Pápa és Vidéke, 2. évfolyam 1-52. sz. (1907)

1907-01-06 / 1. szám

SV. PÁPA és VIDÉKE 1907 január 20

. nek veti meg alapját, létesiti a keresztény hitelsövetkezetet. Amint értesülünk, Oszmics, a gazdák hitelszövetkezetének másod igazgatója, a pozsonyi hitelszövetkezet lelke, központi kiküldötte] nálunk is hajlandó e szép eszmét megvalósítani, A létesítendő hitelszövetkezetnek, amelyet a központ támogatna, célja nem az, hogy a szegény, egyszerű nép keserves izzadságából 20—SO°/

0-os osztalékot nyújtson a részvényeseknek, hanem hogy a szegényeken segítsen. Ker. hitelszövetkezetünket ós annak vezetőit e három igazság fogja áthatni: a ker. szeretet, igazságosság és irgalmasság szelleme. Számos pénzintézetünknél épen az nein kap kölcsönt, aki leginkább érdemes a szeretre, kit csapás, szükség ért. Különösen az ilyeneken kell gyorsan, olcsón és a szükséghez képest segítenünk. Pénzintézeteink gyakran kicsinyes kölcsönöknél oly aggályosak, még kétes egyéneknél jó szóért ezreket kockára tesznek. Pedig épen kis kölcsönök folyósításánál kellene leginkább a szeretet parancsára figyelniök. Manap, midőn az uzsorának ezer faja divik, igen fontos feladatot töltenek be azok a hitelintézetek, melyek a ker. szeretet jegyében és szellemeben működnek. A ker. népet igen sok helyen a kis kölcsönökkel űzött uzsora tette tönkre. A kis kölcsönökkel foglalkozó uzsorások 10 — 20—40 kor. kölcsönöket dobálnak a nép közé tavaszszal, mikor a szegény ember vetőmagra, lisztre, ruhára, vászonra szorul, ősszel pedig társzekerekkel hajtják be a kölcsönöket, 4 korona kölcsönért 8 kor.-t; 12 koronát érő vetőmagért 18—20 koronát érő gabonát vesznek. A ker. szeretet elve az olcsóság. Mi a szeretet leple alatt nem fogunk önző célokat keresni. Számos pénzintézet van, hogy ugy a j°.bb, mint a bal kéz nyúzza a szegény népet. Nem a nép javára alakítanak pénzintézetet, hanem pénzsovár, lelketlen emberek javára. Ügyvédi telekkönyvi, utánjárási s folyósítási költségek nem egyszer a tőke 20°/

0-át is megemésztik, mi kivatalból fogunk eljárni a kölcsön folyósításának eszközlésénél a fél megterhelése nélkül és az állam jóvoltából, mivel ez a szövetkezeteket támogatja, bélyegmentesen. És csak a szükség szerint adunk kölcsönt, amenynyiben a kölcsönvevőnek javára szolgál. Oly intézet, mely nem kutat a kölcsön céljai után, vét a ker. szeretet ellen. Hisz a jó szülő, bármennyire szereti is gyermekét, nem tesz hiindig kedvére; nem ad neki kezébe kést, nem engedi őt tűzzel játszani, nehogy ártson magának. Ilyenkópen kell tennie a ker. hitelszövetkezetnek is. Ne adjon kölcsönt részegeskedésre, tékozlásra! Sok pénzintézet szemet huny e fontos elv előtt. Nekik elég, ha pénzük biztosítva van és jó kamatot jövedelmez; miattuk tönkre mehet a kölcsönvevő anyagilag, erkölcáileg, akár családjával együtt is. Továbbá legyen igazságosság a kezelésben. Mily sok szegény ember siratta meg már. a pénzintézetekbe vetett bizalmát. Keservesen gyűjtött fillérjeiket bizalommal rakták le a vezetők kezeibe s ama szomorú csalódásra ébredtek, hogy pénzüket szétlopták jellemtelen emberek. Ok azt hitték, hogy becsületes emberek kezébe tették pénzüket, pedig azok tolvajbandák voltak, kik azt elitták ós elkártyázták. A ker. • igazságosság megkívánja a kellő ellenőrzést. Sokan, kik nyirkos börtönökben siratják hűtlenségüket, nem jutottak volna e sorra, ha kellőleg ellenőriztették volna őket. S a ker igazságosság szempontjából ker. hitelszövetkezetünk méltányos lesz a kamatszámításnál is. A kér. felfogás az, hogy a pénzkamatnál csak a lehető legkisebb mennyiség igazságos. Pénzintézeteink a nagy kölcsönöket olcsón, kis kölcsönöket pedig drágán folyósítanak; hiszen a szegény embernél a fillér korona, mig a gazdagnál a korona fillér számba megy. Hány lelkiismeretlen intézet van továbbá, mely nevetséges öszszegérfc elárverezteti adósának egész vagyonát, vagy a tönk szélére juttatja, pedig jó szóval rendezni lehetett volna a dolgot?! A ker. igaságosság szelleme követeli továbbá, hogy méltányosak legyünk a figyelmeztetési költségek felszámításával is. Végül irgalmasok leszünk. Megelégszünk csekély osztalékkal; a fennmaradó nyereséget pedig legalább részben közjóra fogjuk fordítani. Mily szép és nemes tett lenne például, midőn a létesítendő ker. hitelszövetkezetünk nyereségének fölöslegét Pápán egy katholikus nyomdára, vagy katholikus köri házra fordíthatná, hogy végre valahára építhetnénk magunknak egy házat, mely második otthonunk lenne, hová eljárnánk tanulni összetartást, hogy helyt állhassunk a világban mint katholikusok és honpolgárok. Adná Isten, £hogy a ker. hitelszövetkezetünk révén katholikus körünk bérelt, szük helyiségót felválthatná egy magasan kiemelkedő, szép Hát ahogyan most. van! Mit csinálnék mást? !• A nappalt az éjbe visszavarázsolom: éjjeli álmaim újra átálmodom s leirom tehozzád, te éjjeli tündér, álmaim tündére. Csak tenéked irom, de nem irom a te nappali másodnak, mert annak nem szabad. Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Dehát azt gondoltam, mind egyformák vagytok. Hiszen tudod, akkor mily sötét volt lelkem. Bírhatnálak mostan — oh késő gondolat, őrjitő gondolat — ha megtettem volna, amit te kívántál, ha ez a sár akkor ugy nem húzott volna, ha . . . Dehát azt gondoltam, mind egyformák vagytok. Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. * Nyugtalan aludtam. Barangoltam messze, kietlen vidéken. Egyszer csak azt mondják, újságban olvasták, hogy te rossznak váltál. Te, az ártatlanság megtestesült képe

; trónodröl lebuktál. »Nem igaz, hazudtok, ezerszer nem igaz! Én ismerem jól őt. Elmegyek, megnézem, ha világ végén is, mégis felkeresem s megkérdezem tőle.« Es útnak indultam. Soká jártam, kelteni és nem találtalak. Kerestem palotát, nagyúri termeket, hiányzottál onnét. Kerestem gazdagok, szegények házait, de nem voltál sehol. Oh én szegény fejem. Oh én szegény fejem. Mentem tovább, odébb; mint a szegény vándor: falun ki, falun be. Mindenütt köszöntem kalapot emelve: alamizsna helyett nevedet kérdeztem, érted imádkoztam. És a jó emberek szánakoztak rajtam; mindig azt azt kérdezték, mi bajom ván véled. S mikor én csak újra nevedet emlitém, elszomorodának, egymásra nézének s azt mondták rám: szegény. S mint akik ügyemmel tisztába j elvének, nyúltak a kenyérért, nyúltak a krajcárért s tenyerembe tették. Vigasztaló dolog a földhöz ragadtnak. Sovány alamizsna, szegény alamizsna a lelki szegénynek. Mentem tovább, tovább, Egyszer, amint megyek, útszéli viskónál, partba vájt lyuk mellett nevemen szólitnak édes hangon: — Kálmán. Megborzadtam rajta, hogy ott találtalak. Megörültem, édes, hogy megtaláltalak, Örömkönnyet sirtam, hogy tisztán láttalak. Szegényen és árván, de tisztán, arcodon a szűz ártatlanság bájos vonásával. Oly tisztán ragyogott eleven két szemed, mint a rózsa kelyhén két ujonszületett, reggeli harmatcsepp. Tehát mégsem igaz! Örömömben sirtam, sirtamban örültem. Hogy repültem feléd. Hogy szerettem volna felszívni lelkedet. Mint a pici gyermek, gőgicséltem hozzád, körülcsapongtalak: te édes, te drága, S panaszkodni kezdtél. Elhalt a támaszod s egyedül maradtál, mint a puszták fája; de nem oly szabadon óriási teher nyomja vállaidat. Mindened eladtad utolsó falatig, még sem tellett elég,