Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-09-01 / 35. szám

2. PÁPA és VJ ÍJÉ KE 1907 szeptember 1. befizetett pénzekért való felelősség alól fel­mentette. Ezzel a közgyűlés véget ért. Értesülésünk szerint az igazgatóság már megalakult, amelynek során ügyvezető elnökké Harmos Zoltán, alelnökké Jákóy Géza és ügyésszé dr. Hirsch Vilmost választották meg. Jegyzetek. Irta : TAKÁCS GEDEON. Pápa, 1907. júl. 4. VIII. (Folytatás.) A part Orsovától Babogájg, sőt tovább a magyar parton háziasig a szerb parton pedig végig hegyes. A legszebb szakaszon a hegy mindkét oldalon meredeken szakad rá a vizre; se ut, se part nincs, csak hegy, meg viz és'hozzá magas hegy, mély szakadó part. A szerb részen a mult hatalmának és erejének látjuk hatalmas nyomait, a magyar parton országunk erejét és előhaládottságát szemléljük. Az egyik a Traján útja, a másik a Széchenyi-ut. Az előbbinek csak remek romjai látszanak; a kifaragott, a kivájt szikla és a gerendáknak a szirtbe vájt csapágya, melyen azután a szélesbitő padló nyugodott. Ma csak itt-ott járhatja az ember. Két emlék­tábla: Trajáné és Tiberiúsé látható a szik­lában. v A Széchenyi-ut fallal védett pályája is sziklába van faragva: a Duna felől is fel­építmény tartja, hidak, vasrácsok, táviró- és távbeszélő-sodronyok mutatják a műveltség és erő jeleit. A szerb parton csak csónak­közlekedés van, a magyar part szerb és olált lakosa kocsin roboghat tova. Itt-ott egy kis házikó látszik a parton, tornácos az eleje; rendes, tiszta a ház. Egyik­másik előtt megpillantjuk lakóját: pénzügyőr. A csempészeket lesik; lesi a szerb is épen ugy, mint a magyar. Bizony, most vámháboru van, tilos a járá^-kelés. Feltűnt, hogy a mi hajónkon is, a töb­bieken is, melyekkel lalálkoztunk, a szél háromszögletű fehérszínű zászlót lenget, mely­nek közepén kék kör van. Megkérdeztem, hogy mit jelent. Pénzügyőri jelzés. Amely hajón ily zászló van, azon a hajón m. kir. vámtiszt utazik és pénzügyi legénység, kik a szerb partról a magyarra feladott árut magán a hajón megvámolják, illetőleg az áruforgalmat a vám szempontjából ellenőrzik. Megismerkedtem a vámtiszttel. Igen elő­zékeny fiatal olasz férfi volt. Elmondta a vá­molás sokféleségét, nehézségeit. Megkérdeztem azt is, hogy ha nem volna az emiitett zász­lója a hajónak, s ők nem utaznának velünk, akkor mily eljárásnak volna kitéve a hajó. Csak oly állomáson volna szabad akkor ki­kötnünk, ahol pénzügyőri kirendeltség van; ott sem szabad a kikötői hidat addig lebocsá­tani, mig a pénzügyőr a hajó hidjánál nincs és a fináncokat háromszoros sipjelzéssel kell a kikötésre figyelmeztetni. A magyar parton nem is igen várt bennünket a finánc, bezzeg ott voltak a szerb parton. Ugri-bugri, fegyolmezetlen népnek lát­szottak. A ruhájuk elnyűtt, piszkos, sötét-zöld inkább erdőkerülőnek látszottak. A csendőrjeik csinosabbak, fehér zubbonyuk van pirossal cjiszitve, fekete csizmanadrág, revolver és oly .kis oldalfegyver, mint a mi bakáinknak van; I tisztjeik szintén ilyenek, csakhogy kardot hor­j danak és a sapkájuk díszesebb. A csendőrök számozva vannak. Katonatisztjeik, utaztak a hajón, igen elegánsak, jó benyomást keltettek, hanem azt hallottam, hogy épen a vámháboru folytán­beállott pénzügyi, zavarok miatt bélyeggel fi­zették ki őket s kényszer-pénzül kell tőlük a kereskedőknek, iparosoknak elfogadniuk. Pedig nem szegény az az ország, lega­lább is a földje nem. Láttunk a parton réz­bányát, vasbányát, a Goszpodin szakaszban kőszén-telepet. Igaz, hogy ez az utóbbi igen silány szenet ád, vizzel kell öblögetni, hogy küszápolhassák közüle a sok földet. Hanem nincs az országban jó közbiztonság és ha a mi határunkat elzárják előlük, nincs külföldi forgalom. (Folyt, köv.) A pápai m. kir. földm. isk. az I90G—7. tanévi működéséről Tar Gyula igazgató a következőképen számol l>e. Tanszemélyzet. A tanszemélyzet körében változás történi, mennyiben a Nagyméltóságú m. kir. földmivejésügyi miniszter ur Győrök Leó Tivadar kertésztanitót tőlünk a rima­szombati m, kir. (üldmivesiskolához tette át és helyébe Kodolányi Árpád főkertészt helyezte át Komáromból. A mult, tanévben iskolánknál alkalmazott Igonda János ösztöndíjas néptanító a földmivesiskola két éves tanfolyamát elvé­gezvén, a Nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur által az egri gazd. ismétlő-iskolához neveztetett ki szaktanítóvá és helyébe Paar Miklós oki. néptanító alkal­maztatott. A tanszemélyzet jelenlegi tagjai: Tar : Gyula igazgató, Máté László s.-tan., Kodolányi Árpád főkertész, Nyárády János gazd. gyakor­nok és Paár Miklós ö. néptanító. Az orvosi teendőket dr. Cseh-Szombathy László orvos, az állatorvosi teendőket pedig Holl János a helybeli m. kir. honvédhuszár­ezred lőállatorvosa látja el. A tanulók létszáma. A tanév 1906. évi október hó 1-én vette kezdetét, mikor is a tanulók létszáma 44- volt. A tanulók közül 5 nem tudván megbarátkozni az iskolai viszonyokkal, eltávozott, 1 meghalt, 1 tanuló pedig a nyári félév kezdetén a csíkszeredai földmives-tsko­lától helyeztetett át hozzánk; igy a jelenlegi létszám 39 éspedig 25 első és 13 másodéves rendes tanuló. Az iskolában rendezett téli tanfolyam. A rendes tanulók oktatásán kivül f. évi jan. hó 5-től február hó 28-ig 8 hétig tartó mező­gazdasági iskola rendeztetett a környékbeli kisgazdák fiai részére. A tanfolyamon részt­vevők a gyakorlati és elméleti oktatáson kivül seprű, kefekötés és kosárfonásra is megtanít­tattak. Ezenkívül megtanulták a kisgazdáknak szükséges szerszámfák: lőcs, kisefa, kapa, ásó­nyél, saroglya. gereblye stb. házilag való el­1 készítését. A téli hónapok alatt ugyanazon házi­ipari oktatásban részesültek az iskola rendes tanulói is. Papnövendékek és tanítójelöltek okta­tása. A pápai ev. ref. theologiai akadémia III-ad és IV-ed éves hallgatói ez évben is heti 2 órában; a lanitóképzöintézet I.—IV. hallgatói heti 7 órában hallgatták a részben gyakorlati, részben elméleti gazdasági és ker­tészeti előadásokat. Látogatások. Iskolánkat e tanévben vendégkönyvünk szerint 107 érdeklődő ke­reste fel. Szaktanácsok. Papok, tanitók és kis­gazdák látogatásuk alkalmával 41 esetben fordultak tanácsért; Írásbeli tanács pedig szak­tanácsi könyvünk szerint 8 izben adatott. Egészségi állapot. A tanulók egészségi állapota általában kedvező volt, dacára, hogy az abnorinis időjárás, a kedvezőtlen tél követ­keztében 50 izben fordult elő jelentéktelenebb megbetegedés. A tanulók az iskola orvosa által havonta kétszer megvizsgáltattak. Tanulók elhelyezése. Mult tanévben vég­zett 17 tanuló közül, mennyiben a velük való levelezésből megtudhattuk, szülői gazdaságá­ban van 2, állásban 9, katona 3, ismeretlen helyen 1, a sárvári tejkezelői tanfolyamon tovább tanul 2, A tanulóinkat alkalmazó bir­tokosok megkérdeztetvén: 4 megelégedését tudatta a tanulók szakképzettsége, szorgalma, ügyessége és megbízhatósága felől; 2 kevésbbé volt megelégedve vülük: 3 levelünkre nem válaszolt. Kisgazdák érintkezése az iskolával. A helybeli és vidéki kisgazdák vetőmagvaik neme­sítése céljából az iskolától vásárollak, illetve kicseréltek: 47-94 p búzát. 34-50 q rozsot és' 1 q répamagot. Az iskola gépjei közül díjmen­tesen használták: a vetőgépet 24, a lókápát 4, a konkolyozól 7, a tengerimorzsolót 1 iz­ben. Vásároltak laiskolánktól 350 drb. gyü­mölcsfa-oltványt mérsékelt áron. Kisgazdák­nak adatott el 2 drb'. növendék üsző és 7 drb növendék bika, 1 drb. igás kanca ló. 114 drb. yorkshirei sertés és végül az iskola tenyész­bikájával kisgazdáknak 11 drb. tehene haga­tott meg. Állatállamány. Szarvasmarha állomá­nyunk bonyhádi szimmentháli, melyre tiszta­vérü szimmentháli bikát használunk, számuk 59 darab. Lóállományunk Nonius-Furiozóval ke­verve és muraközi. Célunk nagyobb testű kocsi és igáslovak nevelése, számuk 18 drb. Sertéstenyésztésünk yorkshirei fajta. — Célunk a környékbeli gazdákat hússertéssel ellátni, számuk 34 drb. Igás ökör állományunk 16 drb. magyar fajta és 5 drb. nyugati. Házinyultenyésztésünk célja az olcsó hus előállítása. Óriás belga husnyulakat tenyész­tünk és a tenyészfelesleget a tanulók és kis­gazdák között osztjuk ki. Terméseink. Termesztett kultúrnövé­nyeink az idén kösepes termést adtak. Termett k.-holdanként: buza 1070 kgr., rozs 933 kgr. árpa 915 kgr., zab 911 kgr. magbükköny 509 kgr. Takarmánynövényeink szintén közepes termést adtak és közepes termést Ígérnek a kapás növények is.. Kísérletezés céljából az idén 8 k.-holdon kendert és 1000 Oölön lent termelünk. Különféle vetésforgóinkba fel nem vett «

Next

/
Oldalképek
Tartalom