Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-06-17 / 4.szám

I. évfolyam. Pápa, 1906. juntas* 17. 4. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai katholikus kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 10 korona Félévre 5 korona Negyedévre .... 2 korona 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Felelős szerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Kiadótulajdonos: A PÁPAI KATH. KÖR. Szerkesztőség: Pápán, Petőfi-utca 10-ik házszám. Hova a lap szellemi részét is illető mindennemű közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Pápa, Főtér. Kath. kör. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Egy felszólalás. (B) A lelkemben még meg-megcsendül az a lelkes taps és éljenzés, még látom azt a szinte mámoros lelkesedést, mely mindnyájunkat elfogott, mikor az elnök kijelentette, hogy a Kath. Kör rendkívüli közgyűlése egyhangúlag a magáévá teszi lapunkat. Szines, csillogó kép volt, örökké feledhetetlen azokra, akik látták, akik jelen voltak. De ezen a csillogó képen ott sötétlik az árny is. A napsugáras eget felhő szegélyezi. Most még kicsi, de tán nagyon is rövidesen, talán már egy-két hónap mnlva vihar lesz belőle! Egy felszólalás okozta ezt a felhőt. Nem tudom mások mit éreztek, de én rám ugy hatott, mint a közelgő vihar előszele. Szilaj csatának, óriási küzdelemnek előzenéje. A Szeift István felszólalását értem. Szeretettel kérem mindazokat, akik igénytelen soraimat elolvasásra méltatják, ne tekintsék most a fölszólaló személyét, amely talán sokak előtt ellenszenves. Csak azt nézzék, mit mond ! »Én házról-házra járok, ha kell, hogy a lap meg ne bukjék. De egyre megkérem az urakat. Ne hagyjanak bennünket magunkra ! A demokratáknak hatalmas pártfogóik vannak itt Pápán is. Csak mi vagyunk magunkra hagyva, kik a munkásosztály keresztény szellemben való felszabadításáért küzdünk. Pedig ezt az' emberfeletti küzdelmet ridegen nézni nem szabad. Mert ha elbukik a lobogónk, ha a demokraták kerekednek felül, Pápa yárosa és a kereszténység fogja megsiratni!« Nem emlékszem rá tisztán, szórulszóra igy beszélt-e a tver. Münkás-egyiet alelnöke, de azt hiszem, elég hiven tolmácsoltam szavainak az értelmét. Ez a beszéd a vihar első fecskéje. Taláu öntudatlanul is óvás akart lenni a demokraták tervei ellen, akik pünkösdi országos gyülésükön nagyobb arányú agitáció meginditását sürgették a Dunántul, mert a dunántuli magyarság még a klerikálisok hatalmában van! Bár mennyire csábit is az alkalom, nem politizálok. Mert társadalmi lapban politikának nincs helye. Meg aztán a vakációban sem akarok a — hűvösre kerülni! Csak arra akarok egy-két szóval rámutatni, micsoda óriási erkölcsi tőke rejlik abban, ha az intelligencia fölkarolja a nép ügyét. Az egyszerű nép lelke olyan, mint a viasz. Könnyen hajlítható. Tehát rendkívüli fontos kérdés, micsoda tényezők folynak be lelke kialakítására. Családja és földje az ő egész kis világa. Mig földje rendben van s családi tűzhelyén tisztán ég a szeretet lángja, nyugodt, derűs az élet felfogása. Lelke egyensúlya csak akkor rendül meg, mikor családi élete boldogtalan, vagy földjét valami elemrcsapás sújtja — gabonáját ledönti a vihar, elveri a jég, vagy az ár viz elmossa. Ilyenkor jönnek az izgatók. Leheletlen ígéretekkel elcsavarják a szegény ember fejét. Csillogó, káprázatos képet varázsolnak eléje, melyet megvalósítani sohasem tudnak. S az a szegény ember vakon hisz nekik! Hiszen az a T A R C A Uj szűr. Az uj szűröm, mit kérdezed, hol van? Húzta vállam, a Dunáiba dobtam. Tamáskodol? — Beittam a héten Kitellett a rovásom már régen. No ne nevess! Most se hiszed még el? Jókedvem volt és nem győztem pénzzel, Bikatón szólt a hegedű fája, Elmulattam, cigányé az ára. Ej hát halljad! Mi tagadás benne, Bojtár vagyok, nekem is jólenne; Szegény, öreg égett embert láttam, Neki adtam, most nem húzza vállam. Takács Gedeon. Az apácajelölt. — A „Pápa és Vidéke" eredeti tárcája — Irta; Pfeiffer Ella. A kath. tanítónőképző 1906. máj. 31-i iinnepelyen előadta : DIe2ey Ilona. Clára IV. éves képezdésznő, csinosan öltözködve, haja koszorúba fűzve. Clára: (ül) Óh mily szép e zárdai élet! (feláll). Mily boldogság, megelégedés köti össze a testvéreket egymással ! .Jaj. de szeretnék én is apáca lenni! Hiszen úgysem szeretek a világban lenni; szeretek imádkozni, dolgozni, mindenféle munkához értek egy kissé. A zárdai életet is megszoktam, hiszen már négy éve, hogy beadtak ide szüleim. Mert én csintalan, pajkos gyermek voltam ám ! Egyik fáról a másikra másztam s ha leestem s kissé meg is ütöttem magam, azt mondtam, sebaj papéknál, mesteréknél még annyi sincs! Végre édesanyám azt. gondolta, hogy majd megjavulok a zárdában, hol szigorú rend van. S igaza volt! Még ugyan most is szeretnék néha-néha fára mászni s onnan szedni le a friss, szép gyümölcsöt, de azt gondolom, én már nagy lány vagyok s aki apáca akar lenni, annak le kell mondani az ilyen gyerekségekről. Azt mondottam az imént, hogy már nagy lány vagyok. Bizony az! Igaz úgvan, hogy azért néha-néha teszek holmi kis gyerekséget., de csak ugy szórakozásból. Azért én mégis nagy lány vagyok és érett ésszel, — mint aki képesítőre készül — elhatározom, hogy apáca leszek. Ha majd otthon megmondom, mi a szándékom, tudom, jól kinevetnek. De sebaj ! Majd meglátják, hogy Clárából mégis apáca lesz. Csak azért is ! Ezt a szünidőt még otthon töltöm, hogy azután végleg a zárda magányába vonuljak