Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1941
37 5. Helyi tanterv A Helyi tanterv az első négy osztályra általános és részletes Utasításaiban is Jcészen van. A felsőbb osztályokra vonatkozóan — nem beszélve a tárgyak nagy részéről, amelyek Utasításai közösek a gimnáziumok Utasításaival — általános részében szintén megv an. A nagym. V. K. M. illetékes osztálya és az Országos Közoktatási Tanács is már tudomást szerzett a terV minden részletéről. Észrevételeiket is megtették. Ezek figyelembevételével, illetőleg beiktatásával Helyi tantervünk — reméljük — hamarosan megérik irra, hogy elnyerhesse a nagym. V. K. M. jóváhagyását. 6. Az értelmi nevelés Az értelmi nevelés tekintetében az idei év folyamán különös gondunk volt arra, hogy kövessük az újonnan megjelent pompás Katolikus Utasításoknak irányelveit. Kerülve a megterhelést és a könyvek szövegéhez való szolgai ragaszkodást, már a kisebb diákoknál is az volt az igyekezetünk, hogy a tanultak ne bemagolt szavak alkotta 'tudás legyen, hanem tapasztalaton alapuló, átgondolt, okkereső, összefüggést láttató rendszeres ismeret. Az ilyen tudással érhető el ugyanis az a szellemi önállóság, amelyről a Kat. Utasítások azt mondják, hogy »Aki képes önmaga is szilárd és helyes véleményt alkotni, az tetteiben is könnyebben hű maraH emelkedett életfelfogásához« és ezzeï alakítjuk ki legbiztosabban a ""helyes ítéletalkotó képességet Széchenyi tanítása szerint is: »Nem kell a koponyát többel tömni, mint amennyit megbír, hogy az ítélő erő meg ne gyöngüljön.« 7. Nevelésügyi értekezletek Nevelésügyi értekezlet kettő volt. November 7-én Kálmán Odó értekezett »A fegyelmezés művészete« és dt. Danczi Villebald »A magyar helyesírás tanításának módja« címen. A második félévi értekezletén, február 11-én a Helyi tantervet beszélte meg a tanári kar. * r 8. Bemutató órák Bemutató óra volt a II-ban olaszból és mennyiségtanból, a III-ban magyarból, történelemből és mennyiségtanból. A bemutató órákon a tanári karon kívül résztvettek a pannonhalmi főiskola Y. éves tanárjelöltjei is Kollár Gedeon főiskolai tanár vezetésével. A bemutató órákat megbeszélés követte.