Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-06-02 / 22. szám

7. PÁPA és VIDÉKE 1907 junius 2. Ekkor azonban már késő volt, amennyiben a nagy szélviharban a tüz oly gyorsan terjedt . tova, hogy mire ellehetett oltani, arra már Rajki Sándor, Fodor Sándor és Major Péter háza teljesen elhamvadt. A kár meghaladja a 8000 koronát, amelynek alig negyedrésze fog biztosítás utján megtérülni. A gyermeh szülői ellen, akik nem gyakoroltak fiuk felett kellő felügyeletet, gondatlanság miatt megtették a feljelentést. Bizony, bizony a hőség! (Kivonat a mezőgazdasági értekezésből.) Ha az emberek az elmúlt nyáron tőlem kérdezték, hogy különösen a mezei munkáknál, az őket kinzó szomjúság ellen mitévők legyenek, akkor én azt ajánlottam nekik, — amit ezennel minden olvasómnak ajánlani fogok; — ők azt kipróbálták és ezen jó tanácsomat megköszönték, és én ugy hiszem, hogy ezen soraim sok olvasója, ha csak szellemben is, ugyanazt fogja tenni, ha erről egy próba által személyesen meggyőződnek. Vegyen, — ugy mondtam az embereknek, 1 liter vizet, hagyja ezt egy teli kanál, körülbelül 15—20 gramm, Franck-kávé-pótlekkal, ami felesége konyhájában bizonyára meglesz, 5 percig jól felforralni, azután a főzetet állitsa félre és hagyja kihűlni, (izlés szerint egy kevés cukrot is tehet hozzá) azután palackban, vagy kulacsban vigye magával a mezőre. —Legjobban tenné, ha a palackot azután egy árnyékos helyen a földbe ásná, — mivel az ital akkor hűs, friss marad. Ha azután szomjas, akkor igyék ebből a Frank-főzetbői egy jó nagy kortyot és csodálkozni fog, hogy szomjúsága milyen hosszú időre csillapítva marad. A »Franck« tehát nem csak a legjobb kávé-pótlék, mert hiszen ilyennek általánosan el van ismerve,— i hanem a legjobb szomjcsillapitó is. Fából vaskarika. Egyik bíróságunknál folyamatban levő peres ügy aktái között van • egy levelező lap, melynek tartalmát minden kommentár nélkül alább közöljük: Tisztelt Szabó Ur! »Tudomásomra adták, hogy maga meghalt volna. Az Isten ne adja, de ha ugy van, • a lóval azonnal Szalókra jöjjön Szabó ur • öccsével. A lóra lesz vevő, vagy ha nem, elviszem velem Sopronba. Csütürtökön reggel utazom a lovakkal együtt. Addigra Szalókon legyenek. Tisztelettel N. N. lókereskedő. E levél irója talán most se tudja még, i hogy soraiból milyen sületlenség sült ki. Testvér testvér ellen. Két testvér vívott tagnap délután egymással élet-halál harcot Magyargencs községben. A legrémesebb az egész dologban, hogy a két testvér közül az egyik Horváth Karolina 13 éves,* a másik pedig Horváth István 9 éves. A veszekedés a testvérek közt azért tört ki, mert Karolina elárulta öcssét, akit apja valami csintalanságáért alaposan elpáholt. Horváth István, mikor az apja eltűnt a látóhatárról, felkapott egy hatalmas üveget és azzal rohant nénjére, aki egy ollóval védekezett öccse támadása ellen. Közben megsebezte öccse kezét, mire ez oly méregbe jött, hogy a kezében levő üveget oly erővel sújtotta testvére fejéhez, hogy a koponyacsontja megrepedt. A kis lányt most súlyos sebesülésével a szülői ápolják. Hermann. — Fantasztikus beszély. — Irta : G. LANDAUER. Franciából : SZEBERÉNYI L. (Folytatás). — A hölgyek ! Miféle hölgyek? — kérdé gúnyosan. — Akik felültek a szinház előtt. A kocsis hangosan nevetett. — Ah! Maga onnan kezdve követett engem! Nos, én nem tudom, hova lettek azok a hölgyek ! Ekkor reményt vesztve felültem a kocsiba és szállodámba vitettem magam. A két hölgy eltűnését hiába igyekeztem magamnak megmagyarázni. Fejem szédült; képzeiőtehetségem irtózatosan működött. Ugy tetszett, mintha természet feletti hatalommal kellett volna harcolnom és remegtem attól a gondolattól. hogy gyenge erőm kimerül ebben a vészes küzdelemben. Abban a pillanatban, mikor kiszállok a kocsiból, valami idegen tárgy kerül a kezembe. A rózsa volt, melyet a fiatal hölgy hajában láttam. Mint egy tolvaj, ugy ragadtam meg a zsákmányt; legalább van valami emlék is tőle, amely nem ábránd, hanem vaiőság. Hiába tudakozódtam a fiatal hölgy után; eredménytelen volt minden kérdezősködésem. A színházban mindenki látta, de senki sem tudta sem nevét, sem lakását. E naptól fogva nem láttam többé. Óhajtom a harmadik megjelenést, melyet a szomnambulista nő megjósolt, pedig rettegek tőle. Azért, mihelyt ügyeimet, melyek itt tartóztatnak, befejeztem, visszatérek Németországba, • ahol talán ismét megláthatom. — Szóval, Hermann, te szerelmes vagy j oly hölgybe, akit csak kétszer láttál, még pei dig, megvallom, rendkívüli körülmények közt. Most azonban, ha akarod tudni véleményemet, én azt hiszem, a jósnőnek jövendölése egy napon egészen meg fog valósulni. Te felkutatod az ismeretlent, végre megtalálod és ő harmadszorra bizonyára nem tud előled elmenekülni. Ekkor megismerkedsz vele, megkéred kezét és ő bizonyára beleegyezik. Ami pedig halálodat illeti, amely menyekződ után be fog következni, a jósnő nagyon előre gondolt. Meglehet, hogy majd 50 év múlva házasságod után az élők sorából elköltözöl és igy végleg beteljesül a jövendölés, melyet a te híres jósnőd mondott. Most még nagyon a régi német legendák hatása alatt vagy, de ez a hatás nemsokára eltűnik, mihelyt huzamosabb időt töltesz közöttünk. — Talán! — válaszolt Hermann, kétkedőleg rázva fejét. Az óra már éjfél után kettőt ütött, a fiatalemberek tehát eltávoztak, egyedül hagyva Hermannt szobájában. Hermann kioltja a szalonban a lámpát és hálószobájába akar vonulni. E pillanatban ugy érzi, mintha vállát érintené valaki. Visszafordul és maga előtt látja a jelenést, akiről még néhány pillanattal előbb beszélt. Rémületében székkel kínálja meg a fiatal hölgyet, ő maga szintén leül, várva a magyarázatot. A fiatal lány sokáig mosolyogva néz rá, végre igy szól hozzá. — Ön nagyon remeg, Hermann, hát fé tőlem? — Nem remegek, — válaszol, — minthogy ön oly kedves hangon szól hozzám, de félek, hogy valami alvilági cselnek vagyok játéklapdája. Eszembe jut egyik álmom, mikor ugy előttem volt, mint most; ön kitépte szivemet keblemből és szétmorzsolta gyengéd ujjaival. — Én nem leszek oly kegyel len. Különben is. hogy kissé megnyugtassam, megmagyarázom, miként jutottam az ön szobájába. Anyámmal a szomszéd szobában lakunk. A háziasszony hanyagsága folytán'az átjáró ajtó, meiyet ön elől a függöny eltakar, nyitva maradt. Önkénytelenül is meghallottam barátaival folytatott társalgását; ekkor észrevettem, hogy ön rólam beszél; felismertem és most már hallgatóztam. Figyeljen tehát; most nem fogok megszökni, hogy harmadszori megjelenésemmel is rémitgessem. Eljárásom ne lepje meg önt; én elkényeztetett, szilaj, különös természetű leány vagyok. A körülmények, melyek közt ön engem megismert, valóban titokzatosak. Pedig a véletlen okozta mindezt, mert nekünk nem volt szándékunkban önt ámítani. Az első alkalommal, midőn Bádenben meglátott, könyvet olvastam. Kissé boszankodtam megjelenésén, mivel azt gondoltam, hogy leselkedik rám, de magaviselete oly kifogástalan volt, hogy nem tudtam elfojtani mosolyomat. Ön annyira bámult engem, hogy észre sem vette szolgámat, aki hátam mögött a lovakra ügyelt. És annyira magánkívül volt, hogy csak akkor akart követni, midőn én már messze voltam. Még ugyanaz nap Bécsbe utaztam anyámmai. Hermann csodálkozva, némán hallgatta a fiatal hölgy szavait. — De meg kell magyaráznom önnek—folytatá — a színházban való megjelenésemet is. Akkor épen Erler gróf kastélyában voltam, két mérföldnyire attól a várostól, melyben ön tartózkodott. Azon este a gróf álarcos bált rendezett a szinház palotájának egyik termében. Mi ugy akartunk résztvenni a bálban, hogy fel ne ismerjenek bennünket. Anyámmal tehát abba a kocsiba ültem, mely a kapu előtt várakózott. A kocsiban felöltöttük előre elkészített jelmezünket és mialatt a kocsis, akinek ez meg volt hagyva, egyik lámpását meggyújtotta, azalatt mi a másik oldalon kiszálltunk. Másnap a kocsis, kinek hallgatást parancsoltunk, elbeszélte, hogy egy ember követte. Nem kételkedtem, hogy ön volt az, mert én észrevettem a színházban; most tehát ne haragudjék rám, hogy — ámbár önkénytelenül — oka voltam az ön rettegésének. Nevem Floriani Julia; 15 éves koromban hagytam el Párist s azóta Nápolyban, szülővárosomban lakom. — De mindjárt reggel lesz és én még mqst is itt csevegek. Adieu! a viszontlátásra! S ezzel távozni akart a rejtek-ajtón, de Hermann visszatartá : — És ha a jósnő jövendölése megvalósulna? — Néhány óra múlva nappal lesz, feleié. Anyám önt szívesen fogadja és akkor megtudhatja a választ Ezeket mondva, eltűnt a fali függöny mögött . . .