Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-03-31 / 13. szám

7. PÁPA és VIDÉKE 1907 március 31. kellett csak fölhúzni. Mondom no, ezermester volt, pedig különben csak Varga Jánosnak, hivták. Hol szedte össze minden tudományát, annak csak az Úristen lehetne megmondhatója Elég az hozzá, hogy ott lakozott a fejében és' őrizte féltékenyen. Más ember, teszem a suszter, szabó inast inas hegyé fogad, velük esik a legolcsóbb krumplikapálás, gyerekdajkálás és más hasonfajta, a mesterségükbe vágó nemesebb foglalkozás, hanem Varga János, dehogy fogadott volna inast. Ha megfeszítik, akkor se teszi. Majd ő köti valakinek az orrára, hogyan készülnek az órák. Jól jársz! Félesztendőre batyut köthetne a hátára, mert hogy minden peresztegi ember szentül az inasával javíttatná már a zsebóráját, az már olyan bizonyos, mint a huszárnál a karikaláb. Pedig eleget erőlködtek már a szülők is, gyerekek is. Különösen Balázs Miska szeretett volna minden áron művsznek fölcsapni. Árva gyerek volt a kölyök, hanem azért világra való huncutság lakozott benne: az ész ugy kirítt a két bogár szeméből, mint a lámpavilág a ház ablakán, mikoron kivül éjszaka vagyon. És Varga Jánosnak épen azért nem tetszett a kölyök. A komisztul kitellenék, hogy túllicitál még a mesterén is. Pedig Miska olyan alázatossággal jött hogy más emberoek megesett volna a szive rajta. Elmondta, se apja, se anyja, ugy tengődik más ember morzsáján s kérte, könyörüljön meg rajta, fogadja meg inasnak, megtanulja minden művészetét olyan hamar, akár a fecske a fészekrakást s azután a majszter már mint Varga János, akár alhatik hétszám miatta, elvégez helyette mindent: kihúzza, ha keli, az egész falu fogát s megreperál minden órát, ha mindjárt száz esztendős rozsda rágódik is rajta. Csakhogy Varga Jánosnál süket fülekre talált. A peresztegi művész nem indult meg se kérésen, se könyörgésen. Kárba veszett nála a fiu minden fáradsága. Dehogy tanit ő meg mást a maga mesterségére. Balázs Miska majdnem könnyekre fakadt, hanem a végén megemberelte magát. Odaállott Varga János elé, ökölre szorította a markát s azt mondta: — No, megálljon kend, Varga János! Furcsán hangzott, majdnem fenyegetésnek is beillett. Hanem a művész nem tudta, mérgelődjék-e, vagy mosolyogjon. Az olyan pöttön jószág mer kikötni vele! Nem rossz, igazán nem utolsó. És ugyan mi telhetnék az olyan félig embertől? Legföljebb telepingálja a háza végét freskókkal. Hanem nem tette. No, de Varga János nem is tanácsolta volna neki. Ugy is elég mérget eszik naphosszat. Tessék elképzelni, a peresztegi toronyóra a nagyböjt idején megbomlott. Ha még farsang utolján tette volna, az még hagyján, sok ember bomlik meg olyankor, hanem böjt elején, mikor Varga János ugy megcsinálta, hogy akár ötven negyveunapos böjt se ártson meg neki. Különös! Ugy látszik, az óráknak is vagyon bogaruk. Nem volt más mód. Varga Jánosnak fül kellett mászni a toronyba. Fölmászott és csapásba zökkentette a megvadult masináját. Ugy járt utána, mint a parancsolat. Sok ember nézte. Köztük Balázs Miska is. Sok embert érdekelt, hogy biztatgatja a peresztegi művész azt a tenger sok kereket s miért ne érdekelte volna Balázs Miskát is. Úgyis órásnak szeretett volna állani. Hanem, valamint a patikaszerrel foltozott egészség pipadohányt sem ér, azonképen a peresztegi órán is hamar kárba veszett Varga János mesterkedése. Másnap már megint állott. A művész újból elindította, de hát mihaszna, ha megint belefáradt a járásba. Reggeli 8 órakor mutatta a hajnalt. Varga János tekerni kezdte a fejét és újból megcsinálta. Balázs Miska ott vigyorgott mellette; ha mit nem néz, hát menten kalapácsot származtat a bazsalgó képéhez. Az a kölyök mintha őt nevetné. Igy tartott ez talán egy hosszú esztendőn keresztül. Az a komisz óra végig próbálta az összes óranyavalyákat. Egyet ütött tiz helyett; fertályt, mikor órát mutatott; majd a mutatója.nem fordult; máskor meg ugy bomlott mind a kettő, mint a csárdás táncos a nagybőgő körül. ' Átkozott masinája! Varga János a végén már káromkodott, mint a jégeső. Csak azt várta, hogy leteljék az idő, mennyire jótállást vállalt, azontúl megfogadta, hogy kalapácsütés kevés, de annyit se reszkíroz meg már rajta: Bejelentette a bírónak. — Csinálják, vagy csináltassák az órát, ahogyan akarják, de én egy fiaszöget se verek többet bele. — Az hát csúnya dolog majszter ur — vélekedék a biró — maga csinálta, ugy dukál, hogy maga is reperálja. Bizony csúnya dolog, mikor az apa elhagyja a gyerekét. — De mikor nem hallgat én reám. Elkanászkodott az az óra tisztára. Nem is hiszem, hogy nem szellemek űzik játékukat vele. — Ne beszéljen bolondot. — De beszélek biz' én. Avval az órával nem boldogulok, hitemre mondom, nem boldogulok: meg van babonázva tisztára. Próbáljanak szerencsét más órással. A biró elgondolkozott s a végén azt hozta ki, hogy bizony jó is lenne más emberrel kezdeni, mert hát Varga János vagy nem érti a mesterségét, vagy nem boldogul a tulajdon csinálmányával. Szóval mindenhogyan a végére kell járni a dolognak. Beirt Sopronba, küldjenek ki Peresztegre valami épfejü órást. Küldtek. Olyan bajusz, szakái környékezte mindenfelől az ábrázatját, hogy az már maga is okos emberre vallott. Hanem mikor az órát meglátta, rázni kezdte a fejét. Félórahosszat rázta és billegette a kerekeket és a végén avval állott elő: — Ez az óra olyan óra, amilyen még nem egzisztált a földön. Valóságos Isten csudája. Ő bizony ahhoz nem ért. Gazember az is, aki csinálta. Nem sokat teketóriázott, hanem fogta magát és szépen odább állott. A peresztegiek kétségbe voltak esve. Akkor állított be Balázs Miska a biróhoz. — Biró uram! — kezdte büszkén — én megcsinálom azt az órát. — Te?! — gúnyolódott a biró--eredj az utamból, mert menten fölpofozlak. Miska azonban nem ment. A biró önkénytelenül is respektálni kezdte a kölyket. — Hát komolyan beszélsz, kölyök ? — A'bizony — volt a válasz. — És hol tanultad te azt a mesterséget ? — Ne kérdezze azt biró uram, mondtam megcsinálom, csak eresszen föl a toronyba. — Eredj — hagyta rá az előljáró — hanem ha még jobban agyonnyomorgatod azt a portékát, akkor kalodába teszlek s egy hónapig csak ki se eresztlek. — Soh'se busuljon azon biró uram. A többi már a magam dolga. Es Balázs Miska elment mesterkedni föl az órához. Addig, addig piszkálta, tolta, mig végtére megindult. Ugy megindult, hogy meg se állott mind mai napiglan. Az egész falu szája tátva maradt. Hogyan! hát az a kölyök Balázs Miska különb órás, mint Varga János? Olyat se ettek még életökben. Varga Jánosnak, akármilyen ezermester volt is, letűnt egyszerre a csillagja. Minden órát Balázs Miskához vittek reparációra. Varga Jánosnak meg más se maradt, mint a foghúzás. Attól pedig ugyan fölkopott az álla, mert Peresztegen férfinak foga meg nem veszekedett — bagózással óvták minden káros behatástól — az asszonyok meg inkább hónapszám vánkosban hordták dagadt arcukat, mintsem a fogukat Varga Jánosnak adják. Szegény embernek nem maradt más választani valója, minthogy batyut kössön a hátára és vándorbotot fogjon. Nehéz szívvel indult meg, Balázs Miska kisérte. Még ez. állott elő annak jó tanácscsal. — Ugy bizony, majszter uram, nem szép az .irigység, nem kellett volna irigynek. 1 lennie, fogadott volna meg engem inasának,, akkor — igen akkor nem állott volna meg: minduntalan a toronyóra. Varga János szemében vad tüz lobogott, szinte kétségbeesetten kiáltott föl. Oh én vadszamár! — homlokára ütött. — no megállj gazember, hát te állítottad, meg mindig azt az órát. Gyere, meghalsz a kezem között. Hanem Miska már messze karikázott. Varga János csak ugy érhette volna el, ha utánna dobja a botját. Csakhogy mit használ?' Egyebe sincs a vándorbotjánál s azt is föláldozza egy komisz gazemberért? Azért se tette. Konyult fővel ment odább — ment világgá. Tavasz. Meleg szellő lengedez a tájon, Hírnöke a kedves tavasznak. Megszűnt már a dermesztő mély álom, Éled minden, rügyek fakadnak. Vig madárdal andalító hangja Visszhangzik a messze tájakon És a szívben — ami eddig nyomta — Megenyhül a bú és fájdalom. Köszöntelek rügyfakasztó tavasz! Új életnek előhírnöke!