Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-01-20 / 3. szám

2. PÁPA és VIÜSKE 1907 jamián-20.' nál, sem több, sem kevesebb. A szabadság, egyenlőség, testvériség a szegényekés elnyomottak örökprogrammja« (Césarisme et christianisme, Proudhontól.). Elfelejtik azonban kiemelni, midőn ezt állítják, hogy Jézus Krisztus nem anyagilag értette a tanokat, mert épen ellenkezőleg azt hangoztatta, hogy »Adjátok, meg a császárnak, ami a császáré Istennek, ami az Istené«. Midőn a nemzetközi szociálisták párhuzamot vonnak saját tanításuk és Krisztus Urunk tanítása közt elfelejtik kiemelni, hogy Jézus Krisztus alapigéi a béke és a szeretet, ellenben az övéké az osztályharc és a gyűlölet. Jézus Krisztus életszentségre tanit, ők pedig harcot indítanak minden ellen, ami az emberiség nemesebb érzelmeire jótékony hatással van. Ebből látszik, hogy ők nem az emberiség jóakarói s hogy választott jelszavaik az általuk telitett tartalmukkal csak üres, hangzatos frázisok, melyekkel megtévesztik az alacsony szellemi színvonalon álló néptömeget. A való az, hogy Krisztus Urunk tanainak letéteményese, az anyaszentegyház is tanítja a szabad akarat, a lelki egyenlőség és testvétiség tanait, azonban az egyház ebbeli felfogása olyannyira elütő a szocializmustól hirdetett és az övéhez hasonló szavakba burkolt tanoktól, hogy még a laikus is tisztában lesz a két tan közti különbséggel, hacsak némi fogalma van a szociálizmus céljáról. S hogy a kereszténység alapját tá meg a nemzetközi^ szocializmus-,, annak két oka van. Nevezetesen: a keresztény vallás jelszava az embere szeretet s igy előbbrevalónak tekinti alelki életet, mint az anyagit.. Ez: tehát: oly ellentét, mely mindig útjában állott és áll; oly akadály, melly korlatot szab minden olyan törekvésnek., mely az embert az állat színvonalára sülyesztL. Ez az egyik ok, amiént a nemaetköziek gyűlölik a keresztény vallást. A másik, ok pedig az, hogy tamiknak mintegy isteni eredetet szeretnének adni, hogy igy szép szerivel, ravasz úton-módon jobban hozzáférkőzhessenek a tömeghez, ahhoz a tömeghez, mely még elég: ósdi, maradi ahhoz, hogy a divatjukat mult keresztény életelvekhez alkalma»kodjék. A cél tehát: bármi úton-módom eltörölni a keresztény vallást. Ennek megtörténte után következnék egy uj, jobb világrend, amidőn beteljesednék szociális értelemben az egy akol, egy pásztor korszaka. Előbb azonban el kellene söpörni a föld színéről a nemzetközi szociálizmusnak ellentálló elemet, hogy akadályra nem lelvén, hivei szabadok, egyenlők és testvérek lehessenek. Hogy ez a — nemzetköziek szerint — boldog állapot nem tartana sokáig, annak megítéléséhez nem kell látnoki tehetség. Nem lehet ugyanis oly társadalmi életrendet elképzelni, ahol a függés érzete, ellentétek és különböző súrlódások ne volnának. Hogy ez igy van, annak bebizonyítására nem kellenek. vallásii és- euköfei indító - okok,, erre megtanít! a józan: ész, assz emberi i belátás»* is,. Avagy vizsgáljuk*;csak

1 az . ember, óMfolyamát

1,. miit tapasztatunk! ? !

1 Ak gyermek sziiMése utáiröumagá- vél! teftetetlenv, teháü ápolóra, .gondviselőre van szüksége.. Később is,

:. ha: már.az állhitii élet: köveltkezííuiényeit»: önmaga,, képes; kielégíteni, még inkábte,szüksége • van, gyámoliílóra, mtmuullatóra,,.mert :ezek; hiányában- inkább) vaillami , 3zörnyfételenne-,. mint embeaii lérny. A

V családi kör,tehát az- elsői tényező,, mellyel a. gyermek függő' viszonyban, áll.. A\ szülői jog és a gyermeki köteles engedelmesség, oly világosan, megcáfolják, aa nemzettkö'ziektől uosszuJl értelmezett! szabadság, fogalmát, hogy vallási indító)ok. nélkül; is be keli fernemi, hogy ax-, ember nem i szabad, hanem igenis függő lénynek, születik. E függést azonbani nemesak. a családi körben, hanem, az. élet minden mozzanatában érzi. EL függés teszi: az emberi intézmények» alapját, s- ha: sikerülne kiirtani, felszabadított! vádi csorda lenne az emberiség.. Éppen, ugy vagyunk a szocializmus, szerinti, egyemlőséggel és testvériséggel! is.. Azonbam érvelés helyett vessünk; egy rövidkepillantást a szociáldemokraták gyakorlati működésére s meg fogunk győződni', hogy éppen ők maguk cáfolják megválasztott jelszavaikat. Ők ugyanis nagyhangon hirdetik a szabad meggyőződést^ azonban a legkegyetlenebb módon, üldözik a nem szociáldemokrata, különönem ? ... De ezt nem tehetem fel egy szerbről! ... S ha mégis?« . . . Elfödte kezével arcát s fájó gondolatokba merült. Jó lova ezalatt nyílsebesen röpítette a vár felé. »Hah! mi ez?« kiáltott a lovag, s megrántotta lova zabláját. A szegény állat megállt. »Zene, énekszó töredezik ki a várból! Mindenható Isten! Csakugyan! Most már nem kételkedhetem: Harajovics Iván, szép jegyesem atyja — nyomorult hazaáruló, ki tétlenül nézi, mint vérzett el nemzete Rigómező mellett!« A lovag a szivéhez kapott, ügy zúgott, ugy fájt valami ott belül, hogy azt hitte, ütött a végső órája. A hűvös éji szél csakhamar magához téri tette. »Bemenjek«?, tűnődött magában. »Eh! hadd lássam szemtől-szembe azt a nyomorultat, ki vigadni tud akkor, mikor hazája vérben fürdik!« Megsarkantyúzta lovát, s a nemes mén őrült vágtatással viharzott tova s pár perc múlva odaröpitette őt a roszovi vár hídja elé. Épen kopogtatni akart, mikor egy ma gányos alakon akadt meg a tekintete. * Ki vagy te, jó vitéz?« kérdezte sötétn. Szegény guzlicár vagyok uram!« felelte az ismeretlen. »Szeretnek bejutni a várba, de alig eresztenek be oda engem.« A lovagnak pompás ötlete támadt. »Cseréljünk öltözetet jó ember, tán nem vesztesz a cserével! Add oda kobzodat, s vedd érte kardomat!« S letépte az oldaláról drága kövekkel dúsan kivert remek kardját. A guzlicár habozott. A lovag türelmetlenkedni kezdett. »No, nem hallottad?« rivalt rá indulattal. »De ... jó uram, meggondoltad-e, mit kívánsz?« kérdezte ámulattal. »Szvotics Milán nem tetőled kérdezi, mit csináljon!« csattant fel büszkén a lovag. A guzlicár mélyen meghajolt e névre. »Bocsáss meg uram, hogy rögtön nem engedelmeskedtem, de hidd el, nem ismertelek meg. Itt az egész öltözetem!« Szvotics Milán deli tagjait nemsokára a guzlicár szegényes ruhája fedte. »Vedd paripámat is!« suttogta a lovag, »s ha többé nem térnék vissza, azt mondjad népemnek, hogy Rigómező mellett haltam hősi • halált! — Isten megáldjon!« A hű paripa olyan esengve nézett rá, mintha csak azt mondta volna: »Ne menj édes gazdám, ne menj be a várba! Ülj iukább aa én hátamra. Messze, tovaröpitlek ez átkozott tájiról!:« De a lovag.nem értette meg paripája könyörgő tekintetét. Felsegítette a guzlieárt, s mindaddig követte szemével, mig csak lő és lovas bele nem veszett a sötét éjszakába. Aztán kezébe vette kobzát s görgetett a kapun. »Ki az?« hangzott a toronyból. »Magányos guzlicár, ki dalolni vágyik a vár hatalmas urának«. »Majd bejelentelek, bár ugy is hiába!« szólt a kapus s becsapta az ablakot. A lovag dobogó szívvel várakozott a kapu előtt. »Mi kell?« rivall a hatalmas várúr a kapusra. Egy guzlicár vár künn s bebocsátásért eseng. Dalolni vágy' uram; dicsőségedről szeretne dalolni!« Harajovics Iván arca mosolygásra derült. »Bocsásd be azt az ingyenélőt! Ugy is mindegy, egygyel több vagy kevesebb léhűtő van a teremben!« A kapus majd ott maradt az ámulattól. Emberemlékezet óta ez az első eset, hogy a