Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-07-22 / 9.szám

I. évfolyam. Pápa, 1906. jnlius 22. 9. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör s a pápa-csóthi esperes-kerület tanitói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR. Szerkesztős g: Pápán, Petőfi-utca 10-ik házszám. Hova a lap szeHemi részét is -.llető minden­nemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal • Pápa, Viasz-utca 15. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Szövetkezzünk. Irta: Varga Rezső. Az uzsorások és zálogháztulajdono­sok a mult század második felében él­ték fénykorukat Magyarországban. Azo­kat, akiknek egy kis ingatlanjuk volt, a vizsla orrú szenzálok tömegesen haj­tották az uzsorások karmai közé. Ezek a karmok lehúzták előbb a kabáttal és mellénynyel együtt az órát, melyet a zálogos felakasztott a fogasra, később már az ingatlant is elvitték dobszóval. Az árverések dobpergése olyan megszokott volt. mint például Pápán a szeles idő. Már az asszonyok sem igen siránkoz­tak, hanem szépen belenyugodtak, ha elvitték fejük alól a párnát, mely a jobb időkből maradt reájuk. Ugy gon­dolkoztak szegények, mint az egyszeri cigány, akinek elhullott egyetlen gebéje és csak annyit szólt feleségének: »Any­juk, nálunk megszűnt a dögvész.« Nem kellett abban az időben lus­tának lenni, hogy tönkre menjen és éhezzék, mert bekopogtatod a nyomor még a legszorgalmasabb munkás-csalá­dok konyhájába is. Az éléskamarákból már tél derekán kifogyott a szalonna és füstölt hus, mert az alacsony nap­számból nem lehetett eleget beszerezni. Burgonya és dohos kenyér volt az ele­del hó olvadásig. Ettől azután párducos Árpádunk unokái elsatnyultak, meg­görbültek és már 35—40 éves koruk­ban meggörnyedt öreg emberek lettek. Mikor a nyomor általános volt. az önző nagy tőke szédületesen nőtt és diadalmas pofával vigyorgott végig az éhező munkás tömegen. Kegyetlenségé­ben nem elégedett meg a kiaknázott izomerővel, hanem ki akarta ölni a munkások erkölcsi erejét és az emberi önérzetet. Pofozott és rugdosott fékte­len elbizakodottságában. Ily körülmények folytán kétségbe esett a munkásnép és milliók kebléből jajpanaszok hangzottak el az országban. Míg egyesek jajgattak, nem hallotta meg senki, de mikor a millióra szaporodott tömeg egyszerre követelt jobb sorsot, akkor gondolkozóba eseti a hatalmas nagy tőke és dobott egy kis koncot a jajgatóknak. Ez a kis oda vetett csont, mit bér­javitásnak is csúfolhatnánk, megtanította végre az egyeseket arra, hogy csak tö­megbe tömörülve, szövetkezve érhetnek el valamit. Sietett is az észre tért mun­kásnép szervezkedni, mely szervezke­dés azt eredményezte, hogy a napszám tiz év alatt kétszeresére szökött fel. A társadalom egy része zúgolódik az átalakuláson. És részben jogosan, mert annak sok rétege vagy mondjuk osztálya nem vett részt a munkaerő kizsarolásában és nem gyűjthetett ma­gának tőkét, hanem inkább a munká­sokkal együtt nélkülözött. Ezen társa­dalmi osztályok alatt értem a hivatal­T A R C A Ellentétes világok harca. Irta : Béri F. Zsigmond. (Folyt, és vége). 8 miközben szóllolt, ugy tünt föl a jám­bor gyülekezet előtt, mintha az őrtűz lobogó lángja ott ragyogott volna a feje fölött. Sze­mében igéző, emberi szóval le nem irható láng égett, hideg arca átszellemült, zord vo­násait megdicsőítette a szeretet, a vágy az Ur Jézus iránt, kinek nevét hirdette. S a hangja is oly lágyan, oly édesen zengett, mintha a szive beszélt volna az ajka helyett, a nagy, nemes szive, mely tüzes szeretetével föl akarta perzselni az egész emberiséget. — Mit húsúitok atyámfiai ? Hiszen az Ur Jézus is meghalt! Én nem voltam ott, mikor a keresztre feszítették Őt a mi testvé­reink, de a lelkemben mindennap átélem az ő szenvedéseit. — En láttam ! — szólalt meg ekkor egy mély, zengzetes hang a barlang bejáratánál. — Láttam, micsoda kinokat állott ki! — folytatta a tüz mellé telepedve s tekintete áttörve a barlang nyílásán, remegve szállt az ég felé, mintha csak ott látná maga előtt az Urat a Goígothán, a két lator között. — Péter! Péter! — ujongott a tömeg s örömtől ittasan rohant oda az apostol-feje­delemhez, ki egész váratlanul lépett he a gyü­lekezetbe. Körülrajongták, egyik a kezét, a másik a ruháját csókolta, az anyák letérdeltek és esengve tartották eléje kisdedeiket, hogy áldja meg őket annak nevében, aki egyedül szent mindenek fölött. S Péter megáldotta őket. Aztán beszélt nekik az Ur Jézus meg­mérhetetlen szeretetéről, oly bensőséggel, hogy az élet harcaiban megőszült aggastyánok sze­mében is kigyúlt a szeretet, az odaadás lángja. Majd áttért a halálra, kifejtette szüksé­gességét, áldásos, vigasztaló voltát. — Bizony-bizony, mondom néktek, ne sírjatok! Inkább örüljetek, mivelhogy egy szenttel több könyörög értetek ott fönn az égben, az Ur Jézus szine előtt! Még most nincs okotok sirni. El jő majd annak az ideje is. Mikor a vérrózsák fakadnak és vértől tajtékzanak a patakok. Es nem lészen keresztény ház, melynek egy-két tagja vérét ne ontaná Krisztusért. Most még csak egy-kettő esik áldozatul. De közel van már az üldözés ideje. Imádkozzatok, hogy a megpróbáltatás nagy napján híveknek találtassatok! Ebben a pillanatban rémes halálorditás hangzott alá a magaslatról. Utána tompa locs­csanás hallatszott, mintha valami nehéz test zuhant volna alá a vízesésbe; majd zűrzava­ros kiabálás, futó léptek dobogása zúgott bele az éjszakába. Aztán siri csönd borult a vidékre. A barlang népe szivdobogva várta, mi következik. Félni nem félt senki, mert ez a. nép kész volt mindent elhinni, csak azt nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom