Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-09-23 / 18.szám

I. évfolyam. Pápa, 1906. szcpfember 23. 18. szám. PÁPA ÉS VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: /Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR. Szerkesztőség: Pápán, Petőfi-utca 10-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindeanemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal : Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Nök a keresztény szocializmus szolgálatában. (Dr. P. G.) A nő volt az emberiség megrontásának egyik fő oka. Remélem, ezért az igazságért nem kiált reám senki kigyót-békát a szépnem táborából. Ez alapigazság. Ebből nem engedhetünk. De azért a nőknek nincs okuk Ráehel siralmát sirni az emberiség pusztuló fiain, hanem inkább most újból helyre kell hozniok, amit lehet. És a nők sokat is tehetnek e téren. A nők lehetnek a keresztény szociálizmus apostolai. A keresztény szociálizmus nem más, mint az emberi társadalomban a vallási, politikai, anyagi és szellemi jólét helyreállítása. Száz és ezerféle módozatot találhatnak tehát a nők a minden téren való keresztény szociálizmusnak elősegítésében. Csak egyet akarok most elmondani. Vagy két évvel ezelőtt Párisban néhány derék nő elhatározta, hogy ezután csak tisztességes, becsületes iparosoktól rendelnek meg mindent, akik nem csapják be a közönséget kontár munkával, akik vasárnap nem dolgoztatnak, s akik munkásaiknak tisztességes bért adnak. De legfőbb elhatározásuk az volt, hogy hitelbe, hacsak lehet, nem vesznek soha. Dicsérem a párisi nők szociális érzékét, de ugy látszik, mások is, mert hamarosan többfelé is keletkeztek ilyféle társulatok Franciaországban és Svájcban. Nem tehetnénk meg ezt mi is? Dehogy is nem I Azt hiszem csak néhány motívumra van szükség s akkor mindenki átlátja ennek hasznos és szükséges voltát s csak kis önmegtagadás kell hozzá, hogy a tervet valóra is váltsuk. Nézzük csak, hogy is van tulajdonképen a dolog. Az iparoshoz mindenki a hét közepe táján megy megrendelni azzal a kikötéssel, készen legyen ám szombatra. A szombatot azonban az iparosok mindig vasárnap délig húzzák ki s náluk a vasárnap, amely tulajdonkép ünnepnap, csak délután kezdődik. Ezzel két rossz dolgot cselekszünk: az iparosokat elvonjuk az istentisztelettől, a mire nagyon is szükségük volna, másodszor megszegetjük vele a vasárnapi munkaszünetet. Ezen lehet tehát segíteni oly módon, hogy rendeléseinkkel ne várjunk a legutolsó pillanatig, hanem már a hét elején tegyük meg. Vagy nézzünk egy más példát. X. cipész 7 forintért csinál egy pár cipőt, Y. már csak 6 forintért. Tehát ahhoz megyünk, aki olcsóbban dolgozik. • Pedig hát nem jól cselekszünk, mert egy forint különbség nem lehet egy pár cipőnél; itt tehát az illetőnek vagy kontár munkát kell végeznie,, vagy pedig alávaló konkurrenciával megrontja a jobb iparosokat. Mind a kettőt el kell vetnünk. A kontármunka révén azután az illető iparos boldogul, a tisztességes pedig tönkre megy, vagy pedig ő is kénytelen rossz, hamis bőrt, talpat, sarkot adni. A teendő itt tehát az, hogy csak oly iparosnnál rendeljünk, akiről biztosan tudjuk, hogy tiszTÁRCA Cigi. írd a: Jándi Bernardin. (Folytatás A szomszédok már eloszlottak, a házban már minden nyugalomra tért s ő még mindig ott ült a kőpadon s nézte a sötét, zajló tót. Nem volt mentség, rá kellett gondolnia a gyilkosságra, rá a kicsin, kesehaju gyilkosra és rá az ő játszópajtására, Szőgyi Miksára. Szinte önkéntelenül tört ki kebléből a sóhajtás: — Miért is hogy oly rég nem írt már? Ötven forintot adnék annak aki azt a cégéres gazembert, akinek volt lelke megölni egy gyámoltalan fehérnépet, kézre kerítené, — mondta Szőgyi Pál a korcsmában s a jelenlevők harsányan éltették az öreget, a kinek titkon két kövér könycsepp gurult végig arcán. * A Balaton mintegy álomban nyugszik. Ezüstpikkelyes halacskák játszanak benne, fel-fel vetődve, fölötte fekete felhők sziklái lógnak. Nyugodtan terül el, mintha háborogni se tudna és sima tükre féltékenyen födi el a mindig éhes örvényt. A partszéli remetelakok hasadékaiban hirtélen megvillanik valami. Egy alak kúszik lopva a keskeny ösvényen, majd megáll; kezét fájdalmas nyöszörgéssel szorítja keblére; fülel, aggódva néz körül, tovább kúszik, majd meg újra megáll s hallgatódzik. Fáradtan vánszorog, mint valami bágyadt, halálra űzött vad nem törődve, azzal, hogy egy félrelépés összetörve lökheti a vizbe. S mégis az aggodalom ösztönétől hajtva, a legkisebb neszre fölriad s kap mohón a kés után, a kétségbeesettnek utolsó reménye után. A nap eltűnt már az égről, melyet a leszálló éjszaka lassan-lassan egészen bakacsinba vont. A tó felett hirtelen borzalmas erejű zivatar tör ki, s a part mentén százszoros vizhanggal gördült tova a dörgés. Mintha csak a sokáig megigézett szellemek, most egyszerre szabadulva fel a varázs alól, világot rengető haragjukban egymást szólítgatták, egymásnak felelgettek volna. A tó sötét hullámai szintén közéjük elegyedtek a háborgó elemeknek. Hétszer tépte meg őket a villám és csapta fel sisteregve, bent a mélységben meg tompa morgás zúgott, mintha a pokoL minden hatalma elszabadult volna. Cigi apja az ajtóban állott s nézte a tónak fojton háborgó hullámait, melyek űzték, hajszolták egymást, akárcsak valami láthatatlan erőtől nyomva, majd zengő bőszültséggel rontva neki a partnak, majd meg: magasra szökve a szabadságért küzdő szörnyetegképen. —- Ez volt oszt a förgeteg — mormogta,, keresztet vetve magára. — Téljes világéletemben nem láttam ilyet. — Az ám. Nyilván valami gonosztévő^ rejtőzködik a határban — szólalt meg az öreg Vica, az egykori sirásó vén felesége, aki irgalomból ott lakott a község egyik rongyos-: tóparti viskójában és akitől, bár egy se mondta, valójában mindenki félt, mint bűbájostól.