Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)
1906-09-23 / 18.szám
1906. szeptember 2. PÁPA és VIDEKE A katonaság köréből. Folyó hó 15-én Klobucsár Vilmos táborszernagy, a honvédség főparancsnoka városunkban időzött s megszemlélte a vállalkozóktól visszavásárolandó pótlovakat. - Sibrik Sándor hadnagy a hét folyamán Nagyváradon, a szentmártoni akadályversenyben az Idyll nevű lovával, amelyet Czárán Zoltán lovagolt, az első dijat nyerte. A dohánygyár uj igazgatója. A mult héten már csak lapzárta után értesültünk arról, hogy a dohánygyár uj igazgatójává Hüttkay László, eddigi aligazgatót nevezte ki a i-n. kir. pénzügy minisztérium. A jól megérdemlett kitüntetéshez igaz szívvel gratulálunk, mert az uj igazgató személyében pontos, kötelességtudó és humánus, gondolkozású főnököt nyert a dohánygyár. Helyébe aligazgatónak Gzeke Endre Selmecbányái osztályvezetőt nevezte ki a minisztérium. Keresztszeníelés. A külsóvati plébániához tartozó viiián hivek Csásma József plébános buzdítására templomuk közelében 380 koronáért szép kőkeresztet állíttattak, amelynek ünnepélyes megáldását f. hó 30-án délután szent beszéd kíséretében végzi Kriszt Jenő esperes. Kinevezés. A foldinivelésügyi miniszter Antal László gaád. gyakornokot. .Antal Gabor ev. ref. püspök fiát, a ménesbirlokok és- a gödöllői koronauradalom létszámába segédtisztté nevezte ki. Acetilén lámpák lebélyegzése. A kereskedelmi miniszter 47788,906 sz. körrendeletében elrendelte, hogy az összes mozgó acetilén-lámpák, u. m, asztali-, kocsi- és kerékpár-lámpák, ha a budapesti központi vizsgáló bizottság le nem bélyegezte. 3 hónapon belül bélyegzés végett bemutatándók az iparfelügyelőségnél. Tanítók gyűlése. F. hó 13-án tartotta a «Devecser—Városiődi egyesitett tanítói kör» őszi közgyűlését Rácz Ferenc esperes, tanfelügyelő jelenlétében Devecserben. A jegyzőkönyv felolvasása és hitelesítése után Balogh | József, a kör agilis elnöke tartalmas beszéd- j ben kérte a tagok támogatását és vállvetett j munkásságát a közös cél elérésére. A pénz- j tárvizsgáló bizottság jelentését tudomásul vet- j ték. .Majd Ács János dabronyi kath. tanító I gyakorlati tanitást tartott a kör kerületének meghatározásáról kör átmérőjéből. A praktikus magyarázatot nagy tetszéssel fogadták. Benedek pölöskei tanító gyönyörűen, igazán ' a gyermeki lélekhez alkalmazkodva fejtegette a közönséges törteket. Szemléltető előadása nagy hatást gyakorolt a hallgatóságra. Aztán Kató kisberzsenyt tanitó szellemes' felolvasásában volt alkalma a körnek gyönyörködni. Igen találó vonásokkal ecsetelte az iskolai kirándulások szellem- és testfejlesztő hatását. Minthogy az idő már nagyon előrehaladt, egyes kisebb ügyek letárgyalása után d. u. 1 órakor barátságos lakomára gyűlték össze a kör tagjai és cigányzene mellett, vidám hangulatban töltötték el a délutánt. Parcellázás. Koller Kálmán jáki földi 800 holdnyi birtokát jákói lakosok részére parcellázza. Ezt. mint rendkívül örvendetes tényt emiitjük, mert a jákóiak nagy része a földszükség miatt vándorolt ki Amerikába s e parcellázás hirére ismét visszatérnek, hogy Amerikában szerzett pénzükön földet vehessenek s ismét, szeretett hazájukban élhetnek. Uj apát-plébános. Amint hiteles forrásból értesülünk. Ley József tapolcai plébános apáttá neveztetett ki. A kinevezés a hivatalos lapban legközelebb meg fog jelenni. A kitüntetés igazán méltó férfiút ér. — gratulálunk. A zsidók újéve. A zsidöa a héten ünnepelték az 5667. év elérkeztét. A boltok zárva voltak, a zsinagóga meg zsúfolásig megtelt ájtatos közünséggeh Sokat szidjuk a zsidókat, de hitükhöz való SZÍVÓS, rendithetetlen ragaszkodásuk előtt kalapot kell emelnünk. Az már kevésbbé tiszteletreméltó vonásuk, hogy közülük sokan, nagyon sokan ékes német nyelven társalogtak a Tapolcáról visszajövet. Felvétel a Ludovíceumba. Nehmann Sándort, a városunkban köztiszteletnek örj vendő Nehmann kath. legényegyleti elnök de- ! ! rék, törekvő fiát. mint örömmel értesülünk, i felvették hadapródnak a Eudoviceumba. Gra| találunk! j Eljegyzés. Papp István kemenesmihályfai róm. kalh. kántortanító eljegyezte Desics j Etelka úrhölgyet Rábabögyoszlóról. Gratulálunk, j Szégyenletes állapotok. A Korona- ! ) utca 19. és 25. számú házai közt botrányos \ nagy a sár. Alig lehet, közlekedni. Pedig, ha | jól emlékszünk, a városi közgyűlés megsza- I vazta már a Korona-utca aszfaltozását. Nos. j hát ennek se hire, se hamva! Ha a város a 1 szegény apácáktól megtagadta a kért 600 ko- j rónát, legalább a polgárok kis gyermekeitől • ne tagadja meg a veszély nélküli járást- j kelést. Mert most bizony akárhány ártatlan j kis apróságot a járókelőknek kell kiszedniük az irgalmatlan nagy kátyúból. Kérjük a polgármester ur sürgős intézkedését, nehogy az ártatlan kis gyermekek adják" meg az árát ezeknek a tarthatatlan, botrányos közlekedési viszonyoknak! Választmányi ülés a kath. körben. | A kath. kör választmánya f. hó 22-én, szom- j baton választmányi ülést tartott, melynek j tárgya a villanyvilágítás kérdésé volt. Uj verses kötet. Felkéretrünk a következő sorok közlésére: »Mult és jeien« cimen egy kötet verset bocsátok közre. Eletem különböző mozzanatainak visszhangjai e versek. Emléket állítottam bennök azoknak, j amiket átéltem és éreztem, amiket bolyongá- i sóimban s áz életben láttam. Továbbá: hangot adok bennök az emberiség s a nemzet, nagy küzdelmeinek. Egy részüket ismeri a közönség, nagyobb részök most kerül a nyilvánosság elé. Kérem a közönség- érdeklődését! A könyv díszes kiállításban a Pallas irodalmi részvény tásasag kiadásában jelenik meg s egy péfdány ára fűzve 2 korona, csinos vászonkötésben 3 korona 40 fillér. Szives gyűjtőknek 10 példány után egy tiszteletpéldány. Pápa. 1906. szeptember 1. Köveskuti Jenő. A marcaltöi tüzkárosultak részére hivatalos engedéllyel gyűjtés indult meg. A könyöradományokat közvetlenül a marcaltői elöljárósághoz szíveskedjék küldeni, akinek a szive megesett a szerencsétlen tüzkárosultakon. Elkobozott ló. A f. hó 12-én tartott országos vásáron az oláhcigányok lovai közt egy fekete herélt lovat találtak, amelyet tőlük elkoboztak, s mig az igazolt tulajdonosa nem jelentkezik, hatósági felügyelet alá helyeztetett. Tanitóválasztás. Amint értesítünk, Somlyóvásárhelyen ismételten Szalu» lm;o padragi tanitó került ki győztesen a váia>;.tásból és somlyóvásárhelyi kántoriam»- vé végérvényesen megválasztották. Vadászat. Gróf Eszterházy Pii mult hétfőn délután Jákói Géza urad. igazgatóval az ugodi erdőbe ment szarvasvadászatm. A vadászat eredménye egy szép szarvas s egy őz lett. Szerdán délután a gróf visszajött Pápára. de egy napi megszakítás után csütöi tök délután ismét, az ugodi erdőben levő Hu! ertlakra ment, hogy megkezdett nemes sportját, folytassa. „Összetartás" címmel uj ker. szociáiista lap indul meg a mai napon Győrött. Célja a kisemberek védelme, a vallásos és hazafias érzés erősítése, támogatása. Szivünkből kívánjuk, hogy eszméit diadallal hirdesse a szociáldemukroták nem is olyan régen még bevehetetlennek hitt várában! Példát vehet az ugödiaktól és homokbödögeiektől sok község katholikus népe. A ma kezdődő kath. nagygyűlésre tizenöten utaztak fel a két faluból Budapestre. Ha minden falunak népét igy hatná át a keresztény szellem s a lakosság mindenütt igy tudna lelkesülni a szép és jó iránt, akkor nem kellene Magyarországnak félni a jövőtől. Beméljük és hisszük, hogy a következő évben a köm v ék katholikus népe mindenütt utánozni fogja az ugodiak és hömokbödögeiek szép és nemes példáját. Hirdetmény. Veszprémvármegye . alispánjának 14215—906. sz. meghagyása folytán közhírré teszem, hogy a győri keresk. es iparkamara rendes és pót kültagjainak választása a pápai alválasztő kerületre nézve, mily választókerülethez a pápai és devecseri járások és Pápa r. t. város tartoznak. Pápa városában. mint az alválasztő kerület főhelyül folyó évi szeptember hó 27-ik napján délelőtt 9 órakor a városháza tanácsiéi mi le® f< g megtartatni. Közhirré teszem továbbá, hogy ezen választási alkerületben 6 kereskedő es 6 iparos kültag választandó és hogy ezek közül a legtöbb szavazatot nyert 3 kereskedő és 3 iparos a kamara rendes, az ezek után legtöbb szaaazatot nyert 3 kereskedő es 3 iparos pedig a kamara pótkültagjainak sorába lép. Közhirré teszem végül még azt, hogy a kereskedők és iparosok külön-külön szavaznak a kamarába küldendő iparos és kereskedő kültagokra. Pápán, 1906. évi szeptember 21-én. Lamperth Lajos,h. polgármester.' A veszprémi kath. kör Ujváry Fereno apátkanonok lemondása után Kránitz Kálmán apátkanonok, egyházmngyei főtanfelügyelöt választotta meg egyházi elnökévé. Az uj elnökben kiváló erőt nyert a veszprémi kath. kör. üiszt és munkaerőt, mert az uj elnökről mindenki tudja, hogy elvállalt munkakörénele minden tekintetben lelkiismeretesen meg fog felelni s a kath. kört fáradhatatlan tevékenységével fel fogja virágoztatok Orvtámadás. Horváth János, aki a belőle, ki-kitörő virtuskodás miatt már 3 esztendeig ette a börtön kenyerét, ugy fejbe ütötte a minap a korcsmaajtóban Krempa Sándor vaszari lakost, hogy súlyos sérülést szenvedett és csak az orvos ügyességének, köszönhető, hogy életben maradt.