Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-10-13 / 41. szám

276: PAPA és VIDÉKE 1907 november 10. lődés, a tökéletesedés, a haladás kétségbe­vonhatatlanul nagy és szép gondolata. Csak egy baj van. Az, amit már Rousseau is észre vett: t. i. hogy a haladás nem hozta meg az emberiségnek azt, amit joggal várhatott volna, az emberiség helyzetének, ugy az egyénnek, mint a köznek, az egész emberi társadalom­nak olyannyira kívánatos valamit: a boldog­ságot. De talán nem is várta ezt az emberi­ség? Ugy jártak az emberek, mint a világ­kóborló angol, aki valahol a Himalaya tövé­ben azt a kérdést intézi magához: hát mért is jöttem én ide?! Hát mért is hagytam ott a londoni palotám kényelmes dolgozószobá­ját és miért jöttem ide az eget verő hegyek birodalmába? Az emberiség is megy, halad, tökélete­sedik. Azonban, ugy bits. ik. néha-néha az emberiség is lelteszi a kérdést s a jót magá­nak: hát mit is akarok tulajdonképen, hát hova is akarok eljutni . . . Ha majd sok-sok idő múlva, mondjuk, ezer év múlva, megírja valaki az emberiség fejlődéstörténetét, a ini korunkról ezt fogja irni: az emberiség ebben a korban még nem állapitolta meg a célt, amelyre törekszik főképen pedig nem állapította meg az esz­közöket, nem állapította meg az utat, ame­lyen a megállapított célra törekszik. Mert igy van. Haladunk, fejlődünk, de ez a hala­dás, fejlődés olyan öntudatlan valami. Tapo­gatódzás. Elmegyünk valahova, azután tesszük fel a kérdést: miért mentünk el. Elmegyünk útirány nélkül, azután az ut végén vesszük eszre, hogy másfelé sokkal biztosabban, sokkal rövidebben célt értünk volna. Persze, ahány ember, annyiféle a fete­let erre a kérdésre: hát mi is az emberiség célja. Nagyon, de nagyon soká fog elérkezni az idő, mikor majd egységes felfogás lesz ezen a téren. A filozófiai irányok sokszor egymással homlokegyenest ellenkező elveket vallanak. Abban azonban majdnem mind­annyian megegyeznek, hogy a kultura olyan valami, amely parallel halad azzal az úttal, amelyet az ember a célja felé törekedve megjár. Annyi bizonyos, hogy a fejlődés, az evo­lutio csak ugy lesz megfelelő, ha nem »ex abrupto« történik, hanem okszerüségi elvek alapján. Minden tudománynak megvannak a maga eszközei, amelyek nélkül csak igen fo­gyatékos eredményeket tud felmutatni. Hát az a tudomány, amely egy egészségesen, jól fej­lődő társadalomnál a fejlődés feltételeit meg­állapítja, nem szorul semmiféle ilyen esz­közre. Igaz, hogy ilyen tudomány nincs. Mert az, amit társadalom-tudománynak neveznek, ennek csak egy része. Előbb mondtuk, hogy sokféle hitvallás van az emberiség célját, a célravezető eszkö­zök természeté illetőleg. Melyik hál az igazi ? Péter a magáét, Pál szintén a magáét, a ke­resztény-világ pedig szintén a magáét tartja helyesnek. Mi a mi célunk? A társadalmat a krisztusi filozófia lehető legideálisabb fo­kára vezetni és a társadalmat, annak minden kerekét, minden küllőjét a keresztény tanok szellemének inegfelelőleg megalkotni. Olyan eszközök után kutatni, amelyek bennünket a célhoz vezetnek. A társadalom megy, rohan előre feltar­tózhatatlanul. — de filozófia nélkül. Eljön az az idő, mikor a haladásunk öntudatosabh lesz. Már most mitőlünk függ, ennek a kiala­kulandó öntudatnak karaktere. Álljunk talpra: Eleget aludtunk. A versenyek napjai. A régi jó időkre emlékeztetett bennün­ket e hó 7 ike. Az agarász-egyesület a puszta­gyimóti grófi területen agárversenyt tartott — Igen rosszul vagyok; hozzák be, ké­rem a gyermekeimet. Könnyeit elfojtva, torkán a zokogás görcsével fordul ki a férfi s néhány pillanat múlva megjelenik az első álom édes nyugal­mából fölvert öt apró gyermek-ábrázattal. Szanaszét tekingetnek, mint riadó madárfiókák s szinte öntudatlan engedelmeskednek, midőn édesanyjuk beteg-ágva elé sorba térdelte­tik őket. Ekkor még meglevő erejét összeszedte, fölül a beteg, szeme, az a beszédes, mosolygó szép, barna szeme előlép s az édesanyai szeretet lángjában lobogva, megnyugszik drá­gáin. És az imént alig hallható hang acélo­san csendül meg ajkain. — Kedves gyermekeim, a jó Isten úgy akarja, hogy meghaljak. Belenyugszom. De egy fáj: hogy titeket itt kell hagynom. Gye­rekeim! Legyetek vallásosak! Szeressétek apá­tokat. Nagyszüleitéket. És egymást. Mert ha azt akarjátok, hogy az életben boldoguljatok, ezt csak igy éritek el és ha szeretitek egymást. Aztán megpihent; majd szenteltvízbe mártotta ujját és sorba minden gyermekét megáldotta a kereszt jelével, a két leányt és a három fiut. Csend, néma, halotti csend. Közbe egy­egy elfojtott zokogás, a lélek tépő fájdalma, a beteg nehéz lélekzetvétele ... — Ég veletek! Azután ismét csend, néma, halotti csend. — Édes kis leányom! . . . S a szenteltvíz csöppjei leperegnek a bájos ifjú lányka tiszta, hófehér homloká­ról a szeméből patakzó könnyek közé. — Téged sajnállak, téged elhagynom fáj legjobban. Neked lesz most leginkább szükséged az édesanyára . . . S azután csend, néma, halotti csend ... — Ég veletek! S még egyszer és még egyszer megje­lölte homlokukat sorba a szentkereszt jelével. — Ne feledjétek, hogy bár elmegyek, a lelkem folyton köztetek, veletek lesz! — Ég veletek! S aztán csend, néma, halotti csend . . . Elment. De a lelke, az a tiszta, szépsé­ges, szerető lelke velünk és köztünk maradt, van és lesz! És őrködik gyermekein. És ez ami vigasztalásunk. »Hull a fának a levele, Mégis szól a fülemüle!« Szól a bánatos panasza, csattogása han­got vált ki lelkemből: a fájó visszaemlékezés­nek nyomán fakadó bús hangulatot. — i b — 9 agárral, amelyek közül 2 drb. Lézert Kál­mán kisigmándi, 3 drb. gróf Esterházy Ferenc tatai, 2 drb. gróf Esterházy Pál pápai, 2 drb. Mihályi' Ignácz nagybirtokosoké volt. Reggel 10 óra körül kezdődött a verseny, amejynek pompás őszi idő kedvezett. Az első dijat Lózert Kálmán »Gavallér« nevü, a másodikat ugyancsak az ő »Pintyőke« nevü agara nyerte. A versenyt nagyszámú előkelő közönség nézte j régig. Másnap, azaz 8-án, a katonai gyakoi Ír­téren vadászverseny volt, amelyen a vezető Késmárky Béla főhadnagy volt. Az első Sibrik Sándor hadnagy »Gőgös« nevü lova, a máso­dik Lóskai Zsigmond »Dórá«-ja, a harmadik Cstkvándy Márton lova. Délután galamblövé­szet volt a grófi parkban. Az első verseny­szám diját Jákói Géza nyerte el 4 hibátlan találással. Az Esterfiázy-dijat Sibrik Sándor hadnagy 6 hibátlan találással. A harmadik versenyszámnál Emresz és Sibrik egyesitett dijából az elsőt Jákói Géza, másodikat Sibrik Sándor, a harmadikat Jákói Bandi nyerte meg. Az utóbbi dij az idő későre jártára való tekintetből lett összevonva. Este a Griíf-szálló nagytermében bankettre gyűlt össze a ver­senyekben résztvett társaság. Az első felkö­szöntőt a főispán mondotta gróf Esterházy Pálra, aki kezdeményezője volt a versenyek­nek, a masodikat Lózert a főispánra, mint az egyesület elnökére, s Esterházy Pálra, aki a területet átengedte a verseny céljaira, Purgly László a jelenlevő hölgyekre, Esterházy Ferenc gróf Perczel József nyug. altábornagyra, aki viszont gróf Esterházy Ferencet köszöntötte fel. Tar Gyula a főispán t ejére, a főispán a honvéd huszárezred tisztikarára, kinek beszéd­jére Kralovánszky őrnagy válaszolt, végül Jákói Géza gróf Csekonicsot köszöntötte fel. — A bankett tánccal végződött, s csak a reggeli órákban oszolt szét a társaság. Színház. A lefolyt hét legnagyobb eseménye volt Kormos Ilonka jutalomjátéka. Közönségünk­nek valóságos kedvence levén, már napokkal i az előadás előtt elfogyott minden jegy. Ju­talomjátékául a^ Nebántsvirágot választotta. Egy másik eseménye a hétnek 2 újdonság bemutatója volt. Az egyik a Csibészkirály operett, a másik pedig Lucifer szinmű. A A többi estét és két délutánt Tüskerózsa, Bús özvegy, Bernát, továbbá Viola és Próbaházas­ság töltötte ki. Közönségünk szinpártolás dolgában ál­landóan megmarad a jó uton. Zsúfolt, telt és néha csaknem telt ház váltakozik csupán, üres, vagy csak félig telt ház egyáltalán nincs. Részletes leszámolásunk (okt. 4—10.) a következő: Pénteken a Tüskerózsa ment leszállított helyárakkal. Az előadás elég jó volt. Szomba­ton a Csibészkirály operettnek volt bemuta­tója. Egy primadonnát (Kormos) ki egy szín­darabban csibészt játszik és ugy is van öl­tözve, öltözőjében letartóztat a rendőrség és mivel betörőnek véli, bezárja a többi, aznap j letartóztatott csibész közé. Velük együtt meg­szökik, lebujukban csibészkirállyá lesz és sa­ját lakásába tör "be velők. Ott azután kiderül minden. Az első estén Kormos adta a cím­szerepet szokott virtuozitásával. Minden egyes szavában, dalában, lépésében, táncában ked­Á

Next

/
Oldalképek
Tartalom