Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)
1906-10-14 / 21.szám
I. évfolyam . Pápa, 1906. o któber 14. 21 . szá m. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR. Szerkesztőség; Pápán, Petőfi-utca 10-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindennemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal : Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. A „Budapesti Hírlap" okt. 6-i számában olvassuk a következő érdekes apróságot : A református tanárok és szerzetes tanárok. Pápáról jelentik, hogy a pápai ev. ref. főgimnázium tanári kara az egyházkerületi püspökhöz intézett fölterjesztésében tiltakozik «A felekezeti, törvényhatósági és községi középiskolák igazgatóinak, tanárainak és tornatanitóinak engedélyezendő rendkívüli segítségről, illetőleg személyi pótlékról» szóló ideiglenes szabályzat ellen. A többi közt igy szólnak : A szabályzat olyan tanárokat is (szerzetes-tanárokat) személyi pótlékban akar részesíteni, akik az ideiglenes szabályzat alapját képző 1906. IX. törvénycikk világos rendelkezése szerint erre igényt nem tarthatnak. Az emiitett törvénycikk értelmében ugyanis a személyi pótlék csak a felekezeti, törvényhatósági s községi középiskolák igazgatói-, tanári- s tornatanitói fizetésének rendezésére szolgál, a szerzetes-tanárok pedig e kategóriák egyikéhez sem tartoznak. Azt kérik továbbá, hogy a föntartó testületeknek szerződésben biztosított autonom jogai megvédése szempontjából hasson oda, hogy az ideiglenes szabályzatot változtassák meg; továbbá, hogy az 1906. IX. törvénycikknek mindenben érvény szereztessék s sérelmeik orvoslást nyerjenek. Méltóztassék oda hatni — igy szólnak — hogy azon az alapon rendezzék, illetőleg egészítsék ki tanári fizetésünket, melyet a közoktatásügyi minisztériumban 1904 április 14-én, kizárólag a felekezeti, törvényhatósági s községi intézetek képviselői, az országos és református tanáregyesületek elnöksége részvételével tartott ankét fogadott, mely minden igényt kielégít, minden sérelmet megszüntet s minden sérelemnek elejét veszi. Mondja ki tehát a szabályzat, hogy az alapfizetés legyen 2600 korona, mely alapfizetés 5 évi szolgálat után 2900, 10 évi szolgálat után 3600 koronára, 15 évi szolgálat után 4000, 20 évi szolgálat után 4400 koronára emelkedjék, meghagyván természetesen mindenütt a lakáspénzt s a 200 korona korpótlékot ötizben. Amennyiben pedig a szerzetes tanárok, illetőleg főhatóságaik szükségesnek tartják a segítséget s azért folyamodnak, ám, ők is részesüljenek segítségben; de történjék minden alkotmányos uton, amint ez az autonóm középiskoláknál történt, a jelen szabályzattól függetlenül, külön törvényhozási intézkedéssel. A pápai tanárok e kérdésben figyelmen kivül hagyják azt, hogy a szerzetes-tanárok számos törvényhatósági és királyi intézetben is tanítanak, s hogy intézeteik a törvényben emliiett felekezeti intézetek kategóriájába minden körülmények között besorozhatok. Ha a pápai tanárok a maguk részére vagy a református tanárok részére jobb javadalmazást, óhajtanak, azt értjük és helyeseljük; de szűkkeblűség az olyan fölszólalás, hogy más tanárok a kik ugyanazt a munkál ugyanazzal a kvalifikációval, buzgósággal és eredménynyel végzik, mint ők, — ne részesüljenek abban a fizetési pótlékban, melyet a pápai tanárok a maguk számára keveselnek, — szűkkeblűség annyival is inkább, mert a szerzetes tanároknak a pótlékban való részesedeséből nekik káruk nincsen. Így a B. 11., mely igazán nem szolgált rá arra, hogy „kelerikális"-nak mondják. * Ugyanerről a kis pikáns históriáról igy elmélkedik az „Alkotmány": A protestánsok irigykednek. Az irigység mindenképpen csúnya dolog, testvérek között meg már éppen megbotránkoztató. Protestáns testvéreink pedig most csak ugy sáppadoznak az irigységtől hivatalos orgánumukban, meg a pápai — az első s bizonyára nem utolsó — memorandumukban, hogy a kultuszminisztériumban a tanárok rendkívüli segélyéről kidolgozott uj szabályrendelet a szerzetes tanároknak is juttat az igazsághoz mérten személyi pótlékot. .A pápai tanárok megbotránkoznak ezen a »hallatlan klerikalizmuson« s irigylik a szerzetes tanároktól azt az államnyujtotta segélyt, melyet maguk számára ugyancsak megkövetelnek. Valóban nem értjük a protestánsok méltatlankodását. Vagy a pápai református tanárok többet dolgoznak s a magyar kuliurát hívebben szolgálják, mint a pápai bencések? Egyáltalán az igazságérzetnek micsoda hiánya, kell ahhoz, hogy maguk a tanárok akarják egymás munkáját kisebbíteni, vagy meg nem becsülni. * Gy. Gy. és Andrássy Gyula. — .lobban mondva, Gy. Gy. és (Schlesinger) Sándor Pál, mivel hogy Andrássy Gyula barátja a szövetkezeteknek, Gy. Gy. és Sándor Pál nem. A nagy elmék találkoztak. Andrássy nem nagy elme, vele tehát nem érdemes találkozni. A belügyminiszter «a szövetkezeti eszme barátja annyiban, (ezt adta tudtul Andrássy Sándor P.-nak) amennyiben a szövetkezetek létesítésének előfeltételei fenforognak és azok a kisembereknek tényleg hasznára lehetnek, de csak a törvény előtti egyenlőség határain belül». Ezért hivta fel a főispánok figyelmét a szövetkezetekre. — Azt tesszük hozzá, hogy Pápán a szöv. létesítésének előfeltételei megvoltak, a szöv. a kisembereknek tényleg hasznára lehet még pedig a törvény előtti egyenlőség határain belül. Kérem! a szövetkezet ám csak az igazi magyar védő-egyesület! »A toll haramiái.« (B.) Érdekes ülése volt szerdán a t. Háznak. A szenzáció. Szemere Miklós beszéde volt, aki a sajtó visszaélései miatt interpellálta meg a miniszterelnököt. Éles volt a támadás. Ha nem is elég alapos, de ötletes, mint Szemere minden beszédje. S az a zajos helyeslés, mellyel a képviselőház a kiváló szónok beszédét és a miniszterelnök energikus válaszát fogadta, mindennél ékesebben bizonyitja, hogy a nagyközönség már torkig van a hetedik nagyhatalom visszaéléseivel, dölyfével, arroganciájával! Pedig de máskép volt ez nem is olyan régen ! Amikor még a sajtó volt legjobbjaink iskolája. Amikor Desevffy Aurél 7 Kossuth, Széchenyi, Deák, Kemény, Eötvös nagy gondolatai, ragyogó eszméi a sajtó hasábjairól sugároztak be népünk lelkébe. És amikor az önkényuralom fagya megdermesztett ebben a hazában minden érzést, a sajtó vigasztalta, lelkesítette a nemzetet, a sajtó öntött a szivébe reményt, hogy virrad még valaha boldogabb kor is a magyarra! Lesz még egyszer ünnep a világon! És napjainkban is, mikor azt hittük, hogy újra visszatérnek a véres árnyak s megkezdődik újra a nemzet keserves Kálváriája, megint csak a sajtó volt a nemzeti ügy legbátrabb, legelszántabb harcosa. Nem is olyan régen . . . Honnan van hát, hogy alig néhány hónappal a sötét napok után épen a legjobbjaink követelik a sajtó megrendszabályozását ? Honnan ? Elmondhatjuk mi is a koronás prófétával: «Öröködbe, Uraim, pogányok jöttenek! És beszennyezték a Te szent templomodat!»
