindent átölelő szeretete az irányadó. Nemes szórakozásban van itt része mindegyiknek. Felolvasás, előadások csiszolják eszét s bövitík tudását. A tisztes