Pápa és Vidéke, 3. évfolyam 1-52. sz. (1908)

1908-04-26 / 17. szám

2. PAPA és VIDÉKE 1908 április 26. ban ellentétes véleményeket hallottam. A volt tagok nagyra voltak velük., a kivül állók meg nem győzték őket lekicsinyleni.. Megtudtam továbbá, hogyan szűntek meg. A zenekart állitólag a részvétlenség és közöny, a dalárdát pedig karmesterének tragikus sorsa söpörte le a működés teréről. plég sajnos, hogy igy volt De hát 8 év ahhoz megint nagy idő, hogy a zenekar is. énekkar is uj'ra életre kelhessen. Ez igaz, de vájjon hol maradt a keltegetője ? Szinte látom némely nyájas olvasónak gúnyos mosolyát, szinte hallom erős méltatlankodását, szemrehányó szavait: „Nos, hát tetszett, volna keltezetni. " De könnyű ám a válaszom A volt zenekar megszűnésének az oka a mai napig is tapasztalható teljes részvétlenség, — a volt dalárdát pedig a miatt nem lehetett életre keltenünk, mert — nem tekintve a fizetésképen kiutalt válogatott és nem válogatott gordmbaságokat, melyek Hannig Gyula utódját érték, azzal a tapasztalattal lettem gazdagabb, hogy miután Pápa város intelligens elemét abba bevonni tiszta lehetetlenség és anélkül a dalárda a zenei fokmérő zérója fölé sohasem emelkedik, ez a dalárda eo ipso nem lehet Pápa zenekultúrájának képviselője és hirdetője. De ha meg se szűnt, sőt ha fejlődött, volna is, határozottan egyházi kar volt csak e dalárda. (Komáromról jó lesz nem beszélni.) Így kérdezem hát, nem érezte senki szükségét annak, hogy egy általános, egy felezeti vonatkozástól ment, önálló énekkar is kellene? Egy oly dalkör, melynek tagjai közé egyaránt beállhat pap, tanár, tanitó, tisztviselő, meg nem tudom még miféle rangú emberfia. Es ha érezte valaki és érezték sokan annak szükségét, ám miért nem alakultak meg? Hát a karmesternek a dolga a toborzás ? Mégis, hogy egész nyíltan beszéljünk, hisz' igyekeztem az ügynek impulzust adni Nem néztem összetett kézzel, mint alussza letargikus álmát a társadalom felső rétege. Szóval, tollal, sőt tettel évenkint kiállottan nemcsak a dalárda, hanem a zenekar dolgával is. Hogy eredménytelenül? Éppen erről van szó. Ez az amit keresünk. Ez az oka az eredménytelenségnek: Ez a jó pápai uraknak megokolatlan nembánomsága, a zeneművészet iránt való lelkesedés tökéletes hiánya, ez a végtelen közöny és az a bizonyos átok, melyről fennebb emlitést tettem. Hála Isten, ezidén sikerült ezt a határtalan indolenciát megtörni, igaz, hogy -csak részben. A zenekar dolgában annyira jutottunk, hogy már volt egy értekezlet, melyre a 25 meghivott közül a körözvény kibocsájtóján kivül 7. azaz hét úriember meg is jelent. (Hogy tisztábban lássunk, elárulom, hogy e 7 úrból 4 zenetanár volt, vagyis olyanok, kiknek legkevésbbé van szükségük, hogy alkalmat keressenek a muzsikálásra ) Sokkal fényesebben állunk azonban a dalárdával. Ez már megalakult. Legelső fellépése alkalmával 24-en állottak ki. Ma már 30-on is tul vannak. Igen ám, csakhogy ez csak a Pápai Kath. Kör dalárdája. A „P. H." ezidei ápr. 11-i számának A Kath. Kör estélye cimü hírében e dalárdáról többek között ezt irja : „. . . az első fellépésből következtetve, szép nagy jövőt jósolhatunk a dalárdának. Noha az ilyen köri dalárda helyett inkább általános, magában álló dalegyesület alakitását szerettük volna, a kath. kör dalárdáját is szívesen üdvözöljük." Nagyon köszönjük a Pápai Hírlapnak e melegszavu üdvözlését. Bár járulna ez is hozzá, hogy társadalmunk ama rétegei, melyek ezidőszerint még távol tartják magukat, kedvet kapnának a dalárdába való belépéshez. Megelégedéssel olvastam az elismerő sorokat s gondolkodóba ejtett az általános dalárdára való célzás. — Nincs, amit féltsek. — Hanem kend Abrincs, — a maga földje ott van ! .Jaj nem zsidónak való az a, munka . . . Elhallgattak, a zsidó révedezve nézett ki az ablakon, kinn futott a népség a Duna felé. — Tudja kend. szomszéd, hol a Szivárgó? — szólítja meg Rácot. — Hogyne tudnám; ott az uraság földje, amit m; ga bérel, meg ott a sajátja is. — Igyék, Rác uram, — nsm is kell a szűre, emberségből adom! Te Fáni, süss valami hust a jó szomszédnak, hozz bort, én nem mehetek ki. — József gazda, mondok valamit négyszem közt. — Fáni, csak menj a konyhába, pincébe; tedd, amit mondtam. . . . Szeretné-e, szomszéd, ha elhalasztanánk, — nem, ha megszüntetnénk a végrehajtást! — No csak egy szót! — Persze hogy szeretném! De már . . . — No csak igyék; semmi aggodalom! — Sokat megtennék én azért! — Nem kell sokat, csak egyet, se váltóhamisítás, se lopás, se gyilkolás nem kell. csak egy. — No de igyék, mindjárt lesz egy kis pecsenye is. Ma a vendégem. Én holnap bemegyek a bírósághoz, ha akarom, elhalasztják a licitálást, ha akarom törülik az egészet. — Látja, Józsi barátom, édes Rác szomszéd, ha a Szivárgó átszakad, végem van. Mentsen meg, én megmentem magát az árveréstől. — Nem vagyok én mérnök. — Nem is kell, ha megteszi a mire kérem, akár Írásba adom, hogy nem licitáltatok. Rác Józsi pedig ivott, ivott, már bizony többet is, mint kellene. Leste a zsidó szájáról a szót, mit is kell tenni, hogy ne doboltassa el se házát, se földjét, se lovát , . . de se gyilkolni, se gyújtani, se váltót hamisitani ... Mi lehet az az — egy? Korhely volt, a bort szívesen fogadta, -— ez tette nyomorulttá; feje zúgott, szinte hallotta a végrehajtó dobját, ». . . először, másodszor . . . senki többet harmadszor« . . . — Ugy-e szomszéd megteszi? Gazda lesz újra. — Gazda. — Hát mit no, ki vele, hadd tudjam, kinek a bőrére alkuszunk ? ! — Jaj, lassabban, édes szomszéd, meg ne hallja valaki. Kezet rá — nem sok az egész: — koldus leszek, ha a Szivárgó megszakad. — Maga, kekves Józsi barátom, mint a féle derék ember, kimegy a Szivárgóra, ha látja, hogy nem tudják megmenteni, akkor maga elvágja a körtvélyesi gátat. Megmenti a mi falunkat megment engem, — magát is, engem is. Érti? szóljon, érti? — Itt a kezem mormogta az ittas Rác József. — Még útra valót igyék, aztán itt a kapa; evvel . . . evvel . . . A viz egyre nőtt, a lázas sietség egyre fokozódott: nyúlgátat húztak emitt, taréjtöltést amott. A Duna kanyarulatánál százával dobták a homokos zsákokat a vizbe, hogy sarkantyút adhassanak a folyónak, mert különben benyomja a töltést. A cölöpverők sulyok csapása, egy-egy rekedt parancsszó hangzott .... folyt a munka, nőtt a viz, fogyott az erő, nőtt a veszedelem. Legelismertebb r »g. VÁGÓ DEZSŐ Érmekkel kitüntetve! első pápai férfi-divatterme /ÁPA, Fő-tér. 53. szám Nagymankás szabó segédek felvétetnek. Kifogástalan szabású fóríiruhák, papiruhák uradalmi erdésztisztek, nek, postásoknak, vasutasoknak, erdőőröknek, úgyszintén minden egyenruhát viselő testületnek egyenruhák legelegánsabban mérték utá n