Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-08-26 / 14.szám

Pápa, 1906. augu

sztus 26. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előíizetési ár: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre . ... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR. Szerkesztőség;: Pápán, Peíöíi-utca 10-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindennemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal • Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kossuth-utca. Irta: Kiss István káplánElőre is kijelentem, nagyon tudatában vagyok annak, liogy hálátlan szerepre vállalkoztam. Azok közül, akik városunkban vezérszerepet visznek, szánakodva fognak mosolyogni: mit akar ez a «sötét háttér», mit «okvetlenkedik» ez a kis ember? Az ár ellen akar úszni, a közvéleménnyel akar szembehelyezkedni ? Tény, hogy a Kossuth Lajos-utca bővítése megszavaztatott. Beleavatták a közvéleményt. Közérdekűvé fújták fel s aki ellenvéleményt merészel megkockáztatni, ugy néznek rá, mint egy elmaradt szánandó alakra. Alert hát ez utca megnyitása Pápa városának szükséges, mint a halnak a viz, mint az embernek a levegő, mint a koldusnak a betevő falat. A ' város visszamarad, tönkremegy, elpusztul, ha a Kossuthutca ki nem szélesittetik. Olyan fontos, olyan életszükséglet ez valóban ? Nézzünk csak szemébe a kérdésnek. Mik is lehetnek az utca megnyitók pártjának érvei? Minő szempontokból szükséges, hogy az utca bővittessék ?. Közérdekből csak két szempont jöhet számításba: szépészeti és forgalmi. Sétaközben és egyéb álmákkor ez utca bővítésről is előjött a szó s kérdeztem már néhánytól: megérné-e a szépülés — mely az utcabővitéssel járna — a befektetett összeget ? Hogy gondolhat ilyet? Először is a főutca csak főutca marad s az idegen, ki a város szépségeire kíváncsi, nem fog betévedni a szélkapun a keresztül a Kssuth-utcára, hogy azokat láthassa. Másodszor: tessék ezen a cimen a város összes szűk utcáit szélesre, egyenesre szabni, aszfalttal bevonni, a magán-utak széleire platámfákat ültetni, mindenesetre nyer szépségben és egészen más lesz Pápa. Korzózni fognak az emberek. Eljönnek még talán Londonból is csudájára, hogy ilyen kis vidéki városnak ilyen széles, egyenes utcái, rendezett épületei vannak. De miért épen a Kossuth-utcának jut ki ez a nagy szerencse, midőn ugy sem nyernek semmit szépészeti szempontból. Most rendes sziik utca, akkor pedig olyan lesz a szél kapa miatt, mint egy turószsák, melynek a nyaka össze van fűzve. Forgalmi szempontból szükséges, hallom a másik érvet. Igen? Fiát mikor nem tudták a főútvonalon a forgalmat lebonyolítani? Vagy mennyivel fogja ez az idegen forgalmat s a kereskedelmet föllenditeni? Vagy talán a fővonalról akarják a forgalmat, esetleg egy tetemes részét, átterelni? Igazán nemes idea! Isteneket gyönyörködtető látványosság lesz. amint a tömérdek kocsi, mint megduzzadt tengerár, vonul a szél kapu elé s préselik egymásután falhoz a a járókelőket. Köszönöm az ilyen forgalmi szempontot! Alert tetszik tudni, ha ki is szélesitik a Kossuth-utcát, azért a szélkapu, ezen utcának egyetlen kijárata, csak ott marad, amelyen keresztül most is csak a falhoz lapulva lehet átsiklani. Hátha még a kocsiforgalom megnövekedik ! Nem is olyan nagyon régen, talán az utca-megnyitók TÁRCA Elégia. — A „Pápa és Videke" eredeti tá'cája — 1831-ben történt. Előkelő bécsi ur fogadótermében, zöld bársony pamlagonült két fiatal. Az ifjú sötét haja kondor fürtökben omolt vállaira; arca csak féloldalt látszik; szeme ragyog; eleven taglejtéssel kiséri szavait, melyek — ugy látszik — igen érdekesek, mert a szőke angyal, ki oldalán ül, szinte önfeledten merül beléjük. Ajka néha mozdul: ugy tetszik, mintha helyeselné, mit lovagja mond s ha ez egy-egy percre elhallgat, ő merőn néz tovább is reá, mintha még nem mondott volna eleget; mintha a szép kék égbe, melyet elébe rajzolt, akadna üres szeglet, hova még elférne egy darab boldogság. Észre sem vették, hogy hátuk mögött nyilt a terem ajtaja. Az ifjú ajka ujabb szóra nyilt, de nem ért rá szólni, mert egy idegen kéz nyomását érezte vállain. A leány apja lepte meg őket. Ki tudja, mióta van ott? Nem hallgatta-e ki titkaikat? Zavartan állt fel az ifjú pár: pirulóan az ifjú, szégyenkezve a leány. Nem soká tartott kinos helyzetük. Az atya jóságos tekintete visszaszólította leánya arcára a nyugalmat; nyájás szóval távozásra kérte őt, azzal toldván, hogy Heinivel négyszem között akar beszélni. Megilletődve távozott a leány; bátortalan tekinlettel nézett vissza az ajtóból, mintha kegyelmet kérne atyjától, Fleinijét meg vigyázatra intené. Nem gondolta, hogy egyikre sincs szükség. Az öreg üléssel kínálta meg az ifjút, maga is mellé telepedett. — Hány éves ön Heini? — kérdé az atya. — Tizenhét! — felelt némi szégyenkezéssel az ifjú. — Mindig nagyrabecsültem — folytatá az atya —- az ön talentumát; ismerem akaraterejét s bizton hiszem, hogy a szép jövő, melyet maga s leányom elé rajzolt, valóra fejlődik. Ue ehhez idő kell, sok idő. Önnek Bécs konzervatóriuma nem adhat tanulni valót; Ön kész hegedűművész, mégis sok tanulni valója van, mit nem iskolában, hanem az életben kell sajátjává tennie. Menjen! Keressen fel nagy mestereket! Tanulja el tőlük, hogyan kell tartalmas művészettel meghódítani az emberek szivét, lelkét. Hét esztendőt adok (innék s ha reményeink teljesülnek: ugy a kéz, melyet most üresen nyújtok Önnek, karjaiba fogja adni a boldogságot, melyről néhány perccel előbb leányommal együtt álmodott. Születés, rang, gazdagság meg fog hajolni Ön előtt; mert a szellem, a tudás arisztokráciáját többre becsülöm annál, melyhez legtöbbször a véletlen juttatja az embereket. Ha Ön arisztokratának tart engem, nézete csak ugy boldogít, ha előkelőségemet a munkában keresi, melyet önzetlenül szántam egész életemen át a közjónak. — Tisztában van nézeteimmel. Tudja, hogy Önt