Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-03-01 / 9. szám

IIL évfolyam. Pápa, 1908. március 1. 9. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2'50 K Egyes szám ára 24 fillér. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőség: Pápán, Fő-tér 13-ik házszám. A kiadóhivatal vezetője : SÜLE GÁBOR, Viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket fölvesz HajnÓCZky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése. Tisztviselőink helyzete. A mindennapi tapasztalás mutatja, hogy a vidéki városok még mindig mostoha gyermekei a hasának. Azok voltak a múltban is Az országos politika, a kormányok működése nem segítette a vidéki városokat fejlődósükben, sőt sok tekintetben megakasztotta e fejlődést. Évtizedek óta hangzik a jogos panasz, hogy a vidéki városok tehetetlen, siralmas, financiális viszonyok között vannak. Tisztviselőiknek alig hogy koldusalamizsnát juttatnak. A legtöbb helyen, de legkivált azokban a rendezett tanácsú városokban, ahol a lakosok száma a 12—15000-et meghaladja, tehát a mi városunkban is, a tisztviselők 600 — 1000 forintos fizetésükkel, valósággal nyomorogni kénytelenek Évek óta nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon harcolnak az emberek az életfentartás legszükségesebb eszközéért — a kenyérért. Gazdasági, ipari, kereskedelmi, igazságszolgáltatási, hadügyi és tanügyi, szóval minden téren megmozdultak az emberek, hogy szánalmas helyzetük némileg javittassék. Egyedül a városi tisztviselőket nem láttuk ebben a mozgalomban. Nem, mintha az ő helyzetük valami fényes volna, hanem, mert a városi tisztviselők a legtürelmesebb nyomorgók. És miként mindennek, a nyomoruságnak és a türelemnek is meg van a maga határa. Városi tisztviselőink is elértek ehhez a határkőhöz, ahol a képviselőtestület felé ekép kiáltottak: „Uram, segíts, mert elveszünk". Magyarán szólva: tisztviselőink kérelmet terjesztettek a képviselőtestület elé, melyben fizetésüknek, a magyarországi városok polgármesterei által elfogadott tervezel szerint való rendezését kérik. Hogy ez a kérelem most már jogos, méltányos és igazságos-e, e fölött vitatkozni, szerintünk, teljesen felesleges, mert hiszen a tisztviselők helyzetének rendezése nem magánérdek, hanem a város érdeke. S ezt a fizetésrendezést a képviselőtestületnek még akkor is meg kellene csinálni, ha a fizetésrendezéshez szükséges összeget, teljes egészében, .pótadó kivetés utján kellene is fedeznie. Tetszik tudni, mennyit tenne ez ki egy középosztályhoz tartozó egyénnél ? Egykét korona többletet egy egész év alatt. De mert a íizetésrendezés az adózó polgárságra semmiiféle terhet sem ró, amennyiben a tisztviselők maguk reá mutatnak az alapra, melyből a megkívánt összeg fedezhető volna, — ebben az esetben meg egy pillanatig sem szabad késni, hogy a tisztviselők jogos és méltányos kérelmét teljesítse. Jó és becsületes munkát csak ugy lehet követelni a szellemi munkástól is, ha becsületesen megfizetik s nem kényszeritik a hivatalos nyomorral, hogy tiltott mellékjövedelmekből tartsa el a családját. A város tisztviselői kara is a város lakosságához tartozik s ami fizetést kap, az mind a városban marad. Minden fizetésben kapott fillér visszafolyik a város többi lakosai zsebébe, mert hiszen a fizetésük teljes összege a szabó, a kalapos, a cipész, a fűszeres, a mészáros, a hentes és a háziúr révén visszavándorol az adófizetőkhöz. Szerintünk nincs tehát se ok, se jog a fizetésemelés megtagadására, annál kevésbé, mert az az összeg, amely a fizetésrendezésre szükséges, a fogyasztási adók átengedésével, amely elől az állam most már ki nem térhet, sokszorosan visszatérül a város pénztárába Arról meg nem is akarunk beszélni, hogy ez a tisztviselői kar a képzettsége, szorgalma és lelkiismeretes munkássága miatt meg is érdemli ezt a kért fizetésemelést. Nem szabad egy pillanatra sem elfeledkeznünk, hogy itt az ország legnyomorultabb helyzetben levő tisztviselőiről van szó, akik ezideig türelmesen dolgoztak, de munkájokért sohasem kapták meg a megérdemelt fizetést. A tényleges szükség is sürgeti a tisztviselők fizetésrendezését. Nem szabad tovább éheztetni a tisztviselőket, viszont a fizetésrendezést attól sem szabad függővé tenni, hogy a képviselőtestület úgyis kérelmezte a kormánynál ezen szomorú állapotok javitását, mert a nyomort mindig akkor kell enyhítenünk, amikor mutatkozik. A lelkipásztor, akit viharos éjszakán hivnak a haldoklóhoz, nem mondhatja, hogy várjunk reggelig, akkorra úgyis eláll a vihar, hanem mennie kell, mert egy beteg léleknek az orvoslásáról van szó. Ilyen a helyzete a képviselőtestülétnek is — tisztviselőivel szemben. A képviselőtestület őrködik afelett, hogy tisztviselői teljesitik-e pontosan kötelességüket, kell tehát, hogy őrködjék a felett is, hogy ezek az intelligens napszámosai a közigazgatásnak, nyomort ne szenvedjenek. Nem hisszük, hogy képviselőtestületünk, amelynek méltányos és igazságos voltát nincs okunk kétségbe vonni, meg ne hallgatná tisztviselőinket akkor, midőn azok egy súlyos betegségük orvoslását : nélkülözésük megszüntetését kérik. Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül azt az újítást sem, melyet ugyanezen fizetésrendezést kérelmező memorandumban tisztviselőink a képviselőtestületnek javaslatba hoztak. Ez pedig a dijnokok fizetésrendezése, melyet ugy vélnek a város érdekében sikeresen megoldhatónak, ha a dijnoki állásokat a város megszünteti s őket nyugdij jogosultsággal II. osztályú Írnokokká nevezi ki. Nagyon helyes és igazságos javaslat ez. Mert ez esetben felelőssé tehetők munkájokért s bennük sokkal értékesebb munkaerőt nyer a város, mint a mai