Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-08-02 / 31. szám

IIL évfolyam. Pápa, 1908. augusztus 2. 31. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10, félévre 5, negyedévre 2'50 K Egyes szám ára 24 fillér. HEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőseg: Pápán, Fő-tér 13-ik házszám. A kiadóhivatal vez : >e • SÜLE GÁBOR, viasz-utca 15. Előfizetéseket és hirdetéseket f lvesz HajnÓCZky Árpád lés Vajdits Károly könyvkereskedése A pápai kath. társadalmi élet rákfenéje: (*) Az a rákfene, melyet a cikkem ciméül ódabiggyesztettem, nemcsak a pápai kath. társadalom testét marcan­golja. Országos baj, mely annál fenye­getőbbé válik, minél tovább késik az orvoslása. Épen 60 esztendeje, hogy eltöröl­ték a nemességet. Az egyes osztályok közt ledőltek a korlátok. Nincs többé kiváltságos osztály, nincs nemes és jobbágy; csak szabad polgár a szabad hazában. Nincs többé arisztokrata. De­mokraták vagyunk valamennyien ! Ugy-e, milyen szépen fest az uj Magyarország a — papiroson? . , . Mert tényleg sohasem bomlottak annyira az emberek a cimek után, mint épen napjainkban. Néhány évvel ezelőtt még kirakatba kellelt volna tenni azt a boldogtalant, aki nem érzett gomblyuk-fájdalmat. Uj nemesség, lo­vagság, rendjel nem kellett ? De, meny­nyire kellett a — demokrata magyar­nak ! Még a zsidó is szivesen feltűzte dobogó keblére a — keresztet. Pedig amúgy ugyancsak rugdalózott ellene. Nincs ur. Nincs paraszt. Egyenlők vagyunk mindnyájan. Hát akkor miért fütyül (szerencse, hogy nem: köp) a demokrata nagysá­gos ur a »bagósszáju« parasztra? Aztán az a rettentő cimkórság ! Régente az ősi nemesi családok férfi­tagjait egyszerűen csak nemzetesuramoz­ták. A nőket meg ugy hivták: nagy­asszony, vagy nemzetes — asszony. Manapság kitüntetés-számba megy, ha az embert tekintetes urnák szólítják, mert még a legutolsó, fütyölő handlét is lenagyságosurazzák ! Nincsenek kiváltságok? Sohasem csavargott annyi potya­jegyes fráter az országban, mint nap­jainkban. Már két izben is megtörtént velem, hogy nem kaptam helyet a va­súti kupéban. Mert a potyajegyesek az őket jellemző megdöbbentő szerénység­gel minden talpalattnyi tért lefoglaltak. Igazán bohózatba illő jelenet volt, hogy nekem állnom kellett, mert megfizet­tem az egész vasúti költséget, a potya­jegyesek meg ültek, mert egy krajcárt sem fizettek. Az igaz, hogy én nem mutattam meg a fényképemet, ők meg sorban boldogították a kalauzt jó-rosz­szul eltalált ábrázatukkal. Csodálom, hogy annak a szegény embernek a szeme ki nem sült a — gyönyörűségtől! De nem folytatom tovább, mert igen messzire tévednék. Csak azt aka­rom röviden konstatálni, amit már jó néhány évtizeddel ezelőtt észrevett Eötvös József báró, hogy fene — nagy demokraták lettünk — fölfelé; lefelé csak ugy bűztünk a gögtó'l. El szoktam menni a Kath. Le­Levél a feredőből. (*) Hétről-hétre türelemmel vártam hogy az én kedves Takács, barátom majd csak megszólal e 1 világlap hasábjain s elmeséli, mi újság vagyon Csikországban. De a nagy nyilvánosság előtt hallgat. Jul. 23-a vagyon már, hogy e sorokat írom s eddig csak egy rongyos kártyát kaptam tőle; azon is csak annyit irt, hogy nagyságos urazzák ott Csí­zen. Hát — mondok — Allah növessze nagyra a szakálladat, drágán fogod még Te megfizetni azt a nagyságos cimet! Sokkal jobb volna, ha valami kis girhes tisztelendő uracskának néztek volna, akibe csak hálni jár a lélek. Mert, igy, hogy nagyságos uraz­nak, majd az erszényedbe talá'l hálni járni a — peták. Mivelhogy pedig ez a szó került a tollam hegyére, hogy — peták, gondoltam magamban, megállj Pupák, majd lefőzlek. Ha Te nem akarsz irni a csizi feredőbül, majd írok a boronkai (por) feredőbül s olyan szé­pen megszólaltatlak, hogy gyönyörűség lesz hallgatni. Különben : nem is volt. ám olyan bolond­ság az a boronkai feredő, mint első pillanatra látszik. Itt volt a rétünkön, a házzal átellen­ben. A hosszúsága nagyobb volt, mint a szé­lessége, a vize hol nyakig ért, hol lejjebb, hol tiszta volt, hol nem, de azért mindig pompásan lehetett benne lubickolni. Hanem most csak az alján van egy kis sár, mert a múltkor, hogy az a nagy tűz volt a faluban, kimerték belőle a vizet fenékig. Nincs mit tenni, meg kell várni, mig valami jótékony eső meg nem tölti. Karácsonyra valószínűleg megtelik — legalább lehet korcsolyázni. Volna ugyan egy másik íeredő is. A teknő. De erre csak szent áhítattal tudok nézni. Valamikor, réges-régen, amikor még kis fiu voltam, egy napon kimondotta a csa­ládi tanács, hogy Kőszegre megyek diáknak* Az elutazás előtt való estén feltették a tek­nőt az asztalra, magamra hagytak, hogy le­moshassam az uti port. (Mek-mek mek!) Ne­* Ott találkoztam veled, Zs., először! Pá, jó mulatást! Öreg. j kifohászkodtam, belebújtam a teknő,be, lubic­j koltam, de nem azzal a gyermekes vidá'm­! sággal, mint máskor. Ugy el voltam kese­I redve, mint a fanyelű bicsak. Hogy minek is j kell nekem elválnom az én kis akáclombos j falumtól, áldott jó édesanyámtól? Záporként j hullt a könnyem. S addig-addig sírdogáltam, ; mig el nem nyomott a buzgóság. Mit álmod­j tam, nem tudom. Ha abban az időben vere­kedtek volna az oroszok a rusznyákokkal, biztos valami tengeri csatáról álmodtam j volna, mert irtózatos dördülésre ébredtem föl.. A fejem zúgott, sötét volt körülöttem s mi­kor kínomban rúgni akartam, a teknő szélé­ben akadt meg a lábam. A nagy robbanásra beszaladt Édesanyám. Ijedt arccal keresett, oe nem látott mást, csak tengert a szobá­ban és egy mozgó tekrlyőt. T. i. én voltam alatta. Mikor látta, hogy nincs semmi bajom, megsimogatott egy kicsit. Akkor ordítottam a torkom szakadtából, most azt mondom, áldja meg az Isten érte ! Pedig neki is fájt, hogy megvert, de, hogy én is oly szellemes legyek, mint a Lipótváros kedvence, a Benedek Já_

Next

/
Oldalképek
Tartalom