Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1927
25 tuk az útlevél- és vámvizsgálatot. Eltartott jó egy óráig a szinte fojtogató hőségben. Pedig segítségünkre volt ebben r a magyar követség titkára, egy magyar futár és néhány görög cserkész. Ok fogadtak és kalauzoltak bennünket. A kiszállás csónakokon történt. Míg a rengeteg kisebb-nagyobb csónak közt, az óriási hajótáborban partot értünk, alkalmunk és időnk volt meggyőződni a peiraieusi kikötő hatalmas méreteiről. Egész Görögország tengeri forgalmának fele itt bonyolódik le. Vasút köti össze a Peloponnesosszal (ma Morea) és a 8 km-re levő Athénnel, ahová mi partraszállásunk után igyekeztünk. A Peiraieust hajdan Themistokles építette, Sulla azonban Kr. e. 86-ban feldúlta. De ez a Munichia félszigeten állott akkor. 1835-ben újból felépítették a Peiraieust. Azóta rohamosan fejlődik. Ma körülbelül 400,000 lakója van, kiknek nagyrésze a háborús menekültekből kerül ki. Azon rövid úton is, míg a peiraieusi kikötőből a vasútállomásra értünk, csupa szem voltunk valamennyien. Legélénkebbek voltak természetesen első benyomásaink. Csak a rettenetes kopárság, kiégettség, por ne rontotta volna illúziónkat. Ciprusok, pálmák, piniák, óriási agávék, gyümölcsfák voltak ugyan itt-ott, de azok is bágyadt-lankadtan és a sűrű mészportól molnárfehéren meredtek mozdulatlanul az égnek. Épen déli 12 óra volt, midőn Görögország fővárosának földjére tettük lábunkat. Hoc erat in votis... Ez volt vágyaim netovábbja: látni Athént. Azt a várost, mely az ókor kulturáját egyesítette magában és később megosztotta az egész világgal ; melynek az összes európai népek műveltségüket köszönhetik. Látni azt a várost, mely Mekkája a filologusoknak, melyet Perikies százada az irodalom és művészet hazájává varázsolt; mely falai között üdvözölt hódító hadvezéreket, hallotta Demosthenes dörgő Philippikáit, csodálta Sokrates, Platon és Aristoteles óriás szellemeit, élvezte a tragikus triász örök emberi vonásokkal teli halhatatlan színdarabjait és Aristophanes vígjátékait. A klasszikus görög kultúráért lelkesedő ember nem tud meghatódottság nélkül közeledni e megszentelt föld felé . .. Ilyen gondolatok nyűgöztek le, miközben autóbuszunk szinte észrevétlenül megállt a modern Athén egyik legszebb, legszélesebb utcájának, a oôcç Krtfiooîaç-nak egyik kapuja, az 1849-ben alapított „Rhizarion scholé" nevű görög-keleti szeminárium előtt. Itt volt lakásunk. Gyorsan rendbeszedtük magunkat. A legnagyobb forróságban átsétáltunk a királyi palota közelében levő Oázis vendéglőbe. Oázis ez a szó szoros értelmében, mert hatalmas park közepén lévén, lelki felüdülést is nyújt látogatóinak. Oázis, mert egész Athénben ez az egyetlen hely, hol a nyári tikkasztó hőségben is szépen virul a vegetáció. A porlepte és kiégett környezet mellett jól esik szemünket a zöld parkon pihentetni. Délután 5 órakor új-Phaleronba mentünk villamoson. Valósággal modern tengeri fürdőt látunk itt. A tenger hűsítő habjai után mohón vágyakozó fürdőközönség hemzseg a parton. Mi is vagy másfél óráig élveztük a kellemes hullámverést — és autóbusszal visszatértünk lakásunkra, jól megérdemelt pihenésre. A város nevezetességeinek tulajdonképeni megtekintését csak másnap kezdtük. Még a felületes szemlélő is első körsétája alkalmából észreveszi, hogy Athén két városból áll. Egyik a régi, romokban heverő Athén az Akropolisszal és közvetlen környezetével, a másik az európai jellegű modern város.
