Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-04-28 / 17. szám

II. évfolyam. Pápa, 1907. április 28. PÁPA ÉS VIDÉKE 17. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitői körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész é.vre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24- fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR. Szerkesztőség: Pápán, Petőfi-utca 10-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindennemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Pénzügyi alakulások. Nem lehel, közömbös sem a gazdaközönségre, sem az iparos világra egyetlen oly mozgalom sem, mely az ő érdekkörének határain belül a hitelügygyei bárminemű kapcsolatban áll. Ma, mikor a körülmények a kisgazdát és a nagybirtokost egyaránt a belterjes gazdálkodás felkarolására kényszeritik, mikor tehát a gépek beszerzése, a megdrágult munkaerő pénzt és újra pénzt követelnek, nem lehet érzéketlenül nézni, vájjon gyorsan kap-e a kölcsönkérő pénzt és 4-5 tized %"

a' olcsóbban vagy drágábban jut-e hozzá. Nem lehet közömbös e dolog az iparosra sem. kit egyrészt a hitelezés kényszere, másrészt a nála is elkerülhetetlen gépek, anyagok beszerzése, esetleg a kölcsön igénybevételére utal, vájjon saját városában kaphat-e pénzt elsőbbségi betáblázások nélkül, de ugy, hogy uzsorás kezébe ne kerüljön. A korona-takarékszövetkezetek és az önsegélyző-intézetek nem mindenki előtt kedvesek. Általában az a felfogás felőlük, hogy csak annak hasznosak, akiknek úgyis van pénze és ezek révén pénzének épen csak egy részét akarja ujabb keringésbe, szóval növekedésbe hozni. A mai pénzintézetek legtöbbje jelzálogkölcsönnel foglalkozik; váltótárca forgalma aránytalanul csekély az előbbihez viszonyítva. A betétek gyarapodásának csak örülni tudunk, de ha arra gondolunk, hogy a kölcsönök legnagyobb része nem befektetésre, vagyis nem • a meglévő vagyonnak megsokszorositására fordittatik, hanem a megcsappant jövedelem pótlására, akkor valóban arra kell gondolnunk, hogy az a" nagy pénz, amit egyik másik pénzintézetünk osztalék cimén részvényeseinek juttat, az improductio (nem termelő) tőke gyarapítására -szolgál és a fáradságos ipari, főként mezőgazdasági munka verejtékéből halmozódott össze és kamat, vagy visszafizetés cimén a termelő munka szolgálatából, a termelő ember kezéből vétetett ki és vált fekvő tőkévé. Tőke és tőke között nagy a különbség. Nem a fukar, sem az uzsorás tőkéjére nem gondolunk, ezek holttestek vagy fertőző telepek a gazdasági haladás útjában. Hanem van mozgó tőke, mint például a gazdasági szövetkezetek (gép, értékesítés, feldolgozás szolgálatában) pénze, az ipari és kereskedelmi részvénytársulatok pénze és van a fekvő tőke, mely csakis a sokszor nagyon is erősen sajtoló kölcsönkamatok szívására, tehát pusztán és egyedül a nyers pénzforgalom hasznaira áhítozik. Ez óriási hányadában nem vesz részt a nemzeti vagyonosodás, az ipar, kereskedelem szolgálatában. Ez nem foglalkoztat erőt, nem járul hozzá a nyerstermény értékesítéséhez. nem hoz be külföldről pénzt, nem köti meg — foglalkoztatván itthon az erőt, sőt sokszor épen a nyomasztó kamatteher miatt kiűzi a föld népét, mely azt reményű, hogy megtakarított dolláraival törlesztheti a kölcsönvett koronákat. Nem ítéljük el e »fekvő tőkét«, T A R C A Ábránd. Egy mosoly nélküli röpke pillantáshoz Mennyi álmot fűztem, mennyi édes álmot, — Ó, ha ezen álmák ezen édes álmák, Egy régi valónak hirnöki volnának. Gondolatban már is sokszor öleltelek, Illatos mezőkön csókolóztam veled, Virágok közt szivtam ajkadról a mézet S körülültünk dongtak irigykedő méhek. Esküvőre mentem álmaimban veled, Himesszárnyu lepkék serge volt nászmenet, Csalogány éneke volt lűsérő zene, Templom, csillagfénnyel, Isten szabad ege. Mennyi édes álom, mennyi édes álom . . . Es te hozzád édes, száll, száll sóhajtásom, S mikor lenge szellő arcod simogatja, Hogy az sóhaj lehet, gondolsz-e te arra? — kis — Képek az örökvárosból. Irta és a karádi kaszinóban felolvasta: DR. PADOS GÁBOR. A nap ép delelőponton áll, az ég azúrkék, vonatunk kiér a puszta, kopár, fanélküli Appeninekből s egyszerre megpillantom a Szent-Péter-templom kupoláját, amely harmonikus architektúrájával csalogatóan hiv az. örök városba. A sárga-piszkos vizű Tiberis partján haladunk; jobbról-balról termékeny földek, de különösen legelők tele juhnyájakkal; itt is csak főlsira pásztor furulyája, akárcsak otthon, nagy Magyarországban. Egyszerre csak mintha a paradicsomba érkeznénk: gyönyörű kertek, tele szebbnél-szebb villákkal, illatos ciprus, narancs és citrom fák; óriási kertek, ahol megkapja lelkünket a kertészet sok művészi alkotása. Róma 4—5 km. távolságban egészen körül van véve kertekkel, ahol mindenféle kerti vetemény terem, hogy az éhes lakosságot kielégítse. De a sok kert korántsem elég; ha Róma nem kapna Nápolyból minden reggel 60 vaggon zöldséget, hamarosan éhen halna. A zöldség nagy szerepet játszik a római konyhán. Első ebédemen a hus mellé valami zöldségfélét adtak. Jól megnézem, hát képzeljék csak, sárgarépalevél. Na, gondoltam magamban, de szegények lehetnek ezek! Otthon az apám a teheneknek adta a levelet, itt meg az urak elé tálalják — csemegének. De nincs az a zöldség, amit elénk ne tálalna az élelmes talián. Még a csallánt is elkészítik. Könnyű itt a szakácsnak lenni; a garnirunk valami zöldségféle, hamar készen van; megmossák, vizben megfőzik, megsózzák, kis olajat vagy zsirt tesznek reá és kész. Gyenge, mégis tápláló eledel, ami a fő. Vonatunk lassan beérkezik az állomásra. Már messziről láttam, hogy egész Róma lebeg és leng a levegőben. Nem tudtam elgondolni, mi lahet ez? mindig közelebb és közelebb érve, már arra a következésre jutottam, hogy itt valami nemzeti ünnep van, mert a házak felvannak lobogózva, csak az volt különös, hogy mig nálunk egyszínű minden, ott sok-