Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-02-02 / 5. szám

2. PÁPA é

s VIDÉKE 1908. február 16. fogják érni azt, hogy hatalmasak és erősek leszünk. Erősek a szegény ember felkarolásában a szegény nép vezetésében, erősek egymás istápolásában. hogy egy mindnyájáén, mindnyája egyért. A zugó éljenzéssel fogadott beszéd után felharsant tízezer ajkon a pápai himnusz és ennek akkordjaival záródott be méltóan a budapestikatholikusok ez a nagyszabású gyűlése Tüntetés az utcán. •A lelkesedés azonban még az utcán is tartott. Kiadták a jelszót: Vonuljunk végig a Kossuth Lajos-utcán. Minden rendezés nélkül négyes sorokba verődött a közönség legnagyobb része, mintegy nyolcezer és a zászlók előrevitelével szép csendesen megindultak a Kossuth Lajos-utca felé, melynek sétáló publikuma nagyon rokonszenvesen fogadta ezt a csendes és méltóságteljes tüntetést. A Kath. Kör mulatsága. A Pápai- Kath. Kör. múlt, vasárnap tartotta meg a Griíf-szálló nagytermében hangversennyel egybekötött farsangi táncmulatságát, melyről felkért tudósítónk a következő sorokkal számol be : A Kath. Kör estélyéről, ha csak kissé akarunk is részletesen beszámolni, három fejezetben kell elmondani tapasstalatainkat. Azaz : általában, azután a hangverseny, s végül a táncmulatság sikeréről. Félünk hogy még igy is sok minden bénn marad tollúnkban. Ha a mai szürke világban a képzelet , sebes szárnyai elragadhatják az embert a tündérmesék korába, ugy bizonyára a táncteremben eshetik meg legkönnyebben, a hová a boldog órákat keresni megy mindenki. A nagy, ugynevezet elitmulatságok a közelmúlt években a mesék országának csak külső káprázatos fényét ragyogtatták, de azt a gondokat feledtető vigalmas kedvet, a mely legédesebb varázsa a farsangi éjszakának, nem tudták megteremteni. Vasárnap [azután a Pápai Kath. Kör, mely évek előtt még csak szerényen meghúzódott és jóformán életjelt se igen adott magáról, az utóbbi évek alatt megerősödve, hatalmasan kinőve, az idei farsang ha nem is legelső, de bizonyára legmozgalmasabb estélyét rendezte, a melyen a külső disz és a szívből fakadt vidámság, a fény és a meleg egyesültek. Mindig szép előkelő volt a Kath. Kör közönsége, de idei mulatsága' az eddigieket felülmulta. Pápa és vidékének uri közönségéből telt ki az estély népe, mely ugy megtöltötte a termeket, hogy eleinte csak szorongva folyt a mulatság. Este nyolc óra tájban már benépesült a tágas, de ezúttal szűknek bizonyult nagyterem. Tán félkilenc lehetett, mikor megkezdődött a hangverseny, melynek műsora oly remekül volt összeállítva, hogy Szekeres Bónis tanár, a vigalmi bizottság elnöke legszebb, : legsikerültebb alkotásai közé számithatja. * A hangversenyről külön szólva nem állhatjuk meg, néhány bevezető sort iktatni a részletek elé. Vannak, sőt e sorok irója is eddig azok közé tartozott, kik az orchesztert tekintik a zene egyetlen teljes és abszolút megnyilatkozásának s akiknek a szimfonikus zene kultusza és elterjedése adja meg vala- ; mely város, vagy vidék, vagy éppen ország j általános zenei műveltségének mértékét. Pá- ) pán azonban sem zenekar, sem énekkar nin- j csen, mely az előbbi sorok értelmében a várost a »zenei műveltség« fokára emelhetni. Érthetetlen jelenség, de ugy van. hogy Pápán már többen, sőt egyesek "több izben foglalkoztak azzal a gondolattal, zenekart, vagy énekkart, sőt mindkettőt szervezni. Hiába volt minden igyekvés: minden kísérlet csak hiu remény maradt. Valamikor a zeneiskola felvette a karszervezést is életcélja közé, — hogy nem lett belőle semmi, nem rajta mult. Szállított azonban kitűnő zongoraművésznőt (Kertész G.) és énekművésznőt (Tóth A.), s ezek azután az iskola tanáraival egyetemben méltó kiegészítő részét képezték a vidék s különösen a főváros területéről hozott művészek csoportjának. És lett egy oly hangverseny, mely, noha sem énekkar, sem zenekar nem volt, tehát látszólag hiányzott a felsőbbrendű zene, — művészeti színvonalún állott és még a legkényesebb igényeket is nemcsak kielégítette, de pazar bőkezűséggel felülmúlta. Lehetetlen, hogy akadjon csak egy is a hallgató közönségből, ki elvitatná pl. azt, hogy az öreg Griff kopott falai közt vasárnap hangzott el a legkáprázatosabb, a legmüvészetiesebb kóloraturének. May—

Münster Kornélia asszony még olyanokat is bámulatba ejtett valódi, hamisítatlan művészetével, gyönyörű, erős, tiszta, csillogó és magas hangjával, kiknek volt módjukban operákat és nagy hangversenyeket látogatni nemcsak a mi fővárosunkban, hanem idegen országok zenei emporiumaiban. Felharsant továbbá a tárogató, melyről jórészt nem is volt fogalmunk. Hallottunk komoly, mélyjáratu zenét ugy zongorán, mint vonós hangszereken, de élveztük a színházlátogatóknak is kellemesen hangzó humoros kuplékat is. Túlságosan hosszú és unalmas se volt a hangverseny, mint az sok esetben meg szokott történni és a 8 műsorszám mégis úgyszólván mindenféle rendű és rangú zeneágnak juttatott helyet. De most már vegyük sorra az egyes pontokat. S. Dankó Sarolta úrhölgy Esztergomból jött el közénk, hogy művészi zongorajátékával emelje hangversenyünk fényét. Ezzel nyilt meg a műsor. Először Sipos Szegedi emlék cimü művét játszotta, ráadással pedig ugyancsak valami magyar ábrándot. Első pillanatra kitűnt a rutinozott játék. Meglátszott, hogy szakszerű zongorajátékossal van dolgunk, aki felismeri, átérzi és interpretálja a szerző gondolatát, könnyedén bánik a zongorával és igy feltétlenül elragadja a hallgatókat. És ha volt is egy-két helyen egy kis félrecsuszása az ujjaknak, ki venné azt rossz néven, ha tudja, hogy ily alkalommal a zongora billentyűzete nedves, Már a ráadásnál-nem vettünk észre félrelépéseket. Ennél azonban az előadott mű konsirukciója volt.silányabb. Nehezebb volt Siposs száma, sikerültebb a ráadás előadása korrekt a Szegedi emlék, hibás a ráadás mint szerzemény. Gecső Jenő ur, ki Budapesten lakik ugyan, de ugszólván pápai fiatalember, kit nemcsak rokoni kötelék, de sok-sok kedves ismerős füz Pápához, egy — ugyvéljük — saját gyártotta humoreszkkel mulattatta a hallgatókat. Megfelelően nekiöltözve, könnyed fellépéssel adta a budapesti gazdag családfőt, aki csa'ádját nyaralni viszi és mikor már mindenhol megfordult, arra a konklúzióra jut, hogy aki kitűnően akar nyaralni, maradjon Budapesten. Utánna Tóth Anna kisasszony és Saád Henrik ur léptek az emelvényre. Mendelssohutól énekeltek duetteket Szentgyörgyi S. zongorakisérete mellett. Először Suleika és Hatem, másodszor Őszi dal, ráadásul ismét Suleika és Hatem hangzott el. Tóth Anna és Saád Henrik a kath. kör közönségének régi ismerősei. Már fellépésük alkalmával zugó tapsvihar fogadta őket, hisz megvolt győződve arról a közönség, hogy szolid, mestérkéletlen és mégis értékes előadásban lesz része. Nein is csalódott. Saád uron ugyan észre volt vehető baritonjának fátyolozottsága, a berekedés előzenéje, de nem oly nagy mértékben, hogy kedves hangjának szépségében nem lehetett volna gyönyörködni. Tóth Anna kisasszony a közönségnek egész kedvencévé küzdötte fel magát. Meg vagyok arról győződve, hogy bármikor és bárhol szívesen hallgatják közvetlen hatású, szivböl jövő, szívhez szóló énekét. Hogy hangja gyenge, arról egyrészt ő nem tehet, másrészt az nem is akkora baj. A hangnak nem az érő, hanem a szépség és iskolázottsága kölcsönöz elvitathatlan értéket. Dr. Gecső Lajos ur Budapestről, Jenőnek fivére, tárogatón játszott néhány szép kuruc dalt cigányzene kísérettel. Tudja Isten mért, mért nem, jól esik hallgatni, pedig nem valami szép zene telik belőle. A tárogató egy olyan fuvó hangszer, melynek nagyon olcsó hangszine van és mégis nagy lélekzetü tüdőt igényel. Valahogy nincsen arányban a hatás azzal a fényes múlttal, meg tán szép jövővel, melylyel dicsekedhetik. Megengedem, hogy 'a magyar hazafias embert meghatja, elérzékenyiti a zenészt azonban bajosan tudná exsztázisba hozni. Mindez, vagyis a tárogató fogyatékossága azonban semmit sem von le a fiatal szereplő, Gecső dr. ur érdeméből, sőt, miután Pápán eddig csak szeiény cigányszájból hallottunk tárogató-muzsikákat, köszönettel tartozunk érte, hogy igazán művészies, tiszta előadásban, bemutatta nékünk a tárogatót. Most pedig ritkított betűkkel, hasábszámra kellene irni, ha lapunk szük kerete azt megengedné. May—Münszter Kornélia urnő Budapestről elénekelte Erkel Hunyady operájából a La Grange Áriát. Ugy volna jó, ha a tökéletes művésznő a fővárosból magával hozott volna uj szavakat is, melyekkel nagy művészetét értéke szerint körülirhatnók. A mi szerény, vidékies birálatstilusunk nem igen éri fel azt a magasabb régiót, amelyről hozzánk leénekelt. Valami mesés, szinte túlvilági álomba merültünk, mikor a művésznő abban a szédítő magasban könnyed biztonsággal járt-kelt. A magas hangok őnála csak ott kezdődtek, hol más, magáról igen sokat képzelő énekesnő már régen abbanhagyta. De hát ez még semmi. Énekelt magas e-t és a magas a, h, c-ből nem is egyet-kettőt, hanem tucatszám. Ki egy kicsit ért a zenéhez, az majd megérti e sorokat, ha ideiktatom, hogy ezek a hangok leirva, hegedükulcs sze-