Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-06-24 / 5.szám

2. PÁPA és VIDÉKE 1905. június 24. ségesnek tartották felkérni egyik-másik helyi lapot, hogy szegezzék ellenünk ágyúikat. Kíméletlenül támadtak bennünket, de célt tévesztettek, mert ahelyett, hogy szétszakadtunk volna, még jobban tömörültünk, sőt számban is gyarapodtunk. Hálás köszönettel tartozunk az akkori helybeli tekintetes Szerkesztőségeknek, amiért támadásaikkal fölkeltették szövetkezetünk iránt az egész város figyelmét. Kíváncsi lett az uri osztály is, hogy kik azok a jó magyarok: »Akiknek Lueger az ideáljuk«, mert jól emlékszem, hogy ez a hangzatos cime volt annak az ellenünk izgató cikknek, mellyel szétakartak bennünket korbácsolni. Mikor látták ezek az urak, akik gyűléseinken megjelentek, hogy célunk nemes, fáradozásunk önzetlen és nem is Lueger az ideálunk, hanem a szövetkezés nyomán fakadható népjólét: akkor közülük is számosan csatlakoztak hozzánk. Ma már a szövetkezeti bolt nemcsak a népé, hanem a népé és a nép jóakaró pártfogóié is. Tagjaink közé sorakoztak többen az uradalom, a kir. járásbíróság, vasút, dohánygyár, posta, adóhivatal, takarékpénztár és a városi tisztviselők karából. Ezenkívül vannak környékbeli földbirtokos részvényeseink is, kik meleg pártfogásban részesitik szövetkezetünket. Egy táborban van földbirtokos, hivatalnok, iparos, gazda és munkás. Tömörülésük szövetkezetünk nagy jövőjének hirdető zenéje. Érezték ezt ellenségeink, azért alakították ellenünk a küldöttségeket. Bekopogtattak a polgármester úrhoz, Hoitsy képviselő úrhoz, hirlap utján — Nem volna kedve egy pár percig beszélgetni'? — Hm! Hát nem éppen kévánkozom. — Gedő bátyám! Edes, aranyos Gedő bátyám, tudja, hogy én megbukom? — Bánja a menkő! válaszolt az öreg flegmatikusán. — De tudja, mi az? Nekem sok pénzembe került ez a választás s most mégis megbukom. — Épen azt akarom ! --- De ennyi áldozat mellett megbukni! — Bánja a menkő! — Gedő bátyám! Édes, aranyos, drága Gedő bátyám, hallottam, hogy van még száz embere. Az öreg szeme megvillant. — De van ám ! — Mennyiért hozná át őket én hozzám? Azt hitte, hogy az öreg mindjárt képen felejti. De esze ágában sem volt — Egy ember 100 pengő. Két ember 200 pengő. Tiz ember 1000 pengő. Tízszer minden betűjében valótlan cikkel felszólitották a ni. kir. doh. jövedék Központját, sőt még a magas Kormányt is, csakhogy ez a gyűlölt szövetkezet meg ne alaknlhasson. Szép dolog volt csuszni-mászni, jogos szövetkezésünk ellen. Nem vakondoktúrást, hanem nemes versenyt vártunk ellenfeleinktől, de csalódtunk! Az áskálódás után következett a terrorismus és erőszak. Vagy talán nem megfélemlités-e az, hogy a fuvarozókat letiltották a szövetkezetnek való fuvarozásról? Azért akadt fuvarozónk elég, de ha nem akadt volna, maguk a dohánygyári munkásnők ajánlkoztak, hogy kezükben vagy kosarakban gyalog is behordják portékánkat. Igazán szép és megható példája volt ez az önzetlen lelkesedésnek. A molnárokat bojkottal fenyegették meg, ha őrölni mernek a szövetkezetnek és valóban egyik pápai molnár sem fogadta el a gabonánkat. Tul kellett tehát mennünk városunk határán molnárért és Tapolcafőn találtunk molnárra, kinek Kámfor a becsületes neve, de azért nem illant el felhívásunkra. Ő őröl szövetkezetünknek kezdettől fogva és igérem, ha becsületesen dolgozik, mi isbecsületesen kitartunk mellette és reménylem, hogy nem fog megállni malma. Ugy tapasztalom, hogy a Loydban megtartott gyűlések határozatai is hatástalanok maradtak, sőt előnyünkre váltak. Hiába határozták el becsületszóra a pápai nagykereskedők, hogy nem adnak a szövetkezetnek portékát sem pénzért, sem hitelre, mert mi ugy tiz száz. Tízszer ezer 10,000. Száz ember 10,000 pengő! — Szántót a guta kerülgette. Ez az ember tisztára megbolondult. — Mit gondol kend? Csak nem bolondultam meg? — Már azt épenséggel nem tudhatom. — Adok ezer pengőt. Lássa, ez is nagy áldozat." — Megmondtam, hogy 20,000 pengő. Ha köllünk, ott leszünk, ha nem köllünk, ugy is jó. Punktum! — De Gedő bátyám, az Isten áldja meg! Adok 2000 pengőt. — Az öreg csak az eget nézte. Ugy látszik, csillagásznak készül. — Adok 3000-et, négyet — hatot! A vén róka ravaszul piislogott. (Majd igérsz te többet is). Nyugodtan veregette a pipáját. Olyan füstöt eregetett belőle, hogy időnkint valósággal ködbe burkolózik. — Adok 9-et, de többet egy krajcárt sem. sem akartunk egyiknél sem vásárolni. Nem ki restük mi a kényelmet, meri ha azt kerestük volna, megszólíthattam volna Gütb Jaka szomszéd urat a lisztért, Koréin Vilmos másodszomszéd urat a fűszer- és gyarmatáruért. Mi elmegyünk szívesen messzire, egész Budapestig re ídeléseinkkel; ott van a mi Keresztény Központunk, mely szívesen el lát minket portékával. Ha mindezeket elolvastátok falusi Testvér szövetkezetek, szívleljétek meg, milyen jó barát a i a Loydban gyűlésező pápai nagykereső edők szövetkezetünknek és tanuljatok e példán. Ha oly okosan gondolkoztok, mint a y a szári fogy. szövetkezet, mely először hagyta ott régi nagzkereskedőjét, akkor nem kértek az ő-jóakaratukból, mert ha velünk nem is tudtak megbirkózni, félek hogy rajtatok öntik ki haragjukat és legyűrik közületek a gyengébbeket. Kell-e a baráti kéz ? Mi kinyujtjuk azt felétek szives szeretettel, csapjatok bele testvéri jobbunkba. Ha betegek vagytok, kigyógyítunk benneteket. Ha gazdagok vagytok, ne legyetek büszkék hozzánk csatlakozni! Biztosítunk mindnyájatokat, hogy ugy fogunk őrködni felettetek, mini testvér a testvér felett. És ha majd bizalommal eljöttök hozzánk és nálunk rakodnak meg fuvarosaitok, nem ellenségeinknél, akkor veletek egyesült erő-. vei megmutatjuk, hogy a keresztény szövetkezetek fogják irányítani a pápai járás kereskedelmit. Lobogjon előttünk az eszme zászlója és irjuk rá a jelszót: »Egyesült erővel!« Isten hozzon benneteket! Éppen akkor ment arra egy kis gyerek Gedő bá' odaintette magához. — Eredj csak kis szógáin, oda a majorhoz, oszt' mond meg a, hatosiaknak, hog\ gyüjjenek szavazni a Vértesy úrra. — Megadom mind a tízezret; — ordított Szántó halálra ijedten. Gedő bá' kivette a pipát agyarai közül — No lássa, ennek már van teteje Tudja, én becsületes ember vagyok. Megtartom a szavamat. — Jó, jó, csak menjünk! — Hohó! Előbb pénzt akarok látni! És Szántónak le kellett fizetnie mind az utolsó piculáig, azalatt ismét eltelt egy óra De aztán megindult a száz emberével Egy majorban voltak mind valamennyien, — Á Szántó naccságos úrra szavaztok — adta ki a jelszót. Azok nem ellenkeztek Gondolták, hogy valami huncutság van 3 dologban. — Hogy állok? — kérdezte Szántó az elnöktől.