Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1941

Nagy magyar nemzetnevelők gyermekkora Az alábbi pár rajzot azon meggondolás alapján adjuk közre, hogy az ifjúságot szerető nevelő számára mindig a gyermek marad a középpont. Az Évkönyv is elsősorban a gyermekhez szóljon! Sok évkönyvben igen értékes, tudományos értekezések olvashatók, de a diákot sokszor hidegen hagyják. Azért írunk tehát a gyermekről, mert ez a tárgy mégis csak legközelebb van gyermekeink világához. Lehet-e számára tanulságosabb, mint ha feleletet kap arra a kérdésre, milyen lehetett a diákkora azoknak a nagy magyar egyéniségeknek, akik felnőtt korukban mint nemzetnevelők átalakító hatással voltak népünkre? Még a szülőkét; is érdekli, milyen volt az a kis világ, amelyben nagy emberek nevelődtek és amelyből útnak indultak, hogy szellemükkel, jellemükkel még holtuk után is világítsanak, tanítsanak, vezessenek. Ez a gondolat vezet bennünket akkor, amikor néhány nagy nemzetnevelőnek gyermekkorát megrajzoljuk, egyikúél saját önvallomása alapján, másoknál a rendelkezésünkre álló életrajzok nyomán vagy pedig egykori iskolatársaik nyilatkozatai alapján. Gróf Széchenyi István (Bécs, 1791—1860) A gyermek Széchenyire legnagyobb hatással szülei voltak. Erről tanúskodik az a szép nyilatkozata, melyben Széchenyi a gyermeki szeretetnek és hálának oly gyönyörű emlékét hagyja: »Mosltani fogalmaim szerint semmi más nevelést nem kaptam, mint drága szüleim példáját.« Ez a példa valóban pompás lehetett. Ezt igazolja Széchenyinek egy másik szép nyilatkozata: »A bölcsőtől fogva az volt beléjük oltva, hogy becsületesen kell cselekedni, úgyhogy sohasem toltak kétségben, hogyan viselkedjenek, mert második természetük lett a becsületesség.« Az édesatya elsősorban a katolikus egyházhoz való törhetetlen ragaszkodásra nevelte fiát és ebből a ragaszkodásból folyó becsületes viselkedésre. Az apa egyre hangsúlyozta az önismeret fontos;ságát és tetteink ellenőrzésének szükségességét. Ennek a nevelésnek lett eredménye, hogy Széchenyi naponként ellenőrizte magát és észrevételeit fel is jegyezte. A vallásosság és a belőle folyó becsületesség mellett az édesVapja jó magyarságra akarta nevelni. Széchenyi Ferenc minden gyermekének, így István fiának nevelését is magyar emberre bízta. Nagy gondot fordított arra, hogy fia minél több idegen nyelvet beszéljen, de fáradhatatlanul sürgette nála a magyar beszédet is. Kazinczy mondja el, hogy mikor Bécsben Széchenyi Ferencékhez volt 'hivatalos ebédre, az édesapa azt kívánta, hogy apró cselédjeivel (így szerette erdélyiesen ne\ezni gyermekeit) magyarul beszéljen. (Tud. Gyűjtemény 1822. III. 125.) Hasonló magyaros nevelést kapott édes-