Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-12-25 / 52. szám

A „Pápa és Vidéke" karácsonyi melléklete. Karácsony ünnepén, j Irta: Barabás Béla dr. orsz. képviselő. A béke és szeretet ünnepe köszöntött be hajlékunkba. Letesszük egy-két napra a munka köntösét, elvonulunk a mindennapi zajos küzdelem teréről, — ünnepi ruhát öltünk fel, megtisztulva érezzük szivünket a reális törekvésektől, átadjuk magunkat az édes otthonnak, a családnak. A legszentebb gondolat, a legnemesebb érzelem forrása ott van a küszöbön belül, ott a család szentélyében, ahol legnagyobb az öröm, mikor az élet kezdődik s legmélyebb a fájdalom, mikor az élet befejeződik. Kezdet és vég között oh, mily változatos az ember élete. Mennyi öröm mennyi aggodalom és keserűség ! És ha örömünk van, ha a végzet mosolygó arca reánk derül, akkor a család az, mely velünk együtt érez, együtt örül. Ha pedig a sors csapása jutott osztályrészül, ha a sivár lét telve van csalatkozásokkal, megtört reménnyel, fájdalommal, akkor lelkünk szomorú tárházát ismét a családi kör szentélyébe visszük be, ott találunk legbensőbb részvétre, ott van az enyhitő vigasz, ott van a szeretet, mely ébren virraszt felettünk. Az a kedves családi kör, az az édes otthon, ahol megkezdjük az életet, ahol eljátsszuk a gyermekévek gondtalan napjait, — örökre ott él lelkünkben a meglett korban is és akkor is, midőn már az örök természet közelebb-kőzelebb vitt a véghez, az enyészethez. Miért oly fájdalmas, midőn akár kötelesség, akár hivatás kiszakaszt a családi körből, elvisz az édes otthontól messze, messze; — és miért oly édes az öröm, midőn újra eljő a nap, hogy ismét láthatjuk az édes apát, a drága jó anyát, a kedves gyermeket? Nézzetek egymás lelkébe, egymás szemébe, ott van a tükre a fájdalomnak, az örömnek, — ott ragyog reá- t tok a szeretet, az a szeretetet, melyet az istenség varázsa és teremtő ereje kitörölhetetlenül alkotott szivetekbe. A karácsony szent estéje az egyedüli, midőn összeül a család »aprajanagyja«, midőn a kicsinyek kipirosult arcáról, égő szeméből az öröm boldogsága ragyog le: midőn a nagyok tekintete komolyság helyett a szeretet melegségétől sugárzik, midőn örülünk egymás örömének. És aki messze van ez este, ak' nem vehet részt az édes otthonnak, a családnak örömében, boldogságában, — az gondolatában, lelkében van itt közöttünk, — a szeretet varázsa, ez isteni kötelék, a család szentélyében legalább gondolatunkat, imádságunkat köti egybe. Nem lehet boldogtalan az az ember, kinek szivét a családi körnek, az édes otthonnak szeretete melegiti. Ez a szeretet az élet talismánja; ez a szeretet védangyalunk. Ismét itt van egy karácsony, ismét megértük a szeretet ünnepét, ismét eldobtuk magunktól az emberi gyarlóságok oly sok hibáját, hogy megtisztult szívvel ünnepeljünk s felemelt lélekkel adjunk hálát az egek urának. A hit fénylő világa támad fel szivünkben, eszünkbe jut, hogy emberek vagyunk, eszünkbe jut, hogy Isten van. Mily másként fordulna az emberiség sorsa, ha a szent karácsony ünnepén a család kedves körében , megtisztult lelkünket, érzelmünket kivinnénk a társadalomba is, emberek közé. Az egyetértésnek, a testvériségnek meleg érzete embertársunkban nem az ellenérdek harcosát látná, hanem a közös cél elősegitőjét üdvözölné. Gondolkozzunk: — nem olyan-e nagyban az emberiség, mint kicsinyben a család? Nem sokkal feljebb emel-e bennünket, nem inkább nemesit-e a szeretet ? A szeretet kiegyenliti az ellenérdeket, összefűzi az embereket, — boldoggá, nyugodttá teszi az életet. Ez a szeretet éljen szivünkben, ezt vigyük a család szentélyéből ki az életbe s ekkor dicsőség lesz égben az Istennek, földön pedig békesség a jóakaró embereknek ! VEREBEK. Szombat van, az Isten napja, Sürgős dolgát abban hagyja A jámbor Elina; Siet, várja Isten háza S meglátja az ut porába Jézuskát, a kis fiut. i Egész sereg kis madárka Szépen agyagból csinálva A kis fiu körül, Most készül egy a kezében, Szárnyat ragaszt rája épen S játékának ugy örül. Elszörnyed a vén Elina: »Öljük meg a gonosz fiut ! — Szent haraggal riad — Ki dolgozik szombat napon, A nép kövezze azt agyon, Rendeli a szent irat.« Rohan a nép, követ ragad Üzi őket égő harag . . . S vigan nézve körül Jézus tapsol kacsóival, »Hess!« a madarakra rivall S im a csapatéiröpül. Ámul a nép, hátra szédül, A kő kihull minden kézből S Jézuska igy rebeg : »Lám a játék ma sem vétek !« S kikbe akkor szállott élet, Rá tanuk a verebek. Gergyesi Ferenc. Élet és művészet. Irta : Dr. Bagyari Simon. A szocializmuson kivül napjainknak nincsen még egy annyira aktuális kérdés, mint a művészeté és a művészeti nevelésé. Tulajdonkép Angolországból indult ki ez a szellemi irányzat, mely az életet az egész vonalon, minden társadalmi rétegben művészettel akarja telíteni, szinte megtermékenyíteni s ez uton szebbé, tisztábbá, emelkedettebbé, tartalmasabbá, végeredményben boldogabbá tenni. Mint minden eszmének, ugy ennek is vannak természetes rajongói. Ezek ugy üdvözlik, mint világmegváltó törekvést. Tőle várják, hogy a világ kereke jobban forduljon, a megbillent társadalmi egyensúly helyreálljon. Ezt akarják, a művészetet beadni orvosszerül a munkásosztály kételkedő | tömegének, épugy, mint a hitében megfo• gyatkozott, modern kulturembernek. Azt hiszik, hogy ettől mind meggyógyulnak, de biztosan. Hiszi a pici. Én legalább nem. Szeretném én látni azt a korgó gyomrot, melyet elcsendesít egy szép szobornak vagy képnek az »élvezete.« De meg kíváncsi vagyok arra is, iniképen pótolja a művészet a vallásos érzést, melyet pedig szintén pótoltatni akarnak vele. Aki már Arany Jánossal azt sóhajtgatja, hogy: »Oh, ha bennem is, mint egykor, élne a hit vigaszul nekem« annak lelki világát a művészet ereje nem tudja felemelni és megnyugtatni. De azért ne gondolja senki, hogy mi lebecsüljük a művészet értékét. Korántsem. A művészet testet-lelket nemesítő hatásának nagy szerepe lesz az emberiség jövő fejlődésében, ezt nem is akarjuk tőle elvitatni, csak nem szabad túlságba mennünk , felcsigáznunk a várakozást. Ha hirtelen megkérdezzük valakitől, hogy mi is az a művészet, bizonyára megakad és zavarba jön. Pedig talán már nem egyszer »eszmecserézett a vele összefüggő kérdésekről. Nem is meghatározni kell ezt, mint inkább érezni. A tudósok azt mondják, hogy érzéki kifejezése valami nemesebb benső érzésnek. Hisz mindnyájan ismerjük, ha nem is is tudjuk magmagyarázni azt a jól esö harmonikus érzést, mely lelkünkben támad egy formás, gótikus torony, szép festmény